Szerda este, nyolc és tíz óra között eredményesen tudunk lelki korlátainkon túlmutató minőségekbe eljutni egy kis odaszentelt idővel, figyelemmel. Ebben az időben áll együtt a Hold és a Szaturnusz a Nyilas jelében. Az energiák elősegítik a lelki, érzelmi szinten még meglévő korlátaink átlépését; a növő Hold annak a képességnek, bölcseletnek a birtoklását és tudását erősíti, amivel kételkedés nélkül túl tudunk lendülni a berögződött, csontosultnak hitt lélekdogmáinkon. Itt és most nem elsősorban az akadályoztatottság érzésének elengedése a cél, hanem annak a készségnek a megszerzése, lehívása és megtartása az égi eszköztárból, aminek a segítségével a gátakon való átlendülés, a karámlécek kidöntése magától értetődővé válik.

161102lelek

Érdemes a korábbi akadályokat ebben a rövid időszakban olyan szemszögből újravizsgálnunk, aminek segítségével megláthatjuk, valójában miben és hogyan segítettek bennünket. Találjuk meg és vegyük ki ezeket az értékeket, hogy szükség esetén csak elő kelljen húzni lelki zsebünkből anélkül, hogy újra át kéne élnünk az eddig vele társulásban járó gátoltság minőségeit.

Azért is erősen javasolt ez a gyakorlat, mert a Vénusz is ott áll a közelben, harmóniát, szépséget és termékenységet hozó hatását éreztetve. Szintén említést érdemel a Kosban álló Uránuszhoz fűződő, emelő erőket szimbolizáló trigon fényszög is, ami szabad fordításban megerősíti annak az üzenetét, hogy egy lelki, érzelmi meditációban vagy más belső gyakorlatban ráláthatunk életünk működésének térképére, a rálátás segít felfedni a blokkokat és ezeket most meg is tudjuk haladni az ilyen irányú erők, képességek magunkba integrálása útján. Mindez a belső békéhez, harmóniához visz el, ami pedig a tiszta, pezsgő; a zsenialitás minőségeit magában foglaló új kezdeteket teszi lehetővé. Induljuk el egy úton – tisztán és fényesen.

kép: www.christasvengel.deviantart.com

Pin It on Pinterest

Share This