Vasárnap és hétfőn áll együtt a Nap és a Jupiter a Mérleg jelében, érdekességképpen most vegytisztán érezhetjük kettejük energiáinak összeadódását, mert más bolygóktól nem érkezik fényszög-inspiráció feléjük, a hatás esszenciális.

Felerősödik az igazság meglátásának igénye, a köznapi értelemben vetten túli, a fölötti erkölcsök, értékek, törvények megismerésének és megcsodálásának igénye. Lélekben ráhangolódva érezhetjük meg a harmóniát, a szépséget, az isteni jelenlétet a létezésben; megértjük, hogy az igazi bölcsességek, filozófiák mind a nagyobb Rend részei, a nem látható, mégis jelenlévő, szeretet-alapú struktúra megértésére válunk fogékonnyá. Ugyanez az energia segít bennünket esetleges párkapcsolati viták elegáns, nagyvonalú rendezésében is; most a földhöz ragadt egónkon túlmutató módon tudunk a szeretetünkre fókuszálni és ezen az érzelmi lencsén keresztül torzításoktól mentesen, valódi önmagaként látni kedvesünket. Ez az érzés hozza el a könnyed, fogcsikorgatások nélküli, önként, belső késztetésként jelentkező felülemelkedés késztetését, a magam igazának fontosságát átminősítve a nagy igazságok rendjébe való beilleszkedés szépségének megélésével, így emelkedve magasabb szintű harmóniába.

160925taj

A Teremtővel való kapcsolatunk is a „szokásosnál” jobban működtethető e két napban, miként minden vallással, Isten keresésével összefüggő ténykedésünk is égiek által támogatott. Bármiképpen éljük is meg Nap és Jupiter találkozóját, tudjuk, hogy mindenképpen valami magasabb, szebb minőség részeseivé válunk általa.

kép: www.abstract.desktopnexus.com

Pin It on Pinterest

Share This