Szerdán halad el az Oroszlán jelében vándorló Mars a Rák csillagkép ollójánál: legfényesebb, Alfa csillagával, a Sertannal (avagy Acubens) áll együtt ezen a napon. Ugye, hogy ismerős ez a bevezető mondat? Pár napja a Nap haladt itt el, őt követi némi „lemaradással” a vörös bolygó. Érdemes újra elolvasni azt a pár sort és hozzátenni némi (sok-sok) erőt. Nos, ez történik most, ezen a csodálatos napon.

Ez a plusz erő segít abban, hogy amit a finoman kézben tartott olló netán nem tudott átvágni, azt itt és most egy nagyon határozott kardsuhintással nyessük le. Ha valami nem ment el, mert nem tudtunk elegendő erőt találni magunkban, akkor most itt az idő: nem baj, ha némi – építő, jó előjelű – indulat, tűz is vegyül bele, sőt! Ezzel a lendületes, impulzív hozzáállással vágjunk bele a maradék, makacskodó dolgaink elengedésének; hagyjuk, hogy vágjon az olló és tűnjön el minden, aminek már nincs helye valóságunkban, életünkben.

Legnagyszerűbb eredményeket a belül megbúvó, eddig sunyító kis visszahúzó erőink kikukázásával érhetjük el: amit más időkben talán észre sem vennénk, az ezen a napon mind-mind reflektorfénybe emelkedik és – ha már ott van – nem kerülheti el az elengedés megkönnyebbülést hozó aktusát sem. Ha ez a kéretlen vendég pár napja a finom, öltönyös biztonsági emberünk kulturált kérésére nem hagyta el terünket, adjuk át a markos kidobóinknak, hogy repülve hagyja el életünk szentélyének kapuját, kövesse a zakója és egy kiáltás: „meg ne lássalak itt még egyszer!!”

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This