Enerváltságnak és bágyadtságnak helye nincs, erről az égiek gondoskodtak: január elsején vált jegyet a Mars és érkezik haza, a Kos asztrológiai jelébe. Érdemes egy kicsit körüljárnunk ezt a jegyváltást az új naptári év kezdetének tükrében. Kos: kezdet, elindulás; a világosság győzelme – kulcsszavakban. Emlékezzünk, már minden áldott napunkban több fény van, bár még kevéssé látható, de már érezhető, hogy hosszabbodnak a nappalok. A fény növekszik. A Koshoz a sokszor emlegetett áldozat is hozzá tartozik, mégpedig az önként vállalt áldozat, ami – természeténél fogva – áldássá válik. A január elseje hagyományosan a fogadkozás ideje. Újévkor és még egy-két hétig számtalan ember húz futócipőt, hogy leizzadja a bejglit és a töltött káposztát, aztán valahol elsikkad a lelkesedés. A mostani égi helyzet abban (is) segít, hogy olyan fogadalmak tegyünk – ha vágyunk rá -, amiknek van realitása. Ilyenkor ugyanis könnyedén belecsúszunk, helyesebben fogalmazva régebben belecsúsztunk abba a hibába, hogy beláthatatlanul magasra tettük a lécet: egyik, végtelenül optimista én-részünk ugyan hitte, hogy esetleg talán lehetséges, hogy minden körülmény maximálisan szerencsés összejátszása esetén elérhetjük, netán megugorhatjuk, a másik viszont (aki valójában dönt), már abban a pillanatban érezte és tudta, hogy ez mind szép és jó, de felejtős.

Most bele tudjuk tenni a cselekvés és megvalósítás erejét az új év kezdetébe, a Mars segít, hogy az ábrándozás konkrét tettekben, manifesztálódó folyamtokban testesüljön. Egymondatos kitérő: pontosan tudjuk, mit szeretnénk akarunk megtenni, megélni ebben az évben, hiszen a jelen pillanatban is működő Nap-Szaturnusz együttállás elképesztő erőkkel támogatja a tisztánlátást és az összeszedettséget. Emlékezzünk: amilyen a kezdet, olyan a kiteljesedés: az elindulásban a kifejlet már ott van, „csak” ki kell bontanunk később. Tegyünk le igazán fényes alapokat erre a naptári évre, hogy elkerüljük a korábbi idők előbb-utóbb bekövetkező visszarendeződését. Jól jön némi befelé figyelés, hiszen a vörös bolygó a Cet égi egyenlítői csillagképét is elérte, hozzá pedig a befelé fordulás (nem befordulás!) és az elvonulás tartozik. Amikor figyelünk belső hangunkra és hajlandóak vagyunk meghallani, ha egónknak nem tetsző szavakat, mondatokat is mond, akkor szuper dogok sülhetnek ki.

Nyugodtan dobjuk ki az ablakon a sóhajtozást, hogy „ej, de jó lenne, ha…” és „ez mind szép és jó, de én olllllyan fáradt vagyok hozzá…” – jellegű ballasztokat. Mars. Erő. Nem sz@rakodás, nem tökölés, hanem cselekvő, alkotó, létrehozó erő. Árész bolygójának egyik fő erénye az önlegyőzés, azaz győzedelmeskedhetünk önnön visszahúzó erőink felett. Ha él bennünk ilyen (erre azért van némi esély), akkor legyünk végtelenül hálásak neki, hagy alkalmat ad létével a meghaladására. Ez az igazi fejlődés. Ez a célratörő energia emel ki a mindennapok szmötyijéből, olyan, mint egy letérdeplő táltos paripa: rá is ülhetünk a hátára, hogy repítsen, mert ez az alapprogramja. Nyilván van választásunk: akár bele is rúghatunk, ha jobb dagonyázni, de a lehetőség kivétel nélkül mindenkinek adott. Legyünk tudatosak arra, hogy egy óriási ziccerrel indul az év és 2019-re is igaz: amilyen a kezdet, olyan a kiteljesedés, mondhatjuk bátran, hogy a csodálatos lehetőségek naptári esztendője köszöntött ránk.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This