Az öröm megélésének ideje érkezett el. Kiegészítve folytatjuk a tegnap megkezdett mesét. A főszereplő továbbra is a Vénusz. A tegnapi napon a Plútóval alkotott teremtő erejű fényszögéről szóltak a sorok. Érdemes visszaolvasnod, mert ma erre építkezünk. A szerelem bolygója pont ugyanekkor, vasárnap és kedd között a Jupiterrel áll trigonban.

Miután sikerült az első bekezdést zsibbasztóan sok asztrószlenggel telehintenem, vegyük sorba, mi hogyan jelenik meg életedben. Harmóniára törekvésed töretlen. Elszántság, de nem fogcsikorgással társul. Egészen egyszerűen érzed: ha te nem teszel érte, akkor hogyan is várhatod el, hogy boldog nyugalomban élj? Nem erőn felüli megmérettetésre kell számítanod. Sokkal inkább egyfajta szándéknyilatkozatot tehetsz. Igen, kész és hajlandó vagyok erőimet mozgósítani. A lustaság oltárán dehogy fogod feláldozni a belső egyensúlyodat.

A tétel nem lehetne időszerűbb. A Vénusz asztrológiai értelemben a Mérleg jelében jár, uralmi pozícióban. Ennél azonban magasabb szintű információ, hogy a Szűz csillagzatának legfényesebb csillagával találkozik. Ez a Spica, az aratás szimbóluma. Magyarul Kalászt jelent a neve. Vénusz-Spica együtt egyenlő megélt harmónia. Learatod a mindennapi létöröm gyümölcseit. Egészen egyszerűen vágyak, álmok és tettek után és velük együtt helyezed bele magad a létezés örömébe.

Ezt az állapotot bárhol és bármiben megtalálhatod. A Plútó segít tisztítani, a Jupiter pedig még inkább. Intenzív felszabadító erőket szállít, mégpedig emelő erejű módon. Tudást, bölcsességet kapsz, ami leemel a görcsösségről. Görcsösségből bölcsesség – még szófacsarásnak sem utolsó. Ahogyan a változtatás ott a kozmikus erőtérben, a kiterjesztés is. A Jupiter sajátossága a kiáradás. Amit a Vénusszal ötvöznek, nem tartogatják titkos zsebbe rejtve. Megéled örömöd, de szívesen osztod meg mással is. Kifejezetten irigység-mentes minőség. Mert örülni együtt a legjobb. A Jupiter csapatjátékos. A Vénusz kapcsolatbolygó. Kettejük aktuális összefűződése a legjobbra törekvő módon valósul meg. Ez mind-mind olyan apró információmorzsa, ami a legzamatosabb kozmikus süteményt adja ki, forgathatod balról is, jobbról is.

A tudás megértést ad. Könnyebben látod meg, mit tehetsz a vágyott állapot eléréséért. Az eredmény az eddig leírtakon túl mást is ad. Át- és felülírod a szenvedés mindenhatóságának téves paradigmáját. Megtapasztalod, hogy nem kell görnyedve szenvedned a jobbért. Aki szenvedés-hívő és ragaszkodik a járomhoz, az járjon jármával. Te azonban tudod: van más út is. Rá is lépsz, mert kellemes minőségbe vezet.

kép: pixabay.com

nyugodt, teremtő álmok ideje van

Pin It on Pinterest

Share This