Szombat hajnalban, valamivel 2 óra után újholdat élünk meg a Mérleg jelében, különleges üzenetekkel tarkítva. A Nap immár az égi egyenlítő fölött folytatja útját, a befelé fordulás jegyében; harmóniában a rövidülő nappalok és az önmunkával eltölteni hivatott kuckózós, egyre hosszabban lámpafényes esték arányának utóbbi javára tolódásával. Érdemes időt szentelnünk az alázat és az áldozat fogalmainak ízlelgetésére, a jelentésük kibontására lényünkben legbelül. Természetesen az áldozat nem az áldozattá válást, az alázat nem a megalázkodást jelenti – most sem. Egyfajta elrévedésben gondoljuk végig, látva a természet színorgiában megélt hattyúdalát, készülődését az élet energiáinak felszínen látható kivonására, hogy valójában, ami most történik, nem az elmúlásról szól. Amit látunk, az csak az egyik oldala az érmének, a Kozmosz ritmusának megfelelően a mélyben már ott lapulnak a kis magocskák, akik várják a tavaszt, várják a jövő számukra kedvező pillanatát, amikor megszűnnek magnak lenni, hogy új élet és új növény formájában kicsírázzanak, majd növényként kibújjanak a föld alól a kellő tavaszi napon. Az Univerzum óriás körforgását, lüktető működését tudjuk most szívünkkel, lelkünkkel tisztábban megérteni, befogadni.
Az a kicsi mag meghozza az áldozatot, hogy mag-minőségéből kipattanva, egy küzdelmes folyamatot végigcsinálva nemesüljön növénnyé. Többé nem lehet mag, ahogyan a pillangó soha nem préselhető vissza hernyóvá, a rántottából nem lesz naposcsibe, úgy a növényből sem lesz újra mag, csak amikor önálló növényi létéből termőbe fordulva saját mag-utódot hoz, de ez már a felfelé vivő spirál következő kanyarja. Az újhold okán most gondoljuk végig, hogyan és miként éljük meg életünkben a szunnyadó mag minőségét, mi az, amiben meg tudjuk hozni a továbblépéshez szükséges áldozatot, ami önként meghozva válik áldássá. A lelkünkben tudjuk megteremteni a harmóniát, amiben rend lakik az áldozat minőségével kapcsolatosan; tudjuk, mi az az út, amin a valódi alázatot gyakorolva végig tudunk haladni és végül, de véletlenül sem utolsó sorban tudjuk – a bizonyosság erejével – hogy ez már az aratás minősége lesz. Amit aratunk, az pedig a korábban általunk vetette mag függvénye, így az újhold adta új kezdetet célszerű fénymagok vetésére felhasználni.
A „jutalmunk” a szépség külső-belső megélése, az a fajta jó érzés, amit a tükörben látunk, mikor elégedett vagyunk önmagunkkal. Valójában most lélekből álmodva tudjuk megteremteni azt az ideált, amit szeretnénk önmagunkkal kapcsolatosan viszontlátni, aminek a visszatükröződését igazi jó szívvel tudjuk majd fogadni. Vessünk hát ágyunkat úgy, hogy csodás álmokat álmodván alhassunk benne.
kép: www.abstract.desktopnexus.com
