A Mars látszólagos hátráló útja a Vízöntő zodiákusában kezdődött, innen lépett vissza a Bak jelébe, majd ott fordult direkt irányba. A hét elején a vörös bolygó visszaérkezett a Vízöntő cikkelyébe, meghozva az erőt szabadságharcainkhoz. Ez persze erősen idézőjeles minőség, hiszen elsődlegesen belső küzdelemről beszélünk, ahol saját blokkjainkat, félelmeinket kell érdemes meghaladnunk; nem feltétlenül véres-hullahegyes attakok útján. Nyilván nagyobb érték mutatja magát, amikor energiát fejtünk ki egy-egy célunk elérése végett, ez most sem alakul másként. Az önlegyőzés, saját „gyengébb” énünk, énrészünk felett alkotott győzelem (legyen ez félelem, kishitűség, korlátoltság: bármi) emel fel a szabadság csodálatos állapotába.

A Vízöntő minősége támogatja az energiák szabad áramlását; az ide érkező Mars ezzel jócskán él is, ezt pedig alkotó-teremtőerőink szinte tobzódó ébredésében élhetjük meg. Ez az áramlás és a szabadságra törekvés az (önzetlen) adásban és a ragaszkodások elengedésében is megjelenik; aki nagyvonalúan tud adni és túllendülni apró-cseprő dolgokon, az bőkezűen adagolt áldásból kap bőséggel.

Nem mehetünk el a zsenialitás, mint vízöntői tulajdonság mellett sem. Intenzív, szikrázó, inspiratív formában érkeznek ezek az – alapvetően szabadságra irányuló – sugallatok, mintha kihegyeztük volna a rádió antennáját, igen eredményesen vesszük az adást, de már mindenben ott a megoldás és az előrelépés is, emlékezzünk csak, hogy ezt az információt (is) hozza magával a Mars, visszaérkezve a Bak szeletéből.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This