2017. nov 22. 0

Van itt minden

A Nap szerdától már a Nyilas asztrológia jelében rója égi útját, megkezdve ezzel a csillagászati ősz utolsó harmadát. Ez az a szakasz, amikor mind jobban látjuk, érezzük a fény befelé irányulását a látható világosság napról napra való csökkenésével. A Nyilas stációjában van egyfajta rákészülés is a fordulatra, amit majd az ő szeletének végén, a téli napfordulóval élünk meg. De ne szaladjunk ennyire előre! Központi csillagunk, mint cselekvő énünk égi képviselője, az igazság, a törvény, a magasabb bölcsességek területére érkezett. Tekinthetjük úgy is, mint amikor egy régi, de rendkívül hangulatos, tölgyfával burkolt meleg-barátságos könyvtárba érkezünk meg, ám ez nem csak könyvtár, de egyben elmélkedő-filozofáló szentély. Itt tudunk igazán elmélyülni a tanokban és még azokon túl is. Bár nincs mindenhatometer a falon, de pontosan és világosan érezzük az isteni jelenlétet; egészen egyszerűen énünk bölcsebbik fele tudja, hogy így van és nem dől be a materiális oldal tamáskodásának. Ennek a képzeletbeli könyvtárnak, vagy tudásszentélynek, vagy bölcsességtemplomnak – nevezzük bárhogy, tetszésünk szerint – csodálatosan míves, szép kupolája van: fölötte a Tejút ragyog, közvetlen kapcsolatot építve a legmagasabb (isteni) minőségekkel. Amikor ebben a kedves, barátságos és fennkölt szakrális terünkben vagyunk, szívünk kinyílik, megnyílik és a szeretet erői áramolnak rajta át és keresztül – mindenfajta akadályoztatás nélkül. Itt nem tudunk, de már nem is akarunk elítélni és megítélni senkit, valahogy fölé emelkedünk a kakaskodó-civakodó hétköznapok marakodásának. Megértjük a tanításokat, nem is mindig ésszel, gyakran lelkünk, érzelmeink által és innen kerül fel szellemi szintre a letisztult tudásesszencia. Mindaz, ami itt megnyílik számunkra, nem marad saját berkeken belül: teljes természetességgel válunk tanítóvá is, ám nem okítóvá: saját jellemünkkel, tetteinkkel tanítunk, megéléseink tükörképét tudjuk szeretett embertársainknak nyújtani, hogy felfedezhessék benne a nekik szóló ajándék-aranyrögöket.

Bátran kijelenthetjük mostani csütörtökünkről, hogy varázsnap. Ekkor éri el a Nap a Skorpió csillagkép ollóját; ez az olló hivatott levágni a méltatlan minőségeket. Húzzuk alá újra: a Nap cselekvő énünk analógiája; amikor ő éri el ezt a pontot, akkor az elengedés mérhetetlenül eredményesen működtethető. Régen úgy tartották, a Skorpió ollója vágja el az élet fonalát. Ez persze nem azt jelenti, hogy csütörtökön kövessünk el tömeges öngyilkosságot, mert az égiek támogatják, szó nincs róla. Az élet fonalának elvágása energetikailag értendő, egy minőség végleges véget érését jelöli; ilyen szempontból életünk egy szakasza végérvényesen lezárult, az új fejezetbe már nem visszük magunkkal, amit levágtunk. Ez a nap tekinthető kozmikus ziccernek is: a labda a gólvonalon pihen, közel s távol senki, aki akadályozna, csak és kizárólag rajtunk áll, élünk-e a kínálkozó lehetőséggel. Van egy jó hírem annak, akinek semmilyen elengednivalója nincs: ő utolsó földi inkarnációját éli, mindent megtanult, amit kellett, vizsgáit summa cumme laude végezte el, a maradék idő jutalomjáték, fanfárokkal és angyalszárny-suhogással. Kérem őket, ne is olvassanak tovább egy betűt sem, mert nem érdemes. Mindenki másnak javallott leltárt készíteni, mit kéne már – végre, valahára – elengedni. Számos jobbnál jobb technika létezik erre, itt és most csak egy rövid, költséghatékony és bárki által bárhol elvégezhető praktika következzen. Írjuk fel egy darab papírra, mitől is szabadulnánk meg. Zárójeles kitétel: ha lehet, se anyóst, se főnököt, se hitelezőt ne írjunk a cetlinkre, ne essünk kísértésbe profanizálni ennek a napnak a lehetőségeivel. Vegyünk egy egyszerű példát: ha testtömeg-indexünket túlontúl magasnak érezzük és mérlegünk bántóan hamar gyorsul nulláról százra, megérhet az elhatározás a túlsúlytól való megszabadulásra. Írjuk a papírszeletre saját kezünkkel, hogy túlsúly, kövérség, ahogyan tetszik (helyesebben nem tetszik) nekünk. Gyújtsunk tüzet, ehhez elég egy teamécses is, majd égessük el a papírszeletet. Miközben ég, mondjuk ki hangosan (ez kulcsfontosságú a kimondott szó teremtő ereje okán!), hogy ezt a minőséget itt és most végleg elengedem. Nyomatékosítsuk magunkban, hogy a papír képviseli azt, amitől meg kívánunk szabadulni. Ez pedig a szemünk láttára ég el, egy visszafordíthatatlan folyamat által végérvényesen fénnyé válik. Ennek a bevésésével betömjük esetlegesen kételkedő elménk száját, hiszen azt (még) ő is tudja, hogy ami elég, az nem tud visszaváltozni.

Tovább fokozva a fokozhatatlant, valami szeszély vagy merő véletlenség folytán a kozmikus gondviselés jóvoltából éppen ezt a napot választotta a Neptunusz a direkt irányba való haladásának megkezdéséhez, bő öt hónapnyi látszólagos hátrálást követően. A fordulat asztrológiai értelemben a Halak jelében történik – ahol amúgy is a Neptunusz uralkodik, társurával, a Jupiterrel együtt -, asztrozófiai megközelítésben pedig a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő vízénél. Lelkünk legmélyebb rétegeinek rezdülései, spiritualitásunk a jövőnk fényéért működik. Már túl vagyunk az összegzésen (nem lineáris időben értendő, senki semmiről nem késett el), a belső hangszerünk immár behangolva zendül együtt az égi szimfonikus zenekarral. Bár „csak” egy hangszerünk van, ám az a Nagy Egésznek szerves és egyben elválaszthatatlan része; ahhoz, hogy tökéletesen szóljon, kell az az egy is. Meg tudjuk élni azt a varázslatot, amikor a zene szépsége a fontos, nem pedig az, hogy mi pengetjük a húrokat, vagy billentjük a klaviatúrát. A legmélyebb lelki folyamataink által haladunk előre; olyan ez az energia, mint amikor rátalálunk egy réges-régi jó barátra és újra egyesülünk; szövetségesre lelünk, akiben kételkedés és feltételek nélkül megbízunk.

A cím nem volt túlzó: terített svédasztal, finomabbnál finomabb fogások várnak ránk csütörtökön az égi szervírozás ajándékaként, jó hír pedig, hogy túlevés és csömör nélkül tudunk mindegyikből bőségesen magunkhoz venni.

 

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!