Házat építeni jó. Manapság mélyen zsebbe nyúlós történet, nem véletlenül. Tömegek mozdulnak meg érte. Akkor is, ha látszólag kockázatosabb, mint egy jól megépített, pár éves-évtizedes, már álló épületet megvásárolni. A mi kultúránkban kiemelt jelentőséggel bír, hogy szilárd falazatú otthont tudj magádénak – önmagad, családod fészkeként, védelmeként. Az oltalmat nyújtó „ingatlant” alapkésztetésed szerint te magad építenéd fel.

Amikor megérik a fészekrakás/házépítés ősi késztetése, optimális esetben a tettek mezejére lépsz. Igen, manapság, illetve az elmúlt évtizedekben ez azért nem ilyen egyszerű. A tégla nincs ingyen és a kőműves, bár kedves és jó szaki, talán a szemedet is megdicséri, de pusztán az ő fényességéért nem fog bérmentve dolgozni neked. Magyarán: pénz, mégpedig sok-sok pénz kell hozzá.

A házépítés késztetése ősi, spirituális eredetű. Lásd meg: a gerjesztett fogyasztás idején is töretlenül jelen van. Sőt. A gombok megnyomódnak, hogy szépen törjem kerékbe édes anyanyelvünket. Amikor mindenki rohan ügyintézni és a tüzépes szinte licitet rendez minden raklap építőanyagért, egyre többen szállnak be a játékba. És nem, nem a felszínen sejtett, anyagi haszonszerzés által vezérelt mohóság miatt.

Az ősi vágy hajt. Építhess házat. Vonatkoztassunk el a keretrendszertől. Ha kioldod tudatodból a pillanatnyi helyzet adta keresztmetszet-szűkítő tényezőket, könnyen találhatod azt, hogy igen, te is építenél/építtetnél házat. Direkt nem lakást írok; a ház minősége, az őt körülölelő kerttel, mint az anyaföld egy darabkájának személyes birtokával van belénk plántálva odaföntről.

Ebben az ideális, elképzelt valóságban mit kéne tenned ahhoz, hogy vágyaid, álmad otthona felépülhessen? Kiválasztod a telket. Ott, ahol élni szeretnél – évtizedeken, akár generációkon át, mert gondolsz az utókorra és az utánad következő nemzedékekre is. Meglátod a fantáziát az üres, netán bokros-bozótos, göröngyökkel tagolt földdarabban. De még nem ejted meg az első kapavágást.

Ahhoz, hogy szép és új házad végre állhasson, először pucolsz, tisztítasz. Amikor a növényvilág nem kívánatos részét eltávolítottad, jöhet a földmunka. Mire megérkezik a bobcat, már zsebedben lapul a jogerős, pecséttel szentesített építési engedély. Tiszta, egyértelmű és igen: támadhatatlan felhatalmazással kezdesz bele az építkezésbe.

Az alap ásása nem túl látványos. Hangja erős, az általa okozott felfordulás fejet csóváltat. Mégis: nélküle nem mész semmire. Nem spórolhatod el. A gizgazra alapozni nem lehet. Illetve dehogynem, csak hamar jön a dőlés: a ház össze, terveid dugába dőlnek.

A beton száradási idejének letelte után következnek a szemmel jól követhető, napról napra fejlődést mutató fázisok. Ekkor nőnek ki a falak, majd készül a koszorú, kúszik fel az ácsolat, rendeződik el a héjalás/cserepezés, épül a gépészet és a többiek.

A folyamat azonban a legeslegelejétől szívet dobbant, mosolyt fakaszt. Még akkor is, mikor sajgó derékkal, bedurrant bicepsszel puffansz liszteszsák módjára az ágyba napnyugtával. Mert házat építeni jó. Bábáskodsz valami új születésénél, ami nem csak téged szolgál ki. Olyan minőséget hívsz életre, ami új, ám átível rajtad és a jövőbe mutat. Otthont és támaszt ad. Valódi oltalmat képvisel. Ezért éri meg a fáradozást és ez indít arra tömegeket, hogy kellemetlenségektől méltatlanságokon át akár irracionális áldozatokat is meghozzanak a saját ház felépüléséért.

De az alapoknak tisztának kell lenniük. A telek nem lehet statikailag bizonytalan; löszfal tetejére és régi agyagfejtő oldalába nem akarsz házat felhúzni. Ahogyan a papírokat is rendezed, mert megnyugvást ad a nevedre kiállított tulajdoni lap és építési-, majd használatbavételi engedély. Itt érünk össze a csillagos éggel.

Mikor újba kezdesz, törekszel az egyértelmű, félreértésektől mentes viszonyok kialakítására. Ezt támogatja a Vízöntő újhold. Újhold egyenlő Nap és Hold együttállása. Február elsején, kedden reggel 6 óra 45 perckor egzakt a két égitest találkozója a Vízöntő asztrológiai jelében.

Újhold – megújulás. Dobbanó szíved cselekvő kezeddel együtt, összhangban tesz, irányít, vezet, hogy ellépj, tovább lépj; valami újat hívj életre. De ennek az újnak tisztának is kell lennie, ez most kiemelt fontossággal bír. Értékteremtés és zsenialitás – ezek az erők is ott ficeregnek benned; a Kozmosz most sem hagy magadra. De még mennyire nem.

Mert az újholdhoz betársul a Szaturnusz is. Nem préselődnek össze, azaz nem tűegzakt a jelenléte, de jól érezhető. Felhívja a figyelmedet, mi számodra a valóban fontos. Segít fókuszt élesíteni. Ehhez nem kell mást tenned, mint tudatosítani a számodra jelentőséggel bíró, személyes értékeidet. Ez a kulcs, a szűk keresztmetszet, amin áthaladva kiáradó módon tágíthatod valóságodat.

A kedd reggeli újhold támogatja a benned élő megváltó erők felszabadítását is. Mert nem kívülről jön az energia, ami ki- és felemel. Onnan inspiráció, bíztató szavak, gesztusok, átmeneti segítség érkezhet, de mindegyik célja az, hogy szárnyra kapj. A Bak csillagzatában lel egymásra Nap és Hold. Ennek jelentősége túlbecsülhetetlen. Visszaadja egészséges önbecsülésedet: képes vagy rugalmas, hajlékony módra megújulni. Rideg, reccsenős törés nélkül, ám gerincességedet megőrizve változtatsz. Nem elszenveded a változást: aktív, ráható módon te magad indítod el, ha úgy tetszik: belőled indul ki az újítás szándéka.

Komorságnak, összepréselődő szájnak azonban nyoma sincs. Talán a kelleténél pátoszosabbra sikerültek az előző bekezdések, de tarts ki! Mert az újhold előtt pár órával fordul direkt irányba a Vénusz, a szerelem, a mindennapi létöröm planétája. Bár a két égi történés között csupán egy gyengécske másodlagos semisextil fényszög halványkodik, mégis intenzíven hat az áradó öröm a megújulásra. Mert fényes, ragyogó keretet ad, rányomja bélyegét a frissülésre az öröm és a harmónia könnyed megérkezhetősége.

Engedd el a szenvedéshez való görcsös ragaszkodást. Csupán ennyi a dolgod, hogy érezd is mindezt. Érezd és használd, alkalmazd, fogd szekeredbe.

Az egész valójában egy játék. Életjáték, persze; tétje van, de nem rajta múlik az üdvösséged. Az újhold és résztvevői, a Nap, mint cselekvő éned és a Hold, mint lelkiséged, érzelemvilágod szimbolizálója, a Delfin és a Csikó csillagzatai felé tartanak. Újjászületés, játékosság, a naggyá válás energiája fémjelzi őket. De legörbedt szájjal nehezen megy. Engedd bele magad a kisgyerkőc nevetésébe, a mindennél nagyobb fontossággal bíró játékosságába. Akárhány éves vagy, némi gyakorlás után menni fog, menni kell.

Ragozhatnám napestig, de a lényeget áthoztad, az már benned van. Tisztaságra, szabad, egyértelmű viszonyokra törekvés. Ebben támogat valódi értékrended tudatosítása – és persze hű követése. Mindezt örömmel, daloló szívvel, gyermeki játékossággal. Ez a kedd reggeli újhold turbósítása életedben.

kép: pixabay.com

újhold -> megújulás -> új értelmet kapó miőségek

Pin It on Pinterest

Share This