2018. máj 19. 0

Vénusz a Rák jelében

A Fiastyúkba megérkező Nap egy kicsit talán elhalványította a Vénusz jegyváltását, de a szerelem planétája már a Rák asztrológiai jelében folytatja égi útját. Itt egy picit a múlt felé fordulunk, visszanézünk, honnan indultak kapcsolataink, a gyökerek merre is találhatók és miből táplálkoznak. Elkezdjük ízlelgetni, mi a közös bennünk a másikkal, felmerülhet a kérdés: mikor találkoztunk először? Itt döbbenhetünk rá, hogy talán már korábban is fogtuk egymás kezét, más díszletek és szereposztás mellett, de egy színpadon. Olyan megkapóan szép, amikor egy-egy fátyol lehull a múlt elől és sejtelmesen kirajzolódik a korábbi erővonal. Meglátjuk az eredetben a szépséget, a múlt ismerete harmóniát hoz kettőnk viszonyába, mert a minta jobban megmutatja magát; sokkal inkább szemlélhetjük önmaga teljességében.

Rák Vénusz idején erősödik a gondoskodás, a dédelgetés igénye is bennünk. Ne lepődjünk meg, ha szokatlan ölelési vágyak ébrednek; az a késztetés, hogy igenis bújjunk össze és érezzük egymást, a másik testének melegét, szuszogását, bőrének semmihez sem hasonlítható tapintását. Örömünket leljük a társ etetésében, itatásában; olyan jó egy finom sütit készíteni, vagy egy vidám kerti csokrot szedni neki; mindegy is, milyen módon, de olyan végtelenül jóleső kedveskedve kimutatni érzelmeinket felé.

Ez az időszak például és többek között kifejezetten jó otthoncsinosításhoz. Figyeljük meg, milyen jó ötleteket kapunk föntről, igazán ízléses megoldások villannak be és mennyi, de mennyi örömet okoz a közös fészek szebbé alakítása. Természetesen aki egyedülálló, nála is működnek mindezen hatások; a szép és kellemes otthon pont úgy segíti a szerelem megérkezését, ahogyan a tiszta test tud valódi temploma lenni a fényes léleknek.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!