Keddtől egy igen érdekes égi helyzet veszi kezdetét: a Vénusz innentől áll együtt a Szaturnusszal. Utóbbi planéta közeledik a Plútóhoz, ami miatt sokan rettegett világvégét és békaesőt jósolnak az új esztendő elejére. Ez nyilvánvaló félelemvezérlet (félre)tájékoztatás, de valóban, a tény tény marad: a Plútó és a Szaturnusz közeledik egymáshoz. A Vénusz mozgása azért – is – érdekes, mert a másik kettőnél jóval gyorsabb mozgásával egy kicsit „egybenyitja” a két energiát. A legjobb nap ennek érzékelésére a csütörtök ígérkezik, ekkor Afrodité bolygója kettejük között jár majd éppen. Ízelítőt kaphatunk, milyen nagy horderejű, transzformáló-átalakító erők munkálkodnak értünk; mégpedig a harmónia megteremtéséért. Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát: élsz egy lakásban, ami komfortos ugyan, de itt-ott már foltos a tapéta, repedt a csempe és nyikorog a parketta. Ezek külön-külön apróságok, de együtt mégis alkalmasak az általános kényelem-érzeted aláásására. Mit tehetsz ilyenkor? Felújítod, kifested, újraparkettázod az otthonodat, igényed szerint. Működhet ez úgy, hogy közben a megszokott foteledben kuckózol? Ugye, hogy nem? Összepakolás, dobozolás, nejlonozás, majd jöhet a teddy-henger, pemzli, miegymás. Por, kosz, festékpöttyök, a fikusz cserepébe suvasztott bűzölgő csikk jár egy-egy ilyen munka nyomán. Mégis, mikor kitakarítasz, magasabb minőségű életszakasz vár rád. Minden addigi nehézség, kényelmetlenség értelmet nyert. Talán még erős a friss festék és lakk szaga, de ahogy tompul, végül a tiszta, magasabb minőségű harmónia marad, szép falakkal, csendes és ragyogó padlóval és minden hozzátartozóval.

Lásd meg: ehhez a vágyott és magasabb minőségű harmóniához egy időleges, átmeneti káoszon és felforduláson keresztül vezetett az út. De miközben a mesteremberek dolgoztak, nem bizonytalankodtál, hogy akkor most örökre tönkreteszik a kecót, kiütik a falakat és soha többé még lakni sem lehet benne. Végig tudtad, hogy a látszat, az esetleg pillanatnyilag elkeserítő állapotok ellenére és azokon keresztül a szebb és jobb jövőért történik minden. A most következő napokban „kicsiben” kipróbálhatod, milyen érzés (lesz) majd a következő, nagy horderejű égi aspektus.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This