Szombaton a Rák zodiákusában járó Vénusz és a Bakban látszólag hátráló Szaturnusz áll szemben egzakt módon egymással. Ritkán szoktam felejtésre buzdítani bárkit is, de most érdemes elfelejteni a hagyományos asztrológia a „társad a gátad és most tuti veszekedni fogtok”-jellegű prognózisát. Nem mondom, hogy nincs benne a pakliban, de ehhez a bolygóenergiákat megfelelően alacsony szinten kell működtetnünk. Ennyi erővel persze azt a faágat is buzgón lefűrészelhetjük, amin állunk, amint magunk alatt is tábortüzet gyújthatunk, de minek tennénk ilyet? Az ember nem ellensége önmagának, még akkor sem, ha ezt savanykás ízű filozofálgatások közben előszeretettel mantrázzák.

A Vénusz-Szaturnusz oppozíció sokkal inkább szól a közös értékek mentén való kiegészülésről. Felfedezhetjük, mi minden fontos nekem és a társamnak egyaránt. Ez a tudatosítás ráirányítja a figyelmet a közös útra, mindarra az alapra, amire együtt építkezünk. Szépséges csavar a történetben a másiktól kapott tanítás: amikor képessé válunk felülemelkedni az indulatainkon, a sértettségen és azon, hogy már megint nyomogatják a gombjainkat, egészen meglepő és nagyszerű felismeréseket gyűjthetünk be – legfőképpen magunkról. A társ szinte közhelyes tükörsége most tűélesen és kontrasztosan mutatja meg saját, valódi képünket.

Ott van ebben az égi helyzetben az együtt töltött minőségi idő csodájának újra felfedezése is. Lehet, hogy csak percek és negyedórák adódnak, de mi magunk választunk: hőbörgünk az órák és a napok után, vagy szabad döntésünk szerint a terjedelmében miniatűr időegységet színezzük ki a lehető legszebben és legteljesebben. A Rák Vénusz különösen szép, lágy, finom árnyalatokat helyez ecsetünkre, egészen különleges dolgokat tudunk most kihozni az együtt töltött időből, legyen az bármilyen hosszú avagy rövid.

A Szaturnusz továbbra is alliterálva a Tejúton tolat; az Istenek Útjának minőségét szövi bele megtapasztalásainkba, hogy általuk jobb döntéseket hozva léphessünk tovább, előre. Benne egyesül a múlt kincseinek jövőért való transzformációja. Érdemes még a csillagképi hátteret is megvizsgálnunk: a gyűrűs bolygó a Nyilasban és a Kígyó Farkánál jár. Előbbi a Fény bölcsességét, az innen születő tudást erősíti megéléseinkben, utóbbi segítségével azokat a bizonyos indulatokat tudjuk kézben tartani; az ösztönerők uralásának csillagzatában járó Szaturnusz támogatásával a zsigeri kirohanások, az önmagunkból való kifordulás tünet-együtteséből való kigyógyulás igazi ideje jött el.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This