Pénteken délelőtt érkezik meg a Vízöntő asztrológiai jelébe központi csillagunk, a Nap; ekkor veszi kezdetét a tél második harmada – jégkorongosan szólva. A Vízöntő leghangsúlyosabb minősége a megtisztulás. Mély belső vágy ébred és testesül, hogy konkrét lépéseket tegyünk a bennünk élő és minket körülvevő világ torzulásainak, interferenciáink, mellébeszéléseinek lezárására.
Cselekvő éned égi szimbolizálója erősíti a késztetést, hogy kötelezzen a név és – végre! – tiszta vizet önts a pohárba. Valahogy fárasztóvá válik a hazugsághoz, a nem egyértelmű és világos minőségekhez való asszisztencia. Felettes éned kopogtatja vállad, hogy „nem ezt beszéltük meg”, ideje korrigálni a korábbi félrecsúszást.
A most kezdődő hónap egyik markáns vágya a külső-belső megtisztulás. Helye lehet a kimondás mellett a test tisztításának is, hiszen ő – ideális esetben – templomi funkciókat lát el lelkünk vonatkozásában. Egy templomot pedig illik időről időre alaposan kitakarítani. Mindenkinek habitusa szerinti a tisztítás mikéntje, de alibizni nem ér, pontosabban nem érdemes – most is csak magadat csapnád be, ha eggyel több pohár víz megivásával le akarnád tudni fizikai tested pucolását.
Fontos tudatosítanunk, hogy ez a fajta vízöntői tisztító minőség nem azonos az udvar pedáns rendben tartásával, amikor a szekrények kidőlésre váró csontvázaktól roskadoznak. Nem az a cél, hogy felcsavarozhassuk spirituális építményünk falára a „Tisza udvar, rendes ház” zománcozott tábláját.
A tisztítás és felszabadítás – mint a Vízöntő cikkelyét a Szaturnusszal társulva uraló Uránusz kulcsminősége – egyben a lényeghez elvezető „eszköz.” Ez a lényegiség pedig nem más, mint a szabadság. Nem vagyok híve a „csak-akkor” korlátozó, egymásból következő fordulatának, de csak akkor tudunk igazán szabadok lenni, ha már megteremtettük a tisztaságot. E nélkül nem működik valódi pompájában a másik; a szabadság illúziójánál pedig kevés veszélyesebb van, mert ez egy lufi. Abban a pillanatban, hogy támaszkodni szeretnénk rá, mikor szükségünk lenne megtartó erejére, óriási durranással pukkan ki, hogy pofára eshessünk.
Ezért nem érdemes a tisztító folyamatokon spórolni, mert túlontúl nagy árat fizetsz érte már középtávon is. Lapozz vissza a történelemkönyvekben, hogy feleleveníthesd a pirruszi győzelem definícióját, mert a tisztítás ellazsálása bizony ide vezet el.
Megfordítva az eredőket pedig végtelenül egyszerű, könnyen átlátható képletet kapunk: dolgozz állhatatosan a benned élő és téged körülvevő minőségek pucolásán, még akkor is, ha az azonnali jutalmazás elmarad. Tudod, hogy a cél akkor is nemes és megérdemli a befektetett energiákat, hogy valódi, elvehetetlen szabadságba érkezhess meg, ami már egy jóval magasabb és magasztosabb minőség.
A Vízöntő zodiákusának két uralkodó princípiuma van: a Szaturnusz (ő a hagyomány szerinti) és az Uránusz (ő kérdez vissza: mi az a hagyomány?). Pengeélen táncoló, kényes, de valós és gyönyörű egyensúlyt tudsz megélni: az idő és a tapasztalatok próbáját kiállt, régről hozott valódi értétek bizony szintézisben tudnak működni az egészen új, friss, soha nem látott és hallott minőségekkel.
Nem kell választanod, pláne szétszakadnod. Ez az égi energia késztet az egyensúly megtalálására, ahogyan a múlt és jövő közötti balanszot is a fókuszodba emeli – ennek pedig a végeredménye egy jelenben élő, a múlttal tisztában lévő, a jövőt szabadon tervező csillagszülött. Magadra ismersz?
kép: pixabay.com