Házat építeni jó. Manapság mélyen zsebbe nyúlós történet, nem véletlenül. Tömegek mozdulnak meg érte. Akkor is, ha látszólag kockázatosabb, mint egy jól megépített, pár éves-évtizedes, már álló épületet megvásárolni. A mi kultúránkban kiemelt jelentőséggel bír, hogy szilárd falazatú otthont tudj magadénak – önmagad, családod fészkeként, védelmeként. Az oltalmat nyújtó „ingatlant” alapkésztetésed szerint te magad építenéd fel.

Amikor megérik a fészekrakás/házépítés ősi késztetése, optimális esetben a tettek mezejére lépsz. Igen, manapság, illetve az elmúlt évtizedekben ez azért nem ilyen egyszerű. A tégla nincs ingyen és a kőműves, bár kedves és jó szaki, talán a szemedet is megdicséri, de pusztán az ő fényességéért nem fog bérmentve dolgozni neked. Magyarán: pénz, mégpedig sok-sok pénz kell hozzá.

A házépítés késztetése ősi, spirituális eredetű. Lásd meg: a gerjesztett fogyasztás idején is töretlenül jelen van. Sőt. A gombok megnyomódnak, hogy szépen törjem kerékbe édes anyanyelvünket. Amikor mindenki rohan ügyintézni és a tüzépes szinte licitet rendez minden raklap építőanyagért, egyre többen szállnak be a játékba. És nem, nem a felszínen sejtett, anyagi haszonszerzés által vezérelt mohóság miatt.

Az ősi vágy hajt. Építhess házat. Vonatkoztassunk el a keretrendszertől. Ha kioldod tudatodból a pillanatnyi helyzet adta keresztmetszet-szűkítő tényezőket, könnyen találhatod azt, hogy igen, te is építenél/építtetnél házat. Direkt nem lakást írok; a ház minősége, az őt körülölelő kerttel, mint az anyaföld egy darabkájának személyes birtokával van belénk plántálva odaföntről.

Ebben az ideális, elképzelt valóságban mit kéne tenned ahhoz, hogy vágyaid, álmaid otthona felépülhessen? Kiválasztod a telket. Ott, ahol élni szeretnél – évtizedeken, akár generációkon át, mert gondolsz az utókorra és az utánad következő nemzedékekre is. Meglátod a fantáziát az üres, netán bokros-bozótos, göröngyökkel tagolt földdarabban. De még nem ejted meg az első kapavágást.

Ahhoz, hogy szép és új házad végre állhasson, először pucolsz, tisztítasz. Amikor a növényvilág nem kívánatos részét eltávolítottad, jöhet a földmunka. Mire megérkezik a bobcat, már zsebedben lapul a jogerős, pecséttel szentesített építési engedély. Tiszta, egyértelmű és igen: támadhatatlan felhatalmazással kezdesz bele az építkezésbe.

Az alap ásása nem túl látványos. Hangja erős, az általa okozott felfordulás fejet csóváltat. Mégis: nélküle nem mész semmire. Nem spórolhatod el. A gizgazra alapozni nem lehet. Illetve dehogynem, csak hamar jön a dőlés: a ház össze, terveid dugába dőlnek.

A beton száradási idejének letelte után következnek a szemmel jól követhető, napról napra fejlődést mutató fázisok. Ekkor nőnek ki a falak, majd készül a koszorú, kúszik fel az ácsolat, rendeződik el a héjalás/cserepezés, épül a gépészet és a többiek.

A folyamat azonban a legeslegelejétől szívet dobbant, mosolyt fakaszt. Még akkor is, mikor sajgó derékkal, bedurrant bicepsszel puffansz liszteszsák módjára az ágyba napnyugtával. Mert házat építeni jó. Bábáskodsz valami új születésénél, ami nem csak téged szolgál ki. Olyan minőséget hívsz életre, ami új, ám átível rajtad és a jövőbe mutat. Otthont és támaszt ad. Valódi oltalmat képvisel. Ezért éri meg a fáradozást és ez indít arra tömegeket, hogy kellemetlenségektől méltatlanságokon át akár irracionális áldozatokat is meghozzanak a saját ház felépüléséért.

De az alapoknak tisztának kell lenniük. A telek nem lehet statikailag bizonytalan; löszfal tetejére és régi agyagfejtő oldalába nem akarsz házat felhúzni. Ahogyan a papírokat is rendezed, mert megnyugvást ad a nevedre kiállított tulajdoni lap és építési-, majd használatbavételi engedély. Itt érünk össze a csillagos éggel.

Mikor újba kezdesz, törekszel az egyértelmű, félreértésektől mentes viszonyok kialakítására. Ezt támogatja a Vízöntő újhold. Újhold egyenlő Nap és Hold együttállása. Január 21-én, szombaton 21 óra 53 perckor egzakt a két égitest találkozója a Vízöntő asztrológiai jelében.

Újhold – megújulás. Dobbanó szíved cselekvő kezeddel együtt, összhangban tesz, irányít, vezet, hogy ellépj, tovább lépj; valami újat hívj életre. De ennek az újnak tisztának is kell lennie, ez most kiemelt fontossággal bír. Értékteremtés és zsenialitás – ezek az erők is ott ficeregnek benned; a Kozmosz most sem hagy magadra. De még mennyire nem.

Mert az újholdhoz betársul a bátorító Sas-ság is. Hogy ez mit is jelent újholdas értelemben? Íme:

A félelem kezelésének egyik legjobb módszere síkot váltani. Elemelkedni a földtől, épp úgy, ahogyan a kifutó betonjától elszakadó repülő hasít a levegőbe. A félelem csak (víz)szintben értelmezhető. Ez a fura mondat magyarázatért kiált és nem leszek rest beleállni.

Szintben értelmezhető, azaz csak horizontálisan tarthat markában. Amikor síkban gondolkodsz és nem látod/nem láthatod/nem engeded látni, hogy magaslati pontok is kínálják magukat. Felmászni, rálátni, megérteni. Amíg csak jobbra és balra tekintesz, falakkal találkozhatsz, ha a félelem klausztrofóbiás érzete kukacoskodik benned.

A szint ráadásul: víz-szint. A félelem érzelem, emiatt egyértelműen a víz eleméhez köthető. Elnagyoltan számolva testünk bő kétharmada víz. Amikor eluralkodik a félelem, döntő többséged a biofizikai test birodalmában is rettegéssel itatódik át. Ezt nem árt tudnod. Mert a tétel nem csak negatív előjellel igaz. Derű, létöröm – ők is érzetek. Éppen úgy képesek kívül-belül impregnálni, mint a para.

A kulcs a szintemelkedés, a vertikális elmozdulás. Mint a közlekedésben. Miért ülnek oly’ sokan repülőre? Mert (jóval) gyorsabb, mint autóval, vonattal, busszal, hajóval haladni a cél felé. „Átugorják” a dugókat, hegyeket, szakadékokat – mindazt az akadályhalmazt, ami csak a föld felszínén közlekedve hátráltat(hat).

Nem muszáj a fapados légitársaságok akciós lehetőségeit böngészned. Ferihegyre se menj ki, hogy Gombóc Artúr módjára felkapaszkodj egy gépre, két, csokival dugig rakott bőrönddel a hónod alatt. A megoldáshoz nem szükséges ilyen léptékű tett.

Elég tudnod róla, hogy az újhold révén – felettes éneden keresztül – kapsz hozzá magas bekötöttségű, kozmikus inspirációt. Központi csillagunk, a Nap az imént érkezett meg a Vízöntő asztrológiai jelébe. Ezzel gyakorlatilag szimultán öleli keblére a Sas (Aquila) – égi egyenlítői – csillagképének legfényesebb, alfa csillagát, az Altair-t. Így varázsol egyfajta szentháromságot az újholdból.

Szárnyalás, égbe-, azaz fölé emelkedés, elrévülés. Cselekvő éned és érzelemvilágod együtt fogadja az inspirációt, hogy lásd kívülről-felülről önmagad/aktuális élethelyzetedet/energiamintáidat. Mintha az erdőn eltévedt túrázó kapna kamerás drónt és egy profi térképet egyszerre. A kiúthoz és a félelem elhalványításához önmagában már ez is közelebb visz.

Az elrévülés, meditáció, magas minőségű spirituális gyakorlatok azonban tuningolják a kihozhatót. Jövőt, mégpedig emelkedő és fényes elkövetkezendőket mutatnak. De nem úgy, mintha begombáznál. Levetítik a számodra optimális kimenetelt. Te pedig választhatsz: az emelkedés útjára lépsz, vagy inkább visszatérsz és tovább-bolyongsz. Az újhold segít ki- és előre látni. Mintha lenne egy ködoszlató varázskütyüd, amivel elfújod a tejfölt, hogy letisztuljon, ami előtted és körülötted gomolyog.

kép: pixabay.com