A Szenteste az Szenteste. Tudom, hogy az aktuális helyesírási szabályok szerint nemecsekernősen kis betűkkel kéne írnom, mint a Karácsonyt. Én mindkettőt naggyal írom, ahogy a Húsvétot is. A „shift” billentyű pluszban megnyomásával fejezem ki a tiszteletemet megbecsülésemet és hálámat a jeles alkalmak előtt, a hatályos nyelvtani szabályokat felülírva (lesz@rva, magyarán). Ilyenkor regula helyett ajánlásnak tekintem őket…
A Húsvét mozgó ünnep. Mit jelent ez a fura kifejezés? Azért „mozog” a húsvéti ünnep időpontja, mert Húsvét vasárnapja a tavaszi napfordulót (ekkor lép a Nap a Kos asztrológiai jelébe) követő első holdtölte utáni első vasárnap. Csak leírva és elsőre tűnik bonyolultnak.
A Szenteste ezzel szemben fix. Mióta világ a világ, december 24-én üljük. Na jó, csak kétezer éve.
Ekkorra már ki is engedték volna, ha mai divat szerint kórházban született volna a Fény. Ő azonban, köszöni szépen, ezt elkerülte és inkább a csillagos égen diadalmaskodott. Precízen: központi csillagunk, a Nap a Bak cikkelyébe lép. Ez a téli napforduló, másik nevén napéjegyenlőség. Innentől hosszabbodnak a nappalok, növekszik a látható fény mennyisége. Itt találod a témába vágó cikkemet: https://ladonyijanos.hu/bak-nap-teli-napfordulo/
Ezt ünnepelték régen. És ma is sokan. A helyzet hasonló június a 24-én ünnepelt Szent Ivánnal. Róla majd nyáron, a maga idejében beszélünk, most napforduló és Szenteste relációja az érdekes.
December 24-én nem történik semmi az égen. No, ahogy ezt kimondtam, egy velőt remegtető tockos csattant a fejem hátsó traktusán. Dehogynem. Olyan nincs, hogy ledermed a Kozmosz és adásszünet áll be. Sose másnapos.
Inkább úgy fogalmazok, hogy fényszületési szempontból már elment a hajó. Három napja, bizony. Ha jól megnézed, a nyomdokvíz is elült; kutató tekinteted még a bodorodó dízelfüstöt sem látja.
Nyilván mindig történik valami, hol érdekes, hol különleges. Időnként pedig érdekes és különleges.
Szenteste és különösen Karácsony első és második napján, azaz december 25-én és 26-án már nem beszélhetünk jelen időben fényszületésről. Mégis, jogos a „szent” kifejezés, mint előtag.
Azért szent a Szenteste, mert azzá emeltük. Ennyi. Ez azonban nem kevés, sőt. Generációk, nemzedékek láncolata nőtt föl a december 24-re időzített áhítattal. Ez pedig transzgenerációs mintákat hívott életre. Magyarán: benne van a térben, hogy ez nem lehet egy gyalog hétköznap.
Azért szent a Szenteste, mert mi tettük azzá.
Ahogyan nézted a fát, később tevékenyen díszítetted is.
Ahogy segítettél bejglit tekerni, halászlevet passzírozni, majonézes krumplisalátát keverni.
A sor végtelenül folytatható. Helyettesítsd be kedvedre; biggyeszd oda személyes, meghitt, emelő történéseidet, megéléseidet. Miattuk, a benned keltett rezonanciájuk miatt szent a Szenteste. És ez jól van így.
Csak ne akard a Fény születésével összemosni. Mert – már – nem arról szül. De ünnep, valós, igazi. A tiéd, az enyém, mindannyiunké.
Nem, ne gondolkodj rajta. Kerüld el a vagylagosságot. Talán már fel is buggyant ugyanis a kérdés: akkor most a napfordulót vagy a Szentestét érdemes ünnepelni?
Mindkettőt. Igen. Miért, olyan sok az ünnep? Netán túladagolásban szenvedsz? Nézd el a kötekedő hangnemet, de itt egy kutya van elásva. Ordas bűzéről ítélve nem tegnap óta.
Meg kell tanulnunk valóban ünnepelni és azt is, hogy igen, megérdemeljük, hogy pár nap különbséggel kétszer is átengedjük magunkat a meghitt köszöntésnek. Ki mondta, hogy nem szabad? Kit rövidítesz meg vele?
Minden felmérés, ami nemzetek boldogságát hivatott mérni, a sor végén, a sereghajtók között találja kullogni hazánkat. Az élmezőny bezzeg gyakran ünnepel. Nem, ez nem kerül pénzbe. Az ünnep ingyen van.
A ponty, a szaloncukor, a fenyőfa bankókért és kártyás pittyenésekért cserél gazdát, de a lényeg megfizethetetlen, azaz nem számszerűsítehető, lepattan róla a haszonelvű megközelítés. Ebbe kapaszkodj.
Nyilván a készülődés során elvetett magokat aratod le 24-én ebédkor, délután, este. Ezért is érdemes megőrizi emberi méltóságodat. Ehhez jellemed erejét hívd segítségül. Már ha egyedül nem sikerül kellő erővel valagba rúgnod a megfelelési viszketegséget.
Nem a tizenegy fogástól ünnep az ünnep. Somlósi Lajos bácsi gondolatszálát kölcsönözve: az ember egyik fontos küldetése, hogy felszabadítsa magát a gyomor szomorú rabszolgájának státusza alól.
Jó enni, az együtt elköltött ünnepi étkezés pedig felemelő. Ez azonban nem egyenlő a zabaorgiával, ahol a magadba tömött élelmiszerek habzsolása úgy ül tort, hogy a tempó miatt valójában az ízeket sem érzed. Aktuális cikk itt: https://ladonyijanos.hu/a-karacsonyi-zabaorgia-hattere/
Szélesebb spektrumban az egész ünnepre hangolódás játszik. A takarítás, fenyő talpba faragása, bejglitekerés – mind maradjon meg az emberi kultúra határain belül. Ennél nem is kell több ahhoz, hogy valódi – a káromkodás felett érzett bűntudat nélküli – meghittség járhasson át.
Utána már könnyen éled meg az este „szent” mivoltát. A csillagos égen a Szaturnusz, a hetedik bolygó a megszentelés princípiuma. Ahogyan a teremtéstörténetben is a hetedik nap hozta el ezt a minőséget, úgy érdemes most is a Szati égiszéhez fordulni.
Magyarán: légy jelen. Légy ott. Nem csak testben. Egy évben egyszer van Szenteste, de a „mágikus” december 24. dátumon túl te magad szentelheted meg. Tedd meg.
Áldott Ünnepet kívánok!
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
