Közeleg a tavasz. Ez tény, sőt. Ha csak a naptár felől nézzük, bőven benne járunk, elvégre március elsején pendült az évszakok határa. Közjogi, szerződéses és egyéb határidők tekintetében bizony bő két hete kitavaszodott. Persze nem érdemes itt leragadnunk. Okos ember nem megy bele a „mikor van a tavasz?” kezdetű – amúgy abszolút meddő – torzsalkodásba. Egy minimális bölcsesség birtokában különbséget teszel: hó elején naptári, 2026. március 20-án csillagászati (= spirituális) tavasz kezdődik. Utóbbi megközelítés az új évet is kijelöli. Mert az is csak a kalendárium szerint esett meg január elsején.
Igen, szilveszterkor folyt a pezsgő, durrant a tűzijáték, a buli pedig féktelen voltáról marad emlékezetes a legtöbbeknek (én konkrétan este fél tízkor már aludtam a karácsonyi ételmérgezés után…). Január elseje pedig az eleve hamvába halt fogadalmak napja. Jó, idén több komoly kozmikus támogató erő igyekezett meghekkelni az ősi igazságot, hogy fagyott földbe nem érdemes magot vetni. Arra tényleg a tavasz, nevezetesen a most beköszöntő csillagászati verziója való.
Ha nem barlangban, netán (Isten ne adja…) egy japán stílusú kapszulában laksz, úgy észleled már a zsendülést. Zöldülés, rügyfakadás, madárdal. Lehulló télikabátok, kivillanó idomok, szélesülő mosolyok. A tavasz előszelét mindenki érzi, látja, tapasztalja. Ezzel együtt – ne tévesszenek meg a valóban szívderítő jelek. Igen, a nappalok hosszabbodnak, a hőmérséklet emelkedik, de pont most, pár nappal a pénteki napéjegyenlőség előtt érdemes megtenned még valamit.
Készülj. Nem, nem úgy; szóval kevés portalanítani a teraszbútort, kitekerni a naprolót és elcsomagolni az aranyáron vásárolt szánkót. Most másra van szükséged. A tavaszi felkészülés a fordulópont köszöntésében segít. Ez persze nem egy dátum és még csak nem is egy kozmikus apropó előtti bárgyú tapsikolás. Mert nem más esik meg 2026. március 20-án (budapesti idővel számolva) 15 óra 45 perc 55 másodperckor, minthogy központi csillagunk, a Nap a Halak jeléből átlép a Kos zodiákusába. Zárójel: igen, kap majd önálló cikket, szokásosan; nem maradok adósod a Kos Nap és az őt övező pezsgés ecsetelésével.
Készülj fel. Most tűzd ki a céljaidat, most határozd el, mibe vágod a fejszéd! A földről a fagy elvonult, a körülmények ideálisak egy új kör indítására. Még van pár napod. Olyan szomorú látni, amikor valaki az utolsó pillanatban kap észbe, mert nem figyelte a napokat és úgy élte meg, egyszer csak „rárontott” a csillagászati tavasz, ő meg, arcán bamba megütközéssel úgy állt (ült), mint akire – végszükségtől hajtva – rányitották a budi ajtaját. Te ne legyél ilyen.
Most még halakság van. Az a mélységekről és a belső megélésekről (is) szól. Szóval csodaszép a március, de a héten jól teszed, ha egy kicsit leltározol, s bölcsen levonod a tanulságokat. Közben persze megfogalmazódhat pár cél, új irányok – minden, amit az új kezdetre ráültetnél. Légy – lehetőleg józan, paraszti – észnél, tedd a dolgod és élj az égi háttértámogatással – így boldogulsz igazán jól a földön.
János
kép: pixabay.com
További teljes cikkeket a Substack oldalamon találsz: https://substack.com/@ldonyijnos

