Skip to main content

Ladonyijanos.hu

Egyszerű üzenet a Rák Marstól:

 

Erősnek lenni jó.

Még üdvösebb, amikor keménység nélkül vagy erős.

Igazán erősnek pedig érzelmeid megélésével mondhatod magad.

 

Tűz és víz. Két elem, ami sistereg, forr, megmozgat és nyomot hagy, találkozzanak bárhogyan is. Ezt a mintázatot – is – hozza el a Rák asztrológiai jelébe lépő Mars. Nem is akárhogyan.

 

Tuskóra a szőrszállal, a delelő Nap fénye megcsillan a kezedbe ragadott, borotvaélesre fent szekercéd élén és hasítsunk! Azaz szőrszálhasogató alapossággal a dátumok: 2026. augusztus 11-én 10 óra 30 perckor érkezik meg a vörös planéta a Rák zodiákusába. A távozása pedig szeptember végén, völgyben nyíló kerti virágok és ablak előtt zöldellő nyárfák idején érkezik el: 2026. szeptember 28-án 4 óra 48 perckor lép át az Oroszlán cikkelyébe.

 

Lelkierő. Ez a Rák Mars legfőbb üzenete, a tűz és víz elemének násza – magas szinten. A mélyebb megértéshez elég Arész bolygójának két holdját megismernünk:

 

Phobos és Deimos. Fóbiák, félelmek, rettegés, iszonyat – és ezek szinonimái. Ám egyvalami kiemelkedik a hátad közepére sem kívánt szívszorító érzelmek közül: a kishitűség.

 

A Mars a benned élő félelmek és kishitűségek felett aratott ragyogó, fényes győzelem jelölője. (erről lényegesen bővebben írtam a könyvben, amiről itt informálódhatsz, mi több, akár kézbe is veheted: https://stellala.my.canva.site/)

 

Ez az ideális és optimális, méltó célértékűen magas szint. Ne add alább. Még akkor sem, ha a Rák Mars nem tesz csodát. Legalábbis önmagában – nélküled – nem.

 

A Rák Mars nem oltja ki automatikusan egyetlenegy félelmedet sem. Akkor erőssé és bátorrá tesz talán? A nagy lóf@szt! Bocsánat: a büdös fenéket! Kérlek, töröld ki az előző mondatot az emlékezetedből, ha pedig kiskorú olvassa, ő takarja el a szemét utólag is. Bocsánat.

 

A félelem magától egy tapodtat sem araszol arrébb. De! A Mars az alkímia égiteste.

 

Átalakítás.

Transzformáció.

Mágia.

Varázslat.

 

Legyőzés és átalakítás. A Rák Mars energetikája remekül játszik a kezedre, ha elhatározod, hogy azokat a bizonyos félelmeket és kishitűségeket szeretnéd elpárologtatni. Még akkor is, ha a Mars sajtója meglehetősen rossz, egyoldalúan lehúzó.

 

Agresszió, arrogancia és erőszak. Általában ezeket a riasztó minőségeket gemkapcsolják a Marshoz, ami torzító féligazság. Igaz, de csak és kizárólag a planéta energiáinak alacsony (béka segge alatti szintű és színvonalú) működtetése esetén. A legfőbb hiba egyenlőségjelet vonni a destruktív indulatok és a Mars között. Törekedj a teljes kép megismerésére! Tűz, erő, lelkesedés, jobbító motiváció – ez a bolygó tüzességének magasabb megjelenési formája. A „hogyan” pedig adja magát:

 

A lelkierő tuningolásával, tudatos, elvárással öntözött belső megerősödéssel. Először befelé, aztán kifelé, de mindkét irányban egyaránt kitűnően működik. És egy apróság, amit érdemes szem előtt tartanod.

 

Az extra adalék sem maradhat el: a Mars immár a Tejúton jár, erről is írtam ám: https://ladonyi.substack.com/p/a-tejutra-lepo-mars-fenyuzenete. Az Istenek Útjáról érkező sugallatok, felismerések, segítő-támogató energiák megjelenésére bizton számíthatsz.

 

Csűrjük így, csavarjuk úgy: érzelemerős hetek-hónapok következnek. A nagy kérdés: hol, hogyan találnak téged? A legjobb válasz tebenned van, hozd hát ki magadból!

 

További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos

 

kép: pexels.com

 

Iratkozz fel hírlevelemre!
Miért érdemes feliratkozni?

A kéthetente készülő hírlevelekben máshol nem publikált exkluzív cikkek, különleges tartalmak kapnak helyet.

Több eseményt is itt publikálok először, a nyilvános fórumoknál korábban.

Alkalmanként ingyenes, zárt online „Kérdezz-felelek” alkalmat tartok kizárólag feliratkozóknak.”

Soha nem küldünk SPAM-et! Olvasd el az adatvédelem oldalt további információért.