A lány a hegyoldalban lakik, sárkányokat fest és cirógatva érinti meg a lelkedet. Róla szól ez a történet. És rólad is – mert benned is megérint valamit.
Messziről jött, sokat látott, közelre ért. Mint egy igazi mesehős: járt nagyon magasan fenn és megjárta a mélységek alját is. Ám a kanyargós, hosszú, olykor rögös, néha mézes, máskor áfonyás útja nem kérgesítette meg, sőt. Amit tapasztalt, csiszolta – és a lány egyre inkább csillog. Belső fénye átragyogja a külvilág legsötétebb rétegeit is. Okkal, mert azt teszi, amiért jött. Valahol, valamikor ugyanis kiválasztották őt.
Az istenek adtak neki/vele/mellé/hozzá Fényt. Olyasmit, amit Frodó kapott Galadriel úrnőtől. Csakhogy – azzal a fényességgel ellentétben – itt és most nincs üvegcse, se zsinór, amin bárki a nyakába akaszthatná. Éppen ezért igazi, valódi – és elvehetetlen. A Fény a lányé, sajátja, de – pont úgy, mint az igazi szeretet – átadva egyre csak gyarapodik. És ő bizony – azzal, ahogy van és amit csinál – árasztja a Fényt. Van is rá egy magyar szó; nem túl gyakori, de ő igazi „álomláttató.”
Az ember (igen, a felnőtt is, sőt: ő csak igazán) nem élhet a fantázia csodás birodalmába, a mesék megkapó világába tett rendszeres, élvezetes látogatások nélkül. Nézd meg, milyen átütő sikert könyvelhet el a Trónok Harca, a Gyűrűk Ura, a Harry Potter – és számtalan más, minőségi fantasy. És bizony, ember, ki ebbe a világba átlépsz, találkozol varázslatos lényekkel is. Például sárkányokkal.
Döbbenetes azonosulás, óriási, elsöprő hatás. Igen, okkal. Bár az agyunk talán azt ismétli vissza, amit sulykoltak bele, hogy sárkány márpedig nincs és csak a dínók éltek régen, semmi tűzfújás és mágia – mégis. Mégis, minden ráció ellenére kételkedés nélkül, bizton tudod – a szíved, lelked, szellemed igenis tudja -, hogy a Sárkány igaz.
A lány a hegyoldalban lakik, sárkányokat fest és cirógatva érinti meg a lelkedet. Mert ő közeli, bizalmas viszonyban, mondhatni, napi kapcsolatban áll velük. Amit megálmodsz, ő megfesti, anyagba gyúrja; láthatóvá, érzékszerveiddel is élvezhetővé formálja a legmélyebbről feltörő lélekvágyakat.
Művész lenne? Írhatnám, hogy igen. Félig igaz is. Ha technikailag nézzük, abszolút megállja a helyét a kijelentés. Ennél azonban fontosabb – és elsődleges -, hogy Ember. Így, nagybetűvel írva.
Ember, mégpedig olyan, aki hasonlít egy teret őrző fához. Lábak a földön, energetiszálai mélyre, Földanya dobogó szívéig ér, törzs, hát egyenes, ahogy a tartás és a jellem is. A (lomb)korona pedig a végtelen, csillagosan kéklő ég felé törekszik; annak minden fényességet hozva le. És hát igen: ember, minden emberi dolgokkal egyetemben, ideértve örömöt, bánatot, gyengeséget, gyarlóságot, nemességet. Mindent.
A lány a hegyoldalban lakik és álmaid sárkányát festi meg. Illetve… Már meg is festette. Ha nem hiszed, járj utána. Ha pedig nem él benned kétely, még inkább csodáld meg őket. Megéri.
Hogy hol laknak a sárkányok? Nos, kérem, itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=61551885741152
És itt is: https://www.instagram.com/gabriella.bogdan.80/
Persze a slusszpoén nem maradhat el. Szivattyú. Igen, nem gépeltem el. Műfaját tekintve kerti szivattyú, esetleg házi vízmű (sokáig és magunk közt csak „búvárszivattyú”-ként említettük Gabibal, de utánanéztem és mégsem az). Én sem tudtam elképzelni, milyen egy impozáns festményen. Hát, amióta láttam, nézegetem otthon a falakat, hol jutna hely ilyesminek.. Tényleg.
Álmodj bármit, ő megfesti. Nem úgy, ahogyan megálmodtad: szebben, jobban, teljesebben. Ő ebben nagyszerű. Ebben is. Álomláttató.
A legeslegjobb szívvel ajánlom, keresd bátran és életre szóló élménnyel gazdagodsz!
kapcsolat: gabriella.bogdan.80@gmail.com
