Megesik, hogy a világ változásai miatt az addigi elvek korlátozó rigolyákká válnak. Kellő rugalmassággal igazán jót is kihozhatunk belőle, ám hajlékonyság hiányában az elszáradt faághoz hasonló reccsenéssel törhetünk. Saját példámat hoztam a tétel szemléltetésére.
Bő öt évvel ezelőttig vallottam: aki szeretne velem konzultálni, jöjjön el hozzám. Nyilván a másik földrész, vagy Európa egy-egy távoli pontja azért kivételt jelentett, de online módon csak kivételesen indokolt esetben dolgoztam. Igen, meggyőződésből. Akkor azt hittem, megingathatatlanul igazam van, mikor kardoskodtam a következők miatt:
Nézzünk egymás szemébe egy adott, közös térben.
Rázzuk meg egymás kezét, amikor először találkozunk és bemutatkozunk. Aki szeretné, elemzés végén senkit nem beszélek le egy szívből jövő ölelésről sem.
Gördülékenyebb a munka, amikor egymás auráját érintjük.
Könnyebb, gyorsabb észrevennem a rezdüléseket és megfelelően reagálnom rájuk.
Nem mellesleg: testközelből mutatom meg a színes, általam kézzel rajzolt asztroszkópodat, annak minden jelentős apróságát ecsetelve.
Töretlenül hittem, hogy így kell, így érdemes dolgozni. Ha „kényszerből” egy-egy Skype (nyugodjon békében) becsúszott, nem tapsoltam lelkesedésemben. Aztán jött a Covid és oly sok más mellett ezt a nézőpont-beli csökönyösségemet is szétrázta. Persze nem tapsolva, inkább sokkolódva fogadtam akkor a megdöbbentő változásokat.
Hát most mi a f@szt csináljak?
Igen, tudom, nem méltó trágárkodni, de nem szeretném letagadni, hogy eléggé nyersen bukkant felszínre a „hogyan tovább?” kételye. Az átmenet ugyanis igen rövidnek bizonyult.
Maszk, akár duplán is, fű alatt érkező vendégek. A 2020-as év első felében még így-úgy meg lehetett hekkelni a szigort, aztán ráébredtem, ez így nem mehet tovább. Ha be- és lezárnak, akkor bizony nincs mese, természetesen nyitni kell. Hát megtettem.
Éppen egy több hónapos képzést végeztem és ott is át kellett állni az online módra. Akkor hallottam először a zoom-ról, nem a fényképezés közbeni ráközelítés értelmében. Amerikai program, olyan szinten lebutítva, hogy egy kilencöves tatu is tudja használni. Így fejeztem be azt a programot és közben előfizettem a saját fiókommal is. Meg vettem ezt-azt:
Webkamera, állványok, lámpa, mikrofon, ilyesmik. Csupa hasznos cucc, mert akkor a fene se tudta, meddig tart ez a magából kifordult lezárósdi.
Először csak az egyéni alkalmakat kezdtem virtuális térbe terelni. Azt hittem, ódzkodni fognak tőle a vendégeim, de újabb meglepetésként mind hálásak voltak, hogy egyáltalán érdemben orvosolható a kor problematikája. És ami egy emberrel megy, az sokkal is szokott. Úgyhogy jó mélyen teleszívtam a tüdőmet és kiírtam az oldalamra egy akkor bevillant szót: Csillagwebinárium.
Be kell valljam, ez elsőnek igazából különösebb koncepció nélkül álltam neki. Azt tudtam: bárhány CSW-t tartok is, az díjmentes lesz mind, ezzel én szeretnék adni. Aztán gondoltam, beszélek kicsit az aktuális égi folyamatokról és a leképeződésükről, főleg annak tükrében, amit akkor a világ, s benne mi magunk megéltünk.
Végül két éven át közel másfél tucatnyit tartottam; akadt, ahol nyolcvanan voltunk és olyan is, hogy elég lett volna a két kezem a résztvevők megszámolásához. Közben persze mentek az egyéni elemzések, konzultációk, éves előrejelzések. Amitől eleinte ódzkodtam, menet közben – mit szépítsem – megszerettem. Kezdtem meglátni az előnyöket, észrevenni, ami másképp nem valósulhatna meg.
Igen, a távolság. Nem kellett megkapnom, mint Balázs Juniornak az üveggolyót, ám áthidaltuk.
Büszkén jelenthetem ki, hogy Európán kívül Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, Afrika és Ázsia is megvolt. Egyedül az Antarktisszal nem konzultáltam még, úgyhogy, ha ott élsz, ezennel felajánlok egy grátisz alkalmat, csak hogy kipipálhassam az utolsó kontinenst is. Az országok tekintetében a lustaság győzött, annak idején ötvenig számoltam. Ebből logikusan következik:
Nem mindenki ülne vonatra, buszra, autóba, repülőre, hogy eljöjjön hozzám. A technika azért van, hogy használjuk, bölcsen éljünk az általa kínált előnyökkel.
Világosan látom, ezért jelenthetem ki: nem pótol és nem helyettesít. Ergo értelmetlen a személyes alkalmakkal összevetni. Aki Peruban él, nem fog feltétlenül egy szemmel is jól érzékelhető pénzösszeget repülőjegyre és szállásra költeni, csak azért, hogy egy térben bontsuk ki születési csillagzatának fényüzeneteit.
Ezért nem értek egyet, aki alkoholmentes sörhöz, vegán szalonnához, nikotinmentes cigihez és guminőhöz hasonlítja a nem személyes alkalmakat.
Mind a kettő jó és egyikről sem mondanék le szívesen. Nem is mondok.
A végén azért igen, bevallom, ültem úgy kamera elé, hogy kifogástalan ingben és hozzá passzoló zakóban feszítettem, ám rövidnadrágban, mezítláb, mert klíma nélkül, 37 fokra melegedett bérleményből tartottam Csillagwebináriumot. A kép úgyis csak a felsőtestemet mutatta. Hiába, na, az ember leleményes és a találékonyság hidat épít probléma és megoldás közé. Pont, mint a kamera és a mikrofon.
u.i.: ha szeretnétek, írok a bő fél évtized legviccesebb online megéléseiről. Vékonyabb könyvet gond nélkül össze lehetne állítani belőlük, szóval – ha jelzed kommentben – szívesen mazsolázok belőlük egy cikk erejéig.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
