Nem, azt nem mondhatnám, hogy sötét van. Igen, világosan látom, hogy látok. Minden egyes nappal egyre tovább, már ha időben mérem. És igen, kellően kiműveltem magam: a nyári napfordulóig ez így is lesz. Az még szűk két hónap, így aztán borítékolom is: minden egyes (áldott) napom egyre fényesebb. Hurrá. És persze: hip-hip.
Az tehát bizonyos: nézek, látok, mind több lux segít ebben. Minden azt súgja, hogy a növekvő – optikai – fénymennyiség ki kell, hogy emelje az észrevenni valókat. Talán így is van. Még az is megeshet, bennem a hiba (bár ilyen eddig még sose fordult elő, mint tudjuk…). Valahogy mégsem az igazi. Majdnem, de nem. Nem is merem még megfogalmazni sem, mert a virágzós tavaszban olyan csúnya és fals lenne: valami hiányzik.
Nem is hiányzik, igazából tök jól el tudnék létezgetni, de kezdem kapiskálni: akad olyasmi, amivel még jobban érezném magam. Ha a mostaninál is élesebben és tisztábban látnék, akkor a köd eshetősége, az árnyék rémképe is elvonulna, valahová a mosógép és a szennyestartó sarkainál lévő, az év két nagytakarítós napját kivéve háborítatlan pókbirodalomba. Az volna a jó, bizony. De honnan akasszak le egy kis pluszt?
Khmmmm. Ha megengeded, szólnék. Nem sokat, csak egy pár szót.
Igazán nem akarom két-három percnél több idődet elcsenni.
Tudod, az a helyzet, hogy nem is köszörültem volna meg a torkom jó ok nélkül. Azaz: jó hír nélkül. Az pedig ott fényeskedik a csillagos égen. El is mesélem, milyen formában ölt testet.
**
A teljes cikkben elmesélem, miért is olyan csodás az évente egyetlenegy alkalommal felfényesedő Nap-Hamal együttállás. Ez az egyik szívemnek kedves kozmikus kombó, mit titkoljam? Szóval igen, csillagszórózás lesz bőséggel.
Elolvashatod a Substack oldalamon:
kép: pixabay.com

