A mai cikket a Nap és a Szaturnusz együttállásáról írtam. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy egy csipetnyi iróniával és némi maró gúnnyal világítsak a földszintes, más nevén riogatós asztrológia egyik vakfoltjára. Ez pedig a Szaturnusz bolygó kezelése. Úgy vannak vele, mint egy áttétes rák diagnózisával. Ahol a képletben találják, a balrogot megpillantó Legolas módjára sikoltoznak. Merev blokkot, ádáz akadályt, makacs nehezítést festenek az összes szaturnuszi érintettségre. Ezzel persze koromsötét jövőképet láttatnak, így vetve fekete magokat. Nem tudsz jól kijönni belőle; náluk egyszerűen és egyoldalúan „rossz” a gyűrűs bolygó. Ráfaragtál, na. Már majdnem csúnyábban írtam, de hogy nézne ki már az első bekezdésben a „ráb@sztál” szó? Éppen ideje másképp tekinteni a Naprendszer hetedik planétájára.
Jó, igen, adom. Konkréten egy fejezetet kapott a könyvben, de nem akarom idemásolni (ha még nincs meg, itt tudod megrendelni: https://stellala.my.canva.site/). Kezdjük a pozícióval: a Nap az első, a tengelyenergia; körülötte forog minden. A Szaturnusz a szemmel még látható bolygók sorának zárója; így kettejük március 23. és 26. között egzakt találkozója egyúttal a végpontokra is rávilágít. Lásd a benetet és a kintet, tudd, mi hol kezdődik és végződik – ám arról se feledkezz meg, hogy az optikailag észlelhetőn túl is bőven akad még fontosság. Például láttál már szerelmet? Én „csak” éreztem; ehhez a szem kevés.
Nem beszűkíteni, éppen ellenkezőleg: szemellenzőket kukázni, valóságot tágítani hivatott a kombó. Amiből – nagyvonalúan átlagolva – évente egy akad, szóval nem olyan, mint az új- és teliholdak, hogy pár hetente, ha más köntösben is, de jelentkeznek. Magasra célozva összeszedettséget, állhatatosságot, koncentrált figyelmet találunk a Szaturnusz erényei között. Akad ott tapasztalat által igazolt érték, kikristályosított bölcsesség; szóval nem, nem jelenthetjük ki, hogy ahol ő jár, ott rápacsáltál. Nagyon nincs így, ha pedig a konkrét kézfogót vesszük, a kijelentés hatványozottan igaz.
**
A teljes cikkben elmesélem, mire igazán jó a Nap-Szaturnusz együttállás. Persze, mindenre is, ám én konkrétumokkal is készültem. Oldunk és bogozunk; nem titkolt célom, hogy a gyűrűs bolygóról kialakult, jellemzően egyoldalú kép legalábbis árnyalódjon benned. Mert ez egy kurvajó kombó, na. Tényleg.
Elolvashatod a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com

