2017. aug 22. 0

Szűz Nap

Szerdától a Nap a Szűz zodiákusában folytatja égi útját. A rend iránti igényünk mint időbeli, a dolgok kellő időben való megtörténtének törekvése jelenik meg. A közhiedelemben a Szűz valami sarkos-stokizós, mindent elvágólag elrendezős kockamentalitású minőségként él: fontos rendet tenni abban is, hogy ez nagyon nincs így. A Szűz egyfajta ritmust (is) jelent, a körforgásra hangolódást,a vetés-aratás ütemét: tudni azt, mikor minek érkezik el az ideje és e szerint cselekedni is,nem hagyni, hogy  a megszentelt pillanat tétlenül elillanjon.

Szellemiségünkben, gondolatainkban is megjelenik a rendszerben való gondolkodás, ám ez építő jelleggel: jobban meglátjuk, észrevesszük az összefüggéseket, a Nagy Egészben betöltött helyeket és szerepeket. A tudatosság magasabb szintje ismerni az idő szentségét, mikor minek jött el az ideje. A Szűz csillagképe, amelyről az asztrológiai jel a nevét kapta (de nem azonos vele!), az arató Szűz futó alakot formáló csillagaiból és az angyali Szűz halovány csillagaiból áll.

A mostani időszakban a vetés-aratás mélyebb érzékelésén túl ott a leheletfinom angyali érintettség is: talán szemmel nem látható módon, de nyitott lélekkel és szívvel érezhetően jelen van. Jó tudnunk, hogy az angyali világ legfőbb vágya és egyben feladata a föld emberének segíteni, szívesen is megteszik ezt szárnyas segítőink, mindössze kérnünk kell őket a megfelelő módon.

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!