Így vess véget a magánynak

Így vess véget a magánynak

Csak akkor és csak addig lehetsz magányos – és érezheted magad annak -, ha nem a saját, személyes értékeid mentén élsz. Ebből adódóan a méltó élethez négy, egymásra épülő és egymásból következő dolognak kell teljesülnie:

Felismerned, hogy valós, kipróbált, időt álló értékekre van szükséged.

Meghatároznod őket. Neked, személyesen, nem másnak; nincs érték-licenc és tartás-franchise.

Bekalibrálni őket saját valóságodba, célértékként kitűzni, mint zászlót a rúdra.

A megfelelő ráhangolódás után értékeiddel összhangban lévő életet élni.

Leírva végtelenül egyszerű és igen, abban is igazad van, hogy a kivitelezés ennél jóval összetettebb; rengeteg erőt, időt, figyelmet igényel. És valóban, gyakran fogsz (időnként erős, néha akár orkán erejű) szembeszélben is haladni – lepésről lépésre.

Az apropót, ami miatt erről a kevésbé népszerű, de végtelenül fontos kérdésről beszélnünk kell, egy éppen felfénylő kozmikus emlékeztető adja. A Szaturnusz áll együtt a Déli Hal (Pisces Austrinus) legfényesebb, alfa csillagával, a Fomalhaut-tal. A Világot tartó négy oszlop egyike – a régiek ugyanis úgy vélekedtek: négy, kiemelt energiájú csillag tartja világunkat. Nem kispályások.

„Magányos Csillag” – ez a Fomalhaut egyik ragadványneve. Ez azonban nem arra utal, hogy „szingli star” lenne, sőt. Ha szeretnél ráhangolódni, ha egy kicsit is engeded, hogy közelebb kússzon hozzád lényegisége, máris feltárul a név szépsége. Őrzés, mégpedig a Mennyek Kapujának (a déli égbolton fényeskedő Sculptor, azaz Szobrász csillagkép) az őre. Ez a minőség pedig nem traccsolós, piaci kofás. Ő áll együtt a Szaturnusszal, akit már ismerős lehet. Azért poroljuk le, mi a vele kapcsolatos aktuális érdekesség.

A gyűrűs bolygót mindenki ismeri. Legalábbis azt gondolja. Az analógiák szintjén az összpontosítás, a koncentráció, a fókuszált figyelem tartozik hozzá. Többek közt. Mellettük – és talán kicsit felettük – elsődlegesen a valódi értékek fénylenek. Fényeskednek, hiszen az élet tapasztalatai csiszolták benned ragyogóra, mi az, ami igazán fontos. Alacsony szinten pedig az elhatárolódás, az elszigetelődés, és igen: a rettegett magány (azaz: nihil, értékválság/hiány, következetlenség) is kapcsolódik. Éppen ezért vihetsz végbe érdemi fordulatot. Ehhez a következőket érdemes szem előtt tartanod:

Harminc év. Szokás emberöltőnek is nevezni. Ennyi időt kér a Szaturnusz, hogy megkerülje a Napot. Na jó, „csak” huszonkilenc és felet, de ilyen léptékben egy kis kerekítés belefér. Mindebből következik, hogy az átlagos ember életében két-három szaturnuszi kört él meg; nem röpköd megvadult szelfidrónként a fejed körül (https://fotopiac.hu/lily-a-szelfi-dron-videokamera-es-fenykepezogep/). Azaz: jellemzően kétszer vagy háromszor találkozik életedben a Szati a Fomalhaut-tal. Itt az egyik – remek – alkalom. Ha valami ritka, az értékes.

Korunk egyik legnagyobb – valós és nem mondvacsinált – problémája az elmagányosodás. Noha a reggeli wc-látogatásodat, a kávédat, életed szinte bármely pillanatát élőzheted, posztolhatod és lájkoltathatod, ez csupán illúzió. A témában tanulmányok sokasága született, egyben valamennyi egyetért: virtuális, valóságalap nélküli kapcsolatokra nem számíthatsz. Nem számíthatsz, ha arrébb kell tenni a szekrényt, ha át kéne jönni, ha érdemi elkélne némi igazi segítség. Tisztelet a kivételnek, de az nem teng túl.

Nem valódi.

Nem igazi.

Nem tart meg.

A probléma – megoldása útján – magában hordja a fejlődés és az emelkedés lehetőségét. Most sincs másképp, csak a tét valamivel nagyobb. Attól még a szabályok változatlanok, a kerék forog, a golyó pörög, te pedig játékban vagy. És igen, eszközt is kapsz:

Tisztítás és sallangmentesítés. Amúgy is ilyen időket élünk, ez a találkozó még inkább nyomatékosítja: szabadulj meg a ballaszttól. Értéket ne dobj ki, de ami szükségtelen, nyugodt szívvel válj meg tőle. Időszak, amiben már benne járunk: Nagyhéttől április végéig egzakt a Szaturnusz és a Fomalhaut kézfogója. Először.

Belátható időn belül ugyanis még két esély kínálkozik, azaz nem kell újabb három évtizedet várni. Nyáron, a gyűrűs bolygó látszólagosan hátráló útján ismét érinti a Déli Hal alfáját, majd 2024. január legelején – immár a direkt irányú fordulat után – újfent pacsiznak. Mindkét mozzanatról a maga idejében tudósítani fogok. A lényeget könnyű összefoglalni:

Mivel magányt csak fizikai testben, földi valóságban érezhetsz és élhetsz meg, a megoldás is itt található. Ezt mindennél fontosabb megértened.

A magány nem jó. A „mit nem szeretek benne”-ből juss el oda: mit szeretnék/akarok. Ehhez pedig az igazi, megtartó értékek kellenek -> alább ne add. Soha. Semmikor, most sem.

kép: pixabay.com

Castor és Pollux – benned

Központi csillagunk, a Nap, asztrológiai értelmezésben a Rák jelében jár, annak is a harmadik harmadához érkezik. A csillagos égre feltekintve azonban az Ikrek fényábráját, mint Napkaput láthatjuk és az itt járó Nap a következő napokban különösen érdekes és fontos pontokat érint. Az Ikrek Castor és Pollux kettősét jelenítik meg, magukban hordozva a halandó és halhatatlan minőségeket. Castor a mulandó, Pollux az örökkévaló dolgainkra mutat rá, de nem vagylagosan. Az itt elhaladó Nap segít tudatosítani, hogy mindannyiunkban mindkét minőség jelen van, kiegészíti egymást. Fontos: az Ikrek nem ellenségei egymásnak, sokkal inkább szövetségesek, akik különféle próbákon és megmérettetéseken át kovácsolódnak egyre szorosabb egységbe. Szombattól hétfőig az Ikrek csillagzatának legfényesebb, alfa csillagával, a Castorral áll együtt a Nap. Itt láthatjuk világosan és tisztán, milyen mulandó minőségek élnek bennünk, ám ez nem egy szemrehányós leltár: lehetőséget ad a változtatásra; az erre irányuló döntés meghozatalának napjaiként is tekinthetünk az együttállásra.

Jövő keddtől csütörtökig pedig a fényábra második legragyogóbb, béta csillagával, a Polluxszal találkozik cselekvő énünk képletbeli megjelenítője. Ezek a napok remek lehetőséget kínálnak a bennünk élő és munkálkodó tartós, valódi értéket jelentő (azaz örök fényű, halhatatlan, múlhatatlan) minőségeink tudatosítására. Fontos: nem csak rálátunk, megértjük, de ismét döntéshelyzetbe hoz a csillagos ég. Meghozhatjuk azt a választást, hogy ezeket a jövőben még inkább ápoljuk, erősítjük; azaz tudatosan dolgozunk velük. Saját „Polluxságunkat” éppen úgy fejleszthetjük, mint egy tehetséget, ehhez viszont jó felismerni, nevén nevezni és örömmel fogadni őket – akkor is, ha már bennünk élnek. Ha pedig felszínre bukkan a vágyott örökbecsű fénymag, most ültessük el, mert tápanyagban dúskáló spirituális talajként fogadjuk be és engedjük növekedni.

kép: www.pinterest.com

A Holló, a Merkúr és az értékek

A Mérleg asztrológiai jelében járó Merkúr megérkezett a Holló (Corvus) égi egyenlítői csillagképébe és október legelejéig végighalad ennek a csodálatos üzenetet hordozó madárnak a fényábráján. (tovább…)

Pin It on Pinterest