A méltatlanul rossz hírű retrográd Merkúr újabb, fontos üzenettel jelentkezik. Ez az a gondolat, ami megoldást kínál – eszközt, amivel akár rendet is tehetsz. Tehát nem a sültgalamb röppenési idejét jósolgatja, hanem hathatós szerszámot ajánl -> hogy tűrd fel végre az ingujjadat, vedd kézbe és dolgozz vele. Igen, elsődlegesen önmagadért.
Nem finomkodós ezoszirup. Tök jó, ha már az első bekezdés alatt elnavigáltál. Mert ha igen, úgy a többi nem neked való. Nem történik ugyanis semmi, ami a te munkádat helyetted elvégzi. Csak segít benne, leginkább a megközelítésben és a filozófiában. Komfort-fetisiszták hátrányban. Ha még mindig olvasod az Oroszlán asztrológiai jelébe visszalépő, nem mellesleg a csillagkép szívénél hátráló Merkúr mondandóját, tényleg komolyan veszed önnön boldogulásodat.
A vakond nem sokat lát a világból. A földet túrja, zömében annak felszíne alatt él. A sas ellenben a magasban szárnyal a maga fenséges módján. Se a vakond, se a sas nem kívánkozik a másik helyébe. Ők ugyanis állatok. Ezzel szemben te ember vagy. Szabadon választhatod meg, melyik perspektívából szemléled az életedet és a világot úgy általában.
A vakond nem sokat lát a világból. Ha eddig ilyen szemszögből igyekeztél megértést nyerni, máris egy felismeréssel gazdagodtál: hát ezért nem ment! Az Oroszlán jele a rálátásról (is) szól. Amikor a megértés bolygója ér vissza, kihangsúlyozza: válts léptéket! Nézz magasabbról a téged körbevevő dolgokra! Nem, nem biztos, hogy habkönnyű. Tudod, az önérzet sunyi jószág. Szereti, ha nyalogatod a sebeidet. Azt is komálja, ha kedves-bolyhos tengerimalachoz hasonlóan dédelgeted a sérelmeidet. A szintlépésre ennek meghaladásában találhatsz rá:
A sövénylabirintus addig tart fogságban, amíg tévelyegsz benne. Ha sólymot vagy drónt küldesz fölé, egy csapásra láthatóvá válik, mintegy felfénylik a kivezető út. Ez segít most is. Még akkor is, ha nem éppen népszerű attitűd.
Az Oroszlán nem nyájállat, ellentétben a birkával. Ergo úgy jutsz uralkodói pozícióba, ha képessé teszed magad önálló döntések meghozatalára. Enélkül túl sokat ne várj. Csak amit a nyáj többi tagja is elfogadhatónak tart számodra. Kiút a bégetés figyelmen kívül hagyása. És igen, lassanként meg is érkezünk a vegytiszta szeretethez is:
Regulus. Már maga a név is izgalmas; örömmel bélelt zengésű. Ő az Oroszlán szíve. Fontos: eddig zodiákus jelről beszéltünk, innentől magasabbra nézünk és csillagképet fejtegetünk.
Retrográd mozgás egyenlő visszatérés, visszakanyarodás. Olyasmiért és ahhoz, amire az itt és mostban szükséged van. Ez pedig az ítélkezéstől mentes szeretet. De vedd észre a csapdát:
Nem kell mindent és mindenkit az émelyítőre csépelt „feltétel nélküli” szeretettel szeretned. Ha ezen görcsölsz, saját magad állítasz kelepcét, amibe persze, hogy belesétálsz.
Ideje megtanulnod különbséget tenni. Van, akivel szemben a célérték nem több, mint a semleges elfogadás. Akiket eddig tűzzel és vassal akartál kinyírni, vagy egyszerűen csak egy kiadós kanál vízben megfojtani, ők tartoznak ebbe a csoportba. Például. Ugyanakkor kell tudnod érezni, átélni, áramoltatni a legtisztább szeretet energiáját. Igen, először is önmagad felé.
A magas rezgésű szeretet varázsoptikája segít tisztán látni és minőségi megértéshez jutni. Igazából az egész cikkből ez volt a legfontosabb mondat. Ha ez átment, már megérte. Egyébként pedig még adósod vagyok:
Augusztus 15. kora hajnal (még pirkadat előtt). Ekkor lép vissza az Oroszlánba a Merkúr, cikkely szerint. Ám a Regulus csillag is éppen itt fényeskedik, ezért esik a kettő egybe.
Jó látni, a legjobb pedig a teljes képpel tisztában lenni. Ennek jegyében másolom ide a hó elején írt pár bekezdést is. Macskakörmök, bocsánat: idézőjelek közé terelve olvashatod vissza, mi a tolató Merkúr alapbeállítása. Megéri az a két perc a plusz információért. Íme:
„A retrográd irányba forduló Merkúr egyik fő üzenete: ahol pánikot keltenek, kincsek lapulnak.
Rettegett retrográd. Így szoktam írni a látszólagos hátráló mozgásba kezdő Merkúrról (egész pontosan augusztus 5-én 8 óra 23 perctől mérhető a tolatása). Nem mintha én magam így vélekednék róla, de az asztrosajtó ilyesmit okád a bolygó irányváltásáról. Békaesőt és sáskajárást talán nem, de számos szörnyű dolgot tulajdonítanak neki. Épp úgy érdemes észnél lenni és elgondolkodni a – nem létező – valóságosságon, ahogy a kisgyerek az ágya alól előmászó szörnyekkel is jó, ha csínján bánik. Tehát lásd a mainstream asztro/ezo riogatók valós motivációját:
A besz@ratás kifizetődik.
Megrettensz, hát odafigyelsz. És amit írnak, mélyebbre megy, alaposabban manipulál. Nem jó. Inkább légy észnél. Ha benne vagy, mutatok egy valós példát, hogyan működik a gazdasági életben a jelenség:
Tőzsdepánik, piaci összeomlás. Ciklikusan és természetesen előforduló jelenségek – ebben is hasonlóak a Merkúr fordulataihoz. A tömegek sikítva adnak el mindent, óriási pénzügyi bukást realizálva ezzel. Tehát a félelmük teszi valóságossá a financiális veszteséget. Ugyanakkor szép csendben bizonyos nagyobb halak ilyenkor – áron alul, ugye – elkezdenek vásárolni. Amitől a ’sokak’ reszketve megszabadultak, okos elmék tágas zsebeibe vándoroltak, így hizlalva vagyonukat.
A leghíreseb bankárcsalád sem kivétel, erről itt olvashatsz egy érdekes történetet: https://novekedes.hu/elemzesek/az-igazi-rothschild-sztori-a-csalad-amelynek-nevet-mindenki-ismeri
Napóleon történelmi vereségének híréből emberi ésszel nehezen felfogható tőkét lehetett kovácsolni. Nathan Mayer Rotschild sztorija jelen cikkünkben erre igyekszik felhívni a figyelmedet: az általánosan eluralkodó pánik és részvényeladások nem a legokosabb reakcióként vonultak a történelemkönyvek lapjaira. A jelenben tehát érdemes a tisztán látásra törekedned, kiváltképp rémítgetés idején.
Szűz Merkúr. Az ő természetéről már írtam, itt tudod újraolvasni, megéri: https://ladonyijanos.hu/szuz-merkur-szepseggel-fordulatokkal/
Itt pedig a fordulatot közvetlenül megelőző energetikát foglaltam össze: https://ladonyijanos.hu/a-latszolag-lassulo-merkur-fenyuzenetei/
Átgondolás.
Eszköz, amivel a lélek síkján torzsalkodó, szűkítő érzelmeket, szívszorongató félelmeket emelheted a szellem síkjára. Ott pedig az értelem – a megértés eszközével – módszeresen kivégzi. Ősidők óta ez a természete. És igen: kerüld el a ma emberének hibáját, tehát redukáld nullára az agyalást. Ha nem téveszted össze a kettőt, félig már nyertél is.
Láss tisztán!
Van, aki a zavarosban halászik. Ezzel szemben te a világosságra törekszel. A rémüldözők közt, mosolyogva szemlélődhetsz – torzításoktól mentesen. Így veszed a lapot, eszmélsz, tudatosítasz, majd rendet teszel.
Komoly, érdemi, lényeges, érezhető előnyt szerezhetsz. És miért is ne tennél így?”
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus