A valódi ébredő erő

A valódi ébredő erő

Az igazán erős embert a nehézségei tették azzá, aki. Soha nem azért olyan markáns, szívós és talpraesett, mert ezüstkanállal a szájában jött világra és az asszisztencia mindent lekönnyített felcseperedése során. Jellemzően a végeredményt látjuk, az oda vezető út gyakran senkit nem érdekel, így alakul ki az irigység. Arra pedig annyi szükséged van, mint esernyőárusnak a tartós aszályra. Lássuk a kijelentés égi megfeleltetését!

Mars-Szaturnusz trigon. Ez utóbbi kifejezés az egymáshoz viszonyított 120 fokos kapcsolódást takarja. Magyarán: október 12. és 14. között a két planétát ebben az emelő erejű, a jobbá tevést serkentő energiamintázatban látjuk. Látjuk és érezzük. Ha pedig már tudsz is róla, miért ne foghatnád hasznodra?

Különös szövetség ez a mostani. Egyik pikantériáját maga a vörösen izzó Mars adja. Földünkről szemlélve ugyanis éppen a Szűz csillagzat angyali részében, immár a Skorpió asztrológiai jelében jár. Erről nemrég írtam: https://ladonyijanos.hu/tuz-viz-szenvedely-skorpio-mars/

. Érzelmek, szenvedély, tűz. A Skorpió jelében – nem mellesleg: uralmi helyzetben – masírozó Mars kapcsán ez a legmarkánsabb jelző.

Problémák megoldása, mégpedig a legmakacsabbaké. Ehhez nyújt segítő jobbot az égi állás. A Szaturnusz (alacsony szinten működtetett energiái) testesíthetik meg a közismert akadály-gát-blokk hármasát. Fedezd fel, szabadítsd ki belső értékeidet, amivel megoldod az előtted tornyosuló halmot. Nem biztos, hogy a megkerülés, az átugrás, vagy a tudomást nem vevés a célszerű. Sőt.

Önbecsülésed erősítése. A tudás (a biztos fajtából, jóval túl a hiten), hogy van erőd és képességed boldogulni az életedben. A Mars két holdjára (Phobos, Deimos) kacsintva: képes vagy helyére tenni, kezelni a belső félelmeidet, démonjaidat.

A Mars-Szaturnusz trigon napjai arra késztetnek, hogy helyezd a lécet magasra. Magasabbra, mint amiről csípőből elhiszed, hogy tuti menni fog. Törekedj a legjobb megoldásra, azaz csatlakozz össze a benned élő maximalistával. Ő az, aki gyűlöli a megalkuvást. Ideje a parancsnoki hídra engedned.

Amit elsőre nem a legjobban, azaz hozzád méltó módon próbáltál elvégezni, most javíthatsz. Extra esély. Plusz lehetőség, hogy beadd a házi feladatod – a korábbinál lényegesen színvonalasabban. Amibe belepakoltál apait-anyait. Így kerek.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Így vess véget a magánynak

Így vess véget a magánynak

Csak akkor és csak addig lehetsz magányos – és érezheted magad annak -, ha nem a saját, személyes értékeid mentén élsz. Ebből adódóan a méltó élethez négy, egymásra épülő és egymásból következő dolognak kell teljesülnie:

Felismerned, hogy valós, kipróbált, időt álló értékekre van szükséged.

Meghatároznod őket. Neked, személyesen, nem másnak; nincs érték-licenc és tartás-franchise.

Bekalibrálni őket saját valóságodba, célértékként kitűzni, mint zászlót a rúdra.

A megfelelő ráhangolódás után értékeiddel összhangban lévő életet élni.

Leírva végtelenül egyszerű és igen, abban is igazad van, hogy a kivitelezés ennél jóval összetettebb; rengeteg erőt, időt, figyelmet igényel. És valóban, gyakran fogsz (időnként erős, néha akár orkán erejű) szembeszélben is haladni – lepésről lépésre.

Az apropót, ami miatt erről a kevésbé népszerű, de végtelenül fontos kérdésről beszélnünk kell, egy éppen felfénylő kozmikus emlékeztető adja. A Szaturnusz áll együtt a Déli Hal (Pisces Austrinus) legfényesebb, alfa csillagával, a Fomalhaut-tal. A Világot tartó négy oszlop egyike – a régiek ugyanis úgy vélekedtek: négy, kiemelt energiájú csillag tartja világunkat. Nem kispályások.

„Magányos Csillag” – ez a Fomalhaut egyik ragadványneve. Ez azonban nem arra utal, hogy „szingli star” lenne, sőt. Ha szeretnél ráhangolódni, ha egy kicsit is engeded, hogy közelebb kússzon hozzád lényegisége, máris feltárul a név szépsége. Őrzés, mégpedig a Mennyek Kapujának (a déli égbolton fényeskedő Sculptor, azaz Szobrász csillagkép) az őre. Ez a minőség pedig nem traccsolós, piaci kofás. Ő áll együtt a Szaturnusszal, akit már ismerős lehet. Azért poroljuk le, mi a vele kapcsolatos aktuális érdekesség.

A gyűrűs bolygót mindenki ismeri. Legalábbis azt gondolja. Az analógiák szintjén az összpontosítás, a koncentráció, a fókuszált figyelem tartozik hozzá. Többek közt. Mellettük – és talán kicsit felettük – elsődlegesen a valódi értékek fénylenek. Fényeskednek, hiszen az élet tapasztalatai csiszolták benned ragyogóra, mi az, ami igazán fontos. Alacsony szinten pedig az elhatárolódás, az elszigetelődés, és igen: a rettegett magány (azaz: nihil, értékválság/hiány, következetlenség) is kapcsolódik. Éppen ezért vihetsz végbe érdemi fordulatot. Ehhez a következőket érdemes szem előtt tartanod:

Harminc év. Szokás emberöltőnek is nevezni. Ennyi időt kér a Szaturnusz, hogy megkerülje a Napot. Na jó, „csak” huszonkilenc és felet, de ilyen léptékben egy kis kerekítés belefér. Mindebből következik, hogy az átlagos ember életében két-három szaturnuszi kört él meg; nem röpköd megvadult szelfidrónként a fejed körül (https://fotopiac.hu/lily-a-szelfi-dron-videokamera-es-fenykepezogep/). Azaz: jellemzően kétszer vagy háromszor találkozik életedben a Szati a Fomalhaut-tal. Itt az egyik – remek – alkalom. Ha valami ritka, az értékes.

Korunk egyik legnagyobb – valós és nem mondvacsinált – problémája az elmagányosodás. Noha a reggeli wc-látogatásodat, a kávédat, életed szinte bármely pillanatát élőzheted, posztolhatod és lájkoltathatod, ez csupán illúzió. A témában tanulmányok sokasága született, egyben valamennyi egyetért: virtuális, valóságalap nélküli kapcsolatokra nem számíthatsz. Nem számíthatsz, ha arrébb kell tenni a szekrényt, ha át kéne jönni, ha érdemi elkélne némi igazi segítség. Tisztelet a kivételnek, de az nem teng túl.

Nem valódi.

Nem igazi.

Nem tart meg.

A probléma – megoldása útján – magában hordja a fejlődés és az emelkedés lehetőségét. Most sincs másképp, csak a tét valamivel nagyobb. Attól még a szabályok változatlanok, a kerék forog, a golyó pörög, te pedig játékban vagy. És igen, eszközt is kapsz:

Tisztítás és sallangmentesítés. Amúgy is ilyen időket élünk, ez a találkozó még inkább nyomatékosítja: szabadulj meg a ballaszttól. Értéket ne dobj ki, de ami szükségtelen, nyugodt szívvel válj meg tőle. Időszak, amiben már benne járunk: Nagyhéttől április végéig egzakt a Szaturnusz és a Fomalhaut kézfogója. Először.

Belátható időn belül ugyanis még két esély kínálkozik, azaz nem kell újabb három évtizedet várni. Nyáron, a gyűrűs bolygó látszólagosan hátráló útján ismét érinti a Déli Hal alfáját, majd 2024. január legelején – immár a direkt irányú fordulat után – újfent pacsiznak. Mindkét mozzanatról a maga idejében tudósítani fogok. A lényeget könnyű összefoglalni:

Mivel magányt csak fizikai testben, földi valóságban érezhetsz és élhetsz meg, a megoldás is itt található. Ezt mindennél fontosabb megértened.

A magány nem jó. A „mit nem szeretek benne”-ből juss el oda: mit szeretnék/akarok. Ehhez pedig az igazi, megtartó értékek kellenek -> alább ne add. Soha. Semmikor, most sem.

kép: pixabay.com

Élesedő belső látás

Élesedő belső látás

Nálad jobban senki nem tudja, merre kéne menned. Elhiszem, hogy most csóválod a fejed, mert káoszt és katyvaszt látsz – ahelyett, hogy megmutatná magát a felhőtlen, azúrkék ég. Ez azonban csak a felszín.

Minden bizonytalankodás, kétely estén (is) igaz: te mindenkinél jobban tudod, milyen irányba kéne lépned. Legfeljebb megtelt a fejed és kissé túlagyaltad a dolgokat. Sebaj, ez mindenkivel megesik. Aki tagadja, hazudik. Létezik azonban megoldás, mégpedig kozmikus bekötésű.

Megoldás. Mennyire szeretjük a szót. Figyeld meg: már nem termékeket és szolgáltatásokat akarnak eladni neked, rosszabb esetben rád sózni, hanem megoldást értékesíteni. Mert ezt szereti a lelkünk. Éppen ide huzalozunk most: a lélek birodalmába. A valós iránytűd ott található. A hozzá passzoló égitest pedig a Hold.

Égi kísérőnk meglehetősen sebes léptű, huszonnyolc naponta kerüli meg Földünket. Emiatt viszonylag ritkán írok róla, kivéve a kihagyhatatlan teli- és újholdakat. Egy-egy emblematikus csillaggal való együttállása mindössze pár óra és már tovább is áll. Ma a ritka kivételek egyikét olvashatod. A Hold ugyanis az Oculus csillaggal, a Bak fényábrájának szemével találkozik.

Belső látás. Erre van szükséged, mint tejfölködbe keveredett hajó kapitányának a radarra. Szerdán déltől a délután közepéig aktív a kapcsolódás. Ekkor asztrológiai értelemben a Vízöntő jelében kocog a Hold, ám a Bak csillagképében, annak is a szeménél jár.

A Bak szeme látja, azaz a kép által mutatja is a megváltás irányát. Ezt azért jó tudnod, mert bármely, a haladásoddal, a valódi fejlődésed irányával összefüggő kétségedet, félelmedet, szorongásodat képes vagy elpárologtatni. Zárójel: a „kép” szót szándékos szóismétlés gyümölcseként duplikáltam. A Bak szeme pedig – hasonlatosan a Koséhoz, a csodálatos energiájú Hamal csillaghoz – a Tejútra, az Istenek Útjára néz, nem pedig a tavaly bezárt áruház rakodórámpája alá. Éppen emiatt tudnod kell, hogy a szerda kora délután sugallatokban, megerősítésekben gazdag, magas minőségű muníciókkal felruházó, igazi tuning-időszak.

Nem biztos, hogy ekkor érkezik az életedet gyökeresen új irányba terelő bevillanás. Megeshet: apróságra akadsz csak. Talán még arra sem, legalábbis ott és akkor nem esik le a tantusz. Emlékezz azonban: minden út lépések sorozatából, adott esetben tízezreiből áll. Egy öles lépéshez igenis jó a Hold-Oculus ráérzékelést, valós fényre hangolódást segítő találkozója. Csak tudj róla.

kép: pixabay.com

Falak helyén táruló ajtók

Falak helyén táruló ajtók

Csodálatos érzés úrrá lenni árnyoldaladon. Amikor győzelmet aratsz a benned élő, ám számodra kevéssé népszerű tulajdonságaid felett. A lustaságon túllendülve elvégzel régóta görgetett megtenni valókat. Végre felhívod őt, akit már nevén sem akarsz nevezni, annyi ideje halogatod a telefonálást. Nagy levegőt veszel és nemszeretem dolgaidat rendezed. A jutalom már az elején sem kérdéses: a kellemes elégedettség balzsamozó érzete.

Min múlik a siker? A jogos kérdés gyors választ érdemel. A billegésen. Pontosabban azon, engeded-e átbillenni a tenni vágyásodat a passzivitás holtpontján. Mert onnantól láncreakció indul el benned. Ne hidd el nekem, a világ minden kincséért sem. Egyszerűen csak idézd fel, amikor hosszas tétovázás után megmérgelődtél magadra, egyszerre szétcsaptál a visszahúzó csápok közt és kivágtad a megoldást. Ugye, milyen jó volt?

Ezt idézi meg a Mars és a Szaturnusz találkozója. A két bolygó április 3. és 6. között áll együtt egzakt módon. Ez a néhány nap segít, hogy lendületet vegyél. Erő, amivel kiránthatod a sárba ragadt életszekeredet. Ki- és felszabadító mintázat, ehhez elég csupán az asztrológiai környezetre vetni egy futó pillantást. A két égitest a Vízöntő zodiákusában talál egymásra. Pucolás, mégpedig a cselekvés, a tettek mezejére lépés útját álló gubancok oldása által. Mert legtöbbször tudod, mit kéne tenned, de valami miatt mégse lépsz. Ez talán a legbosszantóbb, mert nem hivatkozhatsz rejtélyre és titkos ellenerőkre. Ott figyel az orrod előtt, zöldülésig bosszantva. Illetve csak tette eddig, remek alkalom múlt időbe konvertálni a torpanást.

Ne új keletű dolgokra gondolj elsősporban. A csillagok világába kirándulva a Vízöntő fényábrája, annak is múltat tisztító vize mutatja magát. Már egy ideje próbáltad, de nem akart beindulni. Eddig. Régi álmok, vágyak, tervek, amiket ilyen vagy olyan okokból megvalósíthatatlannak véltél. Ám most egy kicsit másképp tudsz közelíteni hozzájuk. Klasszikus „miért nem”-ről „hogyan igen”-re váltás.

A tempó, amivel meg tudsz indulni, imponáló. Nem döcögős, jóval inkább vágtázós. Az égi egyenlítő csillagképei üzennek felettes énednek. A (leg)jobb változatodnak. Ott pedig a Csikó csillagai csillognak. Játékosság, szilajság, erő – és a naggyá válás energiája. Amit most indítasz el, abban ott a kiteljesedés, de vidám, örömteli módon; a görcsölést kitérővágányra terelve.

Mindent összevetve az előtted kirajzolódó kép több mint érdekes. Látszólag nem könnyű, ám várja és kívánja, hogy lépj hozzá közel. Ebben az esetben feltárul előtted a miként és ahogyan. A „nagy feladat” végrehajtásához szükséges fogantyúk, kapaszkodók és megoldókulcsok is előbukkannak. Ehhez azonban jelenlét, figyelem és alázat szükségeltetik. A cselekvő erő bónuszként ébred, hogy az elindulás gördülékenyen menjen.

kép: pixabay.com

a falakon ajtók nyílnak, tárulnak szélesre – a fény beárad, te pedig átjuthatsz

A melléd szegődő erő jellemzői

Van abban valami elképesztően felszabadító, mikor rájössz: más szinten találod a megoldást. Eggyel nagyobb léptékben gondolkodva azonnal új keretrendszerbe foglalod a gubancot és máris feltárul az üdítően friss perspektíva. Szédítő, egyúttal bámulatos, hogy a tudati léptékváltás milyen gyümölcsöző tud lenni. Különösen most.

Mert elismerésre méltó csuromizzadságig lapátolnod, szakadó vízhólyagokat gyűjteni a tenyeredre, de nem a hősködés-szakra neveztél be. Jóval eredményesebb, ha bérelsz egy bobcatet és percek alatt eltakarítod vele a hónapokig gründolható ürülékhegyeket. A célt eléred, az érdem a tiéd, de nem a sziszifuszi személyes jelenlét és a belerokkanás kapja a fókuszt, hanem a gyors, minőségi változást hozó, legjobbra törő megoldás. Miért is érnéd be kevesebbel?

A maximalizmus az elérhető legjobbra való törekvést jelenti. Nem többet, de kevesebbet sem. Maga a szó méltatlanul kapott hideget és meleget; a kíméletlen hajszolás kényszermunkatáboros felhangja azonban rettenetesen messze áll tőle. Jelenlegi kozmikus hangolásunk ide, a legfelső polc felé nyújtózásra (megjegyzem: alapbeállításunkra) inspirál, az ő nagyszerűen elegáns módján.

Az eszköz, amit bevet, elsőre nem tűnik újdonságnak. Úgy hívják: Merkúr-Plútó együttállás. Nem is olyan rég, alig két hete már szólt egy írás róla, ám akkor még hátrált a kommunikáció és megértés planétája. A földünkről szemlélve látszólagosan tolató haladás üzenete tőegyszerű: térj vissza. Hogy mihez és miért, azt az írás végére bemásolom. Ismétlés a tudás jó édes anyja, akár pozitív, akár negatív hangsúllyal nyomjuk meg a mondandót.

Felszabaduló, megoldásra törő gondolatok, sugallatok, szavak érkezése fémjelzi a két bolygó összmunkáját. Mint mikor a jégbe fagyott hal először mozdul meg a tavaszi olvadáskor, úgy érzed meg, hogy szabadságodban áll változtatni. Ennél jóval intenzívebb a szellemi ösztökélés, ám ez nem áll meg agytekervényeidnél; egyenes, kerülők nélküli külön utat kap szádhoz. A kimondás fontosságát nem hangsúlyozhatom túl.

Kigondolod, elmondod, megteszed. Egyszerű, ám végtelenül eredményes megoldóképlet. És nincs akadály. Ami annak tűnt, hasonló a második világháborúban bevetett legendás felfújható tankokhoz és hangszóróból előtörő lánctalp-csikorgáshoz. Szemfényvesztés, nem több.

A Merkúr-Plútó találkozó tisztánlátást és minőségi megoldásokat hoz, határozott, erős kimondási igénnyel. Itt billen javadra vagy ellenedre: amikor felhorgad a közlés vágya, ne fogd vissza magad. A csomagoláson valamelyest finomíthatsz, de erjeszteni nem való.

A január 26-án napvilágot látott írásban, amit most idemásolok, még hátrált a Merkúr. Olyan szemmel érdemes visszaolvasnod, hogy ez már mögötted van. A visszatérést helyettesítsd be megerősödéssel; (el)határozott jobbító szándékkal. Menni fog, hidd el, tudd.

„A kimondott szó teremtő ereje végtelen. Talán fel sem tudjuk becsülni – egészen addig, míg próbát nem teszünk. Ha valamire vágysz és ezt magadban mantrázod, jó. Ellenben hangosan kimondva a turbót is rákapcsolod. Nem kellenek szem- és fültanúk. Legfőképpen pedig: el ne hidd nekem. A világ minden kincséért sem. Teszteld, tapasztald.

A kimondott szó végtelen teremtő ereje világot változtat. Különösen akkor, ha mondandód már érlelődött. Isten ne adja, nem közölted, mikor ideje lett volna, emiatt pedig a frusztráció rothadó káposztát kenterbe verő szagú érzése erjed benned. A jó hír, hogy új esélyt kapsz. Visszatér a lehetőség, a legjobb kockajárás mosolyog rád a nagy kozmikus társasjátékban.

A kimondott szó világot változtató, végtelen teremtő ereje hivatott minőségi változást hozni életedbe. De csak veled együttműködve. Nem szervezheted ki a hangszálak rezgetését, a mondatok megírását. Van, amihez saját magad „felhasználása” szükségeltetik. Ez éppen ilyen. Gondolj például a királyi családra. Ezer és egy dolgot nem az ő nemes kacsójukkal végeznek. Alkalmazottak, szolgálók, személyzet és adminisztráció végtelen serege lesi utasításaikat. De utódot saját maguk, az általuk birtokolt nemzőszerveik segítségével teremtenek.

Korlátlanul felhasználható, radikális, kompromisszumot nem komáló helyzetbe pedig a Merkúr és a Plútó együttállása hoz. A két égitest egzakt módon csütörtöktől vasárnapig ölelkezik össze. Ez a szövetség sok mindent ismer. Kivéve a középutat és a megalkuvást. Mindketten – a legeslegjobb értelemben – a végletesség támogatói. Nincs langyos sz@r, sem tutyimutyiskodó félmegoldás. A legjobb. Csak és kizárólag. Még ha embert próbáló is.

Amit pedig kellett volna, mégsem mondtad ki korábban – megteheted. A Merkúr Földünkről nézve látszólagosan hátrál. Ennek fő üzenete a visszatérés. Visszakanyarodás, hogy amit eddig még nem maxoltál ki, az megtehesd. Itt kell beszúrnom egy rövidke, óva intő bekezdést.

Állj ellen a kísértésnek, hogy névjegyzék szerint végig haladva küldd el haragosaidat/irigyeidet/ellenlábasaidat a jó qrva anyjukba melegebb éghajlatra. Alacsony szinten piszkálhat a késztetés. Olyan jó lenne beolvasni, leordítani a fejét, szemtől szemben, dagadó nyaki erekkel ordítva közölni, hogy biológiai csodát „tisztelsz” a személyében, hiszen ő a megtestesült, nyakra nőtt segg alfél. Ne tedd. Játssz el a gondolattal, az még belefér. De erőd van elkerülni a mocsarat; az alacsony szint tetteinek mezejére nem lépni.

Világot megváltó ötletek. Beragadt, félbe hagyott, lefulladt projektek fényes újraindítása. Az isteni szikra felfedezése ott, ahol sejtetted, de sehogy sem találtad meg. Ez már való, méltó, ez a te utad. A Merkúr-Plútó erős, mint a bivaly. Ész, tudatosság, jelenlét és jellemerő kell hozzá. Ahogyan a hülyegyerek ötszáz méter után fára csavarodik a nyári gumis Ford Mustanggal, úgy gondolj az együttállásra. Kellő tudás, uralt erő viszont csodákat hoz felszínre. Amik érezhető és ami még fontosabb: minőségi változást hoznak életedbe.”

kép: pixabay.com

“A lehetetlen nem létezik” – Muhammad Ali

Pin It on Pinterest