Ez a tetű mindig szurkálódik, de – rohadjon meg! – igaza van. Már megint. Ettől a falra tudnák mászni. És ismét át kell alakítanom a munkát. Pedig már majdnem elkészültem vele. Nem is nagyon vérzett egyik sebe sem. Hiába, a fércelés nagy úr. Majdnem akkora, mint Voldemort. Éppen az átadás pillanatáig kitartott volna, szignó és pecsét a teljesítés-igazolásra, öt másodperces átutalás, pittyenő SMS és köd előttem, köd utánam.
Erre bökdös. Hogy nem jó. Mondom, bazmeg, de igen. Aszongya, akkor nem elég jó. Most erre mi a faszobrász sóhaját mondhatnék? Hát mi vagyok én? A tökéletesség záloga? Sztahanov és Szerb Antal vélt nászából születtem? Hát nem. Ez így éppen átcsúszik a léc fölött. Ha súrolja is, még nem veri le. A főiskolán rávinnyettáztam az indexemre, hogy Céla Béla. Cél a Béla. A kettes. Amint görbül, elönt a boldogság. Ez az ambíció. Hogy történjen valami, de tovább minek menni?
Mit gondolsz, tele a zsebem a cég részvényeivel? Sz@rok Teszek az osztalékra. Tőlem aztán húzhatnak a tulajdonosok egyet a nadrágszíjukon, hogy hűlne rájuk a bőr ilyen kekec, piszkálódó menedzsmentet alkalmazni. Mert nem először b@szogat, hogy többet is ki tudnék hozni magamból. Persze, naná. Ha akarnék. De ezeknek? Lóf@szt nem érdemelnek, nemhogy az én igyekezetemet. Erre meg olyan vastag és büdös bullshittel jön, hogy nem a cégért meg a vezetőségért, hanem magamért. Nem mondtam elég hangosan, hogy lesz@rom? Utaljatok minden hó tizedikéig, köszi, hogy fullra jelentettetek be és ne legyetek zsugoriak megdobni évi két bónusszal. Csá.
Még hogy magamért. Az neked meg miért jó? Mér’ éri meg neked engemet piszkálkodni, hogy többet és jobban csináljak? Hogy változtassak a mentalitásomon és boldogabb leszek? Tudod, mitől lennék az? Egy kövér lottóötöstől. El is küldenélek bennetek mind a kuruc édesanyátokba. Még mit nem. Mindenesetre este kiutalok magamnak egy jutalomsört, ha már így felb..húzta az agyamat.
Pedig olyan nyugis vagyok, legalábbis lennék magamtól. Csak hagyjanak békén. Ne sóhajtozzanak, hogy „ej, te többre lennél hivatott.” Majd szólók, ha lesz hozzá közöd, kis köpcös, jó? Arról meg végképp akadj le, milyen voltam, mikor beléptem, a húszas éveimben. Hogy lobogott a tekintetem és hittem valamiben. Ne és? Régen volt. Naiv kis hülye voltam, miért, te nem?
Haggyá’ már azzal, hogy változtassak. Hogy visszatalálhatok ez elvétett útra. Hogy megint és újra boldog lehetek. Már mondtam, mi kell ahhoz. De rendben, megalkudhatunk egy péntek esti beba..rúgásban. Mit bánom én, szombaton lehetek másnapos. Csak ne edd az életemet, hogy most változzak, mielőtt összecsontosodok azzal a kellemetlen alakkal, akinek ő éppen lát.
Na végre, kitakarodott az irodából. Már azon gondolkodtam, valami alantas módon hajtom ki. Egész komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy fingok egyet be fogok pukizni. Csípi a szemét (megérdemli a szemét!) és végre elhúz. Én meg kinyitom az ablakot, mit bánom a hideget.
Persze, hogy igaza van, illetve lenne. Valahol. Ha nem lenne reménytelen a helyzet. Ha tudna valami vagy valaki igazán motiválni. Hát ezért idegel a halálba. Mert valós húrokat penget. De gőze sincs, milyen nehéz is nekem. Nem ezüstkanállal a kezemben születtem. Amit elértem, azt a magam erejéből pipálhattam ki. Miért szembesít folyton, hogy ennél még jóval feljebbre is juthatok? Különösen, amikor arra célozgat, hogy nem a cégre célzott.
Legszívesebben rágyújtanék. Őrá egy alaposan bezárt, bezsaluzott faházat én meg egy cigire. Persze, rég leszoktam. Ez csak egy cigi lenne. Szelep. Különben jön a guta, meglendíti a furkót és úgy tarkónb@szvág, hogy zsákként terülök el.
Csapó
A bevezető sztori persze puszta fikció. Egyszerűen csak elszabadult a billentyűzet. Képzeld el, mindössze annyi ideig hagytam magára a gépet, míg lefőztem egy erős dupla eszpresszót. Kényelmesen elkortyoltam, nyújtóztam egyet és mire visszatértem, ez fogadott. Pedig csak percek teltek el. Egy gyakorlott búvár három-négy lélegzetvétellel túléli.
Elkezdtem gondolkodni, mitévő legyek vele. Olyan ocsmány hangvételű. Legegyszerűbb lenne kitörölni. Gyorsan kijelölöm, csak egy gombnyomás és viszlát. Volt, nincs. Aztán mégsem tettem.
Elgondolkodtam. A figura, aki egyes szám első személyben írt valamit, egészen biztosan kitalált. Annyira rugaszkodott el a valóságtól, amennyire képzelet csak engedni. Mintha csirkemájas kávét ittam volna.
De várjunk csak! Véletlenek nincsenek, ezt tudjuk. Mi van akkor, ha innen gombolyítom fel, mi is történt valójában? Lássuk csak. Beíródott valami egy nyitott word dokumentumba. Ez eddig oké. Illetve nem az, de ha már megtörtént, lépjünk tovább. Miért pont most? Mi történik az égen? Ha nincsenek véletlenek, akkor kell, hogy az okra is rábukkanjak valahol. Kezdjük a keresést fentről!
Komótosan megnyitom az AstroSky-t. Jó kis alkalmazás, hasznos segítő. Dátum beállít, nézzük csak. Ja, ahá. No, itt esett le a tantusz. Hát ezért játszanak velem éppen most az ilyen erők. Elmesélem dióhéjban:
A helyzet az, hogy csütörtöktől vasárnapig halad el központi csillagunk, a Nap, a Skorpió csillagkép fullánkjánál. Nemrég írtam róla, talán emiatt kapcsolódott valami kóbor entitás a laptopomra. Akkor a Merkúr kocogott itt el. A Skorpió fullánkja nemes szerv. A mélyre ható, radikális, gyökeres változtatás jelölője.
Ha az a fickó, aki az első blokkot a gépembe pötyögte, megkeresne, én is azt javasolnám neki, változtasson. Fickót írtam, mert egy hölgy nem tud ilyen alpári és arrogáns lenni. Remélem.
Azt mondanám neki: tesó, ez bizony négy nap. Ha be is rúgsz pénteken, előtte ott a csütörtök. Szombaton józanodsz, oké. De vasárnap is változtathatsz.
Nyilván úgy beszélgetnék vele, hogy nehéz, egyben könnyen dobható tárgy ne legyen kézközelében. De nem tudok másra gyanakodni, csak erre. Mert ideje van. És ez éppen az az égi energia, ami kurvára nem ismeri a lehetetlent. Sem embert, sem helyzetet. Jolly-joker. Ez kellene ennek a megkeseredett ürgének. Meg persze egy kis kupica hatputtonyos. Hogy érezzen valódi fényízt. De csak egy apró poharantyú, nem több. Annyit megérdemelne. Az hitet és reményt töltene bele. És talán felemelné az egyre növő seggét, hogy végre valami értelmeset is csináljon. Hogy megfogadja a maximalista főnöke tanácsait, mert az nem öncélúan ekézi, ebben biztos vagyok.
Fura bejegyzés lett, na. Önállósodó billentyűk, káromkodáshegyek, lecsapó fullánkok. Fogalmam sincs, szolgál-e számodra bármi tanulsággal. Ha igen, akkor szuper. Ha nem, hát köpj egyet és lépj tovább.
Ez olyan Villon-os volt, mármint a Faludy-átköltések ízében…
Ja és ha köptél, azért változtass valamin.
kép: pixabay.com
