Jövőfényesítő reménylángok

Jövőfényesítő reménylángok

A tűz elemének alapos ismerete önmagában életet változtató tudás. És akkor még semmit nem tettél, „mindössze” információk összességét gyúrtad a magad képére. A tűz tudatos alkalmazása az ember emberi mivoltának egyik legfőbb ismérve. És nem csak a hús megsütése, a tea forralása és a forró fürdővíz elkészítése miatt.

A tűz közel hoz egymáshoz. A tűz adja a fényt és a meleget, amit körül lehet ülni. Látjuk egymást. Beszélgethetünk. Szárnyra kaphatnak a történetek, játékosan, mint csalafinta szikrácskák. Minden tűz – kivétel nélkül – az ég felé törekszik. Zárójel: nyilván a lángszóró, amivel a régi festéket égetik le az acéllemezről, nem tartozik ide, lévén puszta eszköz. Akár kromofágot is alkalmazhattak volna, nem tűz-sége miatt esett rá a választás.

A legintenzívebb emelő erő ébred a (belső) lángokkal. Sötétséget oszlatva ad fényt és reményt. Ezért is oly fontos, hogy nap nap után láss valódi tüzet. Ha a sütőd villanyos, a főzőlapod indukciós, akkor vegyél egy százas csomag teamécsest, még inkább sztearingyertyát és gyújtsd meg, rendszeresen. Nézd a lángját, a játékát, azt, hogy ide-oda forgathatod, akkor is az ég felé törekszik. Ébreszt és emlékeztet, minden egyes másodpercben.

Nem kell persze az egyetlen szál gyertyára hagyatkoznod. Mert mi van akkor, ha elmulasztod meggyújtani? Nyugi, az ég gondoskodik róla(d). Például azzal, hogy a Mars éppen Luca napján, december tizenharmadikának misztikus napján érkezett meg a Nyilas asztrológiai jelébe, éppen a delelő Napra, azaz a növő, maximumba igyekvő fényre ráfordulva. (Január 24-én, szintén déltájt áll majd tovább a Bakba)

Bölcsesség, tudás, belső erő. Ritka szép energia és – különösen most – végtelenül hasznos is. Mert a hideg nem csak a kabátod alá kúszhat be. Emlékszel, nemrég hallgattuk meg együtt a Bikinitől a Ne legyek áruló-t. Ha kell, kattints rá és frissítsd fel a dal hangulatát. Az a hideg. Minden értelemben. Ennek oszlatására kitűnő a Nyilas Mars. Meg persze ezer egyébre. Majdnem, mint a citromfűtea vagy a C-vitamin.

Átbátorító erőt ad. Lehet, hogy nincs ilyen szó – még – a magyar nyelvben. Most már igen. A vörös bolygó zászlaján küldetésének veretes mondata lobog: a benned élő félelmek és kishitűségek feletti fényes győzelem kivívása. Ezért lép pástra, ezért ébreszt jégoldó erőfeszítéseket benned. Érted. Érted?

A Nyilas asztrológiai jelében otthonosan mozog. Segít a jövődre vetülő árnyékokat azzal a bizonyos fénnyel és tűzzel eloszlatni. A jel uralkodó planétája a Jupiter. Ő a Mars utáni a Naprendszer bolygóinak sorában. De nem elég egy vonaljegyet húznod az automatából az utazásra és bizony, egy tweet megírásánál több szükségeltetik a minőségek közti átjáráshoz.

A két égitest között ott az aszteroida-övezet. Milliónyi kozmikus törmelék. Asztroshit. Asztrositt. Ezen kell átvergődnöd magad. Átvitt, azaz spirituális, tehát valódi értelemben a szétesettséget, a dekoncentrált, lefetyelő, aztsetudomhovanézzekmihezkapkodjak-részedet szimbolizálja. Amint őt és a minőséget legyőzted, nyert ügyed van. Igen, győztél. Erőt fejtettél ki, így jutottál a bölcsesség partjára.

Ez a folyamat jelenik meg a Nyilas zodiákusába masírozott Marsban, hogy kifasírozza a változtatáshoz szükséges energiáidat. Tudod, a Mars az alkímia bolygója (többek közt). Minden alkímia a jobbá tevő, emelő erejű változtatásért van. Ez a motiváció, nélküle egy borszeszégőt soha senki meg nem gyújtott volna.

A jövőtervező Jupiter által uralt Nyilas bölcs tűzzel és fénnyel támogatja előre tekintésedet. Látod és teszel érte. Együtt. Ezért – is – annyira jó és aktuálisan örvendetes a Nyilas Mars. De ne ragadjunk le a nagyszerűnél. Van még több is benne.

Csillagképi értelemben a Skorpió ollójához érkezik Árész planétája. Ez az olló az, ami a méltatlan, lejárt, büdös minőségeket végleg, azonnal és visszavonhatatlanul levágja. Nyissz és agyő. Hogy jöhessen a Nagy Ő. Na jó, ez – belátom – durva áldozathozatal volt a kínrím oltárán. De nem nélkülözi az igazságot.

Gondolj a tisztító jellegű elengedésre. Csontfog csak a kieső tejfog helyére érkezhet. Düledék romjaira új ház nem épülhet. Ha mégis megkísérled, garantálom, össze fog dőlni. Előbb bontás, alapásás, utána jöhet a kőműves, az ács és a többi szaki.

Nagy, papírt átszakító pontot tehetsz mindarra, ami ordas árnyékot rondít álmodott jövődre. Hogy a viharba jön ahhoz, hogy így tegyen? Ellenben a te felelősséged, most pedig kozmikus eredetű lehetőséged tenni. Bőkezűen számolva az egész hét a tiéd, hogy gyakorold a defenesztráció nemes tevékenységét. (Istenem, milyen mély öröm járja át a szívem, hogy a legeslegkedvencebb latin szavamat ismét leírhattam!)

Szándékosan senkit megbántanod nem kell, de a (túlzott) finomkodás sem akadályozhat meg abban, hogy véget vess a méltatlanságnak. Erő, határozottság, de durvaság és keménység nélkül. Kevesen ismerik a kényes egyensúlyt, amivel ez működik. Te éppen ilyen vagy. Ezt ne nekem – az égieknek hidd el. Ha pedig elvárod magadtól, még jobban működik.

kép: pixabay.com

fény, hő, remény és tűz – a Nyilas Mars szívet átmelengetően támogat velük

Lényegmutató megvilágosodás

Lényegmutató megvilágosodás

A redőny résein át utat találnak a kis fénycsíkok. Lágyan simogatják a szemedet, mintát rajzolnak a tapétára. Megnevettetnek, mert a falra akasztott portré méltóságteljes arcára méhész- vagy vívó álarcot applikáltak. Nincs bent sötét, szó se róla. Látod a formákat, a körvonalakat. Mégis: ha így betűz a napsugár, kint jóval világosabb lehet. Nem is gondolod végig, mert a fizikuskodás kissé távol áll tőled. Illedelmesen húzódik arrébb, senki ne gondolja, hogy összetartoztok. A hangja azért bebújik a füledbe.

Amit mond, érdekes, amit nem mond, cselekvésre késztet. Mert ha idebent látsz is, még több fény még jobb lenne. Ezt már te magad rakod össze, mégpedig könnyen. Csak egy kiegészítő lépés, nem több.

A gurtni meglepően puha tapintású, de erős. Amint lefelé húzod, a redőny felkúszik. Visszavackol tokjába, hogy összegömbölyödött sötétítő kígyó módjára pihenjen. Mert eljött a Fény ideje. Koppanásig húzod a sötétítőt, így állsz bele a Fényhozó pillanatnyi szerepébe. A csíkok eltűntek, helyüket áradó, életet adó napfény tölti be.

Ilyesmi képpel érkezik meg a Nyilas asztrológiai jelébe a Merkúr, mégpedig szerdán délután. Nem mondom, hogy szétszaggatja a sötétséget, mert nem lenne igaz. Extra fényt ad. Megvilágítja a részleteket, így kapsz még teljesebb képet a nagy egészről.

Világossággal átitatott gondolatok, tanítást hordozó (és nem kioktató!) szavak, a mindennapokban működtetett bölcsesség érkezik a Nyilas Merkúr hátán. Milyen érdekes: december 13-án, véletlenül éppen Luca mágikus napján áll tovább a Bakba. Nahát…

A magányból egyedüllétbe transzformálódás energiájáról szól a Bak jelében járó Vénusz. A mostani, merkúri mozgás kiegészítő módon kapcsolódik hozzá. Összehoz embert és embert. Egységbe emel, de légy résen. Alacsony szinten ugyanis a csordaszellem, a közös ellenség torz képe egyesíthet a lefelé irányuló vektorok mentén. Nem tartom követendő útnak.

Pár napja érkezett meg a Nyilas jelébe központi csillagunk, a Nap. Itt olvashattál arról, hogy ez az asztrológiai jegyváltás a csillagos ég mennyire izgalmas díszlete előtt zajlik. Most ugyanez pepitában ismétlődik meg a Merkúrral: az ég fénylő csillagvilágába pillantva azt láthatjuk, hogy hétvégéig a Skorpió fényábrájának ollójánál jár.

A méltatlan tudati minőségek, a károsító, kukacenergiájú gondolatok és bizony: az élősködő kapcsolatok gyors, mondhatni: azonnali és végleges elengedésének lehetőségét kínálja fel.

Ha megengeded, ide másolom annak az írásnak passzoló két bekezdését, szó szerint:

„Imádom ezt a jegyváltást, mert az asztrológián túlra és a fölé tekintve a csillagos ég egyik legizgalmasabb pontjához érkezik a Nap. Ez pedig nem más, mint a Skorpió csillagképe, annak is az ollója. Igen, ez az az olló, ami elvágja az élet fonalát. Nem, nem nyír ki. A Skorpió ollójához érkező Nap nem aktiválja cselekvő énedben a torokelvágót, mert nem ebben a profán értelmezésben vágja el az élet fonalát.

A mostani napokban lehetőséged van a méltatlanná vált, fényét vesztett minőségeket azonnal, radikális módon lezárni. Nem lassan, lépésről lépésre kicsoszogni a sz@rkupacból, hanem kiugrani, hogy lábad nem éri a földet. Gyors döntés, hasonlóan tempós végrehajtás, minőségi átalakulás – mindez a Skorpió ollóját jelölő csillagokba érkező Nap pozitív hozadéka.”

Matematika, hetedik osztály. Egyszerűen csak helyettesíts be. A képlet ugyanaz. Cselekvő én helyett szellemiség és kommunikáció, Nap helyett Merkúr. Máris kezedben a csodakulcs a következő hetekre. Mert a Nyilas Merkúr igenis ragyogóan jó, fényt beengedő energia, az elején pedig emelő ollózást is kínál.

kép: pixabay.com

az akadálytalanul áramló Fényt hozza el a Nyilas Merkúr

Fordulat a Fény útjára

Fordulat a Fény útjára

Lassanként fagyosak a reggelek, rövidülnek a nappalok, a hétfő hajnal pedig elhozza a Nap Nyilasba lépését. Ezzel veszi kezdetét a (csillagászati/valódi) ősz utolsó hónapja. Ez már változó jel, azaz az átalakulások ideje is beköszöntött. Különös aktualitással bír a jövőtervezés, a fény projektálása („amúgy” is: a látható napsütés, a kinti fénymennyiség csökkenése magával kell, hogy vonja a belső tündöklés emelkedését), bölcsességünk működtetése.

Lásd még: a Nyilasban megtett hónap a téli napfordulóval végződik, ekkor fog központi csillagunk a Bak cikkelyébe érkezni. Bak – megváltás. A mostani hónap a megváltásra és az így megvalósuló emelkedésre való készülésről (is) szól. Ezt az utat kövezi ki a fényt teremtő tudásunk, bölcsességünk. Engedd el a (tév)képzetet, hogy kicsi emberke vagy, aki nem tud semmit ebben a nagy, szédítő világban.

Minden szükséges tudás benned, van; hidd el, e nélkül nem is létezhetnél. Nyilas Nap idején te magad is tanítóvá, fénygyújtóvá válsz, élj ezzel a nemes lehetőséggel. Talán ismersz valakit, akire túl nagy hatást gyakorol(t) a külső környezet sötétség- és félelemprogramja. Nyugodtan megteheted és tedd is meg: biztosíts lehetőséget, hogy megismerhesse az érem másik oldalát. Ha partner, nyisd rá a szemét: van élet a beszűkültségen, a félelmen kívül és azon túl is.

Ami túlságosan egyoldalú, az óhatatlanul kibillent az egyensúlyból,

azaz nincs benne harmónia,

azaz nem természetes,

azaz nem szolgál téged,

azaz kerülendő/kukázandó.

Nem észosztásról beszélünk; a jel uralkodó bolygója a nemes Jupiter – a szeretet bölcsességének jelölője. Mit nem ismer a tudós és bölcs Jupi? Igen, az arroganciát. Azaz kioktatás nuku. Vezéreljen a nagybetűs fénynemzés szelleme.

Imádom ezt a jegyváltást, mert az asztrológián túlra és a fölé tekintve a csillagos ég egyik legizgalmasabb pontjához érkezik a Nap. Ez pedig nem más, mint a Skorpió csillagképe, annak is az ollója. Igen, ez az az olló, ami elvágja az élet fonalát. Nem, nem nyír ki. A Skorpió ollójához érkező Nap nem aktiválja cselekvő énedben a torokelvágót, mert nem ebben a profán értelmezésben vágja el az élet fonalát.

A mostani napokban lehetőséged van a méltatlanná vált, fényét vesztett minőségeket azonnal, radikális módon lezárni. Nem lassan, lépésről lépésre kicsoszogni a sz@rkupacból, hanem kiugrani, hogy lábad nem éri a földet. Gyors döntés, hasonlóan tempós végrehajtás, minőségi átalakulás – mindez a Skorpió ollóját jelölő csillagokba érkező Nap pozitív hozadéka.

Fontos! Cselekvő éned képletbeli megjelenítője toppan ide, azaz nem álmodozásról és puszta óhajról-sóhajról beszélünk: tettekről. A végére egy jó tanács, bár nem vagyok a tanácsok osztogatásának híve: legyen nyitva az ablak, mielőtt kib..dobsz rajta valamit (gyakorlod a radikális elengedést). Az éjjelek hűvösek, az üveges éjjel nem száll ki cserélni.

kép: pixabay.com

az utolsó őszi hónap fényvarázslatot hoz – különleges csavarokkal

Nyilas teliholddal a teremtés útján

Nyilas teliholddal a teremtés útján

Szerdán késő délelőtt Nyilas teliholdat ünnepelhetünk, különleges energiákkal fűszerezve. A Nap az Ikrek jelében, a Hold a Nyilas zodiákusában jár, mikor egzakt módon farkasszemet néznek. Miről szól az Ikrek-Nyilas tengely? A megismerés-megértés-tudás folyamatáról. Amit a háromdés valóságodban felfedezel, abból lelked kiszűri a számára lényeges esszenciát. Nincs olyan megélésed, amely ne tartalmazna érzelmi töltetet. Ez az egyensúlyi állapot a tudás teljességéről is szól; rávilágít, hogy nem csak aggyal tudsz tanulni, sőt. Emlékezz: az eredményes tanulási módszerek élmény-alapúak, az pedig nem az elmének szól, hanem a léleknek. Számíthatsz azonban egy kevéssé ismert, de igen jelentős inspirációra is a szerdai telihold idején.

A lelked megsúgja, merre indulj. Mit megsúgja: szinte ordítja, ha ez az ige nem lenne harsányan profán. A Hold ekkor lépett ki a Skorpió csillagkép ollóját jelölő csillagok közül. Ez a radikális, gyökeres és gyors elengedés pontja. A telihold idején rádobbanó szívvel, kételyek nélkül érzed és egyben tudod is, mitől szabadulj meg. Láss rá még egy titokra: akkor is működik a telihold mágiája, ha elméből (ezt szokás az egó hangjának tulajdonítani) ragaszkodsz valamihez, amiről tudod, nem kéne.

Megérett a kidobás pillanata. Égi kísérőnk a Nappal való szembenállásakor már a Skorpió szíve, a vöröses fényű Antares csillag felé tart. Ezt a csillagot a régiségben Tejút- és Világoszlopnak tekintették, oly’ jelentős (azaz mindenek feletti) az elvárások és feltételek nélküli szeretet. A telihold sikerképlete: engedd el, hajítsd ki, ami már méltatlan, lejárt, lehúz. Tedd ezt mosolyogva, szeretettel és hálával a minőség iránt, hiszen – egykor – szolgált téged és talán fény is lakott benne. Jól működve önmagad szeretete is erősödik, előbb-utóbb teljesen természetessé válik.

Ha netán úgy érzed, eltávolodtál a szeretni tudás képességétől, a szerdai telihold visszaemel a nyeregbe, az egyensúlyba. Ebben az esetben a fényábra ollója arra mutat rá: mit gyomlálj ki, ami eddig elválasztott a szeretet áramoltatásától. A képlet mindenképpen és feltétlenül működik, többféle módon is eredményesen tudod alkalmazni. Szeretném, hogy tudd: szó nincs arról, hogy a tibeti szerzetes szintjét kéne egy ugrással elérned túlhaladnod. Ha ezt készítetted volna össze úticélnak, oda inkarnálódsz. Miért beszélek erről?

A Holddal szembenálló Nap a Bika csillagképében jár. Ez a csillagzat a termékeny gondolkodás, az isteni sugallat alapján az anyagban harmóniát varázslást szimbolizálja. Kapsz egy sugallatot és megvilágosodva valósítod meg. Ha túl sokat jársz leszegett fejjel, úgy tudd: a Bika szarvai a Tejútra, az Istenek Útjára nyúlnak, onnan hozzák le az égi adást és oda emelnek fel. A mostani telihold idején központi csillagunk, a Nap a Bika fejét megjelenítő Hyádok csillaghalmazánál lépdel. Ha valahol és valamikor rád köszönt a teremtő-termékeny szellemiség, az itt és most történik meg. Mi kell ahhoz, hogy élj vele? Legyen toll és papír kézközelben és készülj fel a gyors írásra. Gyanítom, szükséged lesz rá.

Túlzások nélkül írhatom le neked: rádobbanó szív, megvilágosodás-élmények. Ez az, ezért vagyok itt! Ezt meg kell valósítanom! – ilyen szikrákra bátran számíts. Elképzelhető, hogy kizökkent a rutinból, de egyik telihold sem ígérte soha, hogy unalmasan elballag melletted. A mostani sem kivétel. Mi az, amire kifejezetten veszélyes? Károgás, huhogás, kishitűség, nemfognekedsikerülni és társai. Nos, ők be lehetnek sz@rva, mert veszélyben vannak. A „kigondoltam és megvalósítom” eszméjű klasszikus teremtő ember éled benned újjá és ad erőt. Erőt, mert erről még nem beszéltünk: a telihold érzelmekben gyökerező, változtató, útra indító energiákat szabadít fel, elűzve az ernyedtséget és tehetetlenséget. Ideje vitorlát bontani és a friss széllel álmaid vizeire kihajózni!

 

kép: pixabay.com

igen, ilyen közelinek és ennyire egyértelműen mutatja meg célodat a Nyilas telihold

Merkúr a Nyilasban

Jó kis hét: hétfőn telihold, kedden pedig Nyilasba lépő Merkúr: este vált jegyet Hermész planétája. A gondolkodás, a szellemiség, a kommunikáció planétája sebes léptekkel követi központi csillagunkat, a Napot. Érdemes tudnod, és akár előre készülni is, mert december 18-án „utoléri,” ha alsó kategóriás, harmincas évekbeli detektívregény modorosságában írnám a mai bejegyzést. A Nap-Merkúr találkozó a téli napfordulóig segíti majd a földi vándorok életét, de lesz akkor már Juti-Szati pacsi Jupiter-Szaturnusz együttállás is, immár a Vízöntőben, ami szintén szuper, „csak” nagyobb horderejű. De ne szaladjunk ennyire előre! Dőlt betűkkel idézem (a következő két bekezdésben) a pár nappal ezelőtt, a Nap jegyváltásával kapcsolatban írtakat. Érdemes úgy leporolnod, hogy behelyettesíted a Napot a Merkúrral. Itt és most „merkuriális” működésed lép központi csillagunk kozmikus lányomába. Ha csak egyet emelhetnék ki, az a csillagképi háttér lenne, azaz a Skorpió ollója, a radikális elengedés pontja. Mivel a Hold immár fogyóban lépdel a hétfő délelőtti telihold után, az elengedés fokozottan jelen van és munkálkodik. Mindazt a „rossz,” azaz idejét múlt, fölös, már nemhogy nem segítő, de hátráltató(vá vált), beszűkítő gondolatot ideje szélnek eresztened. Most, azonnal, tökölődés nélkül.

„A Nyilas már változó jel, azaz az átalakulások ideje is beköszöntött. Különös aktualitással bír a jövőtervezés, a fény projektálása („amúgy” is: a látható napsütés, a kinti fénymennyiség csökkenése magával kell, hogy vonja a belső tündöklés emelkedését), bölcsességünk működtetése. Lásd még: a Nyilasban megtett hónap a téli napfordulóval végződik, ekkor fog központi csillagunk a Bak cikkelyébe érkezni. Bak – megváltás. A mostani hónap a megváltásra és az így megvalósuló emelkedésre való készülésről (is) szól. Ezt az utat kövezi ki a fényt teremtő tudásunk, bölcsességünk. Engedd el a (tév)képzetet, hogy kicsi emberke vagy, aki nem tud semmit ebben a nagy, szédítő világban. Minden szükséges tudás benned, van; hidd el, e nélkül nem is létezhetnél. Nyilas Nap idején te magad is tanítóvá, fénygyújtóvá válsz, élj ezzel a nemes lehetőséggel. Talán ismersz valakit, akire túl nagy hatást gyakorol(t) a külső környezet sötétség- és félelemprogramja. Nyugodtan megteheted és tedd is meg: biztosíts lehetőséget, hogy megismerhesse az érem másik oldalát. Ha partner, nyisd rá a szemét: van élet a beszűkültségen, a félelmen kívül és azon túl is. Ami túlságosan egyoldalú, az óhatatlanul kibillent az egyensúlyból, azaz nincs benne harmónia, azaz nem természetes, azaz nem szolgál téged, azaz kerülendő/kukázandó. Nem észosztásról beszélünk; a jel uralkodó bolygója a nemes Jupiter – a szeretet bölcsességének jelölője. Mit nem ismer a tudós és bölcs Jupi? Igen, az arroganciát. Azaz kioktatás nuku. Vezéreljen a nagybetűs fénynemzés szelleme.

Imádom ezt a jegyváltást, mert az asztrológián túlra és a fölé tekintve a csillagos ég egyik legizgalmasabb pontjához érkezik a Nap. Ez pedig nem más, mint a Skorpió csillagképe, annak is az ollója. Igen, ez az az olló, ami elvágja az élet fonalát. Nem, nem nyír ki. A Skorpió ollójához érkező Nap nem aktiválja cselekvő énedben a torokelvágót, mert nem ebben a profán értelmezésben vágja el az élet fonalát. A mostani napokban lehetőséged van a méltatlanná vált, fényét vesztett minőségeket azonnal, radikális módon lezárni. Nem lassan, lépésről lépésre kicsoszogni a sz@rkupacból, hanem kiugrani, hogy lábad nem éri a földet. Gyors döntés, hasonlóan tempós végrehajtás, minőségi átalakulás – mindez a Skorpió ollóját jelölő csillagokba érkező Nap pozitív hozadéka. Fontos! Cselekvő éned képletbeli megjelenítője toppan ide, azaz nem álmodozásról és puszta óhajról-sóhajról beszélünk: tettekről. A végére egy jó tanács, bár nem vagyok a tanácsok osztogatásának híve: legyen nyitva az ablak, mielőtt kib..dobsz rajta valamit (gyakorlod a radikális elengedést). Az éjjelek hűvösek, az üveges éjjel nem száll ki cserélni.”

kép: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest