Kozmikus békekötés, égi fegyverletétel

Kozmikus békekötés, égi fegyverletétel

Amikor az égre nézel, nem csak a csillagok fénye kényezteti a szemedet. A földi valóságból befogadható legmagasabb szintű egységet is látod. Körülölelő égboltunk nem tesz különbséget. Lényegtelen, hová ikszeltél, kinek szurkolsz, hol dolgozol és mennyi pénz lapul a zsebedben. Ezek a dolgok kizárólag horizontálisan, a mindennapok egymás közti életjátékában bírnak jelentőséggel.

Az égre néző ember felfelé tekint; kivétel nélkül. Amióta világ a világ, pontosabban mióta ember él a Földön, a csillagokat nézi. Korra, nemre, bőrszínre, vallási hovatartozásra tekintet nélkül. Egységesen. EGY-S-ÉG. Már a szóban is ott az „ég”, azaz ég nélkül nincs egység. Csak a hétköznapok csörtéiben elmerülve nemigen nyílhat meg a valódi, kiteljesedést kínáló egységélmény. Ahhoz bizony fölfelé, a csillagos ég felé kell pillantanunk. Ahogy azt mindig is tette az ember – kivéve talán a legutolsó, nyúlfarknyi időket.

Nem csak tudták, működtették is ezt az egységet a régiek. Bármely történésre kellett magyarázatot találni, ugyanabból az égboltból olvasták ki a tudók. Egy-egy ütközet előtt a szemben álló felekre azonos égbolt borult. Az összecsapásra készülő erők asztrológusainak kellett megfelelően értelmezni az égiek üzenetét. De ugyanabból dolgoztak; még a véres harc előtt is az egység információjából próbálták fegyvereik jogosságát (és időzítését) levezetni.

Ezzel szemben ma csillagászatról, mint hideg, szikár tudományról és ezotériáról, mint ködös, jósolgató valamiről szokás beszélni. A csillagászat komoly, méréseken, képleteken, űrteleszkópokon, azaz: kétségbe vonhatatlan, számokkal operáló minőségeken alapul. A spiritualitás a csillagok, bolygók üzeneteit igyekszik dekódolni és a ma emberének elmesélni. A két világ látszólag és stílszerűen fényév távolságra sodródott egymástól, hiába a közös gyökér; azt, mintha az emberiség rotációs kapája vágta volna ketté.

Fekete és fehér. Árnyalatok és átmenetek nélkül is indokolt a jelenlétük. A sakktáblán. Te azonban nem vagy egyszerű figura. Amikor manapság egyre intenzívebben hangoztatják a tudomány kizárólagosságát, valami más is történik. Szinte hallani a sikolyt, amint egy éles késsel próbálja az agitáló kiherélni az eget. Persze nem megy és az ég inkább mosolyog, köszöni szépen. Esze ágában sincs sikoltozni, és bár tökös, de ez holmi metszéssel nem távolítható el belőle.

Az ég „lakói,” a csillagok, a bolygók képviselik az egységet. Az az origó, a kiindulási alap. Nem való, végtelenül méltatlan éppen itt a szakadás és a torzsalkodás. Arra ott a foci, a valóságshow, a kakasviadal. De nem az ég világa. A menet közben formálódó kérdés immár ki is akar buggyanni: ki mondta, hogy csak egyféleképpen értelmezhető az, amit az égen látsz?

A megoldás karnyújtásnyira tőled. Sőt: még csak annyit sem kell tenned. Elég egy – elképzelt – fejfordítás. A múlt tudása, az ősi bölcsesség felé. DE!! Ez önmagában egyszerű visszatérés lenne, jogos kérdéssel: hol a fejlődés? Azért élünk a Földön, tapasztalunk, megismerünk, hogy tanuljunk belőle. Éppen ezért igenis helye van az újnak. Helye, de nem kitaszító, viaskodó térhódítása.

Az ősi bölcsesség a mai technika vívmányaival remekül egészíthető ki. Nyugodtan mérd meg a fényerejét, fotózd körbe; ismerd meg a XXI. században elérhetővé vált csillagászati eszközökkel. Is.

Tudd azonban: nem csak ebből áll a csillagok világa. A célérték az egység elérése, az egységbe való visszatalálás. Magyarán: a technika által biztosított tudás nyugodt lélekkel integrálható az ősi bölcsességbe. Mert nem kell szétszakadni. Senkinek, neked sem. Attól, hogy a Jupiter fizikai paramétereivel tisztában vagy, még tekinthetsz rá bölcsességbolygóként. Sőt.

Az élmény forradalmi változásokat hozhat. Hazatalálás, visszatalálás. Éppen azért nézzük időtlen idők óta az eget, a csillagokat, mert vágyjuk az egységet, a tökéletességet. Ami odafönt bizony megtalálható. Ez a kiemelkedés, a polaritás – és ami azt illeti, a torzsalkodás – fölé emelkedés útja. Ami pedig az emberi fölött helyezkedik el, arra nyugodt szívvel mondhatjuk: isteni.

Ez az a mód, pontosabban: attitűd, amivel érdemes az égre nézned. Nem szükséges hozzá semmilyen plusz tudás. Maga a hozzáállás nem asztrozófia. Mert jó, ha tudsz, tanulsz az égi minőségek szimbolikájáról, de az egyfajta „extra.” Az alapbeállításod, ami emberként a lelked alaplapjára van sajtolva, már önmagában kapulat nyit, ha az eget kémleled. Nem muszáj fényszögekről, hatókörről, ekliptikáról – bármi újratanulhatóról tudnod. Ez éppen olyan, mint a legendás józan paraszti ész. Van és kész. Pista bácsi, Erzsi néni bölcsességét sem tudták még lemérni.

Nézd az eget az egység vágyával. Olvasd a tudományos cikkeket nyugodt szívvel. Miért okozna gondot, ha tudod, hány millió fényévre van éppen az a csillag, amit megcsodáltál? Ötvözd magadban a múltat és a mát. Légy te életed alkimistája, aki kiérleli a modern bölcsességet, ami támogat a hétköznapokban.

kép: pixabay.com

az ég az örök egység világa – vizsgáld a ma eszközével és lásd meg az ősi bölcsességet a szíveddel

Miért fontos mozgásba lendülni?

Idén is slágerfogalmunk a változtatás, számos köntösben köszöntött ránk már eddig és az elkövetkező találkozók is borítékolhatók. Ma egy kicsit a változások fogadásáról beszélünk, azaz mit tehetsz, hogy a legjobbat hozd ki az alakuló helyzetekből és – persze önmagadból? Induljunk ki a „változik” ige wikiszótárben lelt definíciójából: „más lesz egy személy, élőlény, dolog; fokozatosan módosul új tulajdonságok, sajátságok szerzésével vagy a régiek elvesztésével.”

Kulcsfogalmak: más lesz, módosul. Ebben a két szóban dinamika munkálkodik, hiszen statikus változás nincs. Nem szükséges a józan paraszti észjáráson túlmutató bölcsesség ahhoz, hogy egy mozgó energia egy másik, szintén mozgásban lévő energiával találkozva – az irány helyes megválasztása esetén – kifejezetten jól tud együttműködni. Ha álló, passzív módon várod a változást, úgy az a. lepattan rólad b. elsodor. Persze megélheted a köztes hatást, mikor „csak” megingat, de – még – nem ver le a lábadról. Kérdés, meddig bírod. A mozgás maga az élet, nem csak fizikai értelemben, hanem – legfőképpen – spirituális vonatkozásban.

Engedd meg, hogy ismét a sporthoz nyúljak szemléletes példákért. Ha valaha láttál (profi) teniszmeccset, megfigyelhetted, hogy aki fogadja/várja az adogatást, nem cövekel le. Nem teheti, mert az a végét jelentené, hiszen kiszámíthatóvá tenné az adogató számára az ütés erejét, irányát. Habitusától, játékstílusától függő mozgással él együtt az adogatóval, hogy – lehetőségeihez mérten – vissza tudja adni a labdát.

Ha kevéssé kedveled a teniszt, ott a foci: aki állva várja a passzt, sült galambra is befizethetne: ritkán jön tűpontosan és az álló helyzetből történő gyorsulás mindig gyengébb a mozgáshoz képest. Az a kapus, aki álldogál, már vesztes – a jó hálóőr időnként többet mozog a vonalon, mint egy-egy mezőnyjátékos, legyen szó labdarúgásról vagy kéziről. Ezek csak kiragadott példák, de lásd meg: aki eredményes, nem engedheti meg magának a nyújtott térdes, csökönyös szamárcövekelést – sem a sportban, sem a való „hétköznapi” életben. Nem fér bele.

Jelenlét, figyelem, összeszedettség – ezek szükségeltetnek ahhoz az éberséghez, ami dinamizmust ad. Lehet, hogy eleinte fárasztó ezt a ritmust felvenned, légy türelemmel önmagad felé. Ritmusváltás, igen, de erő kellhet hozzá; szokást alakítasz ki, ahhoz pedig hat hét szükségeltetik, hogy maradéktalanul valóságodba épüljön (ez a bizonyos „hat hét hat” szabálya).

Ismétlem: fordulj türelemmel változásod és mozgásba lendülésed felé. A mozgás most főleg spirituális kategória, mert akkor válik nélkülözhetetlen társaddá, mikor a világ látható része esetleg ismét lelassul, netán megáll. Te ne tedd. Kerüld el, hogy száraz faágként megroppantson, letörjön az erősödő szél. Soha nem késő megmozdulni, figyelni, finoman felvenni a változások ritmusát. Lásd és éld meg, mennyivel jobban reagálsz az újabb és újabb történésekre, ha már ruganyosan mozogsz fejben, szívben és testben egyaránt.

kép: pixabay.com

a mozgás maga az élet – nem csak fizikai síkon

Tudom, mit tettél előző életedben!

Vagy tavaly nyáron? Ja nem, az egy film címe volt. Ma mindössze egy párhuzamra szeretnék rávilágítani. Az önismeret útját járó ember spirituális kalandozásai során óhatatlanul eljut ahhoz a ponthoz, ahol szembesül az előző élet fogalmával. Ez nem nagyon különbözik attól a felfedezéstől, amikor rájövünk, ugyan egy időegyenesen játszunk most éppen, de ezekből számtalan sok van. Van, mert ezek „előző” és „következő” címkézésének csak itt, a földi létezésben, a tér és az idő keresztjén van jelentősége. Tény, számos nyilvánvaló haszonnal jár, ha foglalkozunk azzal, honnan jöttünk, kik vagyunk, mit csináltunk azelőtt és mi az, amit netán félbehagytunk. Ugyanígy csodálatos felismeréseket élhetünk át, amint jelenlegi játszótársainkat más köntösben, más szerepben felismerjük; ez mind-mind nagyobb fokú és jobb minőségű megértést ad(hat).

Érdemes azonban valahol határt húznunk. Nem biztos, hogy minden problémánk megoldásához a múltban kell kotorásznunk ilyen szintig. Előzzük meg, kerüljük el a függés kialakulását. Ismerjük fel, mikor és meddig van rá valóban szükségünk, és honnantól következik a mohó kíváncsiság, a terméketlen mozizás vágya, amikor folyó nyállal, kigúvadt szemmel, eszmei popcornt ropogtatva bámuljuk a számunkra igazából irreleváns filmet. Az előző életek kutatásában való túlságos elmerülés pont ellene hat a hasznos vetületének: ha túl sokat járunk ebben a régióban, akkor keveset vagyunk a jelenben; pont abban a mezőben, ahol dolgunk van.

A korábbi életeink vizsgálata valójában egy tájolási folyamat. Irányokat keresünk, tereptárgyakat azonosítunk be; olyan viszonyítási pontokat keresünk és fedezünk fel, amiknek a segítségével az itt és most kezünkben lévő térképet eredményesebben tudjuk értelmezni. Ennél nem több a szerepe. Amíg megértést kapunk, addig jó. A dolog onnantól kezd „veszélyessé”, terméketlenné, önkielégítéssé válni, amikor cuppanós-langyos mocsárként tekintünk a visszautazgatásokra és megmerülünk, eldagonyázgatunk benne.

Ilyenkor termelődik ki az a csúf vadhajtás, amiről a mai mese valójában szól. Nyilván mindannyian Sajnos túl sokan ismerünk olyan embereket, akik az ezotéria zsákutcáiban tévelyegnek, ám azt hiszik magukról és váltig állítják, hogy a fejlődés és spiritualitás útját járják. Önismeretről itt most nincs szó. Különös ismertetőjegyük, hogy kinyújtott mutató ujjal böknek a környezetükben felbukkanókra a felkiáltással: „ugye tudod, hogy nem most találkoztunk először?” Ennek magasabb oktávja, amikor szemrehányóan és sértetten hozza a mit sem sejtő illető tudomására, hogy ő márpedig milyen alávaló gaztettet hajtott végre ellene valamelyik korábbi körben.

Álljunk itt meg egy pillanatra és képzeljük magunkat egy jól menő színház művészkávézójába. El tudjuk képzelni, hogy az egyik színész leköpi a másikat egy korábbi szerep miatt, ahol sérelmeket állt ki a világot jelentő deszkákon? Vajon van díva, aki a másik darabban hűtlen férjet játszó művész arcába löttyinti a forró kávét? Ugye, milyen abszurd képek ezek? Mégis, nap nap után előfordulnak a hétköznapokban.

Gondoljuk végig, valójában mennyire nyomorult dolog „elégtételt” várni valami miatt, ami egy másik síkon, egy másik életben zajlott. Mennyire beteg és torz működés felhánytorgatni, sérelemként tálalni azt, ami nekünk ugyan lejött, de a másik talán egyáltalán nincs kész ilyen információk befogadására? Aztán meg honnan tudjuk, hogy a valóságot láttuk és nem viccelt meg spirituális egónk? Jó tudni, hogy kellő önismeret és jellembéli alapok nélkül könnyen futhatunk lyukra és sétálhatunk be zsákutcába, annak szilárd hitében, hogy a Champs-Élysées-n járunk.

Ha valakit felismerünk a régmúltból, azt az élményt transzformáljuk tanítássá. Örüljünk, hogy fénysugár tévedt egy eddig homályban maradt sarokba és már tisztán látjuk az ott megbúvó dolgokat, ne akarjunk igazság bajnokai lenni inkarnációkon átívelő önjelölt ezoseriffként. Nem a mi dolgunk, qurvára nagyon nem az. Amikor így működünk, energetikailag azonosulunk a kormányt/bankrendszert/exet/anyóst/főnököt/egyéb mumust szidó és okoló, önmagát tehetetlenségbe és kiszolgáltatottságba süppesztő emberminőséggel.

Lényegileg semmiben, de semmiben nem különbözünk tőlük, tök mindegy, mit tanultunk eddig össze milyen tanfolyamokon ültünk eddig, milyen okleveleket szereztünk, ezeket mind a hajunkra kenhetjük egyenletes, simító mozdulattal, ha lehet, figyelembe véve a kozmikus irányt.

Értsük meg végre, ha előző életben járunk, onnan áthozunk ilyen-olyan felismeréseket, az nem arra szolgál, hogy most felmentsük magunkat a felelősség alól. Ha az előző körben Mercutio voltam, nem rúgom le a színpadról a mostani előadáson az egykori Tybaltot sértetten, hiszen ez már új darab, új szereposztás és a régi megélésekből nem viszünk magunkkal indulatot. Tudatosuljon, hogy ez egy óriási és fantasztikus tanító-oktató (szerep)játék. Asztropalántáskodásom során kaptam a gondolatot, miszerint az igazi mester és a bölcs beavató nem Indiából jön; ő ott él a közvetlen környezetünkben. Igazítsunk a fókuszon, vegyük észre ha letértünk az útról, soha nem késő újratervezni és ráállni a helyes irányra.

 

kép: pixabay.com

előző életek találkozása – és igen, békés, harmonikus

Figyeljünk lelkünk mélyére!

A Neptunusz június közepe óta látszólagos hátráló mozgást végez a Halak asztrológiai jelében. Ez a retrográd mozgás most egyre lassabbá és lassabbá válik, jövő hét csütörtökén, november 23-án pedig fordul és újra direkt irányban halad. (tovább…)

Skorpió Jupiter

Kedden vált jegyet a Jupiter: a szeretet bölcsességének planétája mostantól egy évnél is hosszabb időn át, tizenhárom hónapon keresztül a Skorpió zodiákusában folytatja égi útját. (tovább…)

Pin It on Pinterest