Ég-fény-kép

Ég-fény-kép

Amit kigondolsz, meg is tudod valósítani. Pontosabban megfogalmazva: én óvakodnék az utadba állni. Nem kevés erőd adatik megálmodott-ból megvalósított-tá alakítani vágyaidat. A késztetés tettekre sarkallóan mocorgós. Nehéz a fotelben ülni. Ha most hoztad is haza a kék-sárga áruházból, olyan, mintha a nagyi epedás ülőalkalmatosságába fészkelődtél volna. Az egyik rugó utat tört magának a cihán és kopott kárpiton át. Egyenest üleped érzékeny pontjába, mégpedig azért, hogy ugorj már ki belőle! Pattanás és gyerünk: tenni, cselekedni. De nem hűbelebalázs módjára.

A következő napok a magas ihletettségű kreativitást plántálják beléd. A fénynemzés megélését a Nap és a Denebola csillag együttállásának köszönhetjük. Központi csillagunk az Oroszlán fényábrájának nemző részét érinti. Itt járva cselekvő énedben ébreszti fel az alkotót. Azt az inspirált énrészedet, aki nem elégszik meg a fotelmélyi kreativitással. Ezért kapcsol be a gumírozott nikkelbolhád: meg is akarod teremteni, amit megálmodtál.

Tisztán és világosan látod, mit kell tenned. A szerdától péntekig egzakt találkozó eloszlatja a homályt. Viszlát, kételyek. Mellékhatás: bátorságot ültet beléd. Nem mondom, hogy nem remeg meg a térded, de ez csak tovább ösztökél. Erőt kínál, amivel átlépsz önnön árnyékodon. Ha van jó hír, ez a klubjuk koszorús tagja.

Nap-Denebola együttállásnak nincs alacsony szintje. Hogy mégis beszéljek róla, azt temiattad és érted teszem. Olyan intenzív erő, ami könnyen elhomályosíthatja a tekintetet, amennyiben nem kellően magasra szegeződik. Amikor másra tukmálod a tutit, nem jó. Nem te tojtad a spanyolviaszt. A számodra üdvözítő talán pusztulásba viszi társadat. Ne akarj fogadatlan prókátort játszani. Az erőszakosság, még ha a jó szándék köntösébe is csomagolod, csak erőszak marad. Erő pedig ellenerőt szül, avagy minden akciót reakció követ. Előzd meg bölcsességed működtetésével az ilyen helyzeteket.

Mi akkor a magas szint ilyen helyzetekben? Bátorítsd a másikat. Mintha magaddal tennéd. A Nap a szeretet áramoltatásáról is szól. Légy képes felülemelkedni azon, hogy szerinted nem elég jól csinálja. Mutass példát, ha már maximumra törekszel. De ne oktrojáld rá vélt igazságodat.

A Nap és Denebola kézfogója nem titkolózós minőség. Nehéz is fénynemzést a pince mélyén, darócpokrócokkal lefüggönyözött, pókhálós térben megejteni. Nem baj, ha tudják a többiek, milyen álmaidat építed éppen. Ha meg is hökkennek, látják: lehet és érdemes nem lemondani róluk. Boldogtalan sóhaj helyett igenis alternatíva az ingujjak feltűrése, az alkotómunka elkezdése. Te vagy rá az élő példa. Mindent bele!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A forduló Jupiter fényüzenete

A forduló Jupiter fényüzenete

A léc magasra helyezve szolgál igazán. Bokaszinten, két téglára fektetett rudat átugrani nem nagy művészet, valós teljesítmények nem tekinthető. A következő hónapok markáns jupiteri üzenet ide kapcsolódik: használd a benned élő bölcsességet!

Leegyszerűsítés, szájbarágó, megmagyarázó, tőegyszerű, bináris tesztek, gondolkodást nem igénylő, űrlapos kérdőívek. A ma emberét nagyjából úgy kezelik, mint régen a speciális (akkori szóhasználattal élve: kisegítő) iskolába járó alsó tagozatos diákokat. Mi pedig belemegyünk. Még tetszik is néha. Nem kell gondolkodni, gyorsan megvagyunk és uccu neki, irány a legelő. Beeeeee… Közben a lényegről feledkezünk meg.

Ember vagy, emberi méltósággal, akinek való, hogy emberhez méltó, valóban méltó életet éljen. Ha kétszer kellett elolvasni ezt a mondatot, nem baj. Annyit tesz: minden együgyűsítés ellenére él benned az igazi megértés szándéka. Tehát: őrzöd a bölcsesség lángját. Az pedig égi eredetű, de lássuk is, miért időszerű beszélni róla:

A Jupiter kisvártatva – Földünkről szemlélve, látszólagos – hátráló mozgásba kezd. Mielőtt a spirituális tudnivalókat sorra vesszük, következzenek a tényadatok:

Retrográd mozgás kezdete: 2023. szeptember 5. kora hajnal; ekliptikai pozíciója: Bika 15 fok 35 perc.

Direktbe fordulás ideje: 2023. december 31. délelőtt; koordinátája: Bika 5 fok 35 perc.

Mindkét irányváltást érezhető és mérhető lassulás, majd némi „egy helyben állás,” úgynevezett stacioner állapot előzi meg.

A kulcskérdés nem bonyolult: mi kell a termékenyítő bölcsességhez? Az előttünk álló hónapok segítenek a legjobb válasz kidolgozásában, némi égi tükröződéssel; ami kozmikus fénnyel segít meg.

A mélységekből is látnod kell a magasságokat és a világosságot. A Jupiter – a felettes énedhez szóló égi egyenlítő körén – a Cet csillagzatának emblematikus pontjánál vált irányt. Ez az a bizonyos Menkar csillag és az ő misztikája. Erről július végén írtam; terjedelmi okokból nem másolom be, csupán a linkjét illesztem ide: https://ladonyijanos.hu/latsz-ertesz-emelkedsz/

Ez a kiindulási alap, avagy a visszafordulás pontja. A retrográd mozgás visszatérést jelent. A két fordulati pont feszíti ki adott planéta hátrálásának kozmikus üzenő molinóját. Térj vissza valamiért, amivel a jelen helyzetet jobban, frappánsabb módon oldod meg.

Négy hónap és tíz fok. Ennyit tolat a szeretet bölcsességének égi vándora. Ez pedig – figyelembe véve az ő megfontolt tempóját – nem kevés. Számos lehetőségre nyit ajtót és kínál sanszot. Azért ne sétáljunk el „csak úgy” a majdani direkt irányú fordulat időzítése mellett sem.

Szilveszter. Megbízható, rögzített ünnep: minden áldott évben december 31-re datálódik. Kevésbé éber barátainkat persze ugrathatjuk rémült arccal: „tudtad, hogy idén péntek 13-re esik szilveszter?” Pár másodperces megnyúlt, döbbent arc után elneveti magát és megeshet, hogy elküld a pi…tymallatba. Sebaj.

Tűzijáték, durranó pezsgő, papírtrombita, szeméthegyek az utcán, „kötelező” érvényű buli, berúgás és végtelenül, kínosan modoros beszéd a köztársasági elnöktől a köztévében, pont az éjfélre időzített himnusz után. Jelentősége naptári: egyik évszámot lecseréli a másik. Ám – jellemzően – semmi nem történik a csillagos égen. A mostani év vége képezi a szabályt erősítő kivételt.

Nagy durranás! Bár nem drámai a körítés, a jupiteri fordulatra túlzás nélkül igaz a kijelentés. Ami príma kozmikus ponton esik meg: a Kos fején, a szarvainál pördül meg a bolygó. A Kos feje a Tejút felé fordul. Tekintete (ő a Hamal nevű, legfényesebb, alfa csillaga) pedig rá szegeződik. Látja a legjobb megoldásokat. Szarvai, mint antennák, veszik az égi adást, de a legmagasabb frekvenciákon. Ez segít ahhoz, hogy a bölcsességeddel teremts. Valahogy így:

Tudatosítsd, hogy igenis ott van, ott él, ott mocorog benned a bölcsesség. Mondjon bárki bármit. Az megeshet, hogy (még) nem látszik a felszínen. Ez pont olyan, mint a tengeri sziklazátonyok: a rezzenetlen víztükör alatt elő-előfordul szirtképződmény. Attól, hogy szemmel nem látható, még ott van. Ezért is jó a radar, a lokátor. Éppen így segít megmutatni, feltárni belső bölcsességedet a következő pár hónap.

A sárban is találhatsz gyémántot. Ha éppen oda pottyan, akkor pont olyan maszatos a felszíne (és nem a belseje!!), mint a többi „átlag” kavicsé. Aki rátalál, kincs birtokába jut. Nem érdemes túlbonyolítani, már érted, tisztán átlátod, mire érdemes odafigyelned. Meglásd, jó lesz.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Szikrázó szellem, penge szavak

Szikrázó szellem, penge szavak

A príma ötlet remek produktumot teremt. A következő módokon működik a képlet:

Kitalálod -> megteszed,

Megálmodod -> megvalósítod,

Megbeszéled -> kivitelezed.

Korlátlan bőség. Így áradnak az ötletek; végtelen mennyiségben állnak rendelkezésünkre a briliáns gondolatok. Mégis: meglehetősen kevés valósul meg belőlük. Ami nem baj. Sőt! Érdekes, látványos, pikáns világban élnénk, ha – kivétel nélkül – minden gondolatod valóra válna. Gondolj csak a szomszédra, amikor éppen kihúzza a gyufát. Például:

Hétvégén a flex élesen sivító hangjára ébredsz, szigorúan reggel hat előtt. Vagy: lábtörlődön még ki sem hűlt kutyájának/macskájának végterméke. Esetleg: meggyőződéssel terjeszti rólad mindazt, ami még véletlenül se lennél, soha, semmikor. Mit szoktak ilyenkor kívánni/gondolni/a bátrabbak mondani? „Ba… Szaporodódj meg!!” Ez azonban ritkán történik meg ott, akkor, úgy, ahogy indulatosságod kívánja. És ez jól van így.

A minőség milliószor fontosabb a mennyiségnél. A gondolatok, a szavak, a „szellemi termékek” esetében hatványozottan igaz a mondás.

A príma ötlet remek produktumot teremt.

Bika Merkúr. Ő az égi megfeleltetés, az eddigi bekezdések – tulajdonképpen – róla szóltak. Róla, de mégsem. Inkább a megjelenéséről, jellemvonásairól, sajátos ismertetőjegyeiről. Nevén nem nevezve rajzolódott ki, hogyan „viselkedik,” azaz működik egy életerős Bika Merkúr. Ha vette volna a fáradságot és elballag a Kozmosz Grafikusához, akkor a neve alá ezt kanyarították volna a névjegyére: „termékeny gondolkodás-felelős.” Nem semmi pozíció.

Magas minőségű szellemiségből eredő, életet adó, termékenyítő, valóságteremtésre hangolt észjárás, kommunikáció, szellemi hozzáállás. Zanzásítva így jellemezhető a Bika Merkúr veleje. A hozzá kapcsolódó dátumok viszont – kivételesen – külön bekezdést érdemelnek:

Hétfő este, azaz 2023. április 3-án érkezett meg a Bika asztrológiai jelébe a Merkúr. Április 21-én, a déli harangszó valamit az eszébe juttat majd. Gondol egyet és sarkon perdül, azaz retrográd mozgásba kezd. Magyarul: Földünkről szemlélve látszólagosan hátrál majd. Zárójeles adalék: ekkor éppen egy nap telik el a tavasz egyik egzotikuma, a hónapon belüli második Kos újhold óta. Erről külön bejegyzésben olvashatsz majd. Május 15-én reggel ismét direkt irányba fordul, azaz „előrefelé” fog mozogni, majd június 11-én déltájban elhagyja a Bika cikkelyét, hogy hazaérkezzen az Ikrek szeletébe.

Tűpontos megérzések, gyümölcsöző kommunikáció, ragyogó fényű ötletek. A Bika Merkúr égisze alatt ők hivatottak

áthidalni,

megoldani,

teremteni. Nem is akárhogyan.

Izgalmas, inspiráló és – legfőképpen – örömet adó módon. Tehát: nem borítékolt a makói hagyma bukéját kenterbe verő izzadságszag, se a beleroppanva belerokkanás, legfőképpen pedig az örök görcsös körök béklyója. Ha valaki erről győzköd, javaslom, mutass neki ajtót. Ha kedves szavadra nem távozik, akkor ablakot. Ha még így se szabadulsz meg tőle, lépj a defenesztráció rögös, ám szépséges útjára és – akár a csukott nyílászárón át – erővel hajítsd ki. Figyelem, fontos!!! Nem szó szerint, kivéve az alagsor, földszint, félemelet szintjeit. Átvitt értelemben, képletesen értsd: ne hagyd, hogy más rád akarja erőltetni a „te is szívni fogsz, mert most az ordas szívás idejét éljük, ezt a csillagok is megírták” ostoba, dogmatikus böfögését. Tudd: saját korlátoltságát igyekszik rád vetíteni, mert azt hiszi – tévesen -, attól neki könnyebb lesz. Hát nem. Kerüld el, hogy önkéntelenül is partnerré válj ilyesmiben. De száz szónak is egy a vége és ez a valódi lényeg:

Izgalmas időszak, kitűnő, pezsdülő hetek előtt állunk. Illetve: azokat éljük már most, „csak” egy kis extra színező árnyalatot kaptunk. Mert:

A príma ötlet remek produktumot teremt.

kép: pixabay.com

Lépj a tettek mezejére!

Lépj a tettek mezejére!

Csak egy dolog jobb annál, mint valamit megálmodni – ha meg is valósítod. Az ötlet, a teremtő szikra csodás, már önmagában is. Ha partnerre lel benned és valóra is váltod, az az igazi. Az öröm és a jogos büszkeség méltán jár át. Valami ilyesmit kínál fel az ég mostanság. Nevén is nevezhetjük, úgy hívják: Nap-Mars quadrat. De tudnod kell pár „apróságot” a jelentős előzményekről.

Újhold, mégpedig a Szűz asztrológiai jelében, több pikáns kozmoszfűszerrel megspékelve. Ez a szombat délelőtt történése volt, eddig nyúlnak a gyökerek. Javaslom, olvasd vissza a belinkelt írást. A vége felé találsz egy bekezdést, amiben megemlítem az Ikrek jelében járó Mars fontos szerepét. Ezt a szálat gombolyítjuk tovább.

A két tüzes égitest, a Nap és a Mars teremtő, 90 fokos fényszöge, ha lassan is, de távolodik. Nem gyengül, egyszerűen csak távolodik, vasárnaptól keddig értve. Mit jelent ez a te életedben, a konkrétumok szintjén? A kivitelezés megkezdését. Igen, nem kevesebbet.

Az újhold irányba állított; segített megadni a kezdő lökést és a maga végtelenül finom módján a helyes irányra is ráhangolt. A titok az egészben: tégy és cselekedj. Ha és amennyiben kaptál azonosított sugallatot, a dolgod – látszólag – könnyebb. Ha nem érkezett, akkor sem nehéz, szeretnélek megnyugtatni. Akkor menet közben, azaz haladás, tettek idején talál rád. „Menj elébe,” ahogyan a furcsán fogalmazó bölcs mondta régen.

Használd a fejedet! Gondold ki és valósítsd meg! A kettő között azért túl sok szemcse ne peregjen le a homokóra felső tartályából alulra; magyarán légy gyors. Olyan jó marsikusan. Nem véletlenül említettem a fejet. A vörös bolygó – bár asztrológiai értelemben kétségkívül az Ikrek jelében halad – a Bika csillagképének fejénél jár. Ezt a kiemelten szép égi pontot Hyádok-nak is nevezik. Jó hely, na. Azt is elmondom, miért.

A Bika feje termékeny szellemiséget jelöl. Magasabb, isteni sugallat alapján kigondolt tervet, amit itt és most, az anyag világágban valósítasz meg. Ezért írtam, hogy kivitelezői energia; itt már cselekszel. Ha még nincs ihletettség, akkor a hajlandóságod, az elrugaszkodásra való készséged teszi le a spirituális foglalót. A Kozmosz pedig segít, hogy le is hívhasd ezt az opciót. Egy dolgot azonban mindenképpen tarts szem előtt.

Amikor a Bika fejénél járó Mars erejével működsz együtt, kerüld a fullprofán, azaz minden magasabb és magasztosabb minőséget nélkülöző teremtést. Mert azon meglehet, nem lesz áldás. Ha megfordítod, jóval könnyebben járható utat kövezel magadnak: némi égi és az önérdeken túlmutató érintettség kiolajozott pályára állítja megvalósító ténykedéseidet.

Ennél többet nem érdemes szószaporítani, hiszen a Nap-Mars quadrat éppenséggel a tettekről szól. Azokról a tettekről, amikről tágas, füves térséget is neveztek el (Tettek Mezeje). És már várja, hogy rálépj.

kép: pixabay.com

adj formát az álmaidnak, valósítsd meg őket!

Az érzelmes teremtés égi égisze

Az érzelmes teremtés égi égisze

Hétfőn hajnalban érkezett meg a Vénusz a Rák asztrológiai jelébe, nem kevés érzelmet csepegtetve kapcsolatainkba. Mielőtt azonban elmélyednénk, miről is szól a szerelem égi vándorának jegyváltása, engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet egy fontos tényezőre. Amikor már tisztában vagy ezzel, egészen másképp olvasol egy-egy előrejelzést. Egyszerűen többet ad, mert tágabb perspektívából szemléled az ég folyamatait.

Rák Vénusz. Szuper. De! Nem arról van szó, hogy a régi Vénusz megfáradt, kiégett és semmi kedve kapcsolatokat birizgálni, szerelmet ébreszteni, harmóniát varázsolni. Ne gondold, hogy kéri a nyugdíjaztatását és helyére egy tartalék-Vénusz érkezik. Fiatal még, feszíti a tettvágy és jó cserejátékosként pont ott veszi fel a játék fonalát, ahol a pályát elhagyó cserebogár (a kép Horti Gábortól ered) eleresztette azt.

A tökéletesből nem kell sok. Pont annyi, amennyi van, a mérték is maga a tökéletesség. A Vénusz (is) fáradhatatlan. Nem hinném, hogy belefásul a melóba, nem Szati ő… Félre a tréfát, még ha nehéz, esetemben időnként lehetetlen. A bolygók időtlen idők óta róják útjukat és meglehetősen soká így is tesznek. Jelen inkarnációnk fikarcnyi szemszögéből vizsgálva egészen nyugodtan tekinthetjük örökérvényűnek égi vándorlásukat és a közben elhullajtott, vagy címzetten érkező üzeneteket.

Profaneitásom nem volt öncélú. Mindössze arra szerettelek volna emlékeztetni, hogy nem egy előzmények nélküli, „szűz” Vénusz pottyant a hét legelején a Rák nulladik fok nulladik percébe, mint csontgolyó az őrülten pörgő-forgó rulettkerékbe. Az Ikrekből érkezve már ismeretekből fonódott tudást, megtapasztalt polaritást, felfedezések özönét hozza magával vénuszi működésed. A Rák vizes jel. Víz egyenlő érzelmek, egyszerű a képlet. Mi történik ilyenkor? A Vénusz földes elemű planétaként kifejezetten jól érzi magát a Rákban. Mitől virágzott a folyóközek mezőgazdasága? Így van, az öntözéstől. A vizes jelbe libbenő földes Vénusz az érzelmek által nyer éltető ösztönzést.

Az előző hetek megértése érik-csúcsosodik érzelmekké. Megerősödés vagy leválás – szituációfüggő. Milyen élményeket kínál még a Rákba lépő Vénusz? A mély szerelem megélését. Nem, nem hitted jól, ha azt gondoltad, ez már csak ódivatú, sárgult lapú könyvekből olvasható csak. Ha így lenne, miért érdekelne bárkit is, miért hiányozna, ha nincs? Érzelmekkel átitatott ölelés, az egymásra találás öröme egyaránt a bokorból várja, hogy előugorhasson. Figyelem! Meglévő kapcsolatokra is igaz: Rák Vénuszkor az egymás mellett élés könnyen tud együttéléssé szintemelkedni.

A következő kifejezést csak lábujjhegyen merem leírni, oly’ sok a rá tapadt szmötyi. Párkapcsolatban örömmel megélt alázat. Khmmm.. Olvass lassabban: az alázat nem jelent megalázkodást, nagyon nem. Azt sem jelenti, hogy (rab)szolgaként rendeled alá magad a másik kényének-kedvének. Hát akkor mi a kóbor apáca fityuláját értsünk „párkapcsolati alázat” címszón? Azt az erőt, azt a belülről jövő, tiszta, külső ösztökéléstől mentes szándékot, hogy örömmel teszed oda magad a kapcsolatért. Az egyén, az egó nem szorul háttérbe, mert nem őt nyomod vissza. A kapcsolatot tolod feljebb. Nem mindegy, nagyon nem.

Finomság, de nem csak az ördög lakcímkártyájára nyomtatta a KEK KH, hogy „részletek,” hanem a lényeg és a finomságok, mint beavató felismerések is gyakran választják tartózkodási helyükül őket. Az „együtt lenni jó” és „együvé tartozni több, mint kettőnk összeadódása” tételek megélése játszik. Nem csak párkapcsolatban. Ez a minőség emelkedik magasabbra az agresszív kismalac, netán gonosz sündisznó viccbéli attitűdjénél, ami – látszólag – mókásan ábrázolja a tőegós működést. Miért igaz még inkább ez a kijelentés? Bár a mai bejegyzés asztrológiai jelváltásról szól, a csillagos égre pillantva is láthatunk érdekességet.

A Vénusz pillanatokon belül megérkezik az Ikrek csillagképébe. Castor és Pollux kettőséhez. Nézzünk bárhová is, ott az egyesülés, a földi valóságban megtestesülő egymásra találás vágya és késztetése. Újra leírom: nem csak párkapcsolati értelemben. Lehet, álmaid társával élsz álmaid kapcsolatában. Mégis, valahol pislákol benned egy picike hiányérzet. Magad sem akarsz foglalkozni vele, hiszen embergarmadák irigyelnek, hogy jössz te ahhoz, hogy hiánykodj. A Rák Vénusz felnyitja a szemed: ideje túratársat, lábteniszpartnert, megértő „társalkodónő-barátnőt” teremtened.

Teremtened, hiszen a Vénusz keze ritkán van „csak úgy” a csípőjére téve, hogy a pálya mellől szemlélje a történéseket. Teremt, alkot, termékenyít. A vágyak az érzelmek vizével átitatva elképesztő eredményességgel valósulnak meg. Ilyenkor szokták a „tudók” leírni: vigyázz, mit kívánsz. Miért nem értek egyet az ilyen „jóakaratú” intelmekkel? Mert kiherélnek, nemtől függetlenül. Arra kondicionálnak, hogy nem biztonságos a termékenységedet működtetni, mert talán egy nagy vödör híg trágyalevet alkotsz, ami a nyakadba folyik. Ha mégis így lenne, akkor ez a – valóban – nem kellemes tapasztalás is segít.

A szmötyi lemosható, a szappanos sikálás megtisztít, van mosógép is a világon, mi tragédia történhet? Ellenben, ha meg sem teszed a lépést, úgy a Rák Vénusz belülről piszkálja a teremtőkédet, mégpedig érzelmi húrjaidat pengetve. Gondold meg, mi éri meg számodra inkább és dönts aszerint. Időd van, egészen augusztus 11-ig lépdel a Rák cikkelyében a Vénusz és hoz helyzetbe ilyen módon. De utána sem állítják ki végleg, csere nélkül: az Oroszlánban is szuperül élhetsz vele, csak másféle módon. Most azonban érzelmekre fel!

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest