A Karácsonyt alapvetően a szeretet ünnepének tartjuk. Az is, természetesen. Messzebbről nézve inkább születés-ünnep. Fény és megváltó. Ezt sem szükséges túlmagyarázni. Van azonban egy vonulata, ami olyannyira nyilvánvaló, hogy szinte észre sem vesszük. Pedig mennyire fontos!
Hagyomány. A Karácsony sokunknak a tradíciók ápolásáról is szól. Csak éppen nem olyan tudatos formában, mint a beöltöző negyvennyolcas huszárok, vagy a viking szakkör. Mélyebben, bent. Én valahogy így élem meg:
Él bennem egy kisfiú. Ha a korát kérded, úgy négy és hét éves közötti korszakba tájolnám. Ott vésődött igazán be, mi minden jár a Karácsonnyal. Jó és kevésbé üdvös vonatkozásban egyaránt. Először gyorsan pipáljuk is ki utóbbit:
Kapkodás, idegeskedés, rohanás. Az összes fogás asztalra kerül-e időben. Késés: minden tervezett idő csúszik és borul, mint részeg jávorszarvas az északskandináv, lefagyott vízátfolyáson. Ha úgy volt, hogy ebéd egy órakor, tuti, három előtt nem ültünk asztalhoz. De nem ez a markáns része. Pont itt erősödnek a tovább éltetni hivatott tradíciók.
A fa díszítése. Ez nálunk alapvetően apa-fia tevékenység volt, bár olykor nővérem is pályára lépett. Szaloncukor-akasztók tekerése. Máig érzem egykori puha és apró ujjamban a drótok szúrását. De ez jó, ez hozzátartozik.
Előbb a fények, majd szépen sorjában a többi. Volt – sőt, máig van – egy olyan dísz-féleség, ami nélkül számomra nem teljes a karácsonyfa. Ez azonban alul lapul, szinte rejtőzik. Hivalkodás nélkül mutatja meg a maga bájosságát az értő és figyelmes szemnek. Azért olyanról is tudok írni, ami lemorzsolódott:
Boa. Annak idején divat volt, hát a mi díszes dobozunkban is lapult pár jószág. Aztán közel egy évnyi pihenés után szépen felkígyózott a fára, némi giccses ízt terítve szét. Sebaj. Mivel ez a fő bevésődés, megmaradt, de eszem ágában sem lenne ma ilyen merényletet elkövetni a jóízlés ellen.
Az évek teltek, a kisfiú nagyobbra nőtt, meg aztán nem kerülte meg a nyegle kamasz időszakot sem. A lázadós-visszapofázós, suttyomban cigizős, csúnyán berugós korszakból csillagos ötöst szereztem volna, már ha bárki vette volna a fáradságot, hogy osztályozza kamaszkorom komiszságát. De a Karácsonyra ez nem hatott, a Szenteste még azokban a terhelt esztendőkben is szent maradt. Még gazdagodott is:
Akkoriban kevés helyen lehetett széles választékban rendes, míves metálzenét beszerezni. Az egyik lelőhely a Határ útnál (aztán a KöKi-nél) székelő Headbanger bolt. Illetve akkoriban egy sima konténert képzelj el, semmi üzlet, meg csipkefüggöny. Az ügy szempontjából csak egyvalami miatt lényeges:
Itt szereztem be a ritkább zenéket. Zsebpénzem és összeseftelt vagyonkám jelentős részét cédékbe konvertáltam. Meg kazettákba, akkor még erősen dívott. És persze jóval olcsóbban is adták. Az egyik ikonikus darab már akkor is régi klasszikusnak számított. Ozzy Osbourne ’Blizzard of Ozz’ albuma. Ezen kapott helyet az ominózus dal:
Goodbye to Romance. Ezúttal ugorjuk át a szöveget. A dal hangulata a lényeg. Hogy könnyebb legyen felidézni és még a keresgéléssel se töltsünk értékes másodperceket, idelinkelem: https://www.youtube.com/watch?v=pnhTPeKijdQ
Valamikor tizenhat éves koromban csatlakozott be a fadíszítéses szentestei rituáléba. Azóta is velem van. Bár azért az évek szépen kötegelték magukat és évtizedekbe álltak össze, hogy ütemesen masírozzanak. Hatásuk a karácsonyi készülődésben is nyomot hagyott:
Ma már zömében a gyerekek díszítenek, Ági hathatós közreműködésével. Igen, jóval nagyobb öröm látni az ő örömüket, mintha én magam akasztgatnám a gömböket és pozícionálnám az angyalkákat, bádoghóembereket és egyéb apróságokat. Ami hozzám kapcsolódik, azt a végén felteszem alul, diszkréten. Így van ez jól. És akkor következzen a tanulság:
Ami nincs. Csak egy kicsike. A Karácsony, a Szenteste legyen valahol egy érték-tradíció ápolása is. Nekem személy szerint éves emlékeztető a csillogó szemű kisfiútól magamnak. Nem akarok „belsőgyermekezni,” mert a téma önálló szakirodalmat kapott, de a negyvenhat éves, ősz hajú fickónak bizony jólesik – legalább ilyenkor – egy kicsit összekapcsolódni a rácsodálkozó gyerkőccel. És ezt olyan jó tovább is adni.
Áldott Ünnepet kívánok!
János
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
