Rövid, velős cikkel készültem mára. Aktuális, bár ne lenne az. Tehát kezdjük a zajjal:
Elképesztően magas napjaink inger-terhelése. Impulzusok, színek, villanások, fények és interferencia, hangok; hol éles, hol tukmáló felhanggal. Mintha felgyorsították volna a filmet. Mindenki mondja a magáét. A véleménynyilvánítás abszolút rendben, jelenleg azonban tort ül a kotnyeleskedés. Amikor fogalomtalanul, valami közlési viszketegségtől vezetve szólnak bele olyan dolgokba emberszabásúak, amihez nem értenek, igazából közük sincs hozzá. Kedvencem a kommentszekcióból: „a posztot nem olvastam, de szerintem…” Ez kor- és kórtünet. Ebből dolgozunk.
Ha tehát túl sok az inger,
ha viselhetetlenül nagy a zaj,
ha mindenki is fröcsög,
ha beleszólási görcs tombol, akkor tudd, barátom:
Azé a helyzeti előny, aki a lapok mögé lát, vagy – másik képpel – bekukkant a látványos színfalak mögé.
Mert nem ok nélküli a karneváli ricsaj; a teátrális felszín alatt történik éppen a lényeg.
Most.
Csendben.
Az hallja, akinek füle van rá.
Annak élesedik rá a füle, aki tud róla, s kellően figyelmes.
Nos?
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
