A nevetés végtelen erejéről

A nevetés végtelen erejéről

Aki nem tud nevetni, valójában nem is él.

Aki nem tud nevetni, nem hal meg azonnal. Legalábbis biofizikai értelemben nem feltétlenül. Igen, a szíve ver, mint egy kötelességtudó üzemanyagszivattyú. Ritmikusan pumpálja a vért. Működnek az érzékszervei, mint egy térfigyelő kamera, hangszóró, mikrofon, detektor. Ellátja a feladatát, hasonlóan az összeszerelő automatákhoz. Mindez azonban puszta vegetáció, fényévekre a valódi, nagybetűs Élettől.

Aki nem tud nevetni, mély, koromsötét verembe zárja magát.

Aki nem tud nevetni, lemond a színekről, az illatokról, a zamatokról és a szerelemről egyaránt.

Aki nem tud nevetni önmagán, nehezen boldogul. Egyről kettőre talán eljut, ám ötről hatra már nemigen.

Aki prűd, sótlan és vakbélgyulladás-szerű álkomolyságot ölt magára, tudatosan fordít hátat a valódi életnek és mond nemet a boldogágra.

A bőröd színét nem változtathatod meg (igen, tudom, még erre is akad ellenpélda, de ne Michael Jacksonból induljunk ki).

Életkorod adott, számszerű tény.

Születési helyed halálodig elkísér, ahogyan az anyanyelved is.

Igen, számtalan dolgon egészen egyszerűen nem változtathatsz. A humorhoz való hozzáállás viszont nem ilyen.

Jelen korunk egyik Jolly-jokere a nevetés végtelen változtató ereje.

Kacagás, kuncogás, röhögés, akasztófahumor, hahota – hadd ne kopizzam ide a szinonimaszótár valamennyi találatát. Tudod jól, pontosan érted, mire gondolok.

Minél erősebb kihívások elé állít az élet, annál fontosabb az irónia, a viccelődés, a tréfa, a mókázás. Élet tompít, konfliktust old, mint marólúg a zsíros dugulást. Ha tovább göngyölítjük, akkor igenis a komikum alkalmazása pont olyan, ahogyan a csőgörény nyit utat egy-egy makacs, undorító blokk szétszedésével.

Száz szónak is egy a vége: nevess. Ne vess komor magvakat, inkább nevess.

Ha most még bús az alapbeállításod, javaslom, törekedj megváltozni. Hidd el, menni fog. És igen: tapasztald meg, mennyire életújító, frissítő, felszabadító az eredménye. Mégpedig azonnal, ellentétben az ugyancsak hasznos alakformáló tornával.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Ezt mindenképpen tudnod kell a Főnixről

Ezt mindenképpen tudnod kell a Főnixről

Szuper lehet burokban születni, de ha nem jött össze, se maradtál le semmiről. Mert benned is ott él egy Főnix. Vagy – ha úgy tetszik – te magad vagy a Főnixed. És ez akkor is igaz, ha az élet kegyeltjének tudhatod magad. A Főnix ugyanis nem válogat, hogy csak a sors hajótöröttjeinek vállára száll le. Nem olyan fából faragták. Bocsánat: másféle tűz szülöttje ő.

Burokba születni azért jó lehet. Utána kerestem, mit is értenek a hivatalos tudorok a kifejezésen. Nem meglepő a találat:

„Burokban született: az egész magyar nyelvterületen ismert → hiedelem, hogy a burokban született szerencsés lesz egész életében. Meglátja a földbe elásott pénzt vagy kincset. Háborúban nem fogja a golyó, ha a születésekor eltett burkot → amulettként a nyakában viseli. Szólásként is él nyelvünkben; a szerencsés emberre mondják.”

forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/b-71FB5/burokban-szuletett-7220B/

Szerencsés, sikeres életre predesztinált ember, aki örökérvényű beszállókártyát kapott a tutira.

Valahogy így hangzik mindennapi köznyelvben a burokban született fogalma. Biofizikai értelemben azonban a nullához közelít az ilyen szülöttek száma, legalábbis ezt írják az intézményes egészségügy ismerői. Ettől még köztünk élnek:

A sors kegyeltje, az élet királya/királynője. Az archetípussal már tuti, hogy találkoztál te is. Ám akkor sincs semmi veszve – sőt! -, ha nem érzed magad ilyennek. Ekkor jön jól a Főnix.

Végtelenül tiszta, ám összetett minőség. Többrétű, de nem bonyolult. Mai, technokrata világunk hajlamos lehet a Főnixet a mesék, fantasyk világába beárazni. Ez azonban kapitális, végzetes hiba. Mert a Főnix jelentősége felbecsülhetetlen.

Ha hatalmamban állna, az ovitól a PhD fokozat megszerzéséig az oktatás minden lépcsőjén kötelező tananyaggá emelném – az aktuálisan passzoló szinten. És igen, neked is jár, mert benned is ott van.

A Főnix milyensége egy határig automatikusan mutatja meg valódi lényét. A legalapvetőbb példák közismertek:

Villámgyorsan bekapcsoló életösztön, ha megcsúszol a sunyi módon lejegesedett macskakövön.

Válladnál visszahúzó biztonsági öv, amennyiben túl gyorsan hajolnál előre menet közben.

Az ilyen, primer módon megvédő történések is főnixesek. Közös bennük tehát a szándékod és megformált akaratod nélkül működésbe lépő védőmechanizmus. A Főnix lényege, lényének veleje viszont csak ezután következik. Ám ezért már tenned kell.

A mélyebb rétegek megismerésük arányában válhatnak életszövetségeseddé. És ha most azt gondolod, az igazságtalan, hadd hozzak egy példát a konyhaművészet világából:

Hiába alkotta meg Olaszország első számú sztárséfje a legkitűnőbb ravioli elkészítési metódusát: ha nincs birtokodban a recept, nem tudod pont úgy elkészíteni. Képes vagy príma ételeket sütni-főzni, de ahhoz az ízkompozícióhoz a precíz főzési kalauzon keresztül vezet az út. Épp ezért lásd meg:

Tehetsz érte. A Főnix nem titkolózik; egyszerűen csak nem köti mindenki orrára a tudásának legjavát. Olyan, mint egy szakkönyvtár: ha kíváncsi vagy, mit tárolnak a polcokon, lépj be. Az is világos azonban, hogy tehetsz érte. Semmi más nem kell hozzá, mint elhatározás és szándék. Ellentétben a burokkal, mert ott így jártál:

Vagy a kevesek egyikeként mosolyogsz, mert burokban születtél, vagy – velem együtt – ez kimaradt ebben az életedben. És ezen már, történjen bármi, nem tudsz változtatni. Elvégre nem áll módodban beülni az időgépbe és kicsivel születésed előttre visszapöfögni, hogy burkot tarts magadnak. Nem járható út – ellentétben a Főnixével.

A Főnix szabad.

Szabadon közelíthetsz hozzá.

Szabadságot ad.

Magadban felszabadítva Főnixedet szabadíthatod fel magad.

Ez olyannyira fontos mondat, hogy leírom újra:

Magadban felszabadítva Főnixedet szabadíthatod fel magad.

A téma aktuális, mondhatni (tűz)forró. Nemsokára újra írok (is) róla.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Személyes vallomás

Személyes vallomás

Nem tudom, eredendően milyen:

beleszületni a jóba,

készen kapni valamit,

kritika nélkül elfogadva lenni, hátszelet érezni.

Ezek – sok más egyéb mellett – kimaradtak. Mondhatnám, hogy kár. Volt is, hosszú-hosszú időn keresztül, hogy sóhajtoztam miatta. A hiányok sajogtak. Aztán egyszer csak felemeltem a fejem és körülnéztem:

Az a barátom, akinek valóban mindent készen raktak a segge alá, finoman szólva is szar alakká csúszott. Nem az intenzív családi támogatás miatt: eredendően puha gerincét végképp kocsonyává lágyította, hogy a világon semmiért nem kellett megdolgoznia. Hálás vagyok neki (nevezzük Dezsőnek), mert kitűnő viszonyítási ponttal ajándékozott meg.

Semmihez nem volt különösebb tehetségem. Amihez konyítottam, azt kemény, szívós, kitartó munkával tudtam felfejleszteni. Többször lenullázódtam, mondhatni: megalázó vereséget szenvedve kullogtam le sorsom pályájáról. De valahogy csak nem akarózott feladnom. Pedig nem kérgesedtem meg.

Érték. Ez a kulcs. Kezdtem kapiskálni: aki vagyok, amim van, amit tudok, azért – néha kőkeményen – megdolgoztam. A saját érdemem – nyilván nem kisebbítve azok szerepét, akik ösztönöztek, tanítottak, példát mutattak. De – ellentétben Dezsővel – mindig magabiztosan tekinthetek szét önmagamban és földies kivetülésemben. Semmi rossz érzés, bűntudat, meg nem érdemeltség nem motoszkál bennem. Most már.

Jupiter. Ő a bölcsesség égi cégére; az a planéta, akinek (is) hálás vagyok. Harmadszor ért körbe születésemet követően, mikor a 36. évemben komolyabban kezdtem a saját, valódi, igaz és – legalábbis remélem – bölcsülő utamra lépni. Eddigre magam mögött tudhattam egy önként letett karriert, egy hosszú, frissiben válva lezárt házasságot és kismillió pofont. Nem hallgatom el persze a csúcsokat, a mámorító pillanatokat. De most, a jelenben, a 44. betöltése után valahogy úgy érzem: ott, harminchat táján születtem meg, legalábbis újra. Mint egy időzített Főnix.

Nem tudom a tutit.

Rengeteg hibát követtem el. Sőt, időnként még ma is megesik (legalábbis gyakrabban, mint szeretném). Igyekszem tanulni belőlük és boldog lennék, ha maradéktalanul sikerülne.

A gondolkodásmódomat igyekszem csiszolni, ahogyan a jellememet is. Jó lenne, ha kijelenthetném: eredendően ráléptem nyílegyenes utamra. Hát nem. Kanyargott, döcögött, többször betévelyegtem – a nagy „T” betűs tábla ellenére – meddő zsákutcákba. De itt vagyok.

Itt vagyok és látok, érzek, következtetéseket vonok le.

Megtanultam, miként fürkésszem a végtelen, csillagfényben kéklő eget.

Igyekszem úgy írni róla, hogy értsd és segítsen.

Törekszem, hogy rácsodálkozhass minőségekre, de soha nem oktatnálak ki. Bár egyik én-részem markánsan arrogáns, amikor cikket írok, beparancsolom a székpárna alá és kiszorítom belőle a szuszt.

Emberközeliség. Ez az egyik fő eleme a hitvallásomnak. Hogy ne érezd magad apró, picike, semmit nem értő porszemnek, akinek mindent szájbarágós tudálékossággal kell elmagyarázni.

Ha még mindig olvasod ezt a mélyen személyes gondolatfonalat, elismerésem.

Akkor célt értem: egyik ember ír a másiknak. Mintha egy illatos májusi parkban ülnénk egymás mellett egy kényelmes padon.

Amíg tart a kraftom, itt leszek.

Amíg van mondanivalóm – elmesélem, leírom.

Köszönöm, hogy velem tartasz.

János

kép: pixabay.com

Nem az iskola teszi az embert

Nem az iskola teszi az embert

Amíg nem vagy tisztában iskolázott, képzett, okos és bölcs mibenlétével, különbözőségeivel, könnyen csapdában találhatod magad. Alárendelődsz. Kishitűség gyengít el. Azt hiszed, valaki – pusztán magasabb iskolai végzettsége miatt – fölötted áll. Ebben a cikkben végigvesszük a tudnivalókat és a legutolsó ködfoszlányt is eloszlatjuk a sokakat érintő témában.

Iskolázottság. Őt a legkönnyebb mérni, ezért is szeretik – legalábbis azok, akik ennek alapján rangsorolnak. A képlet valóban pofonegyszerű: analfabétától a PhD tudományos fokozatig. Kivétel nélkül minden egyes ember elhelyezhető valahol. Ezért szinte kínálja magát a „beárazás.” Nem beszélve az ebből adódó összeméregetésről és kevélykedésről. Hallottál már ilyet?

– Nekem technikumom van, a Béla meg éppen csak, kegyelemkettesekkel végezte a szakmunkást.

– Ő mindössze három éves főiskolát tud felmutatni. Mi ez az én két egyetemi diplomámhoz képest?

Az iskolázottság tehát nyilvánvaló mérőszám. Éppen ez az előnye, ám ordas hátránya is. Mert semmi mást nem mutat meg, mint a tényt: milyen szintű szervezett oktatás elvégzéséről rendelkezel papírral. Ennyi. Aki leragad az iskolázottságnál, jóformán a lényegről mond le:

Okos-e az illető? Valós, érdemi tudással rendelkezik? Netán bölcs? Tudja-e alkalmazni, amiről oklevet szerzett? Mennyire gyakorlatias a tudása? Éppen ezért lépjünk tovább a következő kategóriára:

Képzett. Bármilyen meglepő, de ez a minőség nem szükségszerűen követeli a dokumentumokat. Lehet, hogy be se tetted a lábad a boldogult OKJ-s rendszer képzésére. Csak jártál nyaranta a virágoshoz némi aprópénzért segíteni. Ám szorult beléd egy rakat szépérzék, jó megfigyelőképességgel, tanulni akarással áldott meg a sors. Így vált belőled olyan autodidakta virágkötő, amilyet a hivatalos rendszer soha ki nem köpött volna magából. Ellested, megtanultad, megkérdezted, begyakoroltad a szakmai fortélyokat. A munkáltatód, bár sok bankjegyet nem tömött a zsebedbe, ám évtizedek szakmai fortélyaival fizetett ki. Így hát képzett vagy – bár papírod nincs róla.

Kép: ez a képzett szó alapja, ezt ragozzuk tovább, hogy mélyebben érthesd meg a kifejezés lényegét. A képzett képes képet alkotni, rendelkezik a szükséges képességekkel. Másodlagos, miként jutott a birtokába – megkérdőjelezhetetlenül az övé. Talpraesett, problémamegoldó típus. Mindez azonban nem feltétlenül mondható el az okosról:

Okos, tehát vág az esze. Rend uralkodik a gondolatai között. Lexikális tudása elismerésre méltó. Jellemzően imádja a tévés műveltségi vetélkedőket, mert jóval hamarabb – telefonos segítség nélkül – villan be a helyes válasz, mint az izzadó alanynak. Az okos legfőbb ereje, fegyvere briliáns intellektusa. Ugyanakkor nem alapvetés, hogy ismereteit át tudja ültetni a gyakorlatba:

Süllyed a csónak. Megeshet, az okos áll és elemez. Kiszámolja, hány milliméter átmérőjű a lék, milyen nagyságú a beáramló víz nyomása, hány köbméter a hajótest belseje. Pillanatokon belül két tizedesig meghatározza, mikorra merül el teljesen. Ha pedig már a lábát nyaldossa a piszkos víz, annak hőfokát is precízen közli. De nem biztos, hogy mentőmellényért vagy tömítőeszközért nyúl. Ahhoz inkább a tapasztalt fordulna:

Magáért beszél a szó. Tapasztalt. Megélt, kipróbált ezt-azt. Átégett rajta az elvégzett tevékenység lényege és maradandó, értékes lenyomatot hagyott. Optimális esetben nem vakrutinnal, hanem jártasságával oldja meg a helyzeteket. Jellemzően könnyen és gyorsan. A lényeg viszont csak most következik:

Iskolázott, képzett, okos, tapasztalt. Legtöbbünkben ott munkálkodik egyik-másik minőség a négyből. Ám a korona, az igazi ékkő fölöttük trónol. Az pedig a bölcsesség. Amit nem adnak ingyen:

Bölccsé csak válni lehet. Nem muszáj megvárni az öregkort, mert nem az évek számával – automatikusan – bölcsülünk. Ha így lenne, akkor a „korlátolt vénember” szókapcsolat ismeretlen fogalomként, mint halvány füst úszna el a semmibe. A bölcs letisztult, nyugodt. És mondok róla egy látszólag meglepő dolgot:

Tökmindegy, milyen iskolát végzett, ha egyáltalán betette oda a lábát. A bölcsesség ugyanis nem tart igényt oklevelekre. Az egyik legbölcsebb ember, akivel valaha is találkoztam, négy elemit végzett (akkor még így nevezték az általános iskolát). Mégis: elképesztően bölcs szülöttet becsülhettem a személyében. Ám ennek az ellenkezőjét is megéltem:

Prof. Dr., az MTA tagja. Ez mind az illető úriember nevéhez kapcsolódik. Szakterületének országos csúcsa, szinte pápai rangban. Amit ő nem tudott a témáról, az nem is létezett. Mivel ő már nincs az élők sorában, nem volna sportszerű nevén neveznem. De azt se titkolhatom el: rettenetes hírnek örvendett. Rémálmaimban bukkan fel a vizsgára jelentkezés traumája: csak nehogy az Ikszipszilonhoz kerüljek!

Végül ezt megúsztam, sőt. A legelső házidolgozatomat ő személyesen értékelte és „megfelelő” minősítést kaptam. Okos, tanult, képzett, iskolázott ember volt. Ám bölcsesség – nos, az nagyjából annyi szorult belé, amennyi egy éhes hangya gyomrába lötyögve belefér. Írom mindezt úgy, hogy érdemeit szem előtt tartva, munkásságát és életútját tisztelve törekszem az objektivitásra. De még most is egyfajta gyomortájéki, kellemetlen érzés fog el, hogy róla pötyögök. Remek példa, ideje tovább lépnünk:

A típusok alapok, ritkán fordulnak elő kizárólagosan, egylényegűen. Legtöbbünkben valamilyen kombinációan leledzenek. A végére, ha megengeded, magammal példálóznék:

Főiskolát végeztem. Az oklevelemet 2002. júliusában vettem át, röviddel a bolognai oktatási rendszer elterjedését megelőzően. Szép, impozáns, keménykötésű, nagyjából A5 formátumú dokumentum igazolja: „jó” érdemjeggyel váltam igazgatásszervezővé. Egy olyan szakról szól, amiben dolgoztam majd’ másfél évtizedet és köszönöm szépen, ebben az életben soha, semmikor, semmilyen körülmények között többé nem akarok részt venni. Kivéve, ha ügyfélként megyek kormányablakba vagy benyújtom az adóbevallásomat. Ebből a következők adódnak:

Felsőfokú végzettségem van. Ez elvitathatatlan tény; úgy fognak eltemetni (mindegy is, mikor), hogy a gyászbeszédben megemlíthetik. Akkor is, ha nem élek vele. Tíz éve rúgtam ki utolsó munkahelyemet, azóta a legfőbb hasznom, hogy a hiúságomat legyezi. Online kérdőíveknél, ha ikszelni kell a végzettséget, jól esik a „felsőfokú”-hoz tenni a jelet. Ez az én önérzetes, emberi, gyarló énrészemet simogatja, s nem több cseppel sem. Ilyen szempontból hasonlít a lefutott két maratonra: Gombóc Artúrrá hízhatok, attól még megvoltak. A többiből is van bennem:

Rendelkezem C típusú, középfokú nyelvvizsgával angol nyelvből. Egész jó, 88 %-os volt, én is meglepődtem rajta. Nem vagyok rá büszke, de kissé nyökögősen beszélgetnék egy szigetországival, mert mostanság keveset használom. Ez igaz a „C” kategóriájú (teherautó) jogsimra is: 1999. májusa óta egy centimétert nem vezettem három és fél tonna feletti járművet. Mégis: papírok, amikkel rendelkezem. Tapasztalatot viszont máshol is szereztem:

Több száz elemzés, pontosítással. Ugyan sokan tudhatnak maguknak asztrozófusi oklevelet, szerénytelenség nélkül nevezem magam tapasztalt szakinak. Valahol az írásra is igaz:

Igyekszem képezni magam, utánakeresek, technikai oldalról is csiszolom a képességeimet. És hát igen: baromi okos is vagyok. Számtalan férfitársamhoz hasonlóan pontosan meg tudom mondani, miért cserélt korábban Marco Rossi a kelleténél és azt is ki tudom nyilatkoztatni, hogy Gulácsi két ütemmel később indult a beadásért, ezért kaptunk elkerülhető gólt. Okos okoskodó is vagyok. igen. De elég legyen belőlem. Mert te vagy a lényeg:

Találd meg, feletesd meg a fenti kategóriákat az életedben. Tedd tisztába: egy jó, talpraesett szakmunkás sokszor jóval értékesebb egy életképtelen, ám iskolázottabb embernél. Nem a papír teszi az embert. Csak tudj róla és törekedj a kristálytiszta képre.

János

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Néha a kevesebb több

Néha a kevesebb több

Van, hogy a kevesebb több.

Megesik az is, hogy a több (mennyiség) nem jobb.

Szerzési görcstől fűtött korunk fogyasztói társadalma ezt nem feltétlenül érti. Te viszont igen:

A túlzás aláássa az arany középutat, ami amúgy is keskeny.

Ha csak a „mindig több” hajt – mögöttes értelem és valós motiváció nélkül -, már le is szédülsz róla.

Ezt támasztja alá az aktuális égi energetika is. Ám most – eltérően a szokásostól – nem ragadok ki egy-egy bolygóállást. Cserébe képzavarral készültem:

Madártávlatból pillantunk az égre. A Nagy Egészről készítünk totálképet. Az pedig pont ezt húzza alá:

Egyszerűsíts. Vágd le, engedd el a fölöst. Két pont közt az egyenes a legrövidebb út. Az egyszerű nagyszerű.

Ezúttal ne várj konkrét praktikákat. Ma a filozófián van a hangsúly. Az elv, amiből kiindul a szándék, majd a cselekvés.

Őszinteség, megkönnyebbülés, átláthatóság, kezelhetőség. Ilyesmik érkeznek, mégpedig automatikusan -> amennyiben a tiszta és egyszerű utat választod.

Időszak. Nem határozhatjuk meg nap:óra:perc pontossággal sem a kezdetét, sem a végét. Benne vagyunk; mintha egy hatalmas, kerek időpecsét alatt élnénk. Össz-energetikailag való, hogy törekedjünk az egyértelműsítésre. Ha kérdőjel merült fel benned, csak gondold végig:

Származott-e valódi hasznod bármikor is abból, ha valamit túlbonyolítottak? Boldogabb lettél tőle?

A két nemleges válsz csípőből érkezik. És kijelöli az utat:

A tisztítás, az egyszerű (de nem közönséges és nem primitív!) felé tett minden lépés egyúttal a boldog megelégedettség útjára is irányít. Valóban ennyire világos az alap. A többi már a te dolgod.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest