Gyógyír a novemberitiszre

Gyógyír a novemberitiszre

Nagyjából két hónap.

Ezt ki lehet bírni.

Ezt ki kell bírni.

Mi tartja benned a lelket és a reményt, ha így gondolkodsz? A hit. Az az elképzelt valóság, hogy utána jobb lesz. Ki kell böjtölni, és valahogy majd csak szebbre, jobbra fordul, de legalább már nem lesz ilyen rossz. Mielőtt rátérek a konkrétumokra, ugye felismerted, mi ez? Igen, a régi „jó” túlélő-üzemmód. Ő a vezérfonal.

Majd jobb lesz. Ez a védőbástyád, amit belül dédelgetsz és építgetsz, legalábbis próbálod. Különösen akkor, ha most éppen nem jó. Leginkább akkor, ha az „éppen” éppenséggel hetek, hónapok, évek, Isten ne adja: évtizedek óta tart. Mi azért ennyire messze nem megyünk most, csak a működést vizsgáljuk meg. Amibe újra és újra belekapaszkodsz.

Nyerő taktika, azt hiszed róla. Néha még hangoztatod is. Ha megengedsz egy személyes zárójelet: úgy nőttem fel, hogy a szerda a vízválasztó. Addig ki kell bírni, szerda után már a munka-, azaz esetemben az ovis-iskolás hét rövidebbik fele van csak hátra. Tudom, miről beszélek, mikor a túlélő-üzemmódot igyekszem többféle megvilágításba helyezni.

Nyerő taktika? Nem hiszem. Elválaszt a jelentől, a mosttól, a pillanattól. De mi is az aktualitása? Van az évnek egy különös szakasza. Nyilván nem magától alakult ki, de évtizedek óta megfigyelhető a jelenség; legfeljebb nem mindenki beszél róla. Egészen pontosan meg tudom határozni, mikor veszi kezdetét.

Október utolsó hétvégéje. Ő a ludas. Akkor, szombatról vasárnapra állítunk órát. Már nem sokáig, remélem, azt meg még inkább, hogy az úgynevezett téli, azaz a „normális” marad, bár a közvélemény állítólag nem ezt akarja. Innen indul és egészen a téli napfordulóig tart. Ez az a nyolc hét/két hónap, amit ki kell bírni. Miről szól a felszínen? A csökkenő fényről.

A látható fény mennyisége valóban napról napra kevesebb. Ez igaz, de csak a felszín, azt pedig lehet kapargatni, de leragadni nem érdemes. A valóság az, hogy ha a „kinti,” luxokban és percekben mérhető fény csökken, akkor sem vész, nem veszhet el; ezt Einstein óta nem csak tudjuk, de bizonyított tény is. Valahová csak elment… Igen, éppen beléd, tebeléd. Belülre vándorolt; amikor kevesebb a szemedet simogató világosság, akkor azt belül találod meg. Ennyire egyszerű, de ennél még jóval nagyszerűbb.

Köd, eső, szitálás, szmog, nyálkás, csúszós, brrrr, befordulás. Ezek a november – köztudatban élő és közutálatnak „örvendő” – kulcsszavai. Ne ragadj itt le, ez nem az a sor, amibe be kéne állnod! Elárulok egy titkot. Kevesen tudják ezt, de ők mind őrzik magukban, olyan fontos és kibeszélhetetlen. Sokat kockáztatok azzal, hogy most megsúgom neked. Gyere, hajolj közelebb, nehogy bárki más meghallja. Íme, a végső, nagy titok, ami horderejében a bölcsek kövével és az örök élet formulájával egyenértékű: a november régen is ilyen volt, most is ilyen és a jövőben sem várható radikális változása. De ez nem baj.

Ha a hónap, az időszak állandó, de jólesne egy kis változás, akkor át kell menned az egyenlet túloldalára. Ahol te vagy. Tedd meg azt, amit a hónap nem tud. Változz, változtass!

Befordulás helyett befelé fordulás, sodródás helyett tudatos fókuszváltás – belülre. Fedezd fel belső világod csodáit. Tudd: nincs hiba a rendszerben. Ennek van itt az ideje; a november nem hibás, nem tehet semmiről.

Ülepedés, letisztulás. Készülj fel belül: mire a fény a napfordulón megszületik az égen – tebenned is megszülethessen. Világosságra fel, világosan!

kép: pixabay.com

A meghittség és a varázs nyomában

A meghittség és a varázs nyomában

Közeleg a tél. Ha pedig közeleg, akkor a Mikulás és a karácsony is elérhető, érezhető távolságba került az időegyenesen. Minden gyermek leginkább várt eseménye az évben. Gyanítom, te se voltál kivétel; én egyenesen a napokat számoltam réges-régen, lurkókoromban. Valami azonban gyökeresen megváltozott.

Még pólóban sem fáztál, hiszen alig csengettek be.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok.

És igen, a nyárfa is zöldell még az ablak előtt.

Ha tovább gondoljuk, csak éppen az első, ködös hajnalok virradtak fel; a levelek hullása is beindulóban. Ezzel szemben mit látsz, nézz bárhová? Igen, a karácsonyt. Szaloncukor, ajándékhegyek, szánkó, Mikulás, síléc, Rudolf és társai a rénszarvaskartellből, cukorpálca, virgács, teli puttony, Jingle Bells, Last Christmas, Mariah Carey, és persze minden betörő reszkessen, mert Kevin már élesíti az eszköztárat.

Bárhová lépsz, ott karácsonyi készülődés terem, bősz mikuláskodással megspékelve. Szeptember végén, október elején. Ne hidd el nekem, csak idézd fel, ha jártál akkoriban akár csak a közelében is a kiskereskedelemnek. A karácsony körülvesz. És nem, nem november végén teszi mindezt. Már az ünnepek előtt – hónapokkal.

Nem új jelenség, már évekkel ezelőtt felütötte a fejét; talán azt figyelhetted meg, hogy mind korábban csírázik. Mint a hóvirág januárban. Ha felteszed a kérdést: „miért történik mindez így?”, már tudod is a választ. Nem titok, hiszen végtelenül egyszerű, egyértelmű célt szolgál.

Fogyassz. Sokat, hosszú időn keresztül. Támadjon mély bűntudatod, ha nem vásároltál mindenkinek legalábbis erőn felül ajándékokat; függetlenül attól, van-e rá szüksége, sőt: örül-e egyáltalán neki. De mi történik eközben?

Gyilkosság. Módszeres, előre kitervelt, aljas indokból elkövetett, hidegvérű fajta. A fogyasztás aranyborjújának oltárán vékony, de erős nejlonzsinórral fojtjuk el és öljük meg hangtalanul a mesét, a csodát, a varázst. Kampec.

Az még belefér, ha a te személyes illúzióid sárba hullanak és ott is maradnak. De mi van a gyermekeddel? Mi történik a felnövő nemzedékkel, akinek még jó lenne, ha csillogna a szeme?

Vajon megteheted, hogy kizárod a gyerekedet jó két hónapra a bevásárlásból? Ritka az igenlő válasz, a nem tarol. Mit lát? Mindent. Mindent, amit – még – nem kéne. És ennek következményei vannak.

Elérkezik szenteste, a karácsonyi ünnepek. Halk zene, feldíszített fa, hangulatos fények, fenyőillat, szolgálatba helyezett angyalkák. De valaki kívül rekedt, legfeljebb a küszöbig jutott, ott pedig összeroskadt és holtan fekszik a lábtörlőn, szigorúan a bejárati ajtó külső oldalán. Pedig nagyon kéne, hogy bent dolgozhasson. De ki is ő?

Meghittség. Ő az áldozat. Az egész őrült fogyasztás-cunami legjelentősebb hősi halottja maga a meghittség. Aki nélkül nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna bármely ünnep. Ő mutat túl az ajándékhegyeken, ő a „priceless,” a megfizethetetlen, amiről, illetve inkább: akiről emberi szavakkal írni nehézkes.

Gondold át. Gondold végig és tovább. És ha arra jutsz, emlékezz: változtathatsz. Még meg tudod menteni az ünnep meghittségét; van eszközöd, ügyességed. Csak legyen hozzá szándékod is; ott bent, a szívedben.

kép: pixabay.com

ha valami másra emlékeztet ez a kép, az nem a véletlen műve

Hogyan hamisítsunk valóságot – évente kétszer?

Hogyan hamisítsunk valóságot – évente kétszer?

Az élet megy tovább. A zsanérok épek, a világ nem fordult ki a sarkaiból. A Nap felkel, majd lenyugszik; minden nappal kicsit később ébred, és korábban pihen el, hiszen benne járunk az őszben.

Ezt is túléltük, mint a korábbiakat úgyszintén – évtizedek óta.

Ez is megzökkentett, mint a korábbiak úgyszintén – évtizedek óta.

Óraátállítás. Ma már könnyebb a dolgunk, ha a technika oldaláról nézzük. A digitális világban az okostelefonokat és -órákat, tableteket, laptopokat, PC-ket – ezer és egy kütyüt nem kell állítgatni; megoldják ők maguk. Hurrá és hip-hip még egyszer. A készülékek szemvillanás alatt hangolódnak az új időre. Nem úgy mi, emberek.

Kicsit lassabban, döcögősebben követjük zsebünkben hordott érintőképernyős élettársunkat. Kell egy kis idő (amit úgy csavargatunk, mint szemtelen vörösszárnyú a lesőharcsa hosszú bajszát), hogy felvegyük az új ritmust és ne kelljen végiggondolni: most ez a régi vagy az új idő szerint öt óra.

Ezt a bejegyzést meg sem kellett volna írnom. Optimális esetben, ha a maga rendje szerint végigfut a döntéshozatali flipperen az ügy. Elvileg 2019-ben nagy levegőt vett Európa és így kiáltott: eltöröljük az óraátállítást, mert megjött az eszünk. A második tagmondatot én írtam oda, ilyet nem ordibáltak. Talán azért, mert az a velő még úton van. Az órapisztatás viszont még itt van. Mint a kocsmában az utolsó sör.

Na még egy utolsót! Tényleg ez lesz a legeslegutolsó, ne folyjon le több malátaszörp a torkomon! De ezt muszáj megünnepelni, hiszen egyszer élünk! Ez az utolsó sör mágiájának három jellemző mondata. Nincs ivászat, ha nincs belőle vagy négy korsó. És valóban: mindegyik az utolsó, míg ki nem kérik a következő kört. Valami ilyesmi megy az nyári és téli időszámítások pingpongjában, csak kevesebb a jókedv, nincs benne B és S vitamin, valamint a kellemes sörbódultság is maradéktalanul hiányzik belőle.

A döntés elmaradt, lehet ujjal mutogatni, de minek. Bennem viszont felmerül egy párhuzam. Magyarországon, számos európai államhoz hasomlóan, tilos a gépjárművek kilométeróráját buherálni, manipulálni, népnyelven szólva: (vissza)tekerni. Évek óta a BTK-ban nevesített bűncselekmény ilyen adatok meghamisítása; akár egy év börtönbüntetéssel sújtható.

Vajon az időmérő órák átállítgatása nem valósághamisítás?

A következmények ismertek. Ember és állat egyaránt erősen megérzi és nem az előnyére. Minden tavasszal és ősszel felsorolják, mely csoportok érzékenyebb fokozottan az óramutatóval való zsonglőrködésre (gyermekek, öregek, betegek stb.). Ez mind visszaütő visszajelzés. De miről is?

Mi, emberek, mennyire nem bírunk – ilyen módon – hatást gyakorolni a természetre. Legfeljebb megerőszakolós módon, de az is éppen ilyen jelleggel csap(ódik) vissza.

Nem tudom a megoldást. Ez csak egy labda, amit feldobtam. Azért egy tanulság-morzsa mégiscsak akad. Gondolkozz el rajta: vajon máshol nem csapjuk be magunkat? Csak itt élünk a valósághamisítás ordas eszközével?

kép: pixabay.com

akkor most mennyi az annyi?

Hogyan (nem) méltó a csillagok világáról szólni?

Hogyan (nem) méltó a csillagok világáról szólni?

Aki nem tudja értelmesen, azaz – bárki számára – érthetően kifejezni magát, mégis észt oszt, annak ne higgyél. Vagy higgyél, ha akarsz, de jól gondold meg. Ez pedig az édes anyanyelvünkkel való bánásmódra is igaz. Aki kerékbe töri, megerőszakolja a magyar nyelvet, nem biztos, hogy méltó a kinyilatkoztatásra. Igen, ezt akkor is le merem írni, ha időnként feszegetem-tágítom a nyelv keretrendszerét. Ezt azonban soha nem ártó szándékkal teszem. Az újításban ott a kipróbálás, a frissítés – enyhén uránuszi – szándéka. Ezzel együtt alázatos és végtelenül hálás szolgája vagyok gyönyörű nyelvünknek. Ha pedig kíváncsi vagy rá, mi történt, milyen sokk ért, azt sem titkolom el.

Kaptam egy mailt. Ebben egy linket találtam és egy kérdést: mit szólok az egyik kifejezéshez? Rákattintottam, ami a reggeli dupla presszóhoz mérhetően emelte meg a vérnyomásomat. Csak éppen nem illatozott olasz pörkölőműhelyeket idézve, hanem bűzlött, mint a tíznapos disznósz@r az elhanyagolt trágyadomb, amibe még egy varjú is beledöglött. Májusban.

A kifejezés, ami konkrétan kib… verte a biztosítékot: „…vizsgázódik le.” Így. Szenvedő, meggyötört módon leírva. Nem, nem fogok nevet írni és direkt nem akartam tágabb szövegkörnyezetet mutatni. Mert nem erről van szó; jelenségről beszélünk és nem személyeskedünk. Az méltatlan lenne.

Az ég üzenete fényüzenet. A csillagok világa fényes és tiszta. Aki nem tud ennek megfelelően írni, szólni róluk, az nem méltó rá. Ennyi. Nem több, de nem is kevesebb. Ez nem verdikt, mert lehet változni, tanulni. Aki marokra fogott evőkanállal habzsolja a bécsiszeletet, az is megtanulhat késsel-villával, protokoll-szerűen, étterem-kompatibilisen étkezni. Addig viszont kerülje a Gundelt és egyen otthon. Ennyi, de ennek ki kellett jönnie.

kép: pixabay.com

ami fent, az dobog bent. jó esetben.

Légy észnél!

Légy észnél!

Légy észnél! – ez a fő üzenet. Nem csak mára. Mit értsünk azon, hogy légy észnél? Azt, hogy légy jelen. De ezt írhatnám másképp is, hogy együtt nézzük meg, mit is rejt még a szó. Legyél JEL-EN! Azaz: vedd észre, figyeld, olvasd a jeleket (JEL-eket). Zárójel: ez nem azonos a gyanakvó, összehúzott, lehetőleg bozontos szemöldök alól körbe forgatott, apró disznószemekkel megvalósított örökös, rosszalló pásztázással. Egyszerűen csak dekódold, fejtsd vissza, ami utal, mutat, jelöl. Különösen most.

Önmagadért teszed, ezt tudd. A szabadságodért és a biztonságodért fontos. Élő, aktuális, valódi, 2022. Magyarországáról származó példával is készültem mára. Íme:

Tűzifa. Aki nem barlangban él, hallott róla, hogy az energiaárak erőst emelkednek. A gáz és a villany olyan „termék,” amit kevéssé szokás otthon előállítani; még a napelemek terjedése sem változtatott ezen túlságosan. Fűteni viszont lehet fával is. Évezredek óta bevált, ergo a XXI. században is fordulhatunk az ősi tűzhöz. Amihez jól jön a tűzrevaló, azaz a fa (a széntől ezúton kérek elnézést, ma csak a fával készültem). Nem mindegy azonban, mennyiért veszed. Ennél már csak az a nemmindegyebb, hogy hogyan vásárlod meg. Íme, a döglött a jobblétre szenderült kutya elföldelésének helye. Pityeg a detektor, helyben vagyunk.

Közeleg a tél. Winter is coming. Kell a fa. Ennek égisze alatt született egy központi rendelkezés. Az állami erdészetektől 10 erdei köbméter fát vehet bárki magánszemély. Elméletileg. Az erdei köbméter 1,7 „mezei,” azaz sima köbmétert takar amúgy. A méter hosszú rönkök kuglizása, majd hasogatása után nagyjából egy köbméter fát pakolhatsz be a kamrába; ez a logika vezethette a névadó logikát. Valamit azonban nagyon tudnod kell a köbméterről: nem mázsa. Soha nem az.

Alaptétel: soha ne vegyél mázsára fát. Soha. Semmikor. Senkitől. A köbméter térfogatot jelöl, a mázsa tömeget (tömeget és nem súlyt, ahogyan a népnyelv számon tartja). Miért ne, ha a legtöbb apróhirdetés így kínál télire való tüzelőt? Mert át fognak ba… verni. Vaskosan mért tűzifa árban vizet is fogsz venni. Jócskán. Ennek kulcsát az emberi psziché működésében tapogathatod ki. Ha pedig kezedbe kaparintottad, örökre és duplán zárhatsz vasajtót a zsákutcába vivő tévműködésre. Ehhez a következőkkel jó tisztában lenned:

Mohóság. Az egyik legalapvetőbb emberi – vezérlő – érzelem. Benned is, bennem is ott buzog, dolgozik. Igen, akkor is, ha most csípőből tagadsz és próbálod magad jó kislánynak/kisfiúnak látni ezüstös varázstükrödben. Teréz anya, a nepáli/tibeti szerzetesek, ők talán igen. Ők mentesek az érzelemtől, de az emberiség – különösen a nyugati kultúrában élő társadalom egyedeinek – egyik vezérlő érzete. Ő az, aki próbál téged csőbe húzni, és ha asszisztálsz hozzá, sikerül is, hogy mosolyogva tapsikolhasson örömében. Valahogy így:

Miért adnék el neked csontszáraz fát mázsára? A kérdés jogos, ha egy pillanatra – szigorúan csak képzeletben – leemeled a fejed és ráilleszted a fakereskedő buksiját. Azét, akinek szívében bizony ott buzog, mocorog a mohóság. Ha frissebben kivágott, ha vizes, akkor több készpénzt nyomsz a kezébe, amint lebillentette udvarodon az illatozó, kellemesen meleg telet ígérő fakupacot. Ezen az sem segít, ha rákérdezel. Mert kiprovokálod, hogy megerősítsen az átverésben.

– Tessék mondani, friss ez a hús?

– Volt-e törve ez az autó, vagy visszatekerték a kilométeróráját?

– Nem csaltál meg?

Az ilyen típusú kérdésekkel analóg a „száraz ez a fa? tudok vele már most télen fűteni? kérdése. Szerinted mennyire éltszerű a válasz: bocs, ezen tegnap még mókusok ugráltak, szárítsd két évig, addig a kályhád közelébe se vidd, mert köhögni fog tőle? Nyertél. Előbb esik péntek 13-ra a szilveszter, mintsem ez a párbeszéd valóra váljon.

Fontos: nem áldozathibáztatásról beszélünk, de kerüld a provokációt. Légy észnél, gondolkodj! Ebben a szituációban maga a feltételrendszer tukmálja kínálja fel, hogy átverjenek. Ritka egyenes jellem kell ahhoz, hogy a másik fél ne menjen bele. A megoldás: nagy ívben, messziről kerüld el, hogy mázsára vegyél fát. Minden kísértéstől megóv a gondolatsor:

Ha térfogatot vásárolsz (azaz köbméterben mért fát), az pontosan ugyanakkora kupac lesz kopogós-szárazon is, mint a láncfűrésszel való találkozás utáni rakásoláskor. Ebből következik, hogy az idő neked és érted dolgozik, nem pedig ellened. Látod: „csak” a feltételrendszer más. Te választasz.

Védelmet alkotsz, ami az önérvényesítésedet szolgálja. Tölgy és bükk, mázsa és köbméter között megbújva ez a mai lényeg. Erről szól az egész eszmefuttatás. És igen, készültem az utolsó kérdésre is: mi van, ha távfűtést használsz?

Helyettesíts be! Szívesen és bárcsak leírhatnám, hogy ez a pár bekezdés csak és kizárólag a tűzifára érvényes. De nem így van. A fán kívül mindenre is igaz. Helyettesíts be és légy észnél, légy jelen. JEL-EN.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest