Így állj ki önmagadért

Így állj ki önmagadért

Minden irreális elvárás addig nyomaszt csupán, amíg ráébredsz: irreális elvárást támasztanak veled szemben. A felismerés pukkasztja ki a lufit; a szisszenő hang kíséretében távozik a feszültség. Mire gondolok?

„Aki spiri, az legyen elfogadó.“

„Aki megüti a jobb arcodat, annak tarts oda a másikat is!“

„Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.“

Tedd fel önmagadnak a kérdést: valóban életszerű ezt az attitűdöd kikövetelni magadtól? Válaszolhatsz gyors és határozott igennel. ez esetben a nepáli hegyek között békésen meditáló szerzetes energiáihoz hasonlókat működtetsz. Mélyen tisztellek érte. Te vagy az, akiről nem pattan le a külvilág tüskéssége. Nem is pattanhat, hiszen el sem ér hozzád. Valahol, a bőrödhöz közeledőben úgy esik le, elerőtlenedve, mintha maga Chuck Norris fújt volna rá. Kérlek, itt hagyd abba az olvasást, ez az írás nem neked szól. Ha mást válaszoltál, akkor viszont érdekes felismerésekkel gazdagodhatsz.

Magasra emelt léc, méltó célérték, igényesen kijelölt fejlődési irány. Cseréld le velük az elvárást és máris megkönnyíted saját dolgodat. De tedd fel magadnak a kérdést: minden békát le kell nyelned? Mit üzenek magamnak magamtól, ha nem állok ki magamért? A kérdések szokásosan vékony, csúszós jégre kalauzolnak. Ideje, hogy a beszakadás, fagyos lékbe csúszás félelmét az önfeledt korcsolyázás örömére cseréljük. Persze nem csettintésre; az út a megértés mezején visz keresztül.

A spirituális embert is megilleti az arányos védelem joga. Pont. A jogban „jogos védelem“-ként találod meg azt a fogalmat, amire hivatkozok. Mit is jelent pontosan? A következő bekezdést egy az egyben idemásolom, hogy láthasd a teljes és kristálytiszta képet:

„A jogosan védekező olyan közvetlenül fenyegető támadást hárít el, amelynek megakadályozására a bűnüldöző hatóságok lennének jogosultak és kötelesek. Amennyiben a társadalom nem képes megvédeni egy adott helyzetben valakit a jogtalan erőszaktól, úgy biztosítja az önhatalmú védelem jogát. Ebben az esetben az állam erőszak-monopóliuma közérdekből felfüggesztésre kerül. A jogos védelem nem minden esetben önvédelem. A védelmi cselekményt bárki kifejtheti, nem csak a megtámadott. A kifejtett erőszak egyetlen korlátja az arányosság elve, azaz a védelmi cselekménynek arányosnak kell lennie a támadással, de ezen belül akár a valaki életére törő támadó megölése is jogszerű lehet.“ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jogos_v%C3%A9delem

Az arányosságot érzed, nem szükséges túlragozni. Ha valaki ki akarja lopni táskádból a tárcádat, nem választhatod el fejét törzsétől jogos védelemre hivatkozva. Például. Ez a büntetőjogi megközelítés és értelmezés. Tudj róla, mi azonban most a másik irányból, a spiritualitás felől gombolyítjuk fel és fésüljük ki a kuszálódott szálakat. Mégpedig így:

Ha pillangókéssel akarnak szíven szúrni, ne az elkövető nehéz gyerekkorára apellálj. Ott, akkor ne is hozd szóba, mert megeshet, tényleg reped a szívburkod és nem az együttérzés miatt „szakad meg a szíved.“ Hanem a hideg acélpenge hegyétől. A Btk. megengedi számodra, hogy – ilyen esetben – bármi módon megvédd magad. Úgy hatalmaz fel, hogy garantálja: jogos védelmed egyúttal büntethetőséget kizáró ok. Az analógia következő állomása is erősíti a tételt.

Nyílt, szilánkos sípcsont-töréssel visz be a szirénázó mentő. Az, hogy fáj, nem kifejezés. Kapsz fájdalocsillapítót, már a sárga-narancs fényezésű, kék-piros villogós autóban is megpróbáljanak visszacibálni a viselhetetlenség birodalmából. Ennek ellenére a nagyi lekvárfőző fakanalának nyelét derék, dolgos hód módjára már félig elrágtad. Megérkeztek a traumatológiára. Képzeld magad elé a groteszk jelenetet: üvöltve vonaglasz, a doki pedig a lelki háttérről kérdez:

Miért nem koncentráltál kellő mértékben?

Mi forgácsolta szerteszét a figyelmedet?

Milyen traumát játszol újra, hogy kellett ez a törés?

Milyen mély lelki okok vezettek ide, hogy a hordágyon szenvedsz?

És közben fejét érdeklődve félrebiccenti, finom ujjaival megtámasztja az állát és fürkészve szemlél. Mint aki egy igazán belevaló, komplett matematikai feladvánnyal szemebsül. Igazi ínyencfogással a legfelső polcról. Te pedig közben magad alá piszkítasz kínodban. Ugye, milyen fals jelenetsor?

Az optimális folyamat nagyjából így néz ki egy nyílt töréses szituációban:

1. fájdalom enyhítése

2. állapot stabilizálása

3. diagnózis felvétele

4. cselekvési terv gyors kidolgozása (röntgen, műtét, stb.).

És ez nem csak a mentő-traumatológia kapcsolatában értelmezhető, sőt. Saját életed mindennapjaiban a legfontosabb. Ilyen önmagad önérvényesítő védelme is.

Igen, lehetsz erős. Ez nem egyenlő a vagdalkozással. Emlékezz a jelzőre: arányos védelem. Ez persze mást és mást jelent, kultúrától és földrajztól függően. Amerikában kimaxolják. Sztereotípia: ha valakit az utcáról behúzol a kertedbe, háborítatlanul lőheted szitává. Ez nyilván szélsőségesen megengedő, a gyökértelenségben gyökerező mintázat, nem is javaslom követni. Mégis: ott tudnak róla, számolnak vele. Aki mégis vét ellene, az számol a kockázattal, vagy kellően felelőtlenül bízik a hátrányok elkerülésében.

Arányos védelem. Ami egyben jogos is és megillet téged. Mi történik, ha nem így teszel?

Átvered magad holmi fals és torz spiri-címkék miatt.

Leértékeled, lebecsülöd azt, aki vagy.

Ebből adódóan önbecsülésedet te magad lendíted meg a kizsírozott lejtőn, útban a béka hátsó fertálya alá.

Következmények: ha te nem becsülöd magad, ki becsülne? Kitől várhatnád el? Alappal és jogosan?

Balfácán. Ez a szebb kifejezés. Balfék és balf@sz. Igazából az utolsó a kifejező. Az utótag ugyan hímnenű, maga a balf@sz azonban nemsemleges kifejezés. Íme, a szemérmes wikiszótár definíciója (ők a balfácánt ismertetetik csupán): buta, ügyetlen, hiszékeny személy. Ennyi. És bárcsak itt érne véget a balfékség. De nem, közel sem.

Elérkeztünk a mai írás legnagyobb kérdőjeléhez: ki mondta, hogy nem konfrontálódhatsz? Erővel, vagdalkozás, bosszú és vérontási szándék nélkül. Az alap pedig a következő:

Az önérvényesítés nem önzés. Ez az alap-paradigma. Az origó. A kiindulási pont. Ezt egyébként a többség nem tudja, sőt: még csak nem is hallottak önérvényesítésről. A nevel(tet)és, poroszos oktatási rendszerünk korcs kondícionálásának rohadt gyümölcse. Erről a könyvben részletesen írta, most csak ennyit érdemel. Innen ered, hogy az önérvényesítést a döntő többség kritika és világos fogalomalkotás nélkül azonosítja az önzéssel. nem is tévedhetnének nagyobbat.

Mi kell az önérvényesítéshez? Erő és szándék. Merd használni okosan bölcsen. A „ki mondta?“-sor következő tagja: ki mondta, hogy folyvást békákat kell nyeldekelned? kivétel: ha a francia konyha megszállott szerelmese vagy, akkor szabad választásod a (béka)comboskodkás. Ha ez a kitétel nem igaz rád, akkor elérkezett az ideje, hogy kitedd a pontot a folyamat végére. Soha többé lenyelt béka. Azaz magyarul, félretolva a brekegő kétéltűt: változtass!

Állj ki önmagadért. Állj bele az önérvényesítésbe. Igen, ezt megteheted. Ettől még nem csorbul a spiritualitásod, sőt. Ints búcsút a balfácán, balfék, balf@sz (egykori) én-részednek. Ha kell – de csak akkor -, használd bátran az erőd, keménység, vagdalkozás nélkül.

Csak tudj róla: igen, szabad. Neked is. Sőt: neked igazán.

kép: pixabay.com

Miért hasznos csalódni a mesteredben?

Miért hasznos csalódni a mesteredben?

Senki sem szeret csalódni. Se te, se én. Mégis: van úgy, hogy egy-egy ordas csalódás válik életed egyik leghasznosabb történésévé. Nyilván ehhez kell az idő, mint univerzális oldószer áldásos hatása is. A kiábrándulás pillanatában ugyanis nem szokás diplomaosztókon, BL-döntőn és milliárdos telitalálat elérésekor tapasztalható örömjelenségeket produkálni. Pedig akár lehetne is. Különösen, ha föld felett járó mestered az illúzióvesztés alanya

Kit nevezünk mesternek? Aki több oktatónál. Zárójel: az oktató (és az elnevezés szinonimáival jelzett illető) „csak” tudást, ismereteket ad át, mint egy precíz továbbító-közvetítő közeg. A mestert jóval többre tartod. Felnézel rá. Felnézel és felruházod. Na nem drága göncökkel, hanem valami jóval intenzívebb minőséggel.

Felmagasztalod a mestert. Rávetítesz, projektálsz olyan dolgokat, minőségeket, amik talán nincsenek is benne – de te mégis látni szeretnéd. Magyarul illúzió-lufit fújsz. Más kifejezést használva: belesétálsz az orákulum-effektus csapdájába.

Mi történik, mikor csak fújod és fújod a lufit? Még a legdrágább, legeslegjobb minőségű is ki fog durranni. Előbb vagy utóbb mindenképpen, kivétel nincs. Ha nem hagyod abba a telitüdős, céklaszínű fejjel való szájasfújást, esetleg a négyfejű combizmodat hajókötéllé edző lábpumpálást, a lufid szét fog robbanni.

Ha nem tetszik a lufis analógia, gondolj a mozira. Hogyan működik a vetítés? Állóképek gyorsan pörgetett sorozata kelti benned az illúziót, hogy amit látsz, valóság és mozog. Ezt vetíti a gépész a hófehér falra, akarom mondani vászonra. Amikor kikapcsolják a gépet, netán beüt az áramszünet, az izgalmas, fordulatos cselekményekkel teli film helyén egyszer csak üres, fehér vásznat látsz. Csalódás, kijózanodás a javából.

Miután tisztán látod, mi történik a túlfújt lufival és a megszakadó vetítéssel, érdemes továbblépnünk. Mert a nagy kérdés éppen az: veled mi történik ilyenkor? Nem a lufi, nem a vászon a lényeg: te magad. Nyilván megijedsz. Különösen a lufidurranáskor, mert váratlanul ért. Az ijedelemmel szinte egy pillanatban szorítja jeges markába szívedet a csalódás. Ez nem történhet meg, ez nem történhetett volna meg!

Most nézzük meg, mi történik, ha nem lufit fújsz, hanem mestert. Követed, utánzod, majmolod, másolod őt. Kritikátlanul. Mindenben. Ha kiwis camembert sajtot eszeget, te is azt vásárolsz és majszolod. Öklendezésedet a mesterrel való azonosulás torz tévképzetével igyekszed visszafojtani. Ha okádék színű autót vesz, de valami bullshittel megindokolja, te is így teszel. Nem folytatom a sort, mert úgyis érted, miről beszélek.

Beállítod messiásként, oltárra emeled, még ha látod ugyan, hogy botlik és itt-ott gyarló is. Ilyenkor végtelenül kreatív módon mentegeted. Sztárügyvédeket lepipálva gyártasz kimagyarázó ideológiákat, mit miként kéne értelmezni. Ahhoz, hogy össze ne dőljön a légvár. Az azonban nem más, mint egy speciális alakú lufi, tehát durranni fog. Ahogyan korábban megbeszéltük, ez a természete.

Nem akarod látni a bálvány ledőlését. A bálványoknak azonban éppen ez a dolga. A lufi kipukkad, az idol pedig porba hullik. Idő kérdése csupán a „mikor”. Minél később történik meg, annál többet vesztegetsz el. De meg is fordíthatjuk: minél hamarabb csalódsz a piedesztálra emelt mesteredben, annál hamarabb köszöntenek rád a csodás dolgok. Persze nem a vasárnap délutáni séta könnyedségével éled meg.

Pukkan, durran, nullázódik. Végre-valahára megtörténik az, amitől a felszínen tartottál, legmélyebben belül viszont – kimondatlanul ugyan, de – vártál.  Mintha tükörjégen vágódtál volna hanyatt, de úgy, hogy hirtelensége miatt semmit nem tehettél. Nem tompíthattad kezeddel a zuhanást, így most könnybe lábasztóan sajog a farokcsigolyád és kristálytisztán érzed, hogy megremegett koponyádban az agyvelőd. A világ összeomlott, jön a káosz. Vagy mégsem?

A kérdőjelek mindenesetre megjelennek. EZ a kulcspont. Kérlek, nagyon figyelj, mert az egész írás lényege most következik. (dobpergés) Itt érkezik el a letisztulás lehetősége. Nem maga a megtisztulás, „csak” annak lehetősége. Azaz: nem automatikus a folyamat. De miért nem? – kérdezheted félig-meddig jogosan. Hiszen a bálvány ledőlt, a király meztelen, a rózsaolajosnak hitt üvegcséről kiderült, hogy cseppfolyós görényszellentést tartalmaz. Mi akkor a hiba a megtisztulási folyamatban?

A letisztulás „csupán” lehetőség és nem garantált spirituális járandóságod. Megteheted ugyanis, hogy azonnal új gurut jelölsz ki. Más a neve, persze. Módosítasz a sallangokon, valójában azonban vegytiszta jogutódlás történik. A te bűnrészességeddel közreműködéseddel. Tudod, emlékszel, hogy nevezik ezt a társasjátékok világában: „vissza a START mezőre.” Tarts akárhol személyes életjátékodban.

Szétválaszthatod a búzát az ocsútól. Ha kellően erős és elszánt vagy. Ez esetben bizton felszabadulsz és megkönnyebbülsz. És hidd el, tapasztald meg: előbb vagy utóbb, de kétségtelenül megérkezik a hála érzésének pillanata. Amikor megérted, miért is volt olyan jelentős, hogy egykori istenített mesteredben mélységes mélyen csalódj. Ezért éri meg istenigazából. Innentől élheted végtelen szabadsággal, valódi eszmei függetlenséggel az életedet. Hogy ez mekkora ajándék, arra viszont az emberi szó kevéske. Éld meg.

kép: pixabay.com

miként alakíthatod a legnagyobb csalódást tragédiából ajándékká?

Mikor önátverés az önismeret?

Mikor önátverés az önismeret?

Nem is olyan régen írtam arról, mennyire nem való a spiritualitást, különösképpen a csillagok világát kifogások keresésére használni és a nem cselekvés fals indokainak alátámasztására alacsonyítani. Példa a legalsó polcról (ő a klasszikus asztrológiai kannás borok egyik legékesebbike): „képtelen vagyok koncentrálni, hiszen Vízöntőnek születtem.” Piros lap. Na jó, annyira azért nem szigorúan kezelve a dolgokat először csak két perc.

Tétel: minden perc, amit „önismeretre” fordítottál, minden forint, amit ide invesztáltál, sz@rt semmit sem ér, ha nem valódi rendeltetése szerint használod.

Akkor már jobban jártál volna, ha kólát veszel rajta, netán mekis bérletet. Az legalább őszinte dolog és sose ígérte egyik sem, hogy egészséges és megfiatalodsz tőlük. Az önismereti út sarokkövei a felismerések: hogyan működsz. Ezek a megértések vál(hat)nak kétélű karddá: ha kifogáskeresésre használod, akkor lőttél felső sarkos, hálót púpozó öngólt.

A tudatosulásból mindenképpen előre vivő, az életedet jobbá tevő változtatásokat kell transzformálnod, ellenkező esetben a mind mélyebb önismeret mind mélyebb kátyúba terel, ahol egyre szofisztikáltabb, színesebb és hihetőbb módokon vered át magadat, mire miért nem vagy alkalmas.

Teljesen mindegy, mennyien használják a „miért nem”-ek alátámasztására az önátverési önismereti „tudásukat”, ne állj be a sorba. Az így önmagadról szerzett ismereteidet a „hogyan igen”-ek kidolgozására érdemes és méltó felhasználnod. Amikor egy-egy útlehetőséget lezársz, az nem azért történik, hogy kifogásod legyen nem tenni, ellenkezőleg: a megmaradó lehetőség(ek)re jóval élesebb fókuszt vagy képes vetíteni; felkönnyültél immár a kevesebb, de minőségi alternatívák ismeretében.

Emlékezz erre mindig, amikor akár családállításra mész, akár megnézed a képletedet vagy a kártya üzenetét. „Akarom tudni, miért nem sikerült eddig soha megnyalni a könyökömet, vagy nagyra nyitott szájjal hangosan kimondani a „P” betűt” – helyett „akarom tudni, miben/hogyan/miként tudok jól működni és közben örömöt, harmóniát, boldogságot megélni.” Hidd el, ennyire egyszerű.

kép: pixabay.com

rajtad áll, hogy egyensúlyba hoz, vagy majomkodáshoz vezet az önismeret 

Így cseréld le az illúzió-lufikat

Így cseréld le az illúzió-lufikat

A lufi az egyik legvidámabb játék tud lenni. Ha lufiként tekintesz rá és élvezed a játékos formákat, a színkavalkádot. Helyesen levegővel, esetleg héliummal szokás felfújni a léggömböcskéket. Vajon miért tudjuk ezt, amikor a gyerekeknek tüdőzzük tele – és miért (vak)hittel tesszük, ha saját magunknak?

Az illúziók valójában hit-lufik; éppen úgy működnek. Amíg illúziókban hiszel, átvered magad, azaz lufit fújsz. Festett világ. Addig életképes, addig tetszetős, amíg feszíti a levegő. Ezt nevezhetjük semminek is. Azaz: valóban jó olyasmitől elvárnod a biztonságot, amiben a semmi az egyetlen tartóerő?

Máig képes vagyok összerezzenni, ha váratlanul pukkan el egy lufi. Ha tennék bele energiát, nyilván kigyomlálhatnám ezt a gyerekkoromból hozott ijedelmet; szerencsére manapság ritkán fordul elő. Mégis: ma is körültekintően, „lábujjhegyen” fújom gyermekeimnek a lufikat; sose a maximum feszességig. Nem szeretem, ha szétdurran. Pedig tudom, „csak” lufi, játékszer; nem az életem akarom rábízni. Itt lapul a másik fonákság is: tudat alatt tudom, lufi, pukkadhat. Mégsem viselem közömbösen.

Miután jól megbeszéltük, miért lufi a lufi, lássuk, mi is az ordas öngól. Lufiba kiszervezni a biztonságodat. Illúziókra támaszkodni. Egy térbe terelni a sünt és a biztonságnak hitt léggömbödet. A nagy számok törvénye alapján előbb vagy utóbb, de szükségszerűen találkoznak és DURR!

Mégis: mit tehetsz, ha netán magadra ismertél?

Fokozatosan, lépésről lépésre ereszd le a lufit. Ezzel önként előződ meg a robbanást. Ezt (is) szokás proaktív hozzáállásnak nevezni. Vedd észre: a felfújt illúzió-lufid talán éppen a lényeget takarta el előled. Szemed és lelked elől egyaránt.

Mi a következő lépés? Építkezz. Tartósan, szilárd alapokra. Erősödj meg a folyamatban. Tudd, hogy a munka nem értelem nélkül való. Talán nem nyersz toronymagasan népszerűségi versenyt, mert nem ez a metódus a korszerű, de nem is ez a célod. „Csupán” a lufik szilárd anyagra cserélése. Ami belső tartásod kivetülése, nem puszta légvár.

kép: pixabay.com

ők valódi lufik – 

nem is vársz el többet, mint hogy szépek és vidámak legyenek

Ez az, amit még nem tudtál a galaxisról

Ez az, amit még nem tudtál a galaxisról

Brit tudósok megállapították, hogy a galaxis visszafelé olvasva szikszalag.

Ez a tanulság, nem több. Persze ez éppen olyan, mint egy fej hagyma. Kézbe veheted, zsonglőrködhetsz is vele; ám bicskát is ragadhatsz. Akkor pedig ezer és egy rétege hámlik le, könnyeket fakasztva. Ebben hasonlít a nyitó mondatra. Pedig csak elsőre és látszólag profán. A cél ugyanis nem a megbotránkoztatás, annál jóval több.

A kifordítás elgondolkodtat. A megbotránkoztatás alacsony szint, mert öncélú. Az égen keresgélve az Uránuszt tudjuk hozzá párosítani. Hangsúlyozottan békatompor alatti minőségben üzemeltetve. A galaxis és a szikszalag relációjánál nem ez a cél.

A meghökkentés csupán eszköz. Az új, friss, akár forradalmi erejű felismerések megjelenése vezérli. Ez pedig felszabadulást hoz. Gondold végig: egyetlenegy felkelést sem robbantottak ki a nagyobb kontroll, a teljesebb elnyomó uralom vágyától fűtve. Mindig, kivétel nélkül a viszonyok letisztulása és a felszabadulás mozgatta a szálakat. Ez már az Uránusz felső polcos megjelenési formája. Ritka jó energia, kiváltképp napjainkban. De lássuk a „vicc”-ben rejlő tényeket!

A galaxis nagy. Nagyon nagy. Ahogyan a szikszalag elfér a zsebedben, te a galaxiséban még csak egy aprócska morzsafélének se nagyon tűnnél. Most elárulok egy óriási titkot: a csillagászok szerint több is van belőle. Mármint galaxisból, mert a szigetelőszalag számosságáról éppen múlt pénteken győződtem meg a barkácsboltban. A galaxist szokás a végtelennel mérni. Ha kiadnának egy lakhely-elhagyási tilalmat, hogy jelen életed végéig nem hagyhatod el a galaxist, talán nem duzzognál túl soká.

A szikszalag becsületes neve szigetelőszalag. Még akkor is ez áll az anyakönyvi kivonatában, ha soha senki nem hívja így. Legfeljebb a polcokon illetik eredeti elnevezésével. Mire jó? Megvéd. Áramütéstől, például. Azért nem javaslom, hogy beszikszalagozd a kezed, majd így felszerelkezve kezdj felsővezetékes canopy-zásba. Rendeltetésszerű használatáról egyeztess villanyszerelőddel, vagy keress rá a Youtube-on. Minden látszat és könnyű kiismerhetőség ellenére ő is tartogat titkot.

A szikszalag (igen, mindegyik, kivétel nélkül, akár kínai, akár csúcskategóriás nyugatnémet) spirál alakban várja a felhasználót. Így tekerték fel; nem is lehetett volna másképp. Csak nem szoktunk, se te, se én elgondolkodni ezen az alapvető tényen. Mint a galaxis. Látod, máris több a nyitó mondat üres szóviccnél. Ezzel azonban még nincs vége.

A szikszalagot papír- vagy műanyag hengerre tekercselik. Ez soha nem tömör, hanem egy kör. Kör, azaz benne van a teljesség. Ha akarom, Nap-analógia. Teljesség és spirál egyben, ami megvéd. Szigetelő szalag, de nem elszigetel, hanem elsődleges funkciójának ellátásán túl is védelemmel, egyfajta spirituális oltalommal ölel körül. Javaslom, tényleg beszélj egy villanyszerelővel. Garatálom, csodálatos történetek, megúszott-túlélt áramütések tucatját sorolja. Mert gyakran dolgozik szikszalaggal. Ne hidd el, a világ minden kincséért sem. Járj utána. Fogadást azért nem ajánlok, mert azt úriember biztosra nem köti. És bár úriember mivoltom kérdéses, fogadásban tartom a tételt.

Mit üzen tehát galaxis és szikszalag relációja?

Tedd oda a kérdőjelet!

Bármi mögé odakanyaríthatod; az írásjellel együtt uránuszi erőidet is alkalmazod-aktiválod. Eddig érvényes berögződöttségeket oldhatsz fel egy pillanat alatt. Forradalmi rácsodálkozás, feltáruló új világok. Meglátod a régiben az újat. Görgess vissza, ha kell! Mind a „galaxis” szót, mind a szikszalagot, akár eszközként, akár kifejezésként ismerted korábbról. Az Uránusz és a pezsdülés a ki- és megfordítás, az új szemszög. Két, eddig is kipipált, tudott dolognál. És nem csak itt működik: bárhol, bármivel. Mert attitűd kérdése. Ez a varázstükör.

És persze: ér nevetni, sőt – kell és üdvös. A humor úgyszintén a többször hivatkozott planéta égisze alá tartozik. A humor és a nevetés amúgy is az élet alapüzemanyaga; minél több van belőle, annál jobb. Legalábbis ebben a galaxisban, szikszalaggal a zsebedben.

u.i.: a képet ugyan én szerkesztettem, de az eredetijét kaptam, utólag is hálám lebegjen az ismeretlen agytröszt előtt!

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest