Szamárságon ekkorát még nem röhögtem, az biztos. Igaz, az egy percre jutó (olykor mélyen övön aluli) poénok száma is az eget verdeste. Ha bárki azt hinné, a bábszínház műfaja kisgyerekeknek való, bugyuta mutogatás, óriásit téved. Mikulás másnapján újra bebizonyosodott: a szülőknek legalább annyi nyeríteni való jut, mint amennyi megkapó meseélmény a kicsiknek. Sőt.
Van, hogy az állatság fokozható. Már a cím is ezt sugallta: Szamarabb a szamárnál (https://aranyszamar.hu/szamarabb-a-szamarnal/). Nem vár el titkosügynöki képességeket a megfejtés: az Aranyszamár Társulat visszatért a gyökerekhez, azaz szamaras történeteket fogott csokorba és állított (báb)színpara. De még hogyan!
Szombat délután négy óra. Táblás ház a Dunaharaszti Városi Könyvtárban. Ezúton is hála a remek szervezésnek, az ambíciónak, hogy a nyári, szintén zajos sikert arató Hüvelyk Matyi után éven belül újra lehetővé tették a csillogó csacsis csodaprodukciót. A tér remekül felkészítve várt kicsit és nagyot egyaránt. A könyvtár amúgy is kedves és lelkes dolgozói ezen a délutánon igazán kitettek magukért és igazi vendégváróként gondoskodtak a publikumról. Ahogyan a színészek is:
Baranyai Anita mintegy huszonhárom perc alatt beírta magát a rekeszizmaimba. Nem mellesleg elképesztő magasságokba pakolta a lécet. Személyében nem is annyira egy príma bábszínészt, mint egy született, őstehetség stand up comedy-s zsenit ismerhettünk meg. Jött, látott, mindent vitt. Kilóra megvette a közönséget, akik – kortól függetlenül – úgy ettek a tenyeréből, mint éhes cápa az ausztrál partoknál békatalpazó könnyűbúvár omlós húsából. Bevallom, kicsit féltem, ennyire magas hangon indított kezdés után hogy lehet fenntartani a nívót. Hát sikerült.
A következő etapba már Érsek-Csanádi Gyöngyi is megérkezett és beszállt. Persze nem csak ez történt, hanem valami más is. Hogy mi, azt nem írhatom le. Előre megfontolt poéngyilkosságnak számítana, jóérzésű ember ilyet nem tesz, úgyhogy ettől én is tartózkodni fogok. A lényeg, hogy a jókedv és az olykor kontrollálhatatlanul kitörő, elemi erejű röhögés nem szivárgott ki a könyvtár falai közül. A végére pedig még egy slusszpoén is jutott:
Maga a Mikilás tette tiszteletét. Igen ám, de már december 7-et írtunk. Derék Télapónk kissé megfáradt az előző napi extra műszaktól. Ezt szavakban, poénfaragásban, testbeszédben egyaránt kifejezésre juttatta, tovább éltetve a gurgulázó hahotázást. Azért akadtak megkapó pillanatok is; több, együtt elénekelt, az alkalomhoz illő dal során.
Végül – és borzasztó gyorsan – már nem letetett többet visszatapsolni az Aranyszamár Társulat művészeit. Ugyan zajos elismerés nem jutott, de ne feledkezzünk meg a hangosításról és a hangpult kedves, lelkes kezelőjéről sem. Nélküle nem szólhatott volna akkorát ez a magával ragadó alkalom.
Bátran és a legjobb szívvel ajánlom az Aranyszamár Társulatot és magát a darabot is. Minden korosztály számára minőségi szórakozás, féktelen, felhőtlen nevetés, hosszasan elkísérő, igazi élmény.
Köszönjük!
kép: aranyszamar.hu
Egy válasz