Magok és eredet
A mai cikket egyszerűen muszáj némi figyelmeztetéssel indítanom. Nem szeretek ugyanis csalódást okozni, ezért szögezem le: nem rövid írás. Feltételez némi józan paraszti eszet, csipetnyi intelligenciát és legalább fél egységnyi […]
Angyali Szűzben járó Nap
Úgy terveztem, a mai cikket a Szűz csillagkép Angyali részén átvándorló Napról írom meg. Bele is kezdtem becsülettel, csakhogy… Hát igen. Egyszer csak, mintha valaki halvány, leheletfinom módon végigsimított volna […]
Nap-Spica együttállás
A Nap találkozik a Spica csillaggal, ez együttállás pedig a következő üzenetet formálja meg: Az emberi lét számos jellemzője között kiemelt helyen szerepel az elért eredmények felett érzett öröm. […]
Direkt Plútó (erőtobzódás)
A mai cikk nem titkolt célja a direkt irányú Plútó bemutatása. Hogy még véletlenül se félj tőle, hanem tudd, mire jó, hogyan érdemes együttműködni ezzel a komoly erővel. Mert a […]
A nevetés erejéről
Aki nem tud nevetni, valójában nem is él. Aki nem tud nevetni, nem hal meg azonnal. Legalábbis biofizikai értelemben nem feltétlenül. Igen, a szíve ver, mint egy kötelességtudó üzemanyagszivattyú. […]
A véleményekről röviden
Amikor valaki próbál meggyőzni a következőkről, érdemes észnél lenned: Csak a magad dolgával törődj. Ne nyilváníts véleményt. Csak olyan emberekkel kapcsolódj, akik azt mondják, ami kellemes és […]
Nap-Mars quintil
A mai cikkel jól oldalba rúgunk pár (pudvás) spirituális közhelyet, pedig nem ezt fogalmaztam meg célként. Egyszerűen csak írni akartam egy velős krónikát a Nap-Mars quintil fényszögről. Ám, ahogy néztem, […]
A konzervativizmus valódi lényege
Amikor hű vagy önmagadhoz és értékeidhez – legyenek bármilyenek -, konzervatív módon működsz. Konzervál – értéket őriz. A mai cikkben egy lázadó kamasz életútjának keretében nézzük meg, mit jelent […]
Mérleg újhold kozmikus extrákkal
A Mérleg újhold minden – amúgy káprázatos – energiája hiábavaló pocsékolás, ha magadénak tudsz egynémely tévhitet. Ilyen például a változástól való makacs irtózás. A mai cikk nem rövid, azt a […]
Mars a Méhkasban
Ha eleged van a terméketlen tökölésből, igazán jó hírrel szolgálhatok! A Mars megérkezik a Méhkas csillagaihoz. Ez a termékeny, életet adó foganás és termékenyülés égi pontja. A vörös bolygó maszkulin […]
