A pénteki Kos újholdra mondhatnám azt is, hogy szinte túlzás. Ahogy böngésztem az energetikáját, beugrott a „túl szép” naplemente, amit élőben nézve örökre a szívedben őrzöl, festményen viszont öklendezel, olyan emeletes, vászonra vitt, viszolyogtató giccs. Valahogy így voltam az újholddal; a frankót megvallva én ordas pofátlanságnak éreztem volna ennyi mindent kipipálni a kozmikus konfigurátorban. De hát én egy egyszerű csillagfürkész tudósító vagyok, hozott anyagból, égi eredetből dolgozva, így ráhatásom nincs, csupán a tolmácsolásban. Úgyhogy kérlek, habitusodtól függetlenül vagy hozz magadnak egy finom kávét/teát/kakaót, vagy kapcsold be biztonsági övedet, mert következik a krónika:
Újholdnak Nap és Hold egzakt együttállását nevezzük, markáns üzenete a megújulás. Ezúttal a Kos jelében, annak is 27 fok 28 perc 58 ívmásodpercénél találkozik a két égitest, így vastagabb az új kezdet sugallata, ergo az égi kör nyitó szeletéről beszélünk. Kos-ügyben pokolra való ördögfattya, aki sunyin kussol a befejezés és zárás fontosságáról:
Úgy tudsz eredményes, magasabb szintű, jobb kezdést produkálni, ha az előző kör tanulságait leszűrted, ülepítetted és a múlt kikristályosított tanulságait beépíted a jelen munkájába a jövő(d) fényéért. Ez is a Kos sajátja, még ha nem is szajkózzák. Szóval ideális esetben nem valami hebehurgya hűbelebalázs módjára csörtetsz, mint éhes vaddisznó a tölgyes aljába, zsíros makkra vágyva.
Innen nézve egyszerűbb egy darab spárgánál a megoldókulcs: érdemi frissítést lendületes tettekkel, aktív közreműködésed, általad megindított tettek formájában valósíthatsz meg. Konkrétabban: ha ülsz a seggeden a fotelben és az égvilágon semmit nem változtatsz, csupán sóhajtozol, hogy „ej, de jó lenne, ha…” akkor csak a frusztrációd mértéke növekszik. Itt pipáljuk ki a földszintet, az asztrológiai jelek világát, hogy nyakat fordítsunk, fejet emeljünk és a végtelen, kéklő ég csodavilágába pillantsunk a kifinomultabb mondandókért.
Kiemelkedés. A Halak kettősének felfelé úszó halánál pacsizik Nap és Hold. Ez az uszonyos félreérthetetlenül hagyja el (derékszögben, merőlegesen!) a karma körét, azaz kiemelkedik a méltatlan sz@rságokból is, ha pedig olyan nincs, akkor az orrod alá tolja, hogy a szintemelkedés a megújulás iránytűje, világítótornya, vezérlőelve. Nem a visszacsúszás, nem az elbotlás és legfőképpen nem a koromsötét(ben való meddő) tévelygés. Emelkedj ki. Ehhez viszont tilos megalkudni és a kompromisszumokat is úgy kerüld, mint az a bizonyos macska a gőzölgő zabkását. De tovább is van, mondom még:
Ahogy böngésztem az AstroSky-t, valami megütötte a szemem. Nem elfajuló kocsmai torzsalkodások során tapasztalható módon, annál sokkal kellemesebben. Talán inkább megsimogatta, háromszor is elolvastam. Androméda. Hoppá. Áldozat. Ezt szokták Andromédához kötni, mint ebet a karóhoz, indiánt a kínzócölöphöz és csónakot a kikötőbakhoz. Hát én azt javaslom, itt is tárjuk szélesre az eszmei kapukat. Addig szentigaz, hogy a minőségi megújulásért méltó áldozatokat vállalnod. Ám Androméda története nem azt súgja, hogy azzá válsz, mint átvert kisbefektető. A cikk végét ennek az energiának szentelem.
Nem is olyan rég írtam az „andromédaság”-ról. Az újhold kapcsán leporolom és bemásolom. Ha a lehető legtöbbet szeretnéd kihozni az április 17-én 13 óra 51 perc 46 másodperckor tűegzakt újholdból, ide célozz, ne érd be kevesebbel. Íme, olvasd el és tedd tarisznyádba Androméda ajándékát:
„Mára egy tőrőlmetszett szakcikkel készültem. Ebből adódóan leginkább a – haladó szintű – csillagfürkészek vehetik hasznát. Ezzel együtt csempésztem bele annyi erkölcsi és tartalmi mondandót, hogy bárki számára értékes bekezdéseknek tartsam. A témája Androméda. Ő a főhős, s bár látszólag róla írok, valójában rólad is. Az Androméda-legenda a klasszikus formulát követi; igencsak hasonlatos a hagyományos (nép)mesék felépítéséhez és dinamikájához. Eddig még semmi újat és korszakalkotót nem találunk:
Adott Képheusz és Kassziopeia, az etiópiai uralkodó pár. Nem ment rosszul a soruk és hát, mit kozmetikázzuk a tényeket: Kassziopeiával nem kicsit szalad el a ló. Történt ugyanis, hogy kategorikusan kijelentette: egyébként felettébb mutatós lányuk, Androméda szebb bizony a néreiszeknél (számos elnevezés talál rájuk; nekem az iskolában ’néreidák’-ként tanították az ősidőkben). Ezt persze meghallotta Poszeidón, aki közismerten indulatkezelési problémákkal küszködött. Emellett makacs és önfejű is volt, így eszébe sem jutott a kézenfekvő terápiás út, inkább úgy döntött, önbíráskodik egy kiadósat. A városra szabadította Kétót, aki szimplán egy ocsmány tengeri szörnyként készült elpusztítani a civilizációt. Képheusz azért kapott egy fülest (jóslatot), hogy az egész ramazuri megúszható, igaz, komoly árat kell érte fizetnie. Nevezetesen láncolja lányát, Andromedát egy tengerparti sziklához, hogy a mohó jószág befalhassa. Nos, ennek a fele sem tréfa.
A szülői párban rögvest mély aggodalom ébredt, ám ekkor Androméda maga borította a papírformát és ajánlkozott, hogy beáll ő a szerepbe, ha ezzel megmenti a várost. Így is történt. A vérszomjas Kétó már erőst rástartolt a könnyű prédának ígérkező leányzóra. Csakhogy színre lépett a hős, maga Perszeusz. Összecsapott a bestiával, de finoman szólva sem állt jól a szénája; ha objektíven nézzük, Kétó magasabb harcértékkel bírt kétlábú ellenfelénél. Ezt világosan látta Perszeusz is, elvégre nem volt buta fiú. Osztott, szorzott, végül cselhez folyamodott. Előkapta a hátzsákjából az általa korábban levágott és magával hozott medúzafejet (Gorgó, igen, ez a sztori az Algol csillag kapcsán lehet ismerős, most nem hizlalom vele a terjedelmet). Ez a buksi messze földön híres rusnyaságán túl kővé dermesztő tekintetéről volt ismeretes. Ez most is működött, vizidög balra el, Perszeusz kiszabadította Andromédát, egybekeltek és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Valódi, hamisítatlan happy end; szinte látja az ember, ahogy érzelmes muzsikára lovagolnak a naplementébe, hogy aztán következhessen a „VÉGE” főcím. Ám ami a cselekmény vége, ott kezdődik a gyémántértékes tanulságok levonása. Miattuk, teérted írtam a cikket, úgyhogy tessék:
Pontba szedem majd, amire figyelj, előbb azonban a félregondolások: micsoda szülő, aki hagyja, hogy egy tengeri ocsmányság megegye a lányát? Nos, nem tisztünk Képheusz és Kassziopeia motivációja felett ítélkeznünk; nyilván komoly belső dráma előzte meg a szándékot. Milyen életképtelen dolog, hogy egy egészséges, előkelő származású lány kész eldobni magától az életet? Ezt inkább nem kommentálom. Aki így közelíti meg, nem akarja látni a lényeget. Íme:
Androméda emelt fővel állt bele a sorsába; igen, adott esetben kész lett volna meghalni a nemes és maga(szto)sabb célért. Itt vegyük észre a büszkeséget. Ez nemes erény, nem azonos a rátartisággal, még ha sokan – balgán – össze is keverik a kettőt. Tartás és méltóság, a tettek általi példamutatás, a jellem ereje mutatkozik meg, ha alaposabban kibontjuk.
Az Androméda zeniten fényeskedő csillagzatát szokás az áldozattal azonosítani. Helytelenül. Androméda elszánt, kész rá, mégsem válik áldozattá, elvégre jött a hős és megmentette. Itt látnod kell a kurázsit. Ha történetesen feltartóztatják Perszeuszt a fináncok, hogy adjon számot, miképp cipel a batyujában egy származási igazolás nélküli, amúgy veszélyes kobakot, a késlekedés miatt le is maradhatott volna a Nagy Bunyóról. Ebben az esetben valóban felfalja Kétó Andromédát, a város így is megmenekül, a lény meg elégedetten böfögne királylány-szagúakat. Androméda szív-ereje miatt halála esetén sem tekinthetnénk áldozatnak. Önként vállalt sors, ami nem áldozati, még ha kívülről, alaposabb megismerés nélkül úgy is tűnhet.
Rendíthetetlen bizonyosság. Több a hitnél. Androméda nem reménykedett, hogy hátha, meg lécci-lécci. Talán halvány lila fogalma sem volt megjelenése pillanatáig Perszeuszról, abban azonban nem kételkedett, hogy a legjobb forgatókönyv válik valóra – ha az ő életébe kerül is. Mert ez túlmutat az egón, túl az én-, az ön-érdekein. Történjen az, ami a legmagasabb szempontból a legjobb – így összegezhető ez a tétel.
Amikor – bármilyen összefüggésben – találkozol Andromédával, így tekints rá. Többrétű jelentés, csodaszép csillagzat, fennkölt üzenet. Csak éppen nem az, aminek szokás tartani – ebben pedig a legtöbb tanító következetesen egyet mond. Te már látod, ismered az árnyalatokat.”
Hasonló, teljes cikkeket találsz a Substack oldalamon:
kép: pixabay.com
