Ladonyijanos.hu

Komoly kockázatot vállalok a mai cikkel. Témája az Oroszlán Jupiter, eddig minden stimmel. Szeretjük őket; a Jupiter az egyik kedvencként számon tartott planéta, főleg bőség-vonatkozásban imádják a népek (valahogy a bölcsesség másodlagosnak tűnik a tömeg nézőpontjából, ki tudja, miért). Az Oroszlán is remek asztrológiai jel, ahogy maga a névadó jószág is. Állatok királya, ugyebár. Semmi görény meg patkány; méltóságteljes, uralkodói energia. Akkor mégis, mitől parázik a mezei asztrozófus? Hát igen, leírom: tűz.
 
Hőségriadó idején hajlamosak vagyunk az újabb forróságról szóló bármely információt zsigeri késztetéssel, azonnal kizárni. Ezért ódzkodtam azzal kezdeni, hogy jó kis tüzes mintázat, elvégre a Jupiter éppúgy tűz elemű, mint az Oroszlán jele, ahová 2026. június 30-án reggel, egészen pontosan 7 óra 52 perckor megérkezett. Itt is jár egészen 2027. július 26-án 6 óra 49 percig. Közben persze tart majd egy velős retrográd – Földünkről szemlélve látszólagosan hátráló mozgásáról nevezetes – időszakot, ám az végig Oroszlán zodiákusú és majd, amikor eljön az ideje, írok róla. Lássuk hát a medvét, vagyis, miket beszélek: az Oroszlánt, Jupiterrel töltve (pikáns recept a Kozmosztól, máris látni fogod):
 
Rálátás és bölcsülés kéz a kézben. Ha egy icipicit is több ésszel rendelkezel, mint a molylepke vagy a bádoglavór, akkor remek sanszot kapsz. Önérzetes észosztók hátrányban, a többiek viszont sokkal élesebben és lényegesen tisztábban pillanthatnak rá vakfoltjaikra. Hoppá! Hát, b@zmeg, én azt hittem, tisztában vagyok ezzel vagy azzal! Úgy tudtam, tudom a frankót valamiről, aztán kiderül, hogy á, dehogy; jobb, hogy nem idegsebészként keresem a kenyerem és fahéjas csigám. Egyszerűbben: lehull a lepel, hogy kéne még palléroznod magad. Tárgyi tudás begyűjtése is játszik, sokkal erősebb azonban a szemléletmód, a rendszerben gondolkodás, az összefüggések mentén való boldogulásod vágya. Ezért kínál többet okosodásnál: valódi bölcsülést (basszus, ez az írás hemzsegni fog a szóismétlésektől, mert a „bölcs” kifejezésnek nincs édes magyar anyanyelvünkben olyan szinonimája, hogy ne torzuljon/gyengüljön a jelentése).
 
**
 
A teljes cikkben elmesélem az Oroszlán Jupiter teljes mágiáját. Sokrétű energia, a ma emberének talán hasznosabb, mint bármikor korábban. Mert az idők változnak, s ilyenkor az érték-alapú támasz tart meg igazán. Mint ez az égi mintázat, rálátás és bölcsesség speciális elegye.
 
Elolvashatod a Substack oldalamon:
 
 
kép: pixabay.com

Iratkozz fel hírlevelemre!
Miért érdemes feliratkozni?

A kéthetente készülő hírlevelekben máshol nem publikált exkluzív cikkek, különleges tartalmak kapnak helyet.

Több eseményt is itt publikálok először, a nyilvános fórumoknál korábban.

Alkalmanként ingyenes, zárt online „Kérdezz-felelek” alkalmat tartok kizárólag feliratkozóknak.”

Soha nem küldünk SPAM-et! Olvasd el az adatvédelem oldalt további információért.