Az a helyzet, hogy csütörtökön éjjel újhold; ezúttal a Halak jelében áll együtt Nap és Hold. Ilyenkor szokott következni a „megújulás” ragozása, attól függően, milyen zodiákus és annak hátterében kiféle-miféle csillagzat tündököl. A mai cikk, bár az újhold témáját dolgozza fel, szakít a hagyománnyal. Nem tartom túl bölcs dolognak úgy kiragadni ezt a kozmikus apropót, hogy közben parádézó lovaknak való szemellenzőt hordjak. Úgyhogy igen, lesz itt minden, mint a búcsúban. Jó, hordónyi, csapra vert sört, vödörszámra virslit és hasba lövést nem ígérek, de alapos kitekintést igen. A hangvételt viszont szándékosan vettem karcosabbra; olykor tehát joggal érezheted majd tüskésnek, mint a tangapapucs vékony talpát átszúró sünt, ha nyári éjjelen, kerti sétád során pont rálépsz. Íme, a tények:
Valóban újholdnak tapsolhatunk. Íme, az adatok, hogy az elme is megkapja a maga jutalomfalatját: 2026. március 19-én 2 óra 23 perckor a Halak jelének 28 fok 27 percénél egzakt Nap és Hold találkozója. Eddig szikár, kétségbevonhatatlan a tartalom; ellenőrizd le bárhol. Most pedig elkezdjük levonni a következtetéseket:
A szemlélet módja emel fel. Jó, a lift, a katapult és a taposóakna is alkalmas ilyesmire, mégsem alkalmazzuk őket égi üzenetek dekódolására. Az különböztet meg, vagyis az ad többet, ahogyan látod a folyamatokat. Nem ragozom tovább, elég a szó lefordítása: az asztrozófia csillagbölcseletet jelent. Asztro egyenlő csillag, ez a fele – egyértelműsége miatt – könnyebb. „Sophia”, „Szófia”, magyarosabban „zófia” pedig nem más, mint a bölcsesség. Ez persze feltételez egy bölcs, vagy legalábbis arra törekvő gerincest. És ő hogyan működik?
Rendszerben gondolkodás – ez a bölcs egyik ismérve. Kerüli a féligazságokat, mint hóember a kánikulát. Igyekszik komplex módon vizsgálódni; ősi magyar szavunkkal holisztikus módon közelíti meg az eget és a csillagfürkészés felettébb izgalmas folyamatát. Nem elégszik meg a „Skorpió vagy, akkor sunyi,” „Mérleg, akkor döntésképtelen,” „Rákocskám, hoztál sütit?” földszintes, a hetilapok utolsó oldaláról ismert, mélyen nívótlan asztro-panelekkel. Ebből pedig megformálódott egy combos felvetés, végére kunkorodó, makacs kérdőjellel: vajon okos dolog lelkiismeretes hentes módjára – megújulás-fókusszal – tudósítani a Halak újholdról, ha másnap délután kitör a tavasz, vagyis a Nap már meg is érkezik a Kos jelébe? Ugye? Zárójel: itt a felkészülésről írt pár bekezdésem, emlékeztetőnek: https://substack.com/home/post/p-191094416. Ezért most gyökeresen más utat kell járnunk; nem szokványos kanyarulatokkal, hogy a legjobb eredményt érjük el, elvégre az alá egy bölcs se céloz. Tehát ezúttal, a Halak jelének legvégén bizony egészen mást jelent a megújulás, mint egyéb időkben.
**
A teljes cikkben elmesélem, miért más ez az újhold, mint a többi. Nagyon más. Ezúttal a megújulás jelentését nem ott találjuk meg, ahol amúgy hónapról hónapra keressük. A komplex megközelítés olyan optikát kínál, amivel lényegesen többet hozhatunk ki – nemcsak a csütörtöki újholdból, de a pénteken kezdődő csillagászati tavaszból – spirituális újévből – is. Szóval nem babra megy a játék, de a fokozódó tét ne nyomjon, mint túltömött lisztes zsák: tekints rá príma lehetőségként. A kiaknázásához kínál segítséget és konkrét kapaszkodókat a mai írás.
Elolvashatod a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com

