Immár átlépett a Szűz jelébe a Merkúr, pontosabban fogalmazva uralmi helyzetbe került, hazaérkezett.

A mindennapi életünkben megnövekszik az igényünk jobban átlátni a dolgokat, megérteni az összefüggéseket, rendszerben gondolkodni. Ide tartozik egyebekben a sorok között olvasás tudománya is, ezt a képességünket is eredményesen csiszolhatjuk. Amikor egy picit följebbről tudunk rálátni az életünkre, könnyebben megértjük a mozgatórugókat, azokat a mechanizmusainkat, amiket átlagos esetben ugyanúgy nem veszünk észre, mint a kiút lehetőségét a sövénylabirintusban bolyongó látogató Schönbrunn parkjában.

Késztetésünk születik a rendezettségre, ami nem azonos a stokizással kivitelezett pedantomán tárgyrendező onániával. A valódi rend egyfajta tempós, mindent a maga idejében, jó ütemben megtevő, termékeny cselekvés, hangsúlyosan időbeli kategória: „mindent a maga idejében”. Erőre kap a gondolatiságunk, hogy lubickolva értsen meg és hasonló értékminták mentén mondja ki a megfogalmazódott ideákat.

160731arato

Ennek a stációnak nyomatékos üzenete az aratás: a kellő időben elvetett fénymagok kihajtottak; itt és most learathatjuk édes gyümölcseiket, megérdemelve azt a kellemes, jóleső érzést, amit jutalomként kapunk. A „ki mint vet, úgy arat” elve szerint persze a gyommagvak vetésének is mostanság érik be a termése.

Éljünk az égi támogatottsággal és tegyük a helyére a gondolatainkat, rendezzük el mind, amit már megértettünk, ezáltal megélve a tisztulás, a letisztulás minőségét.

kép: www.metmuseum.org

Pin It on Pinterest

Share This