Még egyszer, mert ez olyan fontos!

Még egyszer, mert ez olyan fontos!

A gyümölcs érett állapotában táplál a legjobban. Ekkor élvezheted igazán a zamatát, szemet gyönyörködtető – egyszóval maximumán veszed magadhoz. Ha korábban téped le, még savanyú, nyers, nem támogatja egészségedet. Érés után otthagyva idővel erjedni, rothadni kezd – már ha a bogarak és madarak előbb fel nem falják. Egyetlen legjobb idő nyílik érett gyümölcshöz jutnod. És ez nem csak a kiskertben: a csillagos égbolton is így van.

„Aminek lejárt, kifutott az ideje – és megért rá – engedd el. Ez a Rák csillagkép ollójának tömör üzenete. E ponton vált irányt a szerelem bolygója, a Vénusz. Egész pontosan 2023. szeptember 4-én, kora reggeltől járja direkt irányban útját. A fordulatot megelőző, majd azt követő időszak alatt mozgása lassabb – legalábbis földünkről szemlélve. Ennek tudható be, hogy gyorsulási fázisában, a hó közepéig, szeptember 16-ig még a varázsollónál halad el.”

Ezt a bekezdés – sok más társával együtt – szombaton írtam. Az ismétlés pedig köztudottan a tudás jó édes anyja. Szebben fogalmazva: amikor a rend éber őrei lemeszelik a tudást, annak okmányaiban mind-mind az ismétlés szerepel az „anyja neve” rovatban. Erre építünk mi is, ma is.

Nem lehet túlhangsúlyozni a direkt irányba fordult, azaz „előrefelé” haladó Vénusz fontosságát. Különösen nem a Rák csillagzat ollójánál töltött értékes napjait. Olvasd el, elevenítsd fel; emlékezz: ha a tudásnak nem ciki, hogy az ismétlés szülte, neked sem az.

Íme, az eredeti bejegyzés, itt minden, a mostani égi helyzetre is vonatkozó információt megtalálsz:

https://ladonyijanos.hu/a-fordulo-venusz-harmoniara-hangolo-uzenetei/

Élvezetes olvasást, csodás felismeréseket, gyümölcsöző elhatározásokat kívánok!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A forduló Vénusz harmóniára hangoló üzenetei

A forduló Vénusz harmóniára hangoló üzenetei

Aminek lejárt, kifutott az ideje – és megért rá – engedd el. Ez a Rák csillagkép ollójának tömör üzenete. E ponton vált irányt a szerelem bolygója, a Vénusz. Egész pontosan 2023. szeptember 4-én, kora reggeltől járja direkt irányban útját. A fordulatot megelőző, majd azt követő időszak alatt mozgása lassabb – legalábbis földünkről szemlélve. Ennek tudható be, hogy gyorsulási fázisában, a hó közepéig, szeptember 16-ig még a varázsollónál halad el.

A matrjoska baba fából készült, kézzel festették. Egyre kisebb, kettészedhető, egymásba rakott babákból áll. Egy időben úton-útfélen árusították. Ő villant be a mai bejegyzés szerkesztése közben. Mert ezt az építési módot alkalmazom. Azaz: két korábbi, a hátráló Vénuszról szóló cikket illesztek ide. Az elsőben ugyanilyen módon szerepel a második. Ha ködös-rébuszos lenne, ne aggódj. Csak olvasd végig.

Nem túl rövid, de megéri. Rendkívül fontos ugyanis, hogy visszatalálj, visszaérkezz a mindennapi létöröm harmóniát támogató erőterébe. Ez a főüzenet, minden más ehhez kapcsolódik. Íme, az előzmények:

„Jössz te még az én utcámba.

Fehér ember nem felejt (az indián meg bosszúálló).

Felírtam a kéménybe.

Csak hármat szedtem csokorba, de te is rengeteget ismersz. Vajon miért vagyunk dugig szólásokkal, amik emlékeztetnek, hogy a sérelmeket dédelgetni kell és adott esetben évtizedekkel korábbi tüskékért való elégtételt venni? Szerinted életszerű a következő jelenet?

Osztálytalálkozó. 1998-ban érettségiztem, tehát idén a szépséges huszonötödiket ünnepeljük, ami a szokásos május helyett őszre, leginkább novemberre csúszik. Tegyük fel, eljön Dezső is. Aki annak idején gúnyolódott a malacmintás tornacipőmön. Vagy egyszer leköpött valamelyik szünetbeli focimeccs hevében, kezezéses szituációt vitatva. Esetleg nem továbbította a Mancinak írt levelemet matekórán; sőt, a kis ge…nnyláda még el is olvasta. Vért kívánó, bosszúért ordító bűnök. Épp úgy nem évülnek el, mint a háborús, a haza és az emberiség ellen elkövetett vétkek. Kit érdekel, hogy Dezső azóta megházasodott, született három gyereke és köztiszteletben álló intézményvezetője egy kisvárosi könyvtárnak? Attól még ő ugyanaz a sz@rcsimbók, akin elégtételt kell vegyek.

Kutatok, keresek. Lenyomozom, milyen autóval jár. Kerítek egy – szigorúan 18 év, tehát a büntethetőségi korhatárt be nem töltött – suhancot. Ő majd odalopózik Dezső kocsijához, míg mi az étteremben számolunk be sorsunk kurflijairól és tobzódunk a könnyesre röhögős nosztalgiában. Hogy meg fog lepődni, mikor látja: mind a négy gumi lapos, mint a nyugdíjasklubra összeállított hakni programja. Mert megérdemli. Nem megtorlás, ó, nem. Egyszerű igazságszolgáltatás. Erő, ellenerő. Amit tett, annak kell, hogy viselje a következményeit. Ja, kérem, hogy nem arányos? Ezt meg ki mondta? És a huszonöt év kamatai? Mármint kamatos kamatai? És értékeld, hogy nem kiszúrom, csak leeresztem. Szerez egy pumpát és már mehet is, némi munkát követően. Semmi gonosz nincs benne, ezt te is be kell lásd.

Hát hányszor éltem már át ezt az édes percet, hogy végre jól odacsaphatok a régi megaláztatások miatt? Hogy végre az ő összeálló disznószemei is kikerekednek, mert éppen rajta csattan az igazság ostora? Kellett volna rendesen viselkedni, akkor meghívom egy sörre. Jó, nem egy korsóra, csak pohárral kap. Kapott volna, de ez elszúrta. Nem kicsit, nagyon. És mi az a közel három évtized? Csepp a tengerben. Én emlékszem, nem felejtek, törlesztek. Ahogy azt kell.

Csapó, váltás, fejezet vége. Az előző három bekezdés csupán illusztráció. Mindössze a kiindulási alap valós: ’98-ban érettségiztem és késő ősszel gyűlünk majd össze.

A bosszút forraló, (régi) sérelmeket dédelgető ember belső világát látod; sajnos – legalábbis azt hiszem – ismered is. Nem, nem rád gondolok, de nehezen kerülheted el, hogy ilyen attitűddel megvert ember éljen a környezetedben. A megoldás azonban úgyszintén közel van. Semmi mást nem kell tenned, mint hálálkodni ez kicsit. Azért, mert kaptál nyakat; ellentétben a nyurgaponttyal, el tudod fordítani a fejed. Felfelé, a végtelen, csillagos ég felé. Mert ott a megkönnyebbülés lehetősége vár rád.

Láss rá a múltra, hogy megértést kapj. Így tudod magadban gyógyítani az önérzet (ego) sérüléseit. Fölé emelkedés. Éppen erre van szükséged. Az apropót pedig a látszólagosan hátráló Vénusz adja.

A szerelem planétája – egyben kapcsolatbolygó – két hete végez úgynevezett retrográd mozgást. Jelenleg az Oroszlán csillagzat múltba néző fejénél jár. Ez a szimbolika mutat rá: képes vagy magasabbról és bölcsebben szemléli a régebben megesett dolgaidat, emberi viszonyulásaidat. A megértésből fakad a kioldódás lehetősége. Hacsak nem ragaszkodsz foggal és körömmel sérelmeidhez, jó eséllyel kiszórhatsz belőlük egy jó kosárra valót. Ideje van.

Emlékeztetőül idemásoltam a 2023. július 22-én közzétett cikket. Itt a hátráló Vénusz alap-mintázatairól meséltem. Jól jöhet egy kis leporolás, felfrissítés. Íme:

„Elérkezik a szenvedés-programok kényszeres futtatásának vége. Nem, a világ önmagától nem lesz übercuki, rózsaszín, habos-babos hely. Még akkor sem, ha éppen a héten mutatták be Margot Robbie címszereplésével a Barbie filmet. Minden külső hatás, érkezzen akár az égből, vagy kapd a mozivászonról, önmagában semmit sem ér. Na jó, adhat egy kis kellemes érzetet, de nem többet. Veled együtt, tetteiden keresztül viszont a határ kitolódik. Azért nem írom, hogy végtelen, mert esetleg megszédülnél. De lássuk, mi is az a szenvedés-fetisizmus, amit perverz hungarikumként oly előszeretettel űzünk – sokszor tudattalanul.

Az élet sz@r.

Sok az eszkimó, kevés a fóka.

Így vagy úgy, tuti, hogy megszívod. Ne gondold már, hogy te valami kivételezett csodabogár vagy.

Tanuld meg, hogy idővel mindenben és mindenkiben csalódni fogsz. Jobb, ha nem is bízol és hagyd a reményt, mert nagyobbat koppansz.

Szerelem? Na ne röhögtess már! Mi az, hogy szerelem? Illúzió. Azért találták ki, hogy el lehessen adni egy csomó mindent. Ha nem büdös és nem ronda és esetleg tud két értelmes mondatot szólni, akkor csapj le rá!

Hadd ne folytassam a sort. Sunyi módon átitatódtunk a keserű, vitriolos akasztófahumorba pácolt gyötrődés mintázatával. Pedig nem kéne, hogy így legyen.

Olyan hihetetlen, hogy noszogatni kell valakit: tessék, örülj már. Minek is? Elsősorban annak, hogy örülhetsz. Hogy élsz, itt vagy fizikai testben. Innen nézvést már bárminek és akárminek képes örülni az ember gyermeke.

Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett „belső” bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.

Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.

Ez egy olyan, végtelenül egyszerű alapigazság, ami önmagában képes szertefoszlatni a divatos nehézség-kultuszt. Tudod: földi siralomvölgy, árnyékvilág, tér és idő keresztjére feszített ember képe. Satöbbi.

Ha nem a harmóniára, az egyensúlyra és a mosolyra kódolták volna az emberiséget, akkor ezek nevében nem alkudnál meg. Eszedbe sem jutna kompromisszumokat kötni. Nem mentegetnéd a méltatlan kapcsolatok másik résztvevőit. Legfőképpen: nem értékelnéd le önmagadat a másikkal való együtt-létezésben. Mindezt a (felszíni) harmónia megőrzéséért erőszakolod teszed.

Örülni nem luxus. Ha igen, akkor nem nagyobb a lélegzésnél. Ahogyan nem gondolkodsz el, hogy vajon megérdemled-e a tüdődet megtöltő, véráramodat frissítő oxigénslukkokat, úgy ezt a mindennapi létöröm esetében is kerüld. A felső polcos Lindt, a Dom Perignon, az Aston Martin valóban luxus-kategória. De nem az élet- és létöröm. Erre hívja fel a figyelmet a Vénusz fordulata.

Térj vissza az életigenléshez, a mosolyhoz, a szerelemhez! Avagy a mindennapi létörömhöz. A szerelem bolygója 2023. július 23-án, vasárnap reggel – némi „ácsorgást” követően – látszólagosan hátráló útra indul. Ekkor az Oroszlán asztrológiai jelének 28 fok 36 percénél jár. Halkan suttogom: az Oroszlán csillagkép szívéhez, a Regulushoz igencsak közel. Ennek üzenetértéke jelentős, amit azt máris kibontjuk. Szeptember 4-én kora reggel az Oroszlán cikkelyének 12 fok 12 percénél térül újra és kezd majd ismét „előrefelé,” azaz direkt irányba haladni. Ez az üzenet is világos, egyszerű, szép:

Láss rá, mi az, amivel leválasztod magad az örömről. És most valódi, őszinte, magasról megvalósított rálátással dolgozz. Nem érdekelnek a kifogások. Ne fogd a külső körülményekre. A kozmikus helyzet lehetőséget kínál a megértésre, mégpedig belső megvilágosodásod által. Nem rossz, nem rossz. De ígértem a Regulussal kapcsolatban is egy gondolatszálat.

Szeretet. Az Oroszlán szíve. Amikor úgynevezett retrográd mozgásba kezd egy planéta, érdemes alaposan megvizsgálni, honnan fordul vissza. Mert az egész tolatás, a közben érkező felismerések, tanítások segítenek hozzá, hogy azt a bizonyos minőséget jobba, magasabb szinten működtesd. Szív – szeretet. Ennél tisztább egyenlet nemigen létezik. A hátráló Vénusszal mehetsz vissza oda, ahol az okokat találod. A kiváltó koromszemcséket, amik belerondítanak a szívvel élt, örömmel bélelt létezésedbe. Ideje pucolni. Ehhez is támogatást nyújt a csillagos ég.

Olló, ami elvágja a köldökzsinórt. Ezt szokás a Rák csillagzat ollójához és itt fényeskedő alfájához, az Acubens (Sertan) csillaghoz passzítani. Magyarul: szeptemberig bőven van időd. Láss rá (ez olyan oroszlános huzal), mi az, amiért pörgeted a szenvedős malmocskádat. Szeptemberre érkezik vissza Afrodité bolygója a Rák ollójához. Célszerű, ha eddigre – stílszerűen – megszületik benned az elhatározás: véget vetek a kínlódásnak! Itt jól jöhet egy apróbb szertartás, mintegy spirituális pecsétként nyomatékosítani kimondott, felvállalt szándékodat. Kitűnő energiájú pont, hogy pontot tegyél a szenvedgetés végére. Pont.

Ha kell, olvasd újra, akár többször is. Nem az irodalmi értéke miatt, az ma minimális. A tartalom lényeges; egyszerűen tudnod kell róla, hogy miért nem természetes a vergődés, amit csodás szépségű Kárpát-medencénkben oly’ lelkesen üzemeltetünk. Nem állítom, hogy kifordul a sarkaiból a létezés és a szeptember ötödikén felvirradó Nap már egy boldogságban lubickoló Magyarországot pillant meg. Utópia lenne. Ám ami rajtunk: rajtad és rajtam áll, azt tedd, tegyük meg. Tehát: előre az életigenlés és a mindennapi létöröm útján!”

kép: pixabay.com

#ladonyijanos #asztrozófia

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Emlékezz: az élet alapja a mindennapi létöröm

Emlékezz: az élet alapja a mindennapi létöröm

Elérkezik a szenvedés-programok kényszeres futtatásának vége. Nem, a világ önmagától nem lesz übercuki, rózsaszín, habos-babos hely. Még akkor sem, ha éppen a héten mutatták be Margot Robbie címszereplésével a Barbie filmet. Minden külső hatás, érkezzen akár az égből, vagy kapd a mozivászonról, önmagában semmit sem ér. Na jó, adhat egy kis kellemes érzetet, de nem többet. Veled együtt, tetteiden keresztül viszont a határ kitolódik. Azért nem írom, hogy végtelen, mert esetleg megszédülnél. De lássuk, mi is az a szenvedés-fetisizmus, amit perverz hungarikumként oly előszeretettel űzünk – sokszor tudattalanul.

Az élet sz@r.

Sok az eszkimó, kevés a fóka.

Így vagy úgy, tuti, hogy megszívod. Ne gondold már, hogy te valami kivételezett csodabogár vagy.

Tanuld meg, hogy idővel mindenben és mindenkiben csalódni fogsz. Jobb, ha nem is bízol és hagyd a reményt, mert nagyobbat koppansz.

Szerelem? Na ne röhögtess már! Mi az, hogy szerelem? Illúzió. Azért találták ki, hogy el lehessen adni egy csomó mindent. Ha nem büdös és nem ronda és esetleg tud két értelmes mondatot szólni, akkor csapj le rá!

Hadd ne folytassam a sort. Sunyi módon átitatódtunk a keserű, vitriolos akasztófahumorba pácolt gyötrődés mintázatával. Pedig nem kéne, hogy így legyen.

Olyan hihetetlen, hogy noszogatni kell valakit: tessék, örülj már. Minek is? Elsősorban annak, hogy örülhetsz. Hogy élsz, itt vagy fizikai testben. Innen nézvést már bárminek és akárminek képes örülni az ember gyermeke.

Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett „belső” bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.

Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.

Ez egy olyan, végtelenül egyszerű alapigazság, ami önmagában képes szertefoszlatni a divatos nehézség-kultuszt. Tudod: földi siralomvölgy, árnyékvilág, tér és idő keresztjére feszített ember képe. Satöbbi.

Ha nem a harmóniára, az egyensúlyra és a mosolyra kódolták volna az emberiséget, akkor ezek nevében nem alkudnál meg. Eszedbe sem jutna kompromisszumokat kötni. Nem mentegetnéd a méltatlan kapcsolatok másik résztvevőit. Legfőképpen: nem értékelnéd le önmagadat a másikkal való együtt-létezésben. Mindezt a (felszíni) harmónia megőrzéséért erőszakolod teszed.

Örülni nem luxus. Ha igen, akkor nem nagyobb a lélegzésnél. Ahogyan nem gondolkodsz el, hogy vajon megérdemled-e a tüdődet megtöltő, véráramodat frissítő oxigénslukkokat, úgy ezt a mindennapi létöröm esetében is kerüld. A felső polcos Lindt, a Dom Perignon, az Aston Martin valóban luxus-kategória. De nem az élet- és létöröm. Erre hívja fel a figyelmet a Vénusz fordulata.

Térj vissza az életigenléshez, a mosolyhoz, a szerelemhez! Avagy a mindennapi létörömhöz. A szerelem bolygója 2023. július 23-án, vasárnap reggel – némi „ácsorgást” követően – látszólagosan hátráló útra indul. Ekkor az Oroszlán asztrológiai jelének 28 fok 36 percénél jár. Halkan suttogom: az Oroszlán csillagkép szívéhez, a Regulushoz igencsak közel. Ennek üzenetértéke jelentős, amit azt máris kibontjuk. Szeptember 4-én kora reggel az Oroszlán cikkelyének 12 fok 12 percénél térül újra és kezd majd ismét „előrefelé,” azaz direkt irányba haladni. Ez az üzenet is világos, egyszerű, szép:

Láss rá, mi az, amivel leválasztod magad az örömről. És most valódi, őszinte, magasról megvalósított rálátással dolgozz. Nem érdekelnek a kifogások. Ne fogd a külső körülményekre. A kozmikus helyzet lehetőséget kínál a megértésre, mégpedig belső megvilágosodásod által. Nem rossz, nem rossz. De ígértem a Regulussal kapcsolatban is egy gondolatszálat.

Szeretet. Az Oroszlán szíve. Amikor úgynevezett retrográd mozgásba kezd egy planéta, érdemes alaposan megvizsgálni, honnan fordul vissza. Mert az egész tolatás, a közben érkező felismerések, tanítások segítenek hozzá, hogy azt a bizonyos minőséget jobba, magasabb szinten működtesd. Szív – szeretet. Ennél tisztább egyenlet nemigen létezik. A hátráló Vénusszal mehetsz vissza oda, ahol az okokat találod. A kiváltó koromszemcséket, amik belerondítanak a szívvel élt, örömmel bélelt létezésedbe. Ideje pucolni. Ehhez is támogatást nyújt a csillagos ég.

Olló, ami elvágja a köldökzsinórt. Ezt szokás a Rák csillagzat ollójához és itt fényeskedő alfájához, az Acubens (Sertan) csillaghoz passzítani. Magyarul: szeptemberig bőven van időd. Láss rá (ez olyan oroszlános huzal), mi az, amiért pörgeted a szenvedős malmocskádat. Szeptemberre érkezik vissza Afrodité bolygója a Rák ollójához. Célszerű, ha eddigre – stílszerűen – megszületik benned az elhatározás: véget vetek a kínlódásnak! Itt jól jöhet egy apróbb szertartás, mintegy spirituális pecsétként nyomatékosítani kimondott, felvállalt szándékodat. Kitűnő energiájú pont, hogy pontot tegyél a szenvedgetés végére. Pont.

Ha kell, olvasd újra, akár többször is. Nem az irodalmi értéke miatt, az ma minimális. A tartalom lényeges; egyszerűen tudnod kell róla, hogy miért nem természetes a vergődés, amit csodás szépségű Kárpát-medencénkben oly’ lelkesen üzemeltetünk. Nem állítom, hogy kifordul a sarkaiból a létezés és a szeptember ötödikén felvirradó Nap már egy boldogságban lubickoló Magyarországot pillant meg. Utópia lenne. Ám ami rajtunk: rajtad és rajtam áll, azt tedd, tegyük meg. Tehát: előre az életigenlés és a mindennapi létöröm útján!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Vágyaid útját egyengető erő

Vágyaid útját egyengető erő

Ha szereted átlátni és megérteni jelentős folyamataidat, jó hírrel szolgálhatok. Szerdán egzakt az Oroszlán jelében járó Vénusz és a Vízöntőben hátráló Szaturnusz szembenállása. Induljunk ki abból, hogy tudod, mire vágysz. Ha még a rátalálás útján lépdelsz, hosszú hónapokon át kapsz hozzá hathatós támogatást. Optimális (utópisztikus?) esetben az ide vezető út széles, tükörsima felületű, hátszeled ereje pedig megengedni, hogy csak emelgesd a lábaidat, különösebb erőkifejtés nélkül.

Minden más esetben mértéktől függ, mennyi pluszt igényel tőled a célba érés. Az Oroszlán rálátó, fényt maximalizáló cikkelyében tartózkodó Vénusz a szerelem energiáját plántálja beléd. Rálátás = megértés. Mindennapi létörömmel teszed a dolgod, mert magad mögött hagytad a kétségeket: van-e egyáltalán értelme. Lelkesedéssel, szívtűzzel hevített kreatív erőcsokor buzog benned és sarkall kiváló teljesítményre. Oroszlán Vénusz idején magad miatt nem alibizel.

Homokszem a gépezetben? Semmi gond Minden rendben. Azért kaptad, hogy eltávolítása, azaz megoldása által fejlődj és tedd még értékesebbé önnön teljesítményedet. A Vénusszal szemben ott a Szaturnusz a Vízöntő jelében. Alacsonyabb szinten ő mutathatja meg, mi áll a szabad áramlás útjában. Lásd meg, értsd meg, pucold ki. Hogyan működik?

Képzeld el, otthonod lefolyórendszere átlátszó csövekből készült, mindenhol plexi mögött látod a csapból cseppenő víz útját a gyűjtőcsőig. Persze varázsanyagról beszélünk, a belső fala állandó öntisztulással láthatóvá teszi a benne zajló történéseket. Vajon megélne-e a duguláselhárító gyorsszolgálat, ha minden lakásban ilyen vízrendszert építettek volna? Mennyire egyszerű lenne a kialakult dugulás helyén azonnal beavatkozva visszaállítani a szabad áramlást? Vagy: mennyivel egyszerűbb lenne még ennél is: odafigyelni, kezd-e összeszmötyisedni valahol sunyi lerakódás?

Éppen erről és pont erről szól a szerdai nap bolygótánca. De még csak asztrológiai oldalról kukkantottunk rá. Mostanra már talán el is mosolyodtál, mert szokás szerint az igazi titok még csak most következik. Ehhez azonban fel kell pillantanunk. Tekintetemelés az ég felé, lássuk, mint árul el a csillagok világa!

A Vénusz még a Rák csillagzatában tartózkodik, de már az elengedő résznél jár. Nemrég – a Mars aktuális pozíciójának apropóján – meséltem az elengedés három, égre írt típusáról. A szerelem bolygója már közelíti a csillagkép ollóját (ő az Acubens, más nevén Sertan csillag). Ide a lágy, ám határozott és legfőképpen: végérvényes, éltre szóló elengedés kapcsolódik. A Rák anyai hármassága: befogadás-táplálás-elengedés. Utóbbi a köldökzsinór elvágásával analóg. Egyszeri, végleges, megismételhetetlen aktus. Visszasompolygó és alattomban összeforró köldökzsinórról még nem hallott az emberiség. El lett vágva (gyönyörű magyartalansággal fogalmazva) és ennyi.

Ezzel a határozottsággal teszed le és vágod el a szárnyaló alkotásodat hátráltató energiák minden tápláló csatornáját. A szemben álló Szaturnusz megmutatja, hol keresd a centrumát. Segít összpontosítani, hogy kézremegés nélkül hajtsd végre az elengedést. Hihetetlennek tűnik, hogy egy (hétköz?)nap egyik égi állása ennyire markánsan hasson rád?

Vajon az is hihetetlen, hogy a teli- és újholdak mind az egészségügyi-, mind a rendvédelmi szerveknél forgalomnövekedést hoznak? Dokumentálva, rendszeresen, visszakövethetően. A szerdai oppozícióhoz fűződő helyzeti előnyöd: tudsz róla. Tudsz róla és – éppen emiatt – elvárod a hatásait.

Mély megdöbbenést kiváltó csodákra azért ne számíts, mármint új dolog nem kerül napvilágra. A Szaturnusz a Vízöntő csillagképének múltba ömlő vizében fürdőzik. Régről visszaköszönő zárványt jelölhet – hangsúlyozom: alacsony szinten. Itt látsz rá, mire is voltál eddig vak. Visszanyert éleslátásod pedig azonnali cselekvésre késztet. Megspékeli az elvesztegetett(nek hitt) idő miatti tettvágy lendületével.

Magas szinten élesedő fókuszt, magasabb minőségű koncentrációt és plusz értékeket ad a gyűrűs bolygó ebben a konstellációban. Hiányzó információmorzsák, a teljes képhez szükséges mozaikkockák, segítők, tanítók: a jelre vártak, hogy megérkezhessenek életedbe. Mi kell, hogy így is történjen?

A szív tüze, amit a valódi vágy táplál. Elhatározás, szándék. Összpontosítás. Kételkedés nélküli lobogás: eléred, megvalósítod, mégpedig boldogan. Nincs csikorgó fogzománc. Helyette növeszthetsz mosolygó-nevetőráncokat garmadával. Talán ez a legszebb az egészben: valóságod részévé válik, hogy küzdelem nélkül is célt érsz. Keménység nélküli erővel haladsz. Manapság nem igazán közszájon forgó minőség, de létező, elérhető és felettébb termékeny.

Első titkos tipp: saját kérdőjeleidet, a hozzájuk kötődő energetikai köldökzsinórt is elnyírhatod most. Mit jelent ez? Mélyebb érzelmi azonosulást, a környezet esetleges huhogásától, negatív befolyásától való mentesülést. Hamuvá omló megfelelési kényszert. Erősödő gerinc, daloló szív, mosolygó arc és a vénuszi szerelmetes tűz visz előre.

Második titkos tipp: nemsokára együtt áll a Vénusz és a Mars. Igen markáns, ráadásul nem a pillanattal elsuhanó energia; pár napig élvezhetjük majd. Természetesen a maga idejében írok róla is.

kép: pixabay.com

kirobbanó lehetőségek letéteményese a Vénusz-Szaturnusz szembenállás

Elegendő elengedő erő

Elegendő elengedő erő

Végre megoldást kapsz egy régi, visszatérő gubancra. A rettegett elengedés működik pár napig jóval könnyebben. Bónuszként jelenik meg, hogy a kedves, de lejárt minőségeidtől tudsz szépen, ám végtelen határozottsággal elköszönni. Ez a nagy szó.

Nemszeretem dolgokat könnyű elengedni. Jó erősen megfogod, derék kalapácsvetőhöz hasonlatosan pördülsz hármat a tengelyed körül, majd az utolsó fordulóban kiengeded markodból. Ekkor már gyors vagy, mint redbullon nevelt búgócsiga. A kezedből kirepülő bármid a csukott ablakot tokostól viszi magával. Kib@sztad, na. Nevezzük nevén.

Milyen energiával dolgoztál itt? Igen, az indulattal. A destruktív erővel, torkig voltál, megelégelted, hogy keseríti az életedet és döntöttél. Pusztuljon. Majd pusztítottál. Szeretnélek megnyugtatni: ez abszolút helyénvaló eljárás. A csillagos égen is megjelenik, mégpedig a Skorpió fényábrájának ollójánál.

Ide tartozik a méltatlanná vált dolgok azonnali, gyors, radikális elengedése. Ezért tört felszínre a benned élő Pars Krisztián. Jogosan defenesztráltad (Istenem, dalol a szívem, hogy végre-végre-végre újra becsempészhettem egy bejegyzésbe minden idők szívemnek legkedvesebb latin szavát!) üvegestől-tokosól. A helyes, égre írt eljárást képezted le.

Az Orion nyílvesszőt elengedő keze sem rossz is kitűnő lehetőséget kínál. A benned élő visszahúzó erők, rossz szokások reszkethetnek. Cidrizésük megalapozott: önmagad fölötti uralmad visszaszerzésével engeded el őket. Káros, netán önpusztító szokások, szenvedélyek röppennek tova és vissza se térnek, mint ropogó máglyába lőtt nyílvessző.

Ma a harmadik változattal kerülhetsz közelebbi ismeretségbe. Hármuk közül ő a leglágyabb, egyidejűleg végtelenül erős. A Rák ollójához érkező Marsról szól a történet. Ez az olló a köldökzsinórt vágja el. Mikor teheti meg? Csak a megszületést követően. Nem előbb, de azután másfél órával már ideje.

Optimális esetben a szülés kilenc hónap áldott állapot végére tesz örömteli pontot. Anya és gyermeke addig a köldökzsinóron keresztül kapcsolódott össze. Élet, energia, táplálás közegeként funkcionált a zsinór. Szülés után némi ideig még pulzál. Amikor ez alábbhagy, ideje elvágni. Fordítsd át saját valóságodra, az analógiás gondolkodás csodamódszerével!

Csináltál valamit, sok-sok energiát, szeretetet beletéve. Elérkezett a pillanat, mikor kitetted a pontot az utolsó mondat végére. Megérett, elkészült, megszületett. Itt, ebben a szent pillanatban jó, ha kapsz egy kis plusz kraftot. Talán ismersz olyasvalakit, akinek megremeg a kezében az olló. Esetleg átveszi az uralmat a ragaszkodás.

Ahogy szülés után sem életképes ötlet évekig köldökzsinórozni, úgy életed más területein sem az. Ez is, az is képes nyakra tekeredve galibát okozni. Vágd el. Igen, szereted azt (embert, minőséget), akihez, amihez kapcsolódott. Éppen ez a szeretet vezeti ollót tartó kezedet és segít megtenni a vágás aktusát. Ez a Sertan (másik nevén Acubens) csillagnál járó Mars mágiája.

Megérett az ideje, de nem indulatból cselekedsz. Az üveges otthon marad, ablakod biztonságban van. A Rák ollójánál járó Mars erőt ad, hogy elengedd, aminek eljött az ideje. Kiforrott, megtette a magáét, most pedig leválasztod rá tapadt ragaszkodásodat. Te is, ő is felszabadul.

Péntektől hétfőig egzakt módon áll együtt a vörös bolygó az ollócsillaggal. Négy nap, ami négyességében a konkretizálásra is utal. Valóságot teremtesz, mert eddig talán csak sóhajtoztál, hogy ej, de jó lenne, elengedni, de én úúúúúúgy szeretem… Most elengeded és még jobban és legfőképpen: szabadon szereted, mert továbbra is szeretheted.

Gyakorlatias, praktikus módon: ülj le, gondold végig, hol csúsztál fáziskésésbe. Kit és/vagy mit dédelgetsz, pedig már szabadon engedhetted volna? Nyisd a kalitka ajtaját, nyesd a köldökzsinórt, mosolyogva, kedvességgel, de megingás nélkül. Nem mondom, hogy ne könnyezd meg; éppen úgy belefér, mint a szüléskor pottyanó-gördülő szülői könnyek. De a könny megkönnyebbít, amint a közös szógyök is jelöli.

Extra adalék: a Mars itt is szemben áll a Szaturnusszal. Ha felfrissíted az ott írtakat, egyben ki is egészíted egy egészen remek plusz lehetőséggel. 

kép: pixabay.com

szívvel, szeretettel, ám végtelen határozottsággal engedhetsz el

Pin It on Pinterest