Vízöntő újhold extra csemegékkel

Vízöntő újhold extra csemegékkel

Pénteken éjfél előtt egy perccel tűpontos a Vízöntő újhold. A következő üzenet kapcsolódik hozzá:

Házat építeni jó. Manapság mélyen zsebbe nyúlós történet, nem véletlenül. Tömegek mozdulnak meg érte. Akkor is, ha látszólag kockázatosabb, mint egy jól megépített, pár éves-évtizedes, már álló épületet megvásárolni. A mi kultúránkban kiemelt jelentőséggel bír, hogy szilárd falazatú otthont tudj magadénak – önmagad, családod fészkeként, védelmeként. Az oltalmat nyújtó „ingatlant” alapkésztetésed szerint te magad építenéd fel.

Amikor megérik a fészekrakás/házépítés ősi késztetése, optimális esetben a tettek mezejére lépsz. Igen, manapság, illetve az elmúlt évtizedekben ez azért nem ilyen egyszerű. A tégla nincs ingyen és a kőműves, bár kedves és jó szaki, talán a szemedet is megdicséri, de pusztán az ő fényességéért nem fog bérmentve dolgozni neked. Magyarán: pénz, mégpedig sok-sok pénz kell hozzá.

A házépítés késztetése ősi, spirituális eredetű. Lásd meg: a gerjesztett fogyasztás idején is töretlenül jelen van. Sőt. A gombok megnyomódnak, hogy szépen törjem kerékbe édes anyanyelvünket. Amikor mindenki rohan ügyintézni és a tüzépes szinte licitet rendez minden raklap építőanyagért, egyre többen szállnak be a játékba. És nem, nem a felszínen sejtett, anyagi haszonszerzés által vezérelt mohóság miatt.

Az ősi vágy hajt. Építhess házat. Vonatkoztassunk el a keretrendszertől. Ha kioldod tudatodból a pillanatnyi helyzet adta keresztmetszet-szűkítő tényezőket, könnyen találhatod azt, hogy igen, te is építenél/építtetnél házat. Direkt nem lakást írok; a ház minősége, az őt körülölelő kerttel, mint az anyaföld egy darabkájának személyes birtokával van belénk plántálva odaföntről.

Ebben az ideális, elképzelt valóságban mit kéne tenned ahhoz, hogy vágyaid, álmaid otthona felépülhessen? Kiválasztod a telket. Ott, ahol élni szeretnél – évtizedeken, akár generációkon át, mert gondolsz az utókorra és az utánad következő nemzedékekre is. Meglátod a fantáziát az üres, netán bokros-bozótos, göröngyökkel tagolt földdarabban. De még nem ejted meg az első kapavágást.

Ahhoz, hogy szép és új házad végre állhasson, először pucolsz, tisztítasz. Amikor a növényvilág nem kívánatos részét eltávolítottad, jöhet a földmunka. Mire megérkezik a bobcat, már zsebedben lapul a jogerős, pecséttel szentesített építési engedély. Tiszta, egyértelmű és igen: támadhatatlan felhatalmazással kezdesz bele az építkezésbe.

Az alap ásása nem túl látványos. Hangja erős, az általa okozott felfordulás fejet csóváltat. Mégis: nélküle nem mész semmire. Nem spórolhatod el. A gizgazra alapozni nem lehet. Illetve dehogynem, csak hamar jön a dőlés: a ház össze, terveid dugába dőlnek.

A beton száradási idejének letelte után következnek a szemmel jól követhető, napról napra fejlődést mutató fázisok. Ekkor nőnek ki a falak, majd készül a koszorú, kúszik fel az ácsolat, rendeződik el a héjalás/cserepezés, épül a gépészet és a többiek.

A folyamat azonban a legeslegelejétől szívet dobbant, mosolyt fakaszt. Még akkor is, mikor sajgó derékkal, bedurrant bicepsszel puffansz liszteszsák módjára az ágyba napnyugtával. Mert házat építeni jó. Bábáskodsz valami új születésénél, ami nem csak téged szolgál ki. Olyan minőséget hívsz életre, ami új, ám átível rajtad és a jövőbe mutat. Otthont és támaszt ad. Valódi oltalmat képvisel. Ezért éri meg a fáradozást és ez indít arra tömegeket, hogy kellemetlenségektől méltatlanságokon át akár irracionális áldozatokat is meghozzanak a saját ház felépüléséért.

De az alapoknak tisztának kell lenniük. A telek nem lehet statikailag bizonytalan; löszfal tetejére és régi agyagfejtő oldalába nem akarsz házat felhúzni. Ahogyan a papírokat is rendezed, mert megnyugvást ad a nevedre kiállított tulajdoni lap és építési-, majd használatbavételi engedély. Itt érünk össze a csillagos éggel.

Mikor újba kezdesz, törekszel az egyértelmű, félreértésektől mentes viszonyok kialakítására. Ezt támogatja a Vízöntő újhold. Újhold egyenlő Nap és Hold együttállása. Február 9-én, pénteken 23 óra 59 perckor egzakt a két égitest találkozója a Vízöntő asztrológiai jelében.

Újhold – megújulás. Dobbanó szíved cselekvő kezeddel együtt, összhangban tesz, irányít, vezet, hogy ellépj, tovább lépj; valami újat hívj életre.

De ennek az újnak tisztának is kell lennie, ez most kiemelt fontossággal bír. Értékteremtés és zsenialitás – ezek az erők is ott ficeregnek benned; a Kozmosz most sem hagy magadra. De még mennyire nem.

Mert az újholdhoz betársul a játékosság is. Hogy ez mit is jelent újholdas értelemben? Íme:

Amint nem akarsz komolykodni, könnyebben és gördülékenyebben mennek a dolgaid. Az egész kicsiből óriási válhat. Egyszerre van jelen a kiteljesedés a kiemelkedés. A frissülő újjászületés.

Elég tudnod róla, hogy az újhold révén – felettes éneden keresztül – kapsz hozzá magas bekötöttségű, kozmikus inspirációt. Központi csillagunk, a Nap a Vízöntő asztrológiai jelében jár. Ám közben az égi egyenlítői csillagképek világában a Delfin és a Csikó kettősét érinti. Méretét tekintve aprócska, ám óriási jelentőségű, szilaj, virgonc erejű fényábrák ösztönöznek többet jobban kihozni magadból.

Az újhold segít ki- és előre látni. Mintha lenne egy ködoszlató varázskütyüd, amivel elfújod a tejfölt, hogy letisztuljon, ami előtted és körülötted gomolyog.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Bivalyerős, teremtő szavak, hála a Merkúr-Plútónak

Bivalyerős, teremtő szavak, hála a Merkúr-Plútónak

A kimondott szó teremtő ereje végtelen. Talán fel sem tudjuk becsülni – egészen addig, míg próbát nem teszünk. Ha valamire vágysz és ezt magadban mantrázod, jó. Ellenben hangosan kimondva a turbót is rákapcsolod. Nem kellenek szem- és fültanúk. Legfőképpen pedig: el ne hidd nekem. A világ minden kincséért sem. Teszteld, tapasztald.

A kimondott szó végtelen teremtő ereje világot változtat. Különösen akkor, ha mondandód már érlelődött. Isten ne adja, nem közölted, mikor ideje lett volna, emiatt pedig a frusztráció rothadó káposztát kenterbe verő szagú érzése erjed benned. A jó hír, hogy új esélyt kapsz. Visszatér a lehetőség, a legjobb kockajárás mosolyog rád a nagy kozmikus társasjátékban.

A kimondott szó világot változtató, végtelen teremtő ereje hivatott minőségi változást hozni életedbe. De csak veled együttműködve. Nem szervezheted ki a hangszálak rezgetését, a mondatok megírását. Van, amihez saját magad „felhasználása” szükségeltetik. Ez éppen ilyen. Gondolj például a királyi családra.

Ezer és egy dolgot nem az ő nemes kacsójukkal végeznek. Alkalmazottak, szolgálók, személyzet és adminisztráció végtelen serege lesi utasításaikat. De utódot saját maguk, az általuk birtokolt nemzőszerveik segítségével teremtenek.

Korlátlanul felhasználható, kompromisszumot nem komáló helyzetbe pedig a Merkúr és a Plútó együttállása hoz. A két égitest egzakt módon vasárnaptól keddig ölelkezik össze. Ez a szövetség sok mindent ismer. Kivéve a középutat és a megalkuvást. Mindketten – a legeslegjobb értelemben – a végletesség támogatói. Nincs langyos trutymó, sem tutyimutyiskodó félmegoldás. A legjobb. Csak és kizárólag. Még ha embert próbáló is.

Állj ellen a kísértésnek, hogy névjegyzék szerint végig haladva küldd el haragosaidat/irigyeidet/ellenlábasaidat a jó qrva anyjukba melegebb éghajlatra. Alacsony szinten piszkálhat a késztetés. Olyan jó lenne beolvasni, leordítani a fejét, szemtől szemben, dagadó nyaki erekkel ordítva közölni, hogy biológiai csodát „tisztelsz” a személyében, hiszen ő a megtestesült, nyakra nőtt segg alfél. Ne tedd. Játssz el a gondolattal, az még belefér. De erőd van elkerülni a mocsarat; az alacsony szint tetteinek mezejére nem lépni.

Világot megváltó ötletek. Beragadt, félbe hagyott, lefulladt projektek fényes újraindítása. Az isteni szikra felfedezése ott, ahol sejtetted, de sehogy sem találtad meg. Ez már való, méltó, ez a te utad.

A Merkúr-Plútó erős, mint a bivaly. Ész, tudatosság, jelenlét és jellemerő kell hozzá. Ahogyan a hülyegyerek ötszáz méter után fára csavarodik a nyári gumis Ford Mustanggal, úgy gondolj az együttállásra. Kellő tudás, uralt erő viszont csodákat hoz felszínre. Amik érezhető és ami még fontosabb: minőségi változást hoznak életedbe.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Szerelemre hangoló Vénusz-Vega

Szerelemre hangoló Vénusz-Vega

Ha azt hiszed, hogy azért, mert ennyi meg annyi ideje nincs párkapcsolatod, már nem is tudsz szerelmes lenni – tévedsz. Óriásit. Erre hívja fel a figyelmedet a közelgő Vénusz-Vega találkozó.

A reménytelenség épp olyan, mint a sötétség. Ha hagyod és engeded, először körülölel. Kisvártatva észleli, hogy nem tiltakozol. Ekkor gondol egy merészet és bebújik a bőröd alá. Jól érzi magát. Felcsillan a szeme és szétárad benned, igyekszik átjárni minden porcikádat. Ezért csípd el a legelején. Akkor is, ha a környezeted szerint lenne okod a boldogtalanságra.

Szerelem. Minden érzelmek egyik legszebbike. A költők persze a piramis csúcsára illesztik, de azért játszik még pár fogalom. Elégedettség, boldogság, harmónia. Bár utóbbi inkább állapot, ha jól dolgozunk.

A szerelem életüzemanyag. És nem igaz, hogy csak és kizárólag meglévő párkapcsolatban adhatjuk-kaphatjuk.

A szerelem áramoltatása alapvető kozmikus jogod. Lehet, hogy az alkotmány, bocsánat: alaptörvény nem nevesíti, de ezzel ne foglalkozz. Amíg élsz és embernek vallod magad, addig kell, való és méltó, hogy jelen legyen benned és életedben a szerelem.

Van, hogy másképp nevezik. Üthetik rá a szenvedélyesség címkéjét is. Tökmindegy. Egy a lényeg: ember, ügy, folyamat, eszme, irányzat, műalkotás – legyen bármi is, érezd és áramoltasd a szerelmet. Hogy a Mona Lisa csak somolyog, de nem szeret viszont? Nem ez a lényeg.

Te döntesz, te adsz, te pulzálsz. Beindítod, azaz helyreállítod az áramlást. Ez teszi lehetővé, hogy befogadóvá is válj. Ez a változtatás oszlatja el a koromsötét reménytelenséget, ha netán érintene téged. Az eszköz, amit kapsz hozzá, ragyogó. A szó minden értelmében.

Lámpás. Én így nevezném, mert a szívünk rádobban a kézben tartott, előre nyújtott lámpás ősképére. De nem így nevezik; csak a kezdőbetű azonos:

Lant. A csillagkép legfényesebb, gyémántkékesen tündöklő alfája mai főszereplőnk. Ő a méltán híres és nevezetes Vega csillag. Vele találkozik vasárnaptól keddig a Vénusz. És itt érkezünk el a legmagasabb minőségű szerelem-újrahangoláshoz.

Varázseszköz, nem más a Lant. Pendülő húrjai belső mágiát indítanak. Az itt járó Vénusz szívet ébreszt, hideget űz, dermedt érzelmi fagyokat old. A szférák zenéjénél járó harmónia- és kapcsolatbolygó egészen remek megmozgató erőteret kínál. És ez a szó a másik kulcs:

Kínál és nem tukmál. Semmi erőszak és térítés. Ha eltökélt remeteként akarsz egy kissé nyirkos, de otthonosra moházott hegyoldali barlangban kuckózni, akkor békén hagy. Nem riadsz fel kétségbeesett kar-rángatásokra, hogy „gyere már, barátom, essél gyorsan szerelembe, mert ütött a Vénusz-Vega toronyórája!”

Ébredés. Mint Csipkerózsika, mikor megrázza magát hosszú álmát követően. Egy pillanatra kizökkensz, hogy ez az apró gesztus mutassa meg: a valóságod nem feltétlenül azonos a magasabb igazsággal.

Ha egyedül vagy, nem szükségszerű a magány, még kevésbé a reményvesztettség. Ideje visszaindulni, egészen az alapokhoz:

Mindennapi létöröm. Ez a Vénusz cégérének egyik vörösrézből kalapált jelmondata.

Amint újra képessé teszed magad örülni, úgy a szerelemre is megnyílik a szíved.

Adod a jeleket. Mindössze idő kérdése, hogy valaki fogja és elinduljon az érzelmi kommunikáció. Hogy aztán mi bomlik ki belőle, az rajtad és rajta, azaz kettőtökön múlik.

Ja igen, mert azt már majdnem elmulasztottam újra, nyomatékosítóan másodjára leírni: a Vénusz éppen kapcsolatbolygó is. Többet nem érdemes mondani, ezt viszont tudnod kell.

u.i.: ha segít, akkor olvasd újra a Merkúr történetét. Ő pár hete, január közepén látogatta meg a Vegát:

https://ladonyijanos.hu/egcsillogo-merkur-vega-egyuttallas/

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Égcsillogó Merkúr-Vega együttállás

Égcsillogó Merkúr-Vega együttállás

Az emberi szó valójában építőanyag. Legfőbb küldetése szerint arra való, hogy hidat építsünk vele és általa. Nem a szó hibája, ha nem sikerül. Ahogyan a házépítésre kitűnő harmincnyolcas Porotherm téglával is agyonütheted haragosodat (tudom, neked nincs olyan, de biztosan ismersz olyasvalakit, aki már holnap indulna a tüzép-telepre, ha kapna mentelmi jogot), de mégsem arra találták ki. Hanem házat építeni. Intenzívebb neptunuszi érdekeltséggel rögtön hozzá szokták tenni a sörfőzdét és a lepárlóüzemet is.

A híd célja átjárást biztosítani két part között. Khmmm. Mikor ide értem az írásban, egy pillanatra megálltam. Lehet, hogy túl pongyola a meghatározás. Ezért aztán irány a böngésző, a wikipédia pedig a következőképpen határozza meg a híd fogalmát:

„A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros, völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg, vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő területek között. A hídnak egyúttal biztosítania kell az áthidalt akadályon zajló forgalom (pl. közútvasúthajózás) számára szükséges szabad teret (űrszelvényt).”

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADd

Híd lehet egy darab erős deszka, amit átvetsz a keskeny patakon és pár lépéssel már odaát vagy. Ismersz azonban valódi hídkölteményeket. Ha mégsem ugrik be azonnal ilyen, akkor elég a fővárosból szemezgetned. A Lánchíd, a Szabadság híd és az Erzsébet híd egyaránt művészi kivitelezésű. A Duna egyik partjáról a másikra nagyjából ugyanolyan eredményesen juthatsz át rajtuk, mint csóri (és tetszetősnek csak gigászi jóindulattal nevezhető) Petőfi hídon. Mégis, szépek. Bennük ott a művészet, koszorús költőnk átkelője pedig pusztán funkcionális.

Évekig biciklivel jártam be a déli agglomerációból angyalföldi ex-munkahelyemre. Odafelé a Szabadság-, visszafelé a Margit hidat választottam a leggyakrabban utamon. Sok száz alkalom után sem unható meg. Mert lélek, mert szikra és spiritusz van bennük.

Ahogyan az emberi szavakban is. A mesterin túli, művészi szóhídépítést a kommunikáció bolygója ösztönzi. A Merkúr (a bőkezűen számolt) pénteken és szombaton áll együtt a Lant csillagkép legfényesebb, alfa csillagával. Ő az égbolt egyik legragyogóbbja, a gyémántos-kékes színben tündöklő Vega.

A szó elvarázsol. A Merkúr-Vega együttállás üzenete nem több. De nem is kevesebb. A Lant varászeszköz, nem lakodalmas muzsikus konnektoros, előre programozott szintije, rácelluxozott konzervdobozzal az ittas násznép adományainak. Nemes hangszer. Rezgése a szférák zenéjét hozza el.

Gyönyörködtet, elkápráztat. Utóbbit a szó nemes, akarom mondani: legnemesebb értelmében teszi. Nem kell bölcsészdoktori végzettség a Lant-féle szépen szóláshoz. Ha már a hidaknál lehúztam Petőfit, mert a róla elnevezett átkelő rusnya praktikus, de nem kínál esztétikai élményt, pár bekezdéssel később igyekszem rehabilitálni.

Forradalmár-költőnk egyik védjegye volt népi eredete és ennek megőrzése. Úgy írt, hogy azt mindenki és bárki megértette. Nem iskolai végzettség, de még írástudás sem szükségeltetett Petőfi sorainak megemésztéséhez. Így alakít belőled is minőségi szónokot a Merkúr-Vega találkozó.

Csavar a történetben, hogy tudod, mit mondj. Nyilván, ha hónapok óta gyakorolsz be egy céges összejövetelre való köszöntőt, akkor inkább az előadásmódodban vezet kézen fogva. Amennyiben hagyod és engeded a sugallatokat, akkor a kibuggyanó szavak mondatláncokká fűződnek össze. Ékesek, jobban ékesítik az ünnepet, mint akár az ajándék. Finom, míves energia; jó tudnod róla.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Nap-Plútó: extra erővel előre

Nap-Plútó: extra erővel előre

Néha nem elég finomkodni. Van, hogy a szép szó kevés. Előfordulhat, hogy a virágnyelv elhervad, mert a másik nem képes/nem hajlandó olvasni a sorok között.

A megoldás érkezhet markáns, erőteljes módon. Az asztal lapja elbírja, hogy rácsapsz. Már ha valós okod van rá. Mi lehet ez? A méltatlanság. A torkodon akadt varangy. A hülyének nézés.

Az ésszerű kompromisszumot keretbe foglaló okiratot össze is tépheted. Hiába tolják az orrod elé. Lehet, hogy összeráncolt szemöldökökkel találkozol, a fej pedig, amire ránőttek, csóválódik. És ki nem sz@rja le? Kit érdekel?

Nap-Plútó együttállás. Péntektől vasárnapig egzakt. Nem túl jó hírű égi állás, nevezhetném inkább hírhedtnek is. Pedig á, dehogy. Csak tudni kell kezelni. Nem a Ferrari hibája, ha hülye és fakezű gazdája hideg gumikkal csavarja fel a fasori kétszáz éves platán törzsére.

Ha Deák Ferenc és/vagy Görgey Artúr portréja díszíti a szalonod falát, úgy teríts rájuk vastag, fekete brokátot e három szentelt napokban. Mert a kiegyezés és a megalkuvás szünetel. A Plútó nem ismeri őket. Illetve ez így, ebben a formában nem igaz. Ismeri, mert tud róluk. De olyan széles ívben kerüli el, hogy közben háromszor kell tankolnia.

Végzet-szerű, végletes, mélyre ható változások. Ami nem egyenlő maszatolással, fingfésüléssel, trágyakozmetikázással. Lehet, hogy fel kell tűrnöd inged/blúzod ujját. Talán még lapátot is ragadsz. Végső esetben annak nyelétől vízhólyagosodik a tenyered. De olyan munkát végzel el, amit nem lehet apránként. Csak maximalista, mindent bele!-módon.

Ez az előre vivő út. A megoldás. Mert van – mint most is -, amikor a kicsi tét semmit nem ér. Hiába pörgeti ki a rulett a számodat és kapod vissza harmincötszörösen a pénzed, ha egy százforintos zsetont szerénykedtél odapöttyenteni. Talán már említettem korábban, hogy bátorrá tevő energia, ami nem komálja a kispályázást.

Egy csapásra – és sokszor egy csapással… – megoldódó problémák. Segít, ha tudatosítod, hogy nem kell elvárnod a galiba konstans jelenlétét, azaz engedd meg, hogy kioldaloghasson a képből. Már ez önmagában is sokat segít. Melléktermékként jön a szárnyalás, a megkönnyebbülés és a jól végzett munkát honoráló édes megelégedettség-érzés.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest