Rákba lépő Vénusszal az érzelmes teremtésbe

Rákba lépő Vénusszal az érzelmes teremtésbe

Szerdán érkezik meg a Vénusz a Rák asztrológiai jelébe, nem kevés érzelmet csepegtetve kapcsolatainkba. Mielőtt azonban elmélyednénk, miről is szól a szerelem égi vándorának jegyváltása, engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet egy fontos tényezőre. Amikor már tisztában vagy ezzel, egészen másképp olvasol egy-egy előrejelzést. Egyszerűen többet ad, mert tágabb perspektívából szemléled az ég folyamatait.

Rák Vénusz. Szuper. De! Nem arról van szó, hogy a régi Vénusz megfáradt, kiégett és semmi kedve kapcsolatokat birizgálni, szerelmet ébreszteni, harmóniát varázsolni. Ne gondold, hogy kéri a nyugdíjaztatását és helyére egy tartalék-Vénusz érkezik. Fiatal még, feszíti a tettvágy és jó cserejátékosként pont ott veszi fel a játék fonalát, ahol a pályát elhagyó cserebogár (a kép Horti Gábortól ered) eleresztette azt.

A tökéletesből nem kell sok. Pont annyi, amennyi van, a mérték is maga a tökéletesség. A Vénusz (is) fáradhatatlan. Nem hinném, hogy belefásul a melóba, nem Szati ő… Félre a tréfát, még ha nehéz, esetemben időnként lehetetlen. A bolygók időtlen idők óta róják útjukat és meglehetősen soká így is tesznek. Jelen inkarnációnk fikarcnyi szemszögéből vizsgálva egészen nyugodtan tekinthetjük örökérvényűnek égi vándorlásukat és a közben elhullajtott, vagy címzetten érkező üzeneteket.

Profaneitásom nem volt öncélú. Mindössze arra szerettelek volna emlékeztetni, hogy nem egy előzmények nélküli, „szűz” Vénusz pottyan szerdán az Rák nulladik fok nulladik percébe, mint csontgolyó az őrülten pörgő-forgó rulettkerékbe. Az Ikrekből érkezve már ismeretekből fonódott tudást, megtapasztalt polaritást, felfedezések özönét hozza magával vénuszi működésed. A Rák vizes jel. Víz egyenlő érzelmek, egyszerű a képlet. Mi történik ilyenkor? A Vénusz földes elemű planétaként kifejezetten jól érzi magát a Rákban. Mitől virágzott a folyóközek mezőgazdasága? Így van, az öntözéstől. A vizes jelbe libbenő földes Vénusz az érzelmek által nyer éltető ösztönzést.

Az előző hetek megértése érik-csúcsosodik érzelmekké. Megerősödés vagy leválás – szituációfüggő. Milyen élményeket kínál még a Rákba lépő Vénusz? A mély szerelem megélését. Nem, nem hitted jól, ha azt gondoltad, ez már csak ódivatú, sárgult lapú könyvekből olvasható csak. Ha így lenne, miért érdekelne bárkit is, miért hiányozna, ha nincs? Érzelmekkel átitatott ölelés, az egymásra találás öröme egyaránt a bokorból várja, hogy előugorhasson. Figyelem! Meglévő kapcsolatokra is igaz: Rák Vénuszkor az egymás mellett élés könnyen tud együttéléssé szintemelkedni.

A következő kifejezést csak lábujjhegyen merem leírni, oly’ sok a rá tapadt szmötyi. Párkapcsolatban örömmel megélt alázat. Khmmm.. Olvass lassabban: az alázat nem jelent megalázkodást, nagyon nem. Azt sem jelenti, hogy (rab)szolgaként rendeled alá magad a másik kényének-kedvének. Hát akkor mi a kóbor apáca fityuláját értsünk „párkapcsolati alázat” címszón? Azt az erőt, azt a belülről jövő, tiszta, külső ösztökéléstől mentes szándékot, hogy örömmel teszed oda magad a kapcsolatért. Az egyén, az egó nem szorul háttérbe, mert nem őt nyomod vissza. A kapcsolatot tolod feljebb. Nem mindegy, nagyon nem.

Finomság, de nem csak az ördög lakcímkártyájára nyomtatta a KEK KH, hogy „részletek,” hanem a lényeg és a finomságok, mint beavató felismerések is gyakran választják tartózkodási helyükül őket. Az „együtt lenni jó” és „együvé tartozni több, mint kettőnk összeadódása” tételek megélése játszik. Nem csak párkapcsolatban. Ez a minőség emelkedik magasabbra az agresszív kismalac, netán gonosz sündisznó viccbéli attitűdjénél, ami – látszólag – mókásan ábrázolja a tőegós működést. Miért igaz még inkább ez a kijelentés? Bár a mai bejegyzés asztrológiai jelváltásról szól, a csillagos égre pillantva is láthatunk érdekességet.

A Vénusz pillanatokon belül megérkezik az Ikrek csillagképébe. Castor és Pollux kettőséhez. Nézzünk bárhová is, ott az egyesülés, a földi valóságban megtestesülő egymásra találás vágya és késztetése. Újra leírom: nem csak párkapcsolati értelemben. Lehet, álmaid társával élsz álmaid kapcsolatában. Mégis, valahol pislákol benned egy picike hiányérzet. Magad sem akarsz foglalkozni vele, hiszen embergarmadák irigyelnek, hogy jössz te ahhoz, hogy hiánykodj. A Rák Vénusz felnyitja a szemed: ideje túratársat, lábteniszpartnert, megértő „társalkodónő-barátnőt” teremtened.

Teremtened, hiszen a Vénusz keze ritkán van „csak úgy” a csípőjére téve, hogy a pálya mellől szemlélje a történéseket. Teremt, alkot, termékenyít. A vágyak az érzelmek vizével átitatva elképesztő eredményességgel valósulnak meg. Ilyenkor szokták a „tudók” leírni: vigyázz, mit kívánsz. Miért nem értek egyet az ilyen „jóakaratú” intelmekkel? Mert kiherélnek, nemtől függetlenül. Arra kondicionálnak, hogy nem biztonságos a termékenységedet működtetni, mert talán egy nagy vödör híg fost alkotsz, ami a nyakadba folyik. Ha mégis így lenne, akkor ez a – valóban – nem kellemes tapasztalás is segít.

A trágyalé lemosható, a szappanos sikálás megtisztít, van mosógép is a világon, mi tragédia történhet? Ellenben, ha meg sem teszed a lépést, úgy a Rák Vénusz belülről b@sztatja piszkálja a teremtőkédet, mégpedig érzelmi húrjaidat pengetve. Gondold meg, mi éri meg számodra inkább és dönts aszerint. Időd van, közel négy hétig, június végéig lépdel a Rák cikkelyében a Vénusz és hoz helyzetbe ilyen módon. De utána sem állítják ki végleg, csere nélkül: az Oroszlánban is szuperül élhetsz vele, csak másféle módon. Most azonban érzelmekre fel!

kép: pixabay.com

érzelmek, színek, örömök – harmóniakavalkádot hoz a Rák Vénusz

Milyen egy igazi termékenységtánc?

Csütörtöktől szombatig jó kis teremtő inspirációt kapunk a Bika jelében járó Uránusz és a Bakban menetelő Mars egzakt trigon fényszögével. A kicsit száraz bevezető mondat bontásával tárul fel egy csodálatosan szép energetika: a két, egymással kapcsolódó planéta egyaránt földes elemű jelben tartózkodik, így a konkrét, kézzel fogható, termékeny és bőséget adó hatás az alaphelyzetük. A Bika Uránusz a különleges módon, mondhatni zseniálisan – és persze hótisztán – működtetett termékeny erőkről, a stabilitást adó, újító gondolatokról (is) szól. A rendszer újra és újra bedob meghökkentő és váratlan megoldási lehetőségeket, amikkel aztán teszünk, amit akarunk. Figyelmen kívül hagyhatjuk fejcsóválva, mondván: mekkora baromság ez, ki hallott még ilyet? – de kritika és ítélet nélkül vizsgálhatjuk és próbálhatjuk ki. Utóbbi mintázatot követve tapasztalhatjuk meg a valódi, gyümölcsöző és építő termékenységet, a járt úttól elkanyarodva, pont benne az izgalmas sűrűben.

A Bak cikkelyében járó Mars erőivel (emlékezzünk: a Mars bizony erőbolygó) folyamatosan, kitartóan és állhatatosan mehetünk a valódi célunk felé. A kiemelés nem a véletlen műve, hiszen a Bak erőterében jóval könnyebb letisztítani, mivel is tudunk egyetérteni és elengedni a sallangokat. Most érezhetjük át igazán és mélyen annak nagyszerűségét, hogy ami igazán fontos, azért bármikor mozgósítani tudjuk a bennünk szunnyadó energiákat. Szusszanhatunk, persze, de az nem azonos a célunk és álmaink feladásával. Másképpen fogalmazva a Mars aktuális asztrológiai pozíciója a növekedésről, a fejlődésről és az ehhez folyamatosan áramló kraftról szól. Már önmagában ez is nagyszerű üzenet, ha pedig rápillantunk a két planéta között munkálkodó trigon fényhídjára, máris továbbléphetünk ennél az angolos „nem rossz, nem rossz”-nál.

A trigon szimbóluma egy egyenlő oldalú háromszög: bármelyik oldalára fektetjük-állítjuk, a hegye felfelé, az ég, a magasságok felé mutat. Emelő erő, a jobbá tevés ösztönzése jellemzi, ez a fantasztikus fényszál köti most össze a Marsot és az Uránuszt, hogy tisztán, szabadon, zseniálisan emelkedjünk és működtessük termékeny energiáinkat valódi célunk felé vezető utunkon.

kép: www.wallpaperacces.com

Biztonság, stabilitás és egy széles mosoly

Péntektől vasárnapig rajzolódik ki az égen egy csodálatosan szép háromszög, melynek csúcsain a Nap, az Uránusz és a Szaturnusz fénylenek, az emelkedés erejét pedig az őket egymáshoz fűző trigonok, szám szerint három adja. (tovább…)

Pin It on Pinterest