A ma emberének kulcsfontosságú minősége a remény. Az alapvető fiziológiai működések után, de szorosan a nyomukban következik. Túlélni lehet nélküle, ideig-óráig. Stagnálni, vegetálni éppen csak, de a fejlődés és előrehaladás remény nélkül elképzelhetetlen a remény jelenlétével történhet meg.
Nézzük meg a remény definícióját! Segítségül hívtam a wikipédia oldalát, íme, a szó szerinti idézet:
„A remény egy optimisztikus elmeállapot, amely pozitív eredmények elvárásával kapcsolatos valaki életének eseményeire vonatkozóan, illetve általánosságban. A reménykedik ige definíciója többek közt magába foglalja: a “magabiztos elvárást” és “a vágy eredményének várakozását.”
Te is látod: finoman szólva kusza, erőlködős meghatározás. Nem a portál és szerkesztőinek hibája. A remény annyira magas rendű érzelem, amihez az emberi szavak – még édes anyanyelvünkben is – időnként kevésnek bizonyulnak.
Ha a wikipédia bicskája bele is tört a remény definiálásába, te mégis, minden kétség nélkül tudod, mit jelent. Játsszunk el a gondolattal, hogy megkérlek, meséld el, számodra mit takar a remény kifejezése! Egészen biztos vagyok benne, hogy csípőből sorolod a lényeges szavakat. Ha formájuk elsőre fésületlen is, a tartalom kristálytiszta.
A remény jelenlétének vagy hiányának megdöbbentő különbségéről álljon itt egy történet. Az 1950-es években a John Hopkins Egyetem kutatója gondolt egy (több…) merészet. Kerített pár vödröt és félig megtöltötte őket vízzel. Ezt követően patkányokat helyezett beléjük. Az edényzet sima fala garantálta, hogy kimászni lehetetlenség belőle.
Tedd félre jogosan feltámadó ellenérzésedet, hogy vajon milyen lelkület szükséges vízbe merített patkányok fulladási idejét méricskélni. Mert ennél többet rejt a sztori. A behelyezett állatok úsztak, úsztak, majd realizálták: nincs kiút. Ekkor feladták a kapálózást, lesüllyedtek és megfulladtak. Illetve itt érkezett meg a gondviselés keze: a tudósok a halálra készülő patkányokat kiemelték. Az állatokat megszárították, kipihenhették magukat, ezt követően újra vízbe helyezték őket.
Az első körben mindössze 15 (tizenöt) percig tartott mind a vad-, mind a háziasított patkányok esetében az életben maradásért folytatott terméketlen küzdelem. Másodjára a megmentett jószágok 60 (hatvan) óra (!) hosszat úsztak. Minden más változatlan volt az első körhöz képest, ahogy egy tudományos (khmmm..) kísérlet során elvárható.
Az egyetlen eltérést az emberi beavatkozás megtapasztalása okozta. Elsőre mindössze negyed óra alatt látták be az amúgy kifejezetten jó képességű, gyakran intelligensnek tartott patkányok: itt a vég. Ezt követően megtapasztalták a megmentettség érzését. Másodjára csak ez az egyetlenegy „apró” momentum drámai módon megnövelte életben maradásukért tett erőfeszítéseiket. Ennyit tud a remény.
Nézzük meg a számok oldaláról mindezt – ők ridegen és tényszerűen igazolják a bevezető tételt! Az első kör 15 percig tartott, szemben a 60 órás, két és fél napos másodikkal. Hatvan óra hatvannal beszorozva 3.600-at eredményez. A reményt megélt patkányok 3.600 percig fejtettek ki erőt, mert hittek abban: megmentik őket.
Már csak el kell osztanod a 3.600-at 15-tel. Az eredmény: 240. Igen, döbbenetes, de igaz. A remény érzelmének jelenléte kétszáznegyvenszeres erőt ad a túléléshez. És ez csak patkányokról szól, emberi öntudat, felettes én és vezettetés nélkül. Ezek után vajon lemondasz, lemondhatsz bármikor is a reményről?
Gondold tovább: megéri-e valaha is a jövőben, hogy bárki emberfiának megengedd: elvegye a reményedet? Megteheted-e magaddal a reményvesztettségben lubickolás merényletét? Megéri-e kétszáznegyvenedére ejteni túlélési esélyeidet, cserébe némi mártíros reménytelenségért?
Most már tisztán és világosan látod, mekkora hatalommal bír a remény. Ez tény. Olyan utcába jöttél, amiből képtelenség kihátrálni. Ez az információ életed végéig vésődött tudatalattidba. Ez nem baj, sőt. Egyszerűen csak felelősséggel ruház fel. Felelős vagy önmagadért és önmagad reményben tartásáért, hiszen már tudod a remény hatásosságának mértékét is.
A patkányok első körben negyed óra hosszat bírták a kilátástalan küzdelmet a víz elemével. Amikor magadévá teszed a reményvesztettség/kilátástalanság béklyóját, hamar a víz alá süllyedőben találhatod magad. A jó hír: neked nem kell kiszolgáltatott módon a John Hopkins Egyetem véleményes lelkületű kutatóira várnod, vajon kiemelnek-e. Kezedben a döntés.
Te határozod meg, milyen érzelmet táplálsz önmagadban. Pont annyiba kerül reménykedni, mint búslakodni. Egyetlenegy fillér felár nem jár érte lelked érzettárának. Semmivel nem nagyobb erőkifejtés reményben élni, mint feladni és passzívan, kilátástalanságot vizionálva várni a véget.
A döntés a tiéd, a te felelősséged. Bármilyen helyzetben létezel, ez a tétel igaz. Igen, átmenetileg, egy-egy intenzív megélés (ezeket szokás sorscsapásnak nevezni) esetén talajt foghatsz. Ám ott, a hideg linóleumon – átélve a K. O. sokkját – már elindíthatod belső reménycsíráidat.
Még egy jó hír: reményre, reménykedésre, a jó, pozitív, emelő dolgok elvárására vagyunk össz-emberiség szintjén programozva. Ha ez nem így lenne, réges-régen kihalt volna az emberiség. Talán csak egy egészen kicsi magocska, pár száz, talán pár ezer (kivételesen magas rezgésszinten létező) ember élhetné túl, de ők a négylevelű lóherét csőrükben hordó fehér hollónál is ritkábbak.
Tedd tehát mérlegre: eldobod-e a 240-szeres szorzódat? Sokan tekintenek stratégiai játékként életükre. Egy virtuális játékban eszedbe nem jutna ilyen hendikepet bevállalnod. Ha nem teszed a digitális, egyesekből és nullákból álló valóságban, ugye a saját életedben is kerülöd? Azaz: reményre fel.
“Ne feledd, a remény nagyon jó dolog, talán a legjobbak egyike, és a jó dolgok soha nem halnak meg, amint a rosszak sem élnek örökké.” – Stephen King idézete igazán ide kívánkozik. Milyen érdekes: a Remény rabjaiból citáltam.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
