Örömöt látó vénuszi erő

Örömöt látó vénuszi erő

Ha nem látod meg az élet kínálta örömöket, hiú ábránd marad a boldogság. Ugyanez igenlő-állító módon (a Vénusz apropóján) így hangzik:

Ahhoz, hogy boldog életet élj, neked kell meglátnod, észrevenned, s aztán megélned az örömöket. Ha ez túl elmélet-szagú, száraz és elvont, akkor bontsuk ki, elvégre az öröm izgalmas, eleven és lüktető!

Az öröm adja magát – szoktunk vélekedni róla és ez valóban igaz is. Csupán kiegészítjük a képet, semmi cáfolat. Éppen ezért két részre osztva csoportosítjuk az örömfajtákat. Az első, amit jól ismersz, kebelbéli kedves barátod. Rá a következők jellemzőek:

Adja magát.

Természetes.

Felesleges beszélni róla.

Nem is fogunk. Olyan közel áll hozzád és hozzám, hogy nehéz szavakká formálni, mint a madárdalos napfelkeltét, a lángoló szívvel megélt kamasz-szerelmet vagy a gyermeked születésekor érzett eufóriát. Lépjünk át a másik öröm-féleségre. Neki a „felfedezésre váró öröm” kifejezést találtam ki. Ilyesmire gondolj:

Akár ott is lelhetsz örömöt, ahol senki sem számít rá. Te éppen azért fogsz rátalálni, mert elvárod. Tudod – ami több esetleges vélelemnél -, hogy valahol örömmorzsák, -falatok és egész kerek, mosolygós örömveknik várnak rád. Éppen ezért meg is találod. Ha ez nem életszerű, akkor a kenyér témaköréből emelkedjünk ki és irány az erdő!

A legszebb gombák mérgezőek. Rendes mesekönyv nem nélkülözheti a piros kalapú, fehér pöttyös gombát. Úgy nőttünk föl, hogy ő a kerek erdő szerves része, lehet alatta lakni, pihenni, esőtől menedékbe húzódni. A legyek számára azonban végzetes, hiszen légyölő galóca néven vonult be a gombászkodás nagykönyveibe. De nem csak ő mérgez szépségesen. Ha pedig megfordítod, számos jellegtelen külsejű, nem igazán mutatós, szabad szemmel alig-alig megpillantható, klasszikus „terepszínű” gomba valóságos csemege.

Pörkölt, tokány, fűszer – ezer és egy finomság készíthető belőlük, de csak a jó szemű, felsőbb intuícióval felvértezett gombaleső akad rá. Vagy aki finom orrú disznóval indul a tölgyesbe… Na jó, ez utóbbi csak egy kihagyhatatlan vicc volt. A gombák világából pedig meglepő, de azonnali katapulttal emelkedünk a végtelen kék ég ragyogó csillagai közé, hiszen – szokásosan – onnan érkezik a fényüzenet.

Meglátni az örömöt, észrevenni a lapuló harmóniát, megpillantani a szívet dobbantó mintázatokat.

Talán eltörpül a „nagy” égi változások közepette és szerény gombácskaként lapul meg azok tövében – de mégsem.

A Vénusz áll együtt a Hamal nevű csillaggal. Utóbbi a Kos fényábrájának tekintete, egyenesen a Tejútra, az Istenek Útjára néz. Ez a rövid, május 4. és 7. között egzakt együttállás emlékeztet: lásd meg, vedd észre az örömöt ott, ahol más nem is hiszi el.

Behozhatatlan előnyre teszel szert, bár nem versenyről beszélünk. „Csak” a boldog életedről és életed boldogságáról. Ehhez kínál katalizáló erőt a Vénusz-Hamal kézfogó, mégpedig a következő, elegáns és szépséges módon:

Létöröm-paradigma. Ez egyfajta szemlencse; rajta keresztül érdemes szemlélned önmagadat, a világot, a történéseket. Élesen különül el a meddő pozitivizmustól, a rózsaszín szemüvegtől és az önáltatástól.

Éppen ezért – velük ellentétben – tartósan működik. A szombattól keddig tartó négy nap frappáns és markáns égi mozgásai mellett és között nem másodlagos a Vénusz csodát és örömöt láttató motívuma. Sőt. Kérlek, most figyelj istenigazán:

Bármilyen fordulatban, átalakulásban ott az öröm és a kellemesség. Lehet, hogy a felszín alatt. Megeshet, át kell lapátolnod hozzá a rakást, megmozgatnod a primer rétegeket.

Amikor örömtudatossággal állsz hozzá, a jóisten se ment meg attól, hogy rátalálj a neked szentelt örömadagokra.

Tudd: be van tárazva, felfedezésre vár csupán.

Immár tájoló, zseblámpa és varázspálca is lapul a zsebedben.

Csak rajtad áll, kézbe veszed és használod-e őket. Megéri.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A Fény felé nézz és láss!

A Fény felé nézz és láss!

Nem, azt nem mondhatnám, hogy sötét van. Igen, világosan látom, hogy látok. Minden egyes nappal egyre tovább, már ha időben mérem. És igen, kellően kiműveltem magam: a nyári napfordulóig ez így is lesz. Az még szűk két hónap, így aztán borítékolom is: minden egyes (áldott) napom egyre fényesebb. Hurrá. És persze: hip-hip.

 

Az tehát bizonyos: nézek, látok, mind több lux segít ebben. Minden azt súgja, hogy a növekvő – optikai – fénymennyiség ki kell, hogy emelje az észrevenni valókat. Talán így is van. Még az is megeshet, bennem a hiba (bár ilyen eddig még sose fordult elő, mint tudjuk…). Valahogy mégsem az igazi. Majdnem, de nem. Nem is merem még megfogalmazni sem, mert a virágzós tavaszban olyan csúnya és fals lenne: valami hiányzik.

 

Nem is hiányzik, igazából tök jól el tudnék létezgetni, de kezdem kapiskálni: akad olyasmi, amivel még jobban érezném magam. Ha a mostaninál is élesebben és tisztábban látnék, akkor a köd eshetősége, az árnyék rémképe is elvonulna, valahová a mosógép és a szennyestartó sarkainál lévő, az év két nagytakarítós napját kivéve háborítatlan pókbirodalomba. Az volna a jó, bizony. De honnan akasszak le egy kis pluszt?

Khmmmm. Ha megengeded, szólnék. Nem sokat, csak egy pár szót. Igazán nem akarom két-három percnél több idődet elcsenni. Tudod, az a helyzet, hogy nem is köszörültem volna meg a torkom jó ok nélkül. Azaz: jó hír nélkül. Az pedig ott fényeskedik a csillagos égen. El is mesélem, milyen formában ölt testet.

Naprendszerünk névadója nem más, mint maga a Nap. Ez a válasz nem érne túl sok pénzt/pontot egy műveltségi kívzműsorban. Mégis, innen indulunk ki. Ő a középpont, az origó. Nélküle a földi élet is elképzelhetetlen lenne. Ő találkozik egy remek energiájú csillaggal; innen eredeztetem a többletfényességet.

Az ominózus csillag neve talán különösen hangzik: Hamal. Magyarul: Tekintet. A Kos csillagzatának legfényesebb, alfa csillaga. Vele áll együtt péntektől vasárnapig Napunk. Ez a bizonyos tekintet pedig a Tejutat, az Istenek Útját pásztázza.

Fontos részlet: előrefelé tekint, azaz az előtted álló utat világítja be. A (rá)látás a legjobb megoldásokat mutatja meg. Segít felülemelkedni a szintben látás- és gondolkodás csapdájából. Spirituális kilátóban érezheted magad; a panoráma hasonló.

Sugallatok, bevillanó ötletek. Könnyen megeshet, ilyen eszközöket választ magának a Nap-Hamal találkozó. Érdemes feljegyezned őket, hasznos társaid és útmutatóid lesznek az elkövetkező időkben.

Frappáns, jól használható, friss minőségeket kaphatsz, amik combosítják kezdeményezőkészségedet. Magyarán: a fotel mélye ugyan jó és kellemes hely, ám most nem érdemes ott időznöd. Cselekvés, folyamatok elindítása, mégpedig magasra bekötve. Ennek érkezett el az ideje. Abban pedig biztos vagyok, hogy a te egyéni, konkrét esetedben tudod majd, mi is ez.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Jupiter-Hamal találkozó, harmadjára

Jupiter-Hamal találkozó, harmadjára

Felfedezni a rejtett igazságot pont olyan szívdobbantó érzés, mint egy nagy kupac sár közepén csillogó, öklömnyi gyémántra bukkanni. Maga a „találás,” a rálelés is izgalmas és katartikus. Az élmény azonban azért kísér el életed végéig, mert abszolút nem számítasz rá. Se egyikre, se másikra.

Hatodik érzék. Angyalszárnyak finom rebbenése. Halk hangon érkező sugallat. Bár váratlan a rátalálás, valahol legeslegmélyebben számítasz rá; segítő, vezérlő, vigyázó erőid gondoskodnak róla, hogy megérezd. Amennyiben nem tompítottad el magad végletesen, akkor a rendszer precíz mozgásérzékelőhöz hasonlóan működik, még ha nem ennyire látványos módon is.

Talán nem mindig száll a tenyeredre könnyű röptű búzakék szitakötő, hogy perzselt szélű pergamenre írt üzenetet hozzon és Isten ujja sem feltétlenül a fizikai valóságodban kocogtatja meg finoman a bal válladat. Ám az összefüggések hálózata szakadásoktól mentes; minden szálon át hozza-viszi a nemes információt. Megeshet, hogy a körítés kevésbé mesés, de a hibaszázalék a nullához közelít. Nem is tehet mást a magas égi bekötöttség miatt.

Jupiter. Ő a mai főszereplő, aki – asztrológiai értelemben – a Bika jelében jár. Csodás, szép, remek és gyümölcsöző a Bika Jupiter (a róla szóló hosszú, alapos krónikát itt éred el: https://ladonyijanos.hu/bolcsen-termekenyito-bika-jupiter/

), valódi masszív alap. Jó tudnod, hogy látszólagosan hátráló (úgynevezett retrográd) mozgása miatt két ízben már aktiválódott ez a csillagmágia:

Messzebbre és magasabbra pillantunk: feltekintünk a végtelen kéklő égboltra és ott kémleljük ki, melyik az a lebilincselően izgalmas pont, ahová ismét elérkezett a szeretet bölcsességének égi vándora.

Tekintet. Pillantás, látó és értő szem, mely a legfényesebb minőségekre tekint. A Tejútra szegeződik, fürkészi az Istenek Útjának legmagasabb rendű igazságait, hogy azokat lehozza és belegyúrja cselekvő szándékodba. Így mutatnám be két mondatban a Hamal csillagot, már ha állófogadáson kéne terjedelmi keretek közé préselnem az ő méltó méltatását.

Csillogó csillag szegeződik előre. A Kos fényábrájának alfájához aranyszálakon kötődik az előrelátás, de nem hebehurgya hűbelebalázs módjára. A különös csengésű, arab nevet viselő Hamal csillag fényfürkésző ihletést ébreszt, erőterében működve észreveszed a rejtett csodákat, a lehetőségeket. Ennek ellenpontjaként az éretlen, ám csínytevő kamaszfiúk által ártatlan(nak tűnő) papírzacskóba csempészett kutyagumira sem lépsz rá. Az előrelátás nem feltétlenül megfontolt értelmet kap, sokkal inkább intuitív, navigációs köntösben siet segítségedre.

Szeretett Jupiterünk pedig éppen ide, a Kos Tekintetéhez, a Hamalhoz érkezik meg. Január 29. és február 15. között egzakt kettejük szikrázó együttállása. Ehhez tisztáznunk érdemes egy apróságnak tűnő, mégis lényeges jellemzőt a Kos ragyogó, Tejutat pásztázó ihletése kapcsán.

Csillagkép, nem asztrológiai jel. Előbbit valóban látod az égen, ténylegesen fényt kibocsátó csillagok által formált varázsrajz. Utóbbi mindössze két és fél ezer éves múlttal bíró mesterséges, ember alkotta rendszer. Mindkettő hasznos és működik is; eltérés csupán rezgésszintben, kifinomultságban tapasztalható. A csillagképek világa egyértelműen magasabb polcon trónol.

Ekliptika. Így nevezik szaknyelven a Nap Földről szemlélt útját. A Kos ekliptikai csillagkép, amiről a következők miatt kell tudnod: hat rád és rám egyaránt. Központi csillagunk, a Nap a cselekvő én megjelenítője. A Nap útjához tehát tettek, változtatások, aktivitás kötődik. Amikor a Kos Tekintetéhez érkezik egy-egy égitest, a spirituális folyamat nem áll, nem állhat meg puszta bámulásnál, meddő szemrevételezésnél és töprengve tökölő skubizásnál. Meglátom és megteszem. Ez a kapcsolódás – bár nem szokás hangoztatni – vastagon átjárja a Hamal csillagmisztikáját.

Nem más: te látsz rá. Számodra és neked tárulnak fel személyes igazságaid. Jupiteri ihletéssel fejted fel a jelentését annak, ami kirajzolódik előtted. Aktiválódik a benned élő bölcs; a következő bő két hétben ez az énrészed nemigen fog lustálkodni, jégvirág ide, latyaktenger oda.

Bölcs és nem papírfetisiszta. A Jupiter nem a bizonyítványaidat, okleveleidet és számos felsőfokú nyelvvizsgádat kéri számon rajtad. Nem összevont szemöldökű multi HR-es, „csak” egy bölcsességbolygó. Ez a minőség pedig nem kötődik iskolai végzettséghez: egyetemi professzor is élhet mérhetetlen lexikális tudás birtokában a bölcsesség molekulájától mentes életet. Engem még tanított is ilyen (úri)ember, brrr…

Megnyíló távlatok, kiszélesedő és kiszínesedő jövőkép. Ez jár a Hamal-os, jupiteri tekintet nyomában. Megmutatja – immár eltéveszthetetlenül – a Fényt, még ha addig rejtőzött is. Erőt és értelmet ad építő erőfeszítéseidhez. A ködöt ugyan nem – feltétlenül – oszlatja el, ám felkínál egy eszközt, ami a következőképpen működik:

Végtelen víztükör, semmibe vesző horizont, azúrkék, felhőtlen ég, röppenve rikkantó sirályok. Ezt látja a felszínre emelkedett tengeralattjáró kapitánya, amikor felsétál a toronyba keskeny acéllétráján. Akár több tíz kilométerre ellát, még egy apró halászhajócska sem kerülheti el éber, vizslatva pásztázó szemének figyelmét. Ám az égbolt néha beborul, a párolgás felhőket szül, időnként pedig pehelypaplanos ködöt. Ha a körülmények miatt éppen nem vesszük hasznát a szemnek, semmi gond. Azaz minden rendben. Derék kapitányunk hajóján ott a radar, a szonár, hanglokátor – ezer és egy pontos műszer terjeszti ki és egységesíti a vízfelszín és a mélység mustrálásának lehetőségét. Bár az orráig sem látna, mégsem vak. Sőt. Így képzeld el a Hamalnál járó Jupiter praktikus mágiáját.

Kitűnő lehetőség, remek eszközkészlet. Meglátni, észrevenni és az új, magas (tejúti) sugallat hatására cselekedni. Ezt hozza el – hónapokon belül harmadjára – a február 15-ig tartó időszak.

u.i.: az extra sem maradhat el. A következő jó két hét alatt az összes markáns égi eseményben megláthatod a legtisztább, legmagasabb rendű, egyenesen neked szóló igazságot.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Az igazságot lásd, ne csak a valóságot!

Az igazságot lásd, ne csak a valóságot!

Igazság csak egy van. Értsd meg, ismerd fel és mondd ki – ennyi a varázsrecept. Egy tuti adalékot azért csepegtess mellé. Ezen múlik, hogy nem csapod be önmagadat; itt dől el, haladsz vagy tévelyegsz:

Egyetlen vegytiszta igazság létezhet csupán. Ám ezt többféle valóságban élhetik meg az érintettek. Erre ösztönöz, ide csúcsosodik ki a Merkúr és a Jupiter trigonja. A példa pedig több, mint szemléletes. Akkor is, ha fényév távolságra áll tőled a lelátók világa:

Fradi-Újpest 3:0. Ez a tényszerű igazság. Ezt a végeredményt jegyzi fel minden statisztika az utókor számára. A két valóság azonban drámai különbséget mutat:

Diadalittas fradista szól: „ej, péppé vertük a lilákat, micsoda lehengerlő győzelem! Ma aztán minden összejött, jól odab..csaptunk nekik!”

Csüggedt újpesti halk szava: „szégyenteljes vereség. Lélektelen játék, tizenegy ballábas a pályán, elpártoló szerencse, csúnya, méretes zakó. Szomorú és elkeseredett vagyok.”

Ugyanaz a meccs. Minkét tábor egyazon 3:0-t látta az eredményjelzőn kétméteres világító számokból formálva. Az igazság vitathatatlan adatát. Ám két, gyökeresen eltérő valóság született. Jó hír, hogy a mostani időszakban alapvetően fogékony vagy az igazság meglátására. Nem csak úgy mondom, ez kozmikusan alátámasztott tényszerűség:

Tekintet, mely a Tejútra, az Istenek Útjára szegeződik. Hamal. A Kos csillagképének alfája, arab neve magyarul „tekintet”-et jelent. Látod a legmagasabb fényességet. Itt járt (rövid időn belül másodjára) a Jupiter, aki jelenleg és látszólagosan hátrál. Ebből adódóan újabb hamali vizitet tesz majd. Hogy miről szól az igazság, bölcsesség és méltányosság bolygójának üzenete, arról korábban írtam, érdemes visszaolvasni: https://ladonyijanos.hu/a-bolcs-mindent-lato-szemedrol/

Nehezebb becsapni.

Észreveszed, ha hazudnak neked.

Elcsíped a megvezetési kísérleteket.

Ez azonban csak az egyik fele. A merkúri trigon miatt maga a megértés is gyorsabb, de ki is mondod, lépsz, teszel. Többek közt, mert van feljebb is:

Olvasol a sorok között.

Ott veszed észre a lényeget, ahol más fütyörészve, zsebre dugott kézzel sétál el.

Rendbe tudod hozni a veszettnek tűnő kapcsolatokat is.

Három nap. December 17. és 19. között egzakt a 120 fokos, emelő erejű, legjobb megoldásra ösztönző fényhíd.  

Jó tudnod róla, hogy magadra ölthesd az igazság meglátásának varázsköpenyét. Ez viszont – ellentétben Harry apjától örökölt, láthatatlanná tevő példányával – kiemel, egyértelműsít, hátat egyenesít. Mit mondjak: mindannyiunknak jól jön.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A bölcs, mindent látó szemedről

A bölcs, mindent látó szemedről

Felfedezni a rejtett igazságot pont olyan szívdobbantó érzés, mint egy nagy kupac sár közepén csillogó, öklömnyi gyémántra bukkanni. Maga a „találás,” a rálelés is izgalmas és katartikus. Az élmény azonban azért kísér el életed végéig, mert abszolút nem számítasz rá. Se egyikre, se másikra.

Hatodik érzék. Angyalszárnyak finom rebbenése. Halk hangon érkező sugallat. Bár váratlan a rátalálás, valahol legeslegmélyebben számítasz rá; segítő, vezérlő, vigyázó erőid gondoskodnak róla, hogy megérezd. Amennyiben nem tompítottad el magad végletesen, akkor a rendszer precíz mozgásérzékelőhöz hasonlóan működik, még ha nem ennyire látványos módon is.

Talán nem mindig száll a tenyeredre könnyű röptű búzakék szitakötő, hogy perzselt szélű pergamenre írt üzenetet hozzon és Isten ujja sem feltétlenül a fizikai valóságodban kocogtatja meg finoman a bal válladat. Ám az összefüggések hálózata szakadásoktól mentes; minden szálon át hozza-viszi a nemes információt. Megeshet, hogy a körítés kevésbé mesés, de a hibaszázalék a nullához közelít. Nem is tehet mást a magas égi bekötöttség miatt.

Jupiter. Ő a mai főszereplő, aki – asztrológiai értelemben – a Bika jelében jár. Csodás, szép, remek és gyümölcsöző a Bika Jupiter (a róla szóló hosszú, alapos krónikát itt éred el: https://ladonyijanos.hu/bolcsen-termekenyito-bika-jupiter/

), valódi masszív alap. Ráadásul – látszólagosan – hátrál: https://ladonyijanos.hu/a-fordulo-jupiter-fenyuzenete/ Ma azonban messzebbre és magasabbra pillantunk: feltekintünk a végtelen kéklő égboltra és ott kémleljük ki, melyik az a lebilincselően izgalmas pont, ahová elérkezett a szeretet bölcsességének égi vándora.

Tekintet. Pillantás, látó és értő szem, mely a legfényesebb minőségekre tekint. A Tejútra szegeződik, fürkészi az Istenek Útjának legmagasabb rendű igazságait, hogy azokat lehozza és belegyúrja cselekvő szándékodba. Így mutatnám be két mondatban a Hamal csillagot, már ha állófogadáson kéne terjedelmi keretek közé préselnem az ő méltó méltatását.

Csillogó csillag szegeződik előre. A Kos fényábrájának alfájához aranyszálakon kötődik az előrelátás, de nem hebehurgya hűbelebalázs módjára. A különös csengésű, arab nevet viselő Hamal csillag fényfürkésző ihletést ébreszt, erőterében működve észreveszed a rejtett csodákat, a lehetőségeket. Ennek ellenpontjaként az éretlen, ám csínytevő kamaszfiúk által ártatlan(nak tűnő) papírzacskóba csempészett kutyagumira sem lépsz rá. Az előrelátás nem feltétlenül megfontolt értelmet kap, sokkal inkább intuitív, navigációs köntösben siet segítségedre.

Szeretett Jupiterünk pedig éppen ide, a Kos Tekintetéhez, a Hamalhoz érkezik meg. November 14. és 22. között tűegzakt, egy fokon belüli kettejük szikrázó együttállása. Ehhez tisztáznunk érdemes egy apróságnak tűnő, mégis lényeges jellemzőt a Kos ragyogó, Tejutat pásztázó ihletése kapcsán.

Csillagkép, nem asztrológiai jel. Előbbit valóban látod az égen, ténylegesen fényt kibocsátó csillagok által formált varázsrajz. Utóbbi mindössze két és fél ezer éves múlttal bíró mesterséges, ember alkotta rendszer. Mindkettő hasznos és működik is; eltérés csupán rezgésszintben, kifinomultságban tapasztalható. A csillagképek világa egyértelműen magasabb polcon trónol.

Ekliptika. Így nevezik szaknyelven a Nap Földről szemlélt útját. A Kos ekliptikai csillagkép, amiről a következők miatt kell tudnod: hat rád és rám egyaránt. Központi csillagunk, a Nap a cselekvő én megjelenítője. A Nap útjához tehát tettek, változtatások, aktivitás kötődik. Amikor a Kos Tekintetéhez érkezik egy-egy égitest, a spirituális folyamat nem áll, nem állhat meg puszta bámulásnál, meddő szemrevételezésnél és töprengve tökölő skubizásnál. Meglátom és megteszem. Ez a kapcsolódás – bár nem szokás hangoztatni – vastagon átjárja a Hamal csillagmisztikáját.

Nem más: te látsz rá. Számodra és neked tárulnak fel személyes igazságaid. Jupiteri ihletéssel fejted fel a jelentését annak, ami kirajzolódik előtted. Aktiválódik a benned élő bölcs; a következő közel két hétben ez az énrészed nemigen fog lustálkodni, nyárelő ide, vakáció oda.

Bölcs és nem papírfetisiszta. A Jupiter nem a bizonyítványaidat, okleveleidet és számos felsőfokú nyelvvizsgádat kéri számon rajtad. Nem összevont szemöldökű multi HR-es, „csak” egy bölcsességbolygó. Ez a minőség pedig nem kötődik iskolai végzettséghez: egyetemi professzor is élhet mérhetetlen lexikális tudás birtokában a bölcsesség molekulájától mentes életet. Engem még tanított is ilyen (úri)ember, brrr…

Megnyíló távlatok, kiszélesedő és kiszínesedő jövőkép. Ez jár a Hamal-os, jupiteri tekintet nyomában. Megmutatja a Fényt, még ha addig rejtőzött is. Erőt és értelmet ad építő erőfeszítéseidhez. A ködöt ugyan nem – feltétlenül – oszlatja el, ám felkínál egy eszközt, ami a következőképpen működik:

Végtelen víztükör, semmibe vesző horizont, azúrkék, felhőtlen ég, röppenve rikkantó sirályok. Ezt látja a felszínre emelkedett tengeralattjáró kapitánya, amikor felsétál a toronyba keskeny acéllétráján. Akár több tíz kilométerre ellát, még egy apró halászhajócska sem kerülheti el éber, vizslatva pásztázó szemének figyelmét. Ám az égbolt néha beborul, a párolgás felhőket szül, időnként pedig pehelypaplanos ködöt. Ha a körülmények miatt éppen nem vesszük hasznát a szemnek, semmi gond. Azaz minden rendben. Derék kapitányunk hajóján ott a radar, a szonár, hanglokátor – ezer és egy pontos műszer terjeszti ki és egységesíti a vízfelszín és a mélység mustrálásának lehetőségét. Bár az orráig sem látna, mégsem vak. Sőt. Így képzeld el a Hamalnál járó Jupiter praktikus mágiáját.

Kitűnő lehetőség, remek eszközkészlet. Meglátni, észrevenni és az új, magas (tejúti) sugallat hatására cselekedni. Ezt hozza el a december-ig tartó időszak.

u.i.: az extra sem maradhat el. A következő közel két hét alatt az összes markáns égi eseményben megláthatod a legtisztább, legmagasabb rendű, egyenesen neked szóló igazságot. Ráadásul a Jupiter direkt irányba fordulását követően ismét érinti majd – igaz, csak 2024. január végén – a Hamal csillagot.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest