Termékeny ötletek fogannak benned

Termékeny ötletek fogannak benned

A legteljesebb megértés társul a legmagasabb rálátással. Ez az erő együtt készít fel a nemesítő nemet mondásra, azaz az elengedésre. Ha bizonytalan voltál eddig, mi a valódi irányod, merre az előre, most tisztul a kép. Szombattól hétfőig áll együtt egzakt módon az Oroszlán jelében járó Nap és Merkúr – innen érkezik a segítség.

Mindegyik Nap-Merkúr csodás energia; az asztrozófus egyik leghálásabb feladata a róluk való tudósítás. A világosságra törekvés izmosodik; vágyad, igényed ébred felismerni és kimondani mindent, ami fontossággal bír. Ez jellemzően igazság is, tehát automatikusan egyre szabadabbá válsz. Az Oroszlán uralkodói cikkelyében társul a két égitest. Ennek jelentősége nem kevesebb, mint életed fölötti hatalmad visszaszerzése. Nem karddal: szóval, gondolattal, ötlettel. Az így kivívott szabadság elvehetetlen, korlátokat nem ismerő.

Ez már eddig is szép és cizellált, de „csak” a kozmikus boríték. Bontsuk ki a valódi, mélyebb tartalmú üzenetet, mert az fénnyel írva ott vár rád a csillagok világában! Szellemi termékenyülést, tudati foganást hoz az együttállás varázslatos három napja. A Jászol (Méhkas) csillagainál ölelkezik össze Nap és Merkúr. A nász pedig termékeny, amolyan fénynemzős fajta. A legnemesebb ötletek, kárvallottak nélküli megoldások, életképes szellemi inspirációk fogannak benned.

Egészen tisztán, egyértelműen jelzik, mivel akad dolgod, azaz hol találod a számodra jelentős, energiát igénylő minőségeket. Növekvő élet munkálkodik benned, hogy tegyél, haladj a megvalósítás útján.

Jövő hét elején, kedden már nem egzakt az együttállás. Mind a Nap, mind a Merkúr azonban halad tovább, nem is akárhová. A Rák elengedő ollójához, az alfához. Ő az Acubens (másik nevén: Sertan), a lágy, köldökzsinórt elvágó elengedés jelölője. Ezért írtam a legelején: megérted, mire mondasz igent IGEN-t. Megérted, majd érzelmi szinten azonosulsz vele. Ez az erő kínál biztos támaszt számodra, hogy minden, méltatlan és lejárt minőségre nemet mondjál Megtart, amikor ideje megszületni egy-egy gondolatszikrából növekedett tettednek.

Az együttállás nem csak önmagában szép, utóélete felől vizsgálva egyenesen csodálatos. Értelem és érzelem kézfogója, avagy a lelkiséggel átszőtt gondolatiság szimbiózisa alanyi jogon megsüvegelendő. Amit érted tesz, amit felkínál számodra, az viszont korszakos, remekbe szabott, hip-hip-hurrás. Élj vele.

kép: pixabay.com

rálátást, felismerést, megvilágosodást hoz a Nap-Merkúr együttállás

Mitől szent és csodás a csütörtök?

Ezt a bejegyzést nem nekem kéne írnom. Mégis, kísérletet teszek, hogy szegényes eszközeimmel rávilágítsak a csütörtök egyik égi csodájára (direkt külön bejegyzésben, nem keveredve a Merkúr-Jupiter szembenállás önmagában is zseniális energiáival). Ezen a szent és csodás napon éri el az Oroszlán asztrológiai jelében járó Nap, központi csillagunk a Rák csillagképéhez tartozó M44 Praesepe csillaghalmazt. Nevezik Jászolnak, Méhkasnak is; energetikájának szépsége nehezen felülmúlható. Ez a születés helye; mégpedig a legmagasabb rezgésű, Tejút-energiáktól megtermékenyült lélek születésének helye. Ha élhetek önkényes kiemeléssel, akkor a Rák anyai hármasságának (befogadás-táplálás-elengedés) ez az esszenciája, itt a csúcspont.

A csütörtök nem csak jövőt tervezni is jó. Emlékezzünk, hogy a Hold növő fázisában a gyarapodást ösztönzi. A nap intenzív erőkkel ösztönzi a foganás, mégpedig a szerelemgyermek minőség leszületéséhez vezető szent nászt. Profán, tisztátalan erőkkel nem kompatibilis; lásd meg, kérlek: ennek az energiának nincs (nem is lehet) alacsony szintje. Éld át, mennyire szépséges ez a motívum, a szentséges találkozó és élj vele.

A témában ajánlom augusztus 29-én a következő eseményt, ahol rengeteg régi, már nem kívánatos minta átírása mellett a méltó és való, igaz minőségekhez is közelebb kerülhetsz: https://www.facebook.com/events/4119743594733491/

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest