Mondhatnám, éppen semmi érdekes nem formálódik az égen. A vérhold uncsi, úgyis megírtam róla, amit kell. Az Uránusz éppen csak megfordult, de hát ez is csak pehelykönnyű kozmikus recergés. De nem mondom. Inkább másként fogalmazom meg:
Egy kicsit kikukucskálok a 17,3 coll mögül. Pont ekkora a laptopom képátlója, nem voltam rest utánanézni. Ma tehát egy rövid személyes írás következik; amolyan „éppen mi történik” jelleggel. Azért két konkrétumot is leírok benne a (közeli) jövő eseményeivel kapcsolatban.
Szeptember elsején nálunk is becsengettek. A nagy elkezdte az általánost, a kicsi középső csoportos lett. A két intézmény közt mérhető távolság ível át, így a reggeli logisztika is átgondolást érdemel, ahogyan a délutáni lurkó-begyűjtés is. A tempó és a dinamika alakul, remélhetőleg hamarosan ki is forrja magát, hogyan lehet és kell ezt az adott koordináta-rendszerben optimálisan intézni. Apropó, gyors haladás:
Három hét múlva, szeptember utolsó vasárnapján állok rajthoz félmaratoni távon. Idén ezt az egy versenyt vállaltam be, ahogy tavaly is csak egyre neveztem. A felkészülés aránylag jól megy, bár az eredeti edzéstervet annyit kozmetikázom, hogy lassan a néhai Gábor Zsazsára emlékeztet. Van, hogy három napig nem tudok futócipőt húzni, máskor egy nap kétszer is megyek. Úgy összességében meg vagyok békélve a sport terén. Mert ez leginkább csak nekem fontos:
Jól esik, szeretek komoly teljesítményt leadni. A futás ehhez ideális. A negyvenhatodik életévem felé közeledve azért valahol sz@r érzés kimondani magamnak és leírni, hogy ebből a szempontból már túl vagyok a zeniten. Két maraton évekkel ezelőtt kipipálva, személyes félmaratoni „űridőmet” (4:30 min/km) szerintem már sose érem el. Igaz, nem is törekszem rá. Átértékelődött bennem, nem annyira szándékkal:
Az aktuális énemhez képest, csak magamhoz mérve kell, hogy az éppen leadható teljesítményem legfelső tartományát érjem el. Ez amolyan határfeszegetés és valóság-tágítás. De olyanra azért asztrozófusként is készülök:
A héten egész más téma kapcsán egy kicsit elmélyedtem kedvenc Plútóm tanulmányozásában. Megfogant egy gondolat az agyamban, majd elkezdtem felgöngyölíteni. Mint valami macska által elgurított fonalgombolyagot, úgy tekertem végig, gondosan követve a szálat. És a végén én magam is elképedtem, mire jutottam. Olyannyira nyilvánvaló, hogy az már forradalmi. Segítségével igen eredményesen kezelhetjük-gyógyíthatjuk majd a szégyen-programjainkat. Egyelőre dolgozom az ügyön, előadás vagy workshop lesz belőle, remélhetőleg még az ősszel. Ezt tökéletesre akarom csiszolni. Ezt is.
A Főnixébresztő a szívem csücske. Ez egy kétórás online alkalom, bő öt éve álmodtam meg. 2020. tavasza óta közel húsz alkalommal tartottam, idén tavasszal pont a napéjegyenlőséghez időzítettem, ahogy most, ősszel is. Azaz 2025. szeptember 17-én 18:00 és 20:00 között ébresztjük együtt a bennünk élő Főnixmadarat.
Ez amúgy pont egy személyes restancia: ideális esetben már kint kéne lennie eseményként a fb oldalon és a honlapon, ahogy a hírlevelet is megírhattam volna. Ami késik, az azért nem múlik; szeptember második hetének elején turbó fokozatba kapcsolok.
Ezzel együtt igyekszem nem elveszni a rohanásban. Ha és amikor lehet, elkapom, akarom mondani: megkérem a pillanatot. Legyen olyan kedves és szép, töltsön velem meghitt perceket.
A csípősebb hajnalokon is kiülök az első presszóval a teraszra és bár ez csak egészen rövid idő mérve, minőségét illetően príma.
A dolgok alakulnak, az élet változik, benne én magam is. Amikor úgy van, adok róla füstjeleket.
János
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
