Ha azt kérném, tegye fel a kezét, aki szeret csalódni, nem hinném, hogy mancserdőt látnék. Ebből pedig máris levonhatjuk a következtetést, mai témának: utálunk csalódni. Mielőtt sietve elnavigálnál, hadd nyugtassalak meg: nem fogsz csalódni. Mert kihúzzuk a jelenség méregfogát.
A csalódás kiábrándulás; szembesülés a csúf ténnyel, hogy rohadtul nem azt kaptad, amit vártál. Ilyen szempontból lényegtelen, hogy barát, pár, új kabát, nyelvtanfolyam vagy egy hőn áhított álommunka a tárgya. Technikailag mind azonos módon működik:
Szeretnéd, kívánod, epekedsz utána. Ilyenkor hajlamos vagy kiszínezni, mi több: túldekorálni. Mire gondolok?
Lehet, hogy kedves fiú a Dezső, de nem egy olyan Amerika Kapitányt megszégyenítő, Adoniszt kenterbe verő félisten, amilyennek magadban felépítetted (és igen, ha babgulyást ebédel, este recsegőset pukizik, amin még röhögni is merészel).
Az új futócipőd valóban mutatós és komfortos, mégsem dolgozik helyetted és neked nem hozza azt az űridőt, amit a kenyai világsztár produkál, akinek mosolygós arcával promózzák (és akiről a lelked mélyén tudod, hogy mezítláb, gazdabolti gumicsizmában, vagy éppen lakkcipőben sem lenne sokkal lassabb).
Hittél a cég zászlajára tűzött mottóban, a HR-es mézédes ígéreteiben, mégis megéled, hogy itt is marakodnak és a kerítés egyszerű acélból, s nem jóféle gyulai kolbászból készült. Nem minden sz@rt húznak le – rendeltetésének megfelelően – a vécén, egy részét kavarják, mintha kötelező népi sport lenne.
Mind egy, azaz szinte mindegy: túlhájpoltad az adott minőséggel összefüggő követelményeidet. Lufit fújtál, s amikor az szükségszerűen és óhatatlanul kidurrant, a hangja bántja a füled s pofára is estél, egyszerre fájó és kínosan megalázó módon. Ez maga a csalódás folyamata józan paraszti ésszel leírva. Amilyen egyszerű innen nézve, olyan könnyű megoldást találni rá, amivel mostantól ügyesen elkerülheted, mint szemfüles orvhorgász az éber halőrt.
Láss tisztán. Ne légy realista, csak talpraesett.
Mértékletességtől még senki nem kapott túladagolást.
Ha nem fújsz légvárat, nem omlik össze. Eddig mindenki bólogat, csakhogy meglapul itt egy ronda csavar. Olyan rusnya sróf, ami az ember természetébe – állítólag – bele van kódolva.
Szeretünk csalódni.
Igen, fura, végtelenül perverz dolog, ám a pszichológusok váltig állítják: imádunk piedesztálra emelni valakit, felépíteni a sztratoszféráig, ennél csak a leomlását élvezzük jobban.
Lehet, hogy így van. Idealista én-részem hangosan tiltakozik, a tapasztaltabb felem azonban megadóan bólogat. Valóban. Mégis: lehet ám ebből előnyt faragni!
Csalódj tervezett módon!
Hülyén hangzik, tudom (és nem, nem ittam ma még egy kicsi kupica kajszipárlatot sem). De a törvényszerűségből kiindulva tudatosan fókuszálhatsz zenészekre, sportolókra, trendi termékekre. Mert bennük és általuk megkapod a csalódás-adagodat, mégsem a saját bőrödet viszed vásárra.
Szimulációs játék segít, hogy megőrizd kiegyensúlyozottságodat, s mondjuk ne vetíts valakire olyan, szinte mesébe illő tulajdonságokat, amikkel talán soha nem is rendelkezett.
A recept adott, használd, ha úgy érzed, neked is jól jön néha.
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com

