A mai cikkben a szégyen természetéről mesélek. Tudom, a nyitómondat kiválthat zsigeri késztetést, ami miatt azonnal, gondolkodás nélkül navigálsz el hét határon túlra. Ez jelzi: valamilyen mértékben a téma érintettje vagy. De nem egyedül. Kis hazánkban jóval több fehér holló röpdös, mint ahányunkat nem trafált telibe egy-egy szégyen-nyíl. A kórkép csak az első lépés: végig vesszük, mik fakadnak a szégyenprogramokból és – természetesen – a feloldozás sem maradhat el. Azaz: járható kiúttal, működő leválási megoldásokkal is készültem. Íme:
Bár használjuk, gyakran sajnos meg is tapasztaljuk, maga a „szégyen” fogalma inkább érzet, mintsem gondolataink között világosan körvonalazott fogalom. Éppen ezért rágugliztam és ezt dobta ki elsőnek a kereső:
„A szégyen egy diszkrét, alapvető érzelem, amelyet morális vagy szociális érzelemként is leírhatunk, amely arra veszi rá az embereket, hogy megtagadják rossz cselekedeteiket. A szégyen fókusza a szelfen vagy az egyénen van egy hallgatóság ellenében.”
Nem tapsoltam tőle pipacspirosra a tenyereimet. Éppen a „hivatalos” definíció szégyenít ugyanis (újra) meg. Mert beleírták: tagadd meg a rossz cselekedeteidet, mármint, ha nem akarsz megszégyenülni. De ki dönti el, mi az a „rossz?”
A szégyen a villanypásztor. Ezt az eszközt legelők köré feszítik ki, áram cirkulál benne; sokszor halk, pattogó hangot hallatva – ez jelzi, hogy tényleg csatlakoztatva van és jár benne a delej. Az állat egyszer feltétlenül megtapasztalta, milyen fájdalmas, amikor megcsípi a villanypásztor. Legtöbbször elég is, mert a későbbiekben a fémszálakkal átszőtt, heveder-szerű szalagok puszta látványa, közelsége távol tartja a birtokhatár megsértésétől. Erőteljes feltételes reflex. A szégyen pedig az ember, a te, az én és a kollektív „mi” villanypásztora. Már egészen kicsi korban kezdik adagolni, ha mást nem, az intézményes környezetben:
Ovi, iskola, edzés, szakkör – járj bárhová, maga a szégyen a póráz. Vele és általa vesznek rá, hogy megtegyél nemszeretem dolgokat, illetve tartózkodj a tiltott viselkedésektől. A megalázás hatékonyságát a nyilvánosság fokozásával növelik. Innen ered a „szégyenfal” kifejezés. Meg számos emlékem:
Kifejezetten vásott kölyök voltam; az a gyerek, akivel kevéssé törődtek otthon, ezért a rosszalkodással igyekeztem figyelmet generálni. Amikor a tanár behívott a kuckójába, persze kellemetlenül érintett. Az igazgató estében ez fokozottan igaz. Mégis: az egész osztály, sőt, olykor az iskola színe előtti, nevesített megszégyenítés érte el a hatást, hogy bár abban a minutumban süllyedtem volna el. Végül is erre a mechanizmusra épült – és a rossz hír: épül máig is – az oktatási rendszerünk. Kapott is találó jelzőt: poroszos.
Komplett bekezdéseket szenteltem a jelenségnek a könyvben (https://stellala.my.canva.site/), most csak kivonatolom. Mária Terézia negyven rettenetes esztendeig terpeszkedett kis hazánk trónján. Ennyi idő bőven elég megnyomorító károk okozására; ebben MT finoman szólva is „jeleskedett.” Nyíltan kimondott célja jó katonák és hű alattvalók képzése a birodalom számára. Erről szól a poroszos oktatási rendszer, amibe jártam, jártál – és a mai gyerkőcök is innen táplálkoznak, gyakran mérgeződnek. A magok pedig – sajnos – gyökeret eresztenek és szárba szökkennek. Onnantól pedig az egész társadalom elgazosodik. Gondolj csak a legtöbb munkahelyen tapasztalható megszégyenítés-mechanizmusra. Már kapsz fizetést, lehet, hogy tetszetős a titulusod, klímás az irodád, prémium a cégautód, mégis a szégyentől való félelem rángat húsba vágó drótokon. Ebből kell kiindulnunk, mint alapadottság. Szokás mondani: innen szép nyerni. És tényleg. Ehhez azonban folytassuk a feltérképező munkát:
Hazugság. Ő a szégyen csatlósa, kebelbéli jóbarátja; kéz a kézben járnak s ártanak. Elvileg pont a lebukást, a megalázást lehet egy kis jól elhelyezett füllentéssel, ferdítéssel, csúsztatással elkerülni. Pedig pont így sodródsz bele. Talán nem pont akkor, de az idő ellened dolgozik. Apró, látszólagos részsikerek tesznek alaptalanul elbizakodottá. Aztán egyszer csak beüt a mennykő. Összeomlik a kártyavár. A hazugságspirál, amit pont úgy görgettél magad előtt, ahogy a szkarabeusz (népiesebben galacsinhajtó bogár) teszi a sz@rgombóccal, maga alá temet.
A szégyent palástoló kamuzás mindenképpen rossz út. Minél tovább járod, annál kegyetlenebb zsákutca. Analógiában a kaszinók és minden szerencsejátékok alapelvét hívd megértési segédletnek: mindig a bank nyer. Mindig. Nyilván egy-egy alkalommal „bankot robbantanak,” de ez a látványos, szalagcímekre kívánkozó szófordulat annyit tesz: elviszik az aznapi összes készpénzt. Egy-egy szerencsés játékos, Fortuna különös kegyeibe ölelt fogadó talán elér látványos eredményeket, de a rendszer csak örül nekik, mint ingyen reklám. Mert mindig a bank nyer. Átfordítva: a hazudozás csak menekülés, ami óhatatlan lebukáshoz és még intenzívebb megszégyenüléshez vezet. Ki lehet szállni, ám ára van:
A blöff-szerelvény elhagyása sem könnyű és önmagában is megszégyenülés, mégis: fordulópont. Dönthetsz. Vehetsz nagy levegőt és kiegyenesítheted a hátad. Felvállalhatod, hogy eddig mellébeszéltél, de megvilágosodtál. Megfizeted a szembesítés, a pálfordulás, a feléd irányuló kétkedő tamáskodás árát. Mégis megéri. Mint egy Y-elágazáshoz érve a helyes útra térni. Gyakran megesik, hogy a választóponthoz vissza kell baktatnod és duplán teszed meg a felesleges utat. Ez igaz a szégyen és hazugság járataira is.
„De hát ez csak egy kis kegyes hazugság volt” vagy: „nem csaptam be senkit, csak meghajlítottam és kiszíneztem a valóságot!”
Gyakran hallhatod önigazoló védekezésként a két fenti mondatot. Önáltatás. Velük még könnyebben dagad, duzzad, szaporodik a hazugság, pont úgy, mint a burjánzó rákos sejtek. Nagyjából a végeredmény is hasonló.
Leblokkolás, lebénulás, lefagyás. Ők is a szégyen nyomdokvizén utaznak. Vedd észre: azonos az igekötő. Le. Sose hallottam felblokkolásról, felbénulásról. Felfagysáról igen, de az meg a kültéri burkolat tönkremenetelét jelenti, szóval nem kívánatos. Közös bennük a dermesztés, a cselekvésből kiemelés. Tennél, csak éppen nem tudsz. Emlékezz: ott a villanypásztor. Akár tőle tartasz, hogy megcsíp (ezt hívjuk megszégyenüléstől való félelemnek), akár be is következett és éppen téged állítanak pellengérre. Kevesen adnak elő kecses szólótáncot ilyen helyzetben.
Megsemmisülés. A szégyen beáraz. Megszégyenültél, tehát senki vagy. Na jó, tegyünk engedményt: egy darab szar…kaláb; a környezet nagyjából úgy néz rád, mint arra a megnevezhetetlen valamire, amit a macska hozott be a kertből, egy lapos kő alól. Úgy tartják, az orgazmus kis halál. Szerintem nem így van, ez a terminus inkább a megaláztatást illeti.
Függés. Sokan azt hiszik, nincs kiút; a szégyen-hazugság tandem pont olyan, mint az alkohol, a drogok, a nikotin vagy a szerencsejáték. Nem lehet lejönni a szerről. Részben igazuk van, mert kétségtelen a függőség. Ez azonban a láncolat- és spirál-természetből adódik, nem azért, mert olyan remek érzés lenne tapicskolni benne. A végeredményt illetően viszont nem tapasztalható túlzott különbség.
Ezer és egy oka van tehát, hogy meghozd a helyes döntést és végre hátat fordíts a szégyen-kultusznak. Munkás, igen. Jellemzően egyedüli kihívás, mert a körülötted lévők nem olyan erősek, mint te, ezért taps helyett huhogást hallhatsz felőlük. Formáld hátszéllé. Halkan súgom: irigyek, mert erős vagy. Idővel meg is győzöd őket, leteszed az asztalra a bizonyítékokat. Jutalmad sem marad el: átaludt éjszakák („X” betűs altatók nélkül…), egyenes gerinc, megszűnő hátfájás, tiszta tekintet, felhorgadó büszkeség. Ez mind – jogosan – a tiéd. De több is:
Példa és reménysugár, hogy igenis van másik alternatíva, ami valós kiút. Humán világítótoronyként magasodsz a társadalom szégyen-masszája fölé, tiszta, éltető, vonzó fényt árasztva. Megéri, tapasztald meg.
Ezúttal nincs praktika, sem csodamódszer. Az elvet látod, az alapok világosak. A többi – például a célodhoz vezető eszközök kiválasztása – rajtad áll. Én neked szurkolok.
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
