Ladonyijanos.hu

Amikor valaki próbál meggyőzni a következőkről, érdemes észnél lenned:

 

Csak a magad dolgával törődj.

 

Ne nyilváníts véleményt.

 

Csak olyan emberekkel kapcsolódj, akik azt mondják, ami kellemes és amit hallani szeretnél.

 

Kerüld a konfrontáció minden megtestesülését, hiszen az ördögtől való.

 

Csak úgy fejlődhetsz, ha éteri csendet teremtesz magad körül, lehetőleg vonulj el és ki valami üres, ingerektől mentes térbe.

 

Úgy élj buborékban, hogy azt még véletlenül se nevezd annak.

 

Nos, ezzel a megközelítéssel több gond is akad.

 

A másik ember véleménye nem szentírás. Igenis hasznos tud lenni, ha a szemedbe mondják, hogy hülye vagy. Ez még önmagában se nem tanít, se nem segít. Ám helyzetbe hoz. Szabadon dönthetsz, hogyan s miként reagálsz. Kifejezetten szeretek olyan barátaimmal és ismerőseimmel értekezni, akik „full materialisták.” Ellenpontoznak, segítenek, hogy lássak és megértsek más szemszögeket is. Borzasztó sivárnak tartanám az életemet, ha csak és kizárólag spirituális beállítottságú kétlábúakkal állnék kapcsolatban. Amolyan szektás élet lenne, amitől a szőr feláll a hátamon. Brrr…

 

Ha csak a magam dolgával törődök, akkor sétáljak el Manci néni mellett, akit épp három suhanc ver és igyekszik kirabolni a buszmegállóban? Valóban üdvös azonnal félrekapni a fejemet és elmélyülten tanulmányozni a szemközti tűzfal kopottas tégláit? Legyek sunyi, cinkosan cinikus társtettes a galádságban? Ne emeljem fel a szavam, ne lépjek közbe? Igyekezzek kitörölni emlékezetemből Babits Mihály örökbecsű gondolatát: „vétkesek közt cinkos, aki néma?”

 

Gondosan igyekszem elkerülni a személyeskedést. Ám ha asztrozófusként azt tapasztalom, hogy valaki békaesőt kurjongat egy kozmikus apropó kapcsán, hát nem fogok kussolni. Nem nevezem meg az illetőt, mert nem az „elkövető,” hanem a jelenség a fontos. De azért van az embernek lelkiismerete, hogy az vezesse, aszerint cselekedjen.

És ha erre az a kontra, hogy „jó szándék,” hát az édeskevés. Én a legőszintébb jószándékommal ölnék meg a műtőben bárkit, mert nem vagyok sebész. Ami egy szakorvosnak rutinműtét, azzal én kinyírnám a pácienst. Akkor is, ha Teréz anya és a Dalai láma minden jószándéka hatványra eleve szorulna belém. Ha nem értek hozzá, ha kontár álsebész vagyok, akkor csak kárt okozok. Ez minden más szakmára, nevezetesen asztrológiára, asztrozófiára is igaz. Mi több: fokozottan érvényes.

 

Vélemény nélkül nem mondhatod magad embernek. Erről írtam máskor, másutt, most csak a lényeg velejét: a vélemény kinyilvánítása üdvös. Akkor is, ha nem tetszik. Ez azonban borotvaélesen különül el az ítélkezéstől. Aki nem ismeri a két fogalom különbségét, korrepetálja magát. A két halmaznak ugyanis nincs közös metszete.

 

A másik véleménye olyan, mint a tükör. Amikor nézed magad a foncsoros üvegben, akkor nem biztos, hogy tetszik, amit látsz. Mégis: a visszatükröződő optika nélkül fogalmad se lenne adott ruha például jól áll-e, vagy éppen kínosan nevetségesen mutatsz benne. Így működik a környezet véleménye is. Értékes, elengedhetetlen. Csak kerüld el a függőségi viszonyokat.

 

Az ingerszegény környezet egyik velejárója, hogy egyfajta párhuzamos valóságot építesz ki. Amolyan „no go” zóna leszel a saját életedben. Ma már nem írhatom le, de húsz éve még úgy fogalmazták meg ezt a jelenséget a tudorok, hogy „érzelmi csőlátásos,” reflexiók, érdemi visszacsatolások nélküli látszat-valóságot teremtesz, mint egy videójátékban. Csak éppen ezt nem tudod kikapcsolni naplemente után. És a legfőbb: csak egy életed van.

 

Igen, tudom: végtelenül sok élet láncolatában élünk, mint karmikusan kozmikus lények. Ám a jelen élet mindig az aktuális mestermunka. A tiéd. Nem teheted meg, hogy lesz@rod, hogy félvállról veszed.

 

Tudom, ezek kissé nyersen megfogalmazott, helyenként arrogáns felhangú gondolatok. Sebaj. Az én látásmódomon át születtek. Nem biztos, hogy mindenkinek beválnak, de nem kussolhatok, mint feljebb említettem.

 

Törekedj a hitelességre. A hiteles ember pedig igenis hibázik. Sokat, sokszor. Csak igyekszik tanulni belőle. És vállalja a konfrontációt, amikor az szükséges. Mert tudja: anélkül fejlődésképtelen, puhány mimóza. Kiállni önmagadért és önérvényesítő módon működni az semmilyen szinten nem jelenti más „bántását.” Ha valaki azt érzi, akkor ott egyéb feltárni valók bujdokolhatnak.

 

János

 

kép: pixabay.com

 

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömöt szerzett,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

első, eredeti közlés: 2024. július 1.

Iratkozz fel hírlevelemre!
Miért érdemes feliratkozni?

A kéthetente készülő hírlevelekben máshol nem publikált exkluzív cikkek, különleges tartalmak kapnak helyet.

Több eseményt is itt publikálok először, a nyilvános fórumoknál korábban.

Alkalmanként ingyenes, zárt online „Kérdezz-felelek” alkalmat tartok kizárólag feliratkozóknak.”

Soha nem küldünk SPAM-et! Olvasd el az adatvédelem oldalt további információért.