A mai cikket iróniában pácoltam. Ezért kérlek, figyelmesen olvasd; ha a szövegértési képességed nem haladja meg a szobapapucsét, most hagyd abba az olvasását. Muszáj ilyen durva, kirekesztő módon kezdenem. Mert allegóriában gondolkodunk, tehát a szó szerinti értelmezés téves következtetések levonásához vezet. Mintha pánikszerűen hívnád a rendőröket, mert közvetlen életveszély fenyegeti azt a hölgyet, akinek kedvese azt mondja: „egyem a szíved!” Ha ilyenkor te már látod, hogy a fickó ősi inka módra kivágja partnere vért pumpáló szervét és rituálisan – nyersen – elfogyasztja, akkor navigálj el, kérlek szépen. Minden egyéb esetben – a szint megugrása esetén – tarts velem. Először is kirándulunk egyet. Nyugi, semmi Gerecse 50, csak ide ugrunk el, a közeli fás részre. Ott kezdődött minden, legalábbis, ami ennek az írásnak az apropóját adta.
Futottunk. Nem, mint a bolondok a mélybe zuhanni készülő, balrog-sújtotta Gandalf javaslata alapján. „Csak úgy.” Családi apa-fia program; idén először. Kedves földúton kocogtunk, a fordulópont egy holtágnál várt minket. Meg két irdatlan nagy nyárfa. Nő ott több is, ez a páros viszont elfeküdt, végleg. Nem fejsze, se láncfűrész nem okozta vesztüket: látványosan rágták el a hódok a törzsüket. Megesik felénk, eléggé elszaporodtak; volt, hogy reggeli futásom során találkoztam is velük. Azonnal lecsaptam a magas labdára. Történt ugyanis, hogy nem sokkal korábban beszélgettünk a féligazságok természetéről. Ezt emeltem be a szituációba. Igyekszem végigvezetni ismét.
A következő tények önmagukban vitathatatlanok: két terebélyes fa elpusztult. Ki tudja, napi hány kilogramm oxigént termeltek, amit többé már nem tesznek meg. Láthatóan életerős példányokról beszélünk, hosszú évekig magasodhattak volna a vízparton. Vesztüket a könyörtelen, éles hódfogak okozták, ez is megkérdőjelezhetetlen. Tettük miatt tehát a levegő minősége is romolhatott. Eddig mind áll, amit leírtam. A dolog innentől kezd veszélyessé válni:
A hódok a felelősek. A rohadt kis dögök miatt köhögünk jobban és nő a szmog. Kíméletlen fagyilkosok! Be kéne csapdázni, majd jól agyonütni mind, lapáttal. Erősen, mert senki nem kívánja a szenvedésüket. Aztán persze meg is nyúzhatnánk őket; úgy tartják, értékes a bundájuk. A húsukat pedig odakínáljuk a rászorulóknak, nem lehet rossz, főleg, ha nincs mit enned. Vadíthatjuk tovább is:
Aki védi a fát, irtja a hódot. Ha fontos a levegő tisztasága, ne késlekedj! Ha tudsz parlagfüvet tépdesni, a hóddal is elboldogulsz. Nem nagy áldozat az egészséges hörgőcskék, a jól működő tüdő, végső soron a megelőzhető asztma oltárán. Ugye?
Nos, eddig a féligazság mechanizmusa. Egy bekezdés szilárd tényszerűség. Könnyű bólogatni, egyetérteni vele. Máris kialakul a bizalom és amint ez felépült, rá is fordulhattunk a hód-hóhér ötlet értékesítésére. Azt ugye nem kell leírnom újra, hogy nem, ne emelj se kezet, se kést, se baltát a hódra? Ugye tudod, hogy a nyárfa kurva gyorsan nő, szóval a természet hamar pótolja majd ezt a két hód-áldozatot?
Légy észnél. Olvass a sorok között. Ne ülj fel az ilyen, vagy ehhez hasonló eszmefuttatásoknak.
Holnap március 15. Nemzeti ünnep. Ha az eredőjére vagy kíváncsi, szerezz egy (hiteles!) történelemkönyvet, vagy guglizz valami megbízható forrást. Olvasd el, vond le a megfelelő következtetéseidet. Ha kell, fogalmazd meg a kérdést: vajon nem tudsz önálló véleményt kialakítani? Ugye, hogy igen?
Ennél több nincs a mai írásban. A kisajátítás helyénvaló lehet mondjuk egy fontos körforgalom építéséhez szükséges földterületek megszerzésénél. Jeles alkalmak esetében finoman szólva is aggályokat vet fel.
Láss tisztán, törekedj a teljes kép megértésére, befogadására!
kép: pixabay.com
További teljes cikkeket találsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
