Jelen valóságunk egyik marginális(nak tűnő) jelenségére szeretném felhívni ezúttal a figyelmet. Na nem úgy, mint amikor Jenő bácsi vastag krétával rajzolja körbe a járdán „felejtett” kutyasz@rt és mellé cikornyázza, hogy „anyád hogy van? sok a kuncsaftja a sarkon?”
Tetszik vagy sem, választások után járunk, erős politikai és nem kevésbé fajsúlyos társadalmi átalakulások közepette. Akit nem érdekel a téma, bizonyos fokig arra is hat, talán az egy barlangban lakó, főtevékenysége szerint „máshová nem sorolt, önálló remete” hivatásúakra nem. E cikknek nem a végeredmény és annak következményei a témája, hanem a fogalmi kisajátítás. Dunsztom sincs, más is kitalálta-e már ezt a kifejezést, de szeretnék a spanyolviasz tojásának szerepében tetszelegni.
Manapság Magyarország második legnagyobb folyójának nevét kiejteni éppúgy politikai állásfoglalásnak számít, mint az egyik leggyakoribb déligyümölcsöt emlegetni. Szóval a Tisza és a narancs – gyönyörű magyartalansággal – átpolotizálódott, mint közbeszéd a sarki kocsmában. A jelenség nem újkeletű, nem is olyan régen, ha valaki vörös szegfűt vett magának vagy ajándékba, egyértelmű utalásnak számított. Ezzel együtt a megfigyelés nem ad okot tapsikolásra.
Amikor színek, formák, kifejezések, jelképek válnak közéleti, párthoz való tartozást megtestesítő energiákká, ott valami nem stimmel. Vagyis rendben, legyen, de ne tegyünk már rá annyi súlyt, mint gazdag amerikai turista a csóró nepáli serpa hátára. Fogyogat, tetszik, vagy sem, némelyik kiürül, akár véglegesen is, mint asztalra koppintott, bánatosan kongó korsó. Nyilván jöhetnek a hozzászólók, hogy a kokárdától a szivárványon át a szanszkrit eredetű szerencseszimbólumig megesett már ilyen birtokbavétel. Igen, de nem biztos, hogy örvendetes, igaz, akad még inkább homlokráncoltatóbb is:
Csillag. Asztrozófusként muszáj nevesítenem. Számít a szín és hogy hány ága (csúcsa) van neki. Olyat is csípőből tudsz mondani, ami tiltott önkényuralmi jelképnek számít, mégis minden doboz Heinekenen szembe köszön. Kivételek mindig is voltak, vannak és lesznek. Én csak egyet (sokat, naná, csak most kiragadom az aktuális lényeget) szeretnék: mondhasd semlegesen, hogy leugrasz keszegezni a Tiszára. Ne számítson állásfoglalásnak az sem, ha viszel magaddal három mézédes narancsot. Amennyiben ezt sikeresen kipipáljuk, akkor megkapjuk – össz-társadalmi szinten – az „elégséges” érdemjegyet. Miből is? Intelligenciából (IQ és EQ egyaránt játszik), például. Rugalmasságból, a fejlődésre való alkalmasságról. Szóval csak hajrá!
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
